7. fejezet

 Sziasztok!

Hm.. Két napja egyetlen kattintást sem kaptam. Ez elkeserítő. Kezdem azt hinni, hogy senki nem is olvassa a blogot, csupán néha valaki véletlenül ide téved. Nem baj, azért én folytatom. Néha úgysem tudok mit kezdeni magammal. Hoztam egy képet :D Imádom, ez a kedvencem.

És meghoztam a következő fejezetet, remélem tetszeni fog :)



 
7. Fejezet

Már órák teltek el azóta, hogy bejöttem a kórházba. Szívem vadul dobogott, ahogy megláttam Kyle élettelen testét a kórteremben. Szememet égették a könnyek, mellkasom megfeszült a visszafojtott sírástól. Fogtam a kezét és vártam, hogy kinyissa a szemét. Arca nyugodt volt, de az állapota egyáltalán nem stabil. Bal kezébe hosszú, átlátszó csővel vezették be az infúziót. Lassú, erőtlen szívhangja töltötte be egyedül a termet. Nem bírtam tovább és sírva az ágyra borultam. Könnyeim benedvesítették Kyle erőtlen, hideg kezét. Halkan zokogtam és vártam már, hogy felébredjen. Egy óra múlva zokogásom abba maradt. Barátom keze mellett pihentettem a fejem és halkan megnyugtatásként dúdoltam. Simogattam őt, remélve hogy megmozdul a keze. Nem mozdult. Tekintetem végigvándorolt a szobán. Az egy órás könyörtelen sírás kimerített. Az ablak velem szemben volt. Alig jött be rajta fény, főleg mert már késő este volt. Tudtam, hogy mindjárt mennem kell, de a barátom még csak jelét sem adta annak, hogy fel akarna ébredni.

Valaki halkan benyitott a terembe. Felültem és oda fordultam a magas, fehér köpenyes orvoshoz. Elengedtem Kyle kezét és felálltam. Elrendeztem kócos hajamat, és zavartan álltam az orvos előtt. egy szőke hajú, kedves arcú nővér is vele tartott. 

- Lassan letelik a látogatási idő - jegyezte meg az orvos mellékesen, miközben leakasztotta Kyle kórlapját az ágya végéről. 

- Mi történt vele doktor úr? - kérdeztem aggódva. Senki nem tudta pontosan megmondani, mindenki csak azt mondta túladagolta magát. A férfi lapozgatta a kórlapot, míg a nővér a barátom keze köré csavarta a vérnyomásmérőt. 

- A szívverése elég gyenge. Alig ver hatvanat percenként. - tájékoztatta az orvost a szőke nővér.

- Nem baj - húzta el a száját az orvos - nem adunk neki semmit, így is nehéz stabilizálnunk az állapotát. 

- A vérnyomás alacsony. 

- Kijönne velem? - nézett rám a kedves tekintetű orvos. Bólogattam, mire a férfi visszaakasztotta a kórlapot és kivonult. 

Visszanéztem a barátom mozdulatlan testére, és megint elkapott a sírás.

Miután kiléptem a teremből, követtem az orvost a hosszú folyosón. Alig tudtam vele lépést tartani, de pont időben értem utol, mikor kinyitotta előttem az irodája ajtaját és előre engedett. 

- Foglaljon helyet - intett az asztalával szembeni székek felé. Megkerült engem és leült velem szemben. - Mr. Karlson állapota rettenetesen súlyos - dőlt az asztalára komolyan - a tünetek arra utalnak, hogy nem először használt kábítószert, illetve drogokat. Sajnos nem kötelezhetjük semmire, de szeretném megkérni Önt, hogyha Mr. Karlson felébred, beszéljen vele. Szeretném, ha részt venne egy rehabilitációs programon. A barátja súlyos függőségben szenved, és segítségre van szüksége - bólogattam és lehajtottam a fejem. A kezemet néztem az ölemben.

- Mi történt vele? - suttogtam magam elé. Az orvos felsóhajtott. 

