16. Fejezet

16. Fejezet

 Rosalie Everhood:

- Kyle Karlsont keresem, de egyelőre veled is beérem cicus - nyúlt felém vigyorogva a szőke hajú férfi. Fintorogva húzódtam el tőle, mire szeme dühösen szűkült össze. 
- Kyle nincs itthon, hagysz neki üzenetet? - kérdeztem idegesen a résnyire nyílt ajtónál álldogálva.
- Tudom, hogy itt van, ne bújtasd előlem, mert te is pórul jársz - kemény tekintetét végig vezette a folyosón, én pedig megpróbáltam átnézni a hatalmas vállai fölött, hogy felmérjem a helyzetet. Brad keze hirtelen az állam alá nyúlt és durván nyomta felfelé a fejemet, hogy a szemébe nézzek.
- Azonnal csicseregd el, hol a mi kis barátuk, különben magammal viszlek és azt nem akarod meg tudni milyen - sziszegte Brad egyre dühösebben.
Próbáltam nem remegni, vagy nem sírni félelmemben, de a sírás az ki volt csukva. Mereven álltam a férfi tekintetét, életemben nem szemeztem még ilyen hosszú ideig férfival. Rájöttem milyen egyszerű és semleges szeme van. Érzelemmentes és kemény.
- Szólalj már meg te ribanc - rázta meg a fejemet durván, mire elrántottam tőle magamat és hátrébb léptem.
- Mint mondtam, nem tudom hol van Kyle, sajnálom.
- Nem ezt mondtad - csattant fel a férfi dühösen és hirtelen megragadva az ajtó szélét csapta ki a kezemből, neki a falnak. Ott álltam védtelenül ez előtt a barom előtt. - Kyle - kiabált be a házba és beljebb furakodott - dugd ki a pudvás seggedet, vagy a barátnőd az én ágyamban ébred holnap.
- Soha - sziszegtem dühösen és nyúltam az ajtóért, hogy rácsaphassam a  férfire, de ő rátenyerelt az ajtóra és égető, fenyegető tekintettel méregetett.
- Valami baj van? - jelent meg a hátam mögött Matt. Hirtelen teljes nyugalom árasztott el, ahogy megéreztem a fiú jelenlétét. Brad villámokat szórva nézett rá, majd félre lökött az útból és Mattnek esett. Hátam fájón csattant az ajtónak, Brad pedig - ahogy az előbb Matt - a nyakánál fogva nyomta a fiút a falhoz.
- Szállj le róla - kiabált rá a férfire dühösen és megpróbáltam elrángatni a kezét.
- Te ebbe ne okoskodj bele. Kylet keresem - üvöltötte Matt arcába Brad. Görcsbe rándult a gyomrom, és ahogy megpróbáltam a férfi kezét lerángatni Mattről, úgy csapott arcon a fordulattól. A földre zuhantam és kezemet az arcomra nyomtam.
- Kell segítség, fönők? - lépett be az ajtón egy hasonló kaliberű férfi, mint Brad. Sunyi tekintet, katonásan rövidre nyírt haj, gonsoz vigyor.
- Keresd meg ezt a seggfej Kylet, aztán intézzük el a dolgot - intett a fejével a helyiségek felé a szőke férfi, amjd kissé elengedte Mattet. - te is megkapod a megadét, haver - mutatott fenyegőn Mattre - mert védelmezted ezt a kis görényt. Christian - ugatott kifelé a férfi parancsoló határozott hangon. Az udvar felé fordultam és a kapu mellől az a hihetetlenül izmos pasas rugaszkodott el, akit már elsőre is megjegyeztem magamnak a parkban, és aki ma Jessica mellett ült a kocsiban, amikor majdnem elütött.
A tágra nyílt szemem még jobban elkerekedett, mikor szorosan mögötte Jessica arcát láttam meg, bár rendesen elbújt a srác mögé.
- Itt is van - taszította előre Kylet a másik férfi a tarkójánál fogva. Brad szélesen elvigyorodott és megragadta a koprgó Kylet a tarkójánál, majd hatalmasat lökve rajta kitaszította az udvarra.
- Héj, hagyd őt békén - álltam fel hirtelen. - könyörgöm Brad, engedd el.
- Te kussolj! - üvöltött rám a férfi és előre indult, ki az udvarra.
- Kérlek, ne bántsátok - rohantam utánuk rettegve, és majdnem sírva. Kyle a Christian nevű férfi karjaiban landolt, de nem ütötte meg. Jessica a kapuban állt, arcát a tenyerébe temette és úgy láttam...sírt.
- Brad, a srác teljsen ki van, nézz rá -  fordította meg lassan Kylet Christian a kezében. A barátom remegett, és gyenge volt. Elbőgtem magam. Brad a hatalmas lendülettel ugrott Kylenak és egy akkora jobbost adott neki, hogy azt hittem lerepül Kyle feje a helyéről.
- Ne Brad! - ordítottam zokogva - könyörgöm ne tedd ezt - hirtelen két kéz simult a karomra, és ijedtemben elugrottam. Matt volt az.
- Menjünk be - mondta halkan.
- Micsoda? Te itt hagynád őt? - kérdeztem sírva, és már nem láttam a könnyeimtől.
Hallottam Kyle nyögéseit, az ütéseket, és azt hittem végem van. Féltem. Megfordultam és Bradhez siettem. Megragadva a kezét csimpaszkodtam rá.
- Kérlek Brad, megteszek bármit, csak hagyd őt békén. Megkapod a pénzedet - néztem fel rá könyörögve.
- Menj innen Rose - motyogta Kyle erőtlenül,eltorzult és véres arccal. Ethan neki esett és Kyle a földre került. Még jobban zokogtam és oda ugrottam mellé. Testemmel próbáltam védeni őt, míg a három félelmetes és hatalmas alak fölénk tornyosult.
- Kérlek, ne bántsátok - zokogtam elcsukló hangon - kérlek Brad, könyörgöm.
- Ethan - parancsolta keményen a férfi, nekem pedig még jobban összeszorult a torkom. A férfi lehajolt hozzám és felrántott a barátom mellől. Elszorult a torkom, ahogy lefogott, és Kyle felé fordított.
- Nézzed cica, ilyen sorsra jut mindenki, aki átveri Bradet - suttogta a fülembe kéjesen, amitől nem csak hogy felállt a szőr a hátamon, de elfogott a hányinger is. Felordítottam és sikítottam, mikor Brad belerúgott a földön fekvő Kyleba. Kapálóztam, de Ethan lefogott. Szorított. Zokogva hajtottam le a fejemet, miközben Christian talpra állította Kylet és Brad még egyet behúzott neki.
- Hagyd abba Brad, teljesen szétvered - fordította el a Christian a férfi ütése elöl.
- Ne ellenkezz - szűrte dühösen a férfi, mire Christian feladta. Az ő tekintetében láttam egyedül sajnálatot és fájdalmat. Erős fájdalmat. Megbánást és gyötrelmet. Ő lehet a reményem.
Hirtelen Ethan elengedett és gyorsan hátrafodultam. Matt megragadta a vállánál fogva és arcon öklözte. A férfi visszaütött és hatalmas verekedésben törtek ki. Nem bírtam rájuk figyelni, mert csak Kyle érdekelt. Sírva borultam a fiúra, aki már megint a földön fetrengett.
- Induljunk - hallottam Brad parancsoló hangját és kissé megkönnyebbülten, hogy senkit nem bántanak többet - de visszajövünk - hajolt le hozzánk határozottan. LEgszivesebben képen köptem volna, de nem bírtam nem Kyle összetört arcát nézni. Talán el is ájult.
A három férfi a zokogó Jessicával szállt vissza a kocsiba, és azonnal elhajtottak. Gyűlöltem Jessicát. Szívből gyűlöltem őt, hogy közéjük állt, és ők lettek az új barátai. De legfőképpen Bradet gyűlöltem, annyira, hogy szívem szerint kést döftem volna az ocsmány testébe.