- A barátját ájultan találták a kórház bejáratánál. Miután megvizsgáltuk több kábítószer és drog tesztre pozitívan reagált. Nagyon sok minden volt a szervezetében. A szíve kezdett leállni, a belső szervek szintúgy. Semmire nem reagált a szervezete, annyi anyag volt már benne. Bent tartottuk egy darabig, gyomormosást végeztünk, de a legtöbb illegális szert intravénásan kapta. Az állapota napról-napra javul, de lassan. Rengeteg pihenésre van szüksége, hogy a szervezete regenerálódjon. Az állapota még így kritikus, hogy javuló tendenciát mutat. 

Halkan elsírtam magam, szégyelltem az orvos előtt sírni. Nem törődve az illemmel, pólóm ingujjával töröltem le a könnyeimet. 

- Szóval egy rehabilitációs központba akarja küldeni? - kérdeztem halkan.

- Ez a legjobb módja a teljes gyógyulásnak. Tudja a barátjának hatalmas szerencséje volt. Én nem kockáztatnék még egy ilyen esetet. Erős szervezete van, kivételes immunrendszere lehetett volna, ha nem használ drogot. Most azonban gyengébb egy normális ember szervezeténél.

- Beszélek vele - bólogattam újból és felálltam. - köszönök mindent - ráztam kezet az orvossal.

Másnap már a látogatási idő előtt itt voltam. Egy pillanatra sem tudtam lehunyni a szemem. A kórterem előtt várakozva apámnak tett ígéretem jutott az eszembe: 
Nem apa. Megígérem, nekem nem lesz olyan barátom, aki iszik, cigizik vagy drogozik. 
Hová lett az a kislány, aki akkor voltam? Aki még álomvilágban élt akkor? Akinek nem voltak korlátai. Hová lett az a kislány? Szeretném visszakapni a régi énemet. Az aranyos, illemtudó, szeretetre méltó énemet, aki senkinek nem okoz csalódást. Főleg nem az apjának, akit mindenkinél jobban szeret a világon. 
- Most már bemehet. A barátja felébredt - simogatta meg a vállamat a kedves arcú, szőke hajú nővérke. 
- Felébredt? - kérdeztem döbbenten és már fel is pattantam a székről. A nővér lefogott, mielőtt beronthattam volna a kórterembe. 
- Igen, de nagyon gyenge. Ne izgassa fel, nem verhet túl gyorsan a szíve - figyelmeztetett a nővér komolyan, miközben a vállamra téve a kezét tartott vissza. Gyorsan kék szemeibe néztem, és tekintetemmel könyörögtem, hogy engedjen be hozzá - Tudja, amikor behozták, hatalmasra dagadt a szíve, majdnem szétrobbant. Nagyon gyorsan vert, és csak utána lassult le a megállás  határáig. 
- Értettem, nem mondok neki semmit - bólogattam sebesen, miközben tekintetem folyton az ajtóra esett. Engedjen már el! 
- Ne beszéltesse sokat, nem szabad erőlködnie. Világos? - nézett rám szigorúan a nő. Igen! Csak engedjen már be!
- Értettem. Nyugi és semmi izgalom. 
Végre elengedett én pedig mély levegőt vettem. Halkan benyitottam a kórterembe. A négyágyas szoba végében feküdt Kyle, az ablak mellett. A tőlem balra eső részen feküdt. Kifelé nézett az ablakon. Halkan mellé sétáltam, ő pedig lassan felém fordult. A szívhangját mutató gép gyorsabban kezdett pittyegni, én pedig elmosolyodtam a gondolatra, hogy talán miattam. Leültem az ablakkal szemben, Kyle jobbjára és kezembe fogtam a kezét. A könnyek szúrták a szememet, de nem igazán érdekelt. Csak az, hogy a barátom ébren van. Lenézett a kezeinkre és hüvelykujjával lassan megsimogatta az enyémet. 
- Szia - suttogta alig hallhatóan. 
- Szia - súgtam vissza elcsukló hangon. 
- Miért sírsz? - kérdezte ugyanolyan halkan, miközben a kezünkről rám vándorolt a tekintete. 
- Csak örülök, hogy látlak - rángattam meg a vállamat boldogan. Most gyönyörű szemei voltak. Csillogtak, ahogy rám nézett. Arca fáradt és meggyötört volt. Soványnak tűnt, és beesettsége megrémisztett. A barátom nem szólalt meg, biztosan nehezére esett a beszéd. Csak simogattuk egymás kezét, és néztük egymást.
- Miért vagy itt? - kérdezte aztán, megint csak suttogva. 

Eredeti kép megtekintése 

- Szeretek veled lenni - motyogtam magam elé. Lassan felemelte a kezünket és remegő mutatóujjának külső felével megsimogatta az arcomat. Lehunytam a szemem, élveztem az érintését. Torkom elszorult a fájdalomtól, hogy így kell őt látnom. Elengedte a kezem és tenyerét az arcomra fektette. Belefúrtam a fejemet, miközben kezét az arcomhoz szorítottam. Puha volt a bőre.                         
- Olyan szép vagy - suttogta áhítattal. Kigördülő könnycseppjeimet ő törölte le a hüvelykujjával. - Milyen volt a nyaralás? Mesélj róla. 
Mély reszketeg lélegzetet vettem és elterelve a gondolataimat, visszatértem az olasz Riviérára. Elmeséltem a legfontosabb eseményeket, meséltem az időjárásról. Élvezettel hallgatott engem, legalábbis én úgy láttam. 
- Jó színed lett - suttogta erőtlenül és visszafordult a plafon felé, miután befejeztem a mesémet. Lehunyta a szemét, láttam arcán a szenvedést. Szívverése még csak most kezdett lelassulni. - ígérd meg, hogy itt leszel - kért halkan. 
- Itt maradok - lassan bólintott. Megszorította a kezemet. Nem szóltam semmit, hagytam őt aludni. 

A következő nap Kylet áthelyezték egy másik kórterembe. Nem az intenzíven tartották, ami csak jót jelentett. Sokkal jobban nézett ki, mikor benyitottam a szobájába, ahol rajta kívül még két beteg volt. Ugyanúgy az ablak mellett kapott helyet, a bal oldalon. Mosolyogva fogadott, mikor meglátott. Tegnap egész nap vele voltam. Nem kelt fel azután, hogy beszéltünk. 
- Szia - köszöntött vidámabban. Sokkal több erő volt a hangjában, így nekem is mosolyra húzódott a szám.
- Szia. Jól nézel ki - közöltem boldogan. Félig ülő helyzetben volt az ágya beállítva, így közelebb volt hozzám. Mielőtt leültem volna a helyemre gyengéd csókot adtam neki. Jobban mondva puszit a szájára. - Hogy érzed magad? - már nem hallottam a szívének dobogását. Azt a gépet leszerelték róla. 
- Jobban. Nézd ez még mindig rajtam van - emelte fel a bal kezét, megmutatva az infúziós csövet. Könyökhajlata véraláfutásos volt, teli tűszúrásokkal. Elkomorodtam a gondolatra, hogy így adta be magának a drogokat. - Még mindig itt vagy - motyogta értetlenül, mikor kezét az enyémbe kulcsolta és megpihentette az ágyon. 
- Oh, nem tudtam, hogy baj. 
- Szeretem, hogy itt vagy - hangja fáradtan csengett. Talán vidám volt, de még mindig gyenge. - Te vagy az egyetlen - közölte halkan és megint a kezünkre nézett. Gyengéden simogatott hideg, remegő kezével. Mély levegőt vettem. 
- Kyle - kezdtem halkan, de komolyan. Rémülten nézett rám. 
- Ne dobj ki - könyörgött ijedten. 
- Nem terveztem - nyugtattam meg a barátomat - de... nem tudom miért csináltad ezt az egészet - néztem kutakodó szemébe - de... szeretném, ha elmennél egy rehabilitációs központba. - szeme tágra nyílt a döbbenettől - az orvos szerint segítségre van szükséged. - tettem hozzá gyorsan.
Kyle mély levegőt vett és lehunyta  szemét. 
- A tiedre - suttogta maga elé. Kezét átvetette a fején, a homlokának támasztotta az alkarját. - Nem akarok bemenni - fordult felém komolyan - teli nyomnak nyugtatóval, elfogok veszni. Segítened kell - nézett rám könyörögve. 
- Én nem tudok ebben segíteni. 
- De tudsz! Kérlek. Ne engedj be olyan helyre, ahol nem láthatlak. Meg fognak ölni. 
- Kyle, ők csak segíteni akarnak - magyaráztam. 
- Meg fognak ölni - ismételte rémülten. Mellkasa egyre gyorsabban mozgott, és én is tudtam, hogy felgyorsult a szívverése - Kérlek, ments meg Rose - könyörgött ijedten. Izzadt keze egyre szorosabban kulcsolta az enyémet. 
- Nyugodj le - álltam fel hirtelen. Lehajoltam hozzá, majd átölelve pusziltam meg az arcát. - Itt vagyok Kyle, semmi baj. - megsimogattam a hátát, ahogy előre dőlt, hogy visszaölelhessen - segítek neked  - suttogtam a fülébe és apró csókot nyomtam az arcára. Arcát a nyakamba fúrta és szorosan ölelve tartott. 