Jessica Black: 

Gyűlöltem mindenit ebben a kocsiban. Rettegtem, és olyan messzire húzódtam Christiantól, amennyira csak tudtam. Sírtam, bömböltem, mint egy kislány, de rohadtul nem érdekelt. Soha életemben nem láttam még ilyen szörnyűséget. Ilyen hidegvérű gyilkolást.
- Az a farok Kyle - rázogatta Brad a csuklóját - jó kemény koponyája van, de akkor is megszerzem a ribancát. Meglátod fog még nekem könyörögni - vigyorgott büszkén Ethanre. a gyomrom is felfordult tőlük, alig vártam, hogy végre kiszállhassak és örökre kitöröljem őket az életemből, de főleg Christiant. Őt utáltam a legjobban. Rettenetes fájdalmat éreztem a mellkasomban, mintha valmi belülről feszíteni széjjel. Azt hittem a zokogással majd elmúlik, de nem. Egyre erősödött. Féltem és undorodtam egyszerre.
- Na, hogy tetszett a műsor? - vigyorgott rám Brad büszkén. - Ugye milyen ellenállhatalan kis cukorfalat - nyúlt hátra vigyorogva, hogy megcsípje Christian arcát. A barátom - a lófenét! a volt barátom, akit soha többé nem akarok látni az életben - fájdalmasan húzta el a fejét Brad kezétől és undorodva húzódott még távolabb tőlem. Jól is teszed. Gyűlöllek. Nem akarlak látni. Nem akarom, hogy egy levegőt szívjunk, sem azt hogy egy városban legyek egy ilyen rohadék szemétládával.
Amikor a kocsi megállt azonnal kipattantam és az sem érdekelt, ha egy erdő kellős közepén vagyok. Zokogva rohantam el onnan, amilyen gyorsan csak lehetett.