6. Fejezet

6. Fejezet

A hasamat süttettem az olasz tengerparton. A levegőt betöltő sós illat elkábította az érzékeimet. Elfeküdtem a puha homokban. Annyira jó volt itt. A napsugarak nyaldosták a bőrömet. Ellazult voltam és gondtalan. Kiélveztem minden pillanatot. Minden pillanatot, míg vissza nem férkőzik Kyle hiánya.

Apámék vidám hangjára felemeltem a fejem és a könyökömre támaszkodva felültem. A tengerben
szórakoztak és vidáman úszkáltak. Mélyen és boldogan szívtam be a levegőt, mielőtt végig néztem volna magamon. Gyönyörű lett a bőröm a nyaralás alatt. Kylenak biztos tetszeni fog. Nekem is tetszik, imádom. Mindig is ilyen szép barna bőrről álmodoztam, és most itt van rajtam. Magabiztosan dőltem vissza a pokrócra.

Ez az utolsó napunk. Most már hiányzik Kyle. Előkotortam a mobilomat és a képernyőjét nézegettem. Még mindig semmi. Az első hat napban minden este felhívott, most pedig már három napja nem tudom elérni. Az utolsó beszélgetésünk elég rövid volt, és a hangja olyan... nyúzott volt. Azt mondta nagyon nehezen bírja már a távollétet, és hogy nagyon hiányzom neki. Majdnem elsírtam magam, olyan édes volt. A szívem összeszorult a hiányára akkor és most is. Csak remélni tudom, hogy rendben van és nincs semmi baja. Várom már, hogy otthon lehessek vele. Sokat gondoltam rá, de nem hiányzott. Csak az utolsó hívása után kezdtem rosszul érezni magam. Mintha valami nem stimmelt volna.

Apám barátnője lefeküdt mellém a homokba. Gonosz dolog volt, de nem akartam vele beszélgetni. Sokkal inkább akartam Kylera gondolni. Az első igazi, hosszú kapcsolatomra. A szívem összeszorult, az aggodalomra. Felidéztem az első csókunkat.

Kyle csókja puha volt és kellemes. Egyáltalán nem nyálas, ahogy az eddigi tapasztalataimnál. Lassan, kimérten ízlelgette az ajkaimat, nyelvét bekönyörögte a számba, hogy utána puhán végigsimítson az enyémen. Közelebb húzódtam hozzá, arcát két kezem közé fogtam és finoman visszacsókoltam. Soha nem éreztem még ilyen jónak egyetlen csókot sem. Nyelve elkalandozott a számban, elmélyült volt és egyre gyorsabb. Bátrabb és mohóbb. Belebizsergett a belsőm is ebbe az érintésbe. Kezét a tarkómra szorította és lendületet véve falta a számat, türelmetlensége és forró vágya keveredett édes nyálával a számban. Hirtelen beszívta a levegőt és közelebb rántott magához. Felszisszent a fájdalomra, de nem engedte el a nyelvemet, sőt beleharapott ajkamba, hogy ne húzódhassam el tőle. A fenébe. Mi nem… Mi csak barátok vagyunk. Nem lehetünk többek. ÁLLJ!

Eltoltam magamtól. Nem mertem a szemébe nézni, helyette inkább az ölét bámultam, és a dudort kettőnk között. Lesütöttem a szemem. Mindketten lihegtünk. Éreztem magamon a pillantását. Zavartam a fülem mögé tuszkoltam néhány tincset és mély levegőt vettem. Ellöktem magam tőle és felálltam, hogy kimossam a véres törölközőt.

- Nem akarsz engem? – kérdezte döbbenten suttogva.

-  Nem erről van szó – ráztam meg a fejem továbbra is zavartan. Felnéztem a csillogó szemű tükörképemre és szinte megijedtem a kipirult arcától. Végigsimítottam duzzadt ajkaimon és tátva maradt a szám.

- Van… valaki más? – folytatta Kyle nehézkesen, maga elé bámulva. Felszisszent én pedig gyorsan leguggoltam mellé és visszanyomtam őt a helyére.

- Figyelj Kyle – néztem a szemébe határozottan – Megbeszélem apával, hogy itt maradhass néhány napig. Ha fel tudsz jönni az emeletre, aludhatsz az ágyamban. Én majd alszom a kanapén vagy…. – hangosan beszívtam a levegőt, ahogy gyengéden a kezembe csúsztatta a kezét, és finoman megsimogatta. Nem tudtam befejezni a mondatot.

-  Nem érdemlem meg – suttogta maga elé a kezünket nézve.

-  Lehet. Viszont nem ismerlek annyira, hogy ne segítsem a gyógyulásod… sem hogy csókolózzam veled – az utolsó rész még nekem is halk volt, reméltem, hogy nem hallotta meg.

-  Sem ahhoz, hogy az ágyadba engedj a bugyid helyett. Mégis megteszed. – mi? A…

- Te csak azt akarod tőlem? – csuklott el a hangom a rémülettől. 
- Nem csak azt. Szeretnélek megismerni téged, aztán belemászni a testedbe – tágra nyílt a szemem a döbbenettől. Nem tudom miért, de valahogy mégsem borultam ki, hanem szinte izgalomba hozott a nyílt őszintesége. Mocorogtam és kihúztam a kezemet az övéből.

- Remek. Majd…hú.. ez váratlanul ért – zavartan vakargattam a tarkómat, ahogy felálltam. – most már a szobát sem tartom olyan jó ötletnek, úgy döntöttem a kanapén alszom.

Hát nem így történt. Mellette aludtam, mert filmet néztünk a szobámban. Nem próbálkozott semmivel, szerencsére. Viszont először aludtam olyan férfi mellett, aki nem családtag volt. Nem sokat aludtam, de biztos hogy többet, mint Kyle. Ő egész éjjel fent volt a fájdalmak miatt.

A kocsiban ülve már haza felé tartottunk. Olyan hosszúnak tűnt az út, de tudtam, hogy már csak néhány óra van hátra. Alig bírtam nyugton megülni a fenekemen. Minden másodperc kínzó lassúsággal telt.

- Hol álljunk meg ebédelni? – kérdezte apám vidáman. Mit csinálni? Tágra nyílt a szemem a döbbenettől.

- Sehol – vágtam rá ingerülten és megnéztem az időt a mobilomon. – Mondtam, hogy haza akarok már érni – folytattam egyre idegesebben. Apám szájáról eltűnt a mosoly. Fáradt vagyok és látnom kell Kylet, hogy semmi baja. Az ő állapotában… egy percet sem késlekedhetünk.

- Nem bírsz ki a pasid nélkül még egy kis időt? – folytatta apám gúnyosan, miközben engem nézett a középső tükörben.

- Nem! – vágtam rá gyorsan

- Mind éhesek vagyunk.

- Na és? – rángattam meg önző mondón a vállamat – én meg magányos. Ti nem bírtok ki néhány órát kaja nélkül? Kitesztek engem a városban és már mehettek is enni. – tudtam, hogy egyáltalán nincs igazam, de nem fogják megérteni mennyire fontos, hogy haza jussak. Nem mondhatom el nekik, mi a helyzet Kylelal.

- Nehogy már miattad ne együnk – fordult hátra apám morogva. Húha, most tényleg felhúztam. A szeme villámokat szórt. – vagy a hülye pasid miatt

Dühösen összefontam magam előtt a kezemet, mellkasom elnehezült a fájdalomtól. Úgysem ér az én szavam semmit. Utálom a tehetetlenséget. Apa visszafordult, és éreztem a hatalmas feszültséget a kocsiban. A feszültséget, amit én keltettem. Elnehezültem és duzzogva fordultam az ablak felé.