Rosalie Everhood:

Kyle egyik keze az én vállamon pihent, míg másik keze Matt vállán, ahogy becipeltük a lakásba.
- Fektessük a kanapéra - szólalt meg halkan Matt, míg én megpróbáltam lecsillapítani a zokogásomat. Kylet lefektettük a kanapéra, és sírva rogytam le mellé. - Hívom a mentőket - húzódott hátrébb Matt gondosan. Őt nem néztem meg milyen állapotban van, de a hangjából ítélve, eléggé elverték őt is.
- Nem kell - motyogta Kyle alig érthetően - ne hívjátok őket.
- Nem érdekel mit mond, ez nem játék. Belső vérzése is lehet. Heló - köszönt a telefonba a férfi, miközben kiment a szobából.
Kyle teste mellé döntöttem a fejemet és megszorítottam a kezét. Nem akartam sírni, így mélyeket lélegeztem. 
- Bocsáss meg - suttogta nehézkesen és megsimogatta a kezemet - amiket mondtam. 
- Tssh - emeltem fel a fejemet és megsimogattam a feldagadt arcát - most ne beszélj. 
- Ne hagyj el - nézett rám könyörögve. Megráztam a fejem és visszadőltem a kanapéra. 
- Nem foglak Kyle. 
A mentők tíz perc múlva ki is értek a házhoz. Gyorsan felpattantam, ahogy meghallottam, hogy megérkeztek. 
- Jó Napot! - hallottam egy kemény férfi hangot az előszobából - Önök hívtak mentőt?
- Igen, köszönöm -  mondta Matt, bár egyiküket sem láttam - Erre tessék. 
Pár pillanattal később két mentős lépett be a szobába és azonnal Kylera néztek. 
- Jó napot! - biccentettek nekem gyorsan, majd Kylehoz léptek. - Hogy van fiatal ember? - guggolt le mellé az egyik mentős, akit Matt köszöntött. A fiúhoz léptem, rémültem bújtam hozzá. 
- Rendben lesz - suttogta a fülembe és magához szorított. 
Míg az egyikük megvizsgálta Kylet, a másik férfi egy hordágyat hozott be. A barátom gyengéden nézett ránk, nekem pedig elszorult a szívem és elfogott a bűntudat. Azonnal kibontakoztam Matt megnyugtató öleléséből és egy lépéssel eltávolodtam tőle. 
- Ki lesz a kísérő? - kérdezte az erősebbik férfi, miközben átemelték Kylet a hordágyra. 
- Én - szólaltam meg azonnal és tétován álltam a nappali közepén. 
Matt félre húzott, és szembe fordított magával. 
- Elmegyek az edzésre - nézett rám komolyan - muszáj megtartanom, de utána bemegyek hozzátok, rendben? - bólogattam, bár közben le sem vettem a tekintetemet Kyleról. - héj - fordított maga felé a fiú - minden rendben lesz, Kyle remekül van. 
- Tudom, de akkor is.... - magam sem tudom hogyan és miért, de szorosan átöleltem Mattet, meglepve ezzel magamat és a fiút is. Azt hittem ellép mejd tőlem, de nem. Körém csavarta a karjait és megnyugtatva simogatott. - Köszönök mindent Matt, nagyon hálás vagyok. 
- Most menj - intett a fejével a mentősök után. - később találkozunk. 

A kórházban idegesen jártam fel és alá míg egy idős néni rám nem parancsolt, hogy üljek le a seggemre. 
- Csak tudja a barátomat nagyon csúnyán megverték - ültem le mellé idegesen - és annyira félek. 
- Egyszer az én férjemet és elverték - paskolta meg ráncos kezével az enyémet. Felnéztem rá. Vékonyka nő volt, de nagyon öreg és ráncos. Viszont annyira szép szeme volt, hogy azt hittem kristályokat látok. 
- És mi lett vele? - kérdeztem kíváncsian, csakhogy próbáljam elterelni a gondolataimat. 
- Erős férfi volt, mégis eltörték néhány bordáját és a kezét. - a nő elkomorodott és, mintha egy könnycseppet láttam volna a szemében - tavaly szeptemberben halt meg - mondta szomorúan, és hatalmas sajnálatot éreztem. 
- Sajnálom, és részvétem - simogattam meg a kezét és hirtelen azon kaptam magam, hogy átölelem. Ez már csak ilyen. Ma mindenkit ölelgetek. Éreztem a csontjait a vastag ruhái alatt is. A gerince vonalát majdnem ki tudtam tapogatni. Süti illata volt, mint az én nagyimnak. Aki két éve halt meg. 
- Semmi baj kicsim, minden rendbe jön. A barátod is biztosan erős fiú - simogatta meg a hátamat, hol ott neki lett volna nagyobb szeretgetésre szüksége. 
- Tudom - mosolyodtam el hirtelen és egy emlékkép férkőzött be a gondolataim közé. - Mert jó ember 

- Ezt neked hoztam - nyújtott át egy gyönyörű vörös rózsát Kyle, ahogy lefeküdtünk a puha fűbe. Gyönyörű volt az idő, ragyogott ránk a Nap.
- Ez gyönyörű - néztem fel rá hálásan, hiszen mellettem támaszkodott a könyökén. A napsugarak játszottak a hajával, glóriaként ragyogtak a barátom mögött. Hála csókot nyomtam az arcára és elbűvölve néztem a gyönyörű rózsát. - Miért kaptam?
- Mert jó ember vagy - nézett le rám azzal a tekintettel, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálával és szeretettel telt tekintet. Egy angyal nézett le rám ebben a pillanatban. 
- Kedvellek Kyle Karlson, ez most jó? - vontam fel mosolyogva a szemöldökömet. 
- Igen Rosalie Everhood, ez nagyon jó - hajolt hozzám közelebb, hogy puha csókot leheljen a számra. - De hoztam még valamit - húzódott el tőlem hirtelen - én csináltam - nyúlt bele az egyik zsebébe.
- Csináltál nekem valamit? - döbbentem le boldogan. 
- Aha - vigyorgott rám édesen - volt néhány unalmas percem. Anyám mutatta a technikáját - emelt kettőnk közé egy apró karkötőt. 
Látszott, hogy kézzel csinált karkötő volt a közepén pedig két delfin játszadozott egymással, amit egy msáik anyagból vágtak ki és varrták a vastag, ám apró karkötőre.
- A Feng-Shuiban a delfinek a gondtalanság és a vidámság jelképei. - tájékoztatott Kyle halkan, a reakciómat figyelve.
- A szerelmet és az összetartozást is jelképezik - néztem fel lassan - ezt ugye tudtad?
- Tudtam, igen - vigyorodott el pimaszul. 
- Jézusom, de nyálas vagy, de nagyon imádom - öleltem magamhoz a fiút és a karkötőt is egyszerre. - Köszönöm Kyle, eszméletlen aranyos vagy - Mert ő egy jó ember.

Jessica Black:

Képtelen voltam abba hagyni a sírást. A tőr fájdalmasan duzzadt egyre nagyobbra a mellkasomban, és nem tudtam nem eltüntetni onnan. Soha életemben nem éreztem még ekkora gyűlölet senki iránt, mint irántuk. Azt tudtam, hogy a szerelem fáj, de ez már túl ment minden határon. Zokogva rogytam le az egyik padra, mikor lábaim már nem bírták tovább. Úgy éreztem meghasad a testem, mintha belülről akarnák szétfeszíteni a testem. Meg akartam szabadulni ettől a fájdalomtól, nem akartam érezni semmit. Elkezdtem levakarni a tetoválást a kezemről. Gyűlöltem. De az nem jött le. Soha nem fog már lejönni. Véresre vakartam a kezem, csípett és mart, de az a fájdalom sem tudta elnyomni a lelkifájdalmamat. 
Sötétedésre nem is tudom hogyan, de a házunk előtt botladoztam. Fáradt voltam, és kiszáradtam a sok sírástól. Forró volt a levegő, izzadtam, de rohadtul nem érdekelt mennyire vagyok büdös vagy nem büdös. Csak haza akartam már jutni. Az én óvó szobámba, ahol egyedül lehetek érzések és mindenki nélkül. Gyűlöltem az egész világot. Mindent és mindenkit. 
Anya szerencsére nem volt otthon. Legalább nem fog kérdezősködni, ez is valami. Lerúgtam a cipőmet és bementem a fürdőbe. Szörnyen néztem ki. A szemfestékem elfolyt, a szemem vörös volt és felduzzadt. Semmi nem volt olyan, mint régen. Semmi nem volt belőlem abból a Jessicából, aki Christian előtt voltam. Már pedig én soha többé nem leszek olyan ember, mint aki Christian mellett voltam, szóval vissza kell szereznem a régi Jesst. Aki az anyukájával is nagyon boldog, és soha nem hazudik neki.
A jéghideg víz alá nyomtam a kezemet és néztem, ahogy lefolyik a vérem végig a csulómon le a csövekbe. Bár így eltüntethetném az emlékeimet. Szipogva kötöztem át a sebemet, amit én okoztam magamnak. Megmostam az arcomat és bevonultam a szobámba. Életemben először magamra zártam az ajtót, anyám és mindenki elől. Ledőltem az ágyra és arcomat a párnába temetve sírtam át az egész éjszakát.