- Könnyű annak, aki nem is szereti a barátnőjét – motyogtam az orrom alatt. Ez lenne a helyzet? Tényleg szeretném Kylet? Elég lenne egy hónap, hogy fontosabb legyen ő, mint a családom? Ő? Mikor Matt folyton az emlékeimben él? – Itt volt egy étterem – sóhajtottam fel kicsit nyugodtabban, mikor elhaladtunk egy mellett.

-  Bazd meg az éttermet! – morogta apám szorosan markolva a kormány, fejét a kezébe hajtva – megyünk haza – közölte dühösen. Oh jaj… Ezt nem fogja egy könnyen megbocsájtani nekem.

Lelkiismeret furdalásom volt, de minden veszekedés után ez van. Főleg ha apával veszekszem, mert akárki is robbantja ki, a végén mindig én érzem magam rosszul. Mert a „tökéletes” apám sohasem lehet hibás. Csakis én. Viszont most valahogy ez sem érdekelt. Tudtam, hogy próbál manipulálni.

Három óra csendes kocsikázás után végre haza értünk. Engem kitettek a házunknál, ők pedig elmentek vacsorázni. Ahogy beléptem a lakásunkba megszólalt a mobilom. Számomra ismeretlen szám volt az, de felvettem.

-   Igen, tessék? Rosalie Everhood – szóltam bele félénken.

- Jó napot! A nevem Amanda Heat, a kórházból telefonálok. – a kórházból? Miért? – Ön közeli hozzátartozója Kyle Karlsonnak? – Kyle? Jézusom! Mi történt? A szívemhez kaptam a kezemet és le kellett ülnöm a kanapéra a rémülettől.

-  Nem. A barátnője vagyok – motyogtam erőtlenül. Tudtam, hogy valami baj van.

-  Viszont maga volt sürgősségi esetekben hívandó szám.

-  Istenem, jól van? Mi történt vele? – álltam fel a kanapéról rémülten. Könnyek szúrták a szemem.

- Semmi baj, hölgyem. A barátja túladagolta magát. Néhány napja már bent tartjuk megfigyelésen, viszont eddig nem találtunk senkit, akihez tartozna.

- Túl… - döbbenten néztem magam elé. A telefon majdnem kicsúszott a kezemből. – bemehetek hozzá? Kérem. Tudom, hogy látogatási időn kívül lennék, de kérem. Látnom kell őt.

-  Este kilencig látogatható.

Elköszöntem és azonnal elindultam a városba. 

Könyvek, kérés, Revolution + 5.fejezet

Heloka újra!

Bocsika, hogy egy ideje nem írtam. Kicsit elfoglalt vagyok mostanában. Ja meg a héten kétszer napszúrást kaptam...vagyis a mai nem hiszem, hogy az. A lényeg, hogy fáj. Aztán vizsgák, meg ilyenek. Meg nyári olvasmányokat kerestem a neten. Találtam is néhányat, de nem tudom megéri-e mindegyik. Ebben segítsetek légyszi :)

A MINDENKÉPP lista legtetején a Crossfire sorozat harmadik része áll az Egymásba fonódva. Jézusom,
már február óta (akkor kaptam meg az első könyvet) várom, és alig bírtam eddig várni. Az első pillanattól kezdve beleszerettem. :) A harmadik rész első fejezetét már el is olvastam a neten, de nem volt elég. Nem tehetek róla, telhetetlen vagyok. Többet akarok :D Azt hiszem ma jelenik meg a boltokban, de most nincs rá pénzem, szóval szólnom kellene apának, hogy "apu.. légysziii". Nem fogja beadni a derekát olyan könnyen, nehogy azt higyjétek. Tuti kitakarítatja velem az egész lakást cserébe, vagy az udvart. Vagy füvet kell nyírnom vagy egyebek. 
A második jelöltem - erről a könyvről csak tegnap olvastam egy véleményt, és azonnal megtetszett - Jennifer L. Armentrout - Obszidián. Bevallom őszintén, soha nem hallottam még az írónőről sem. Szépen sorjában meglátogatom majd a könyvesboltot. A harmadik a Mindenképp listán SamanthaYoung - Dublin Street. Na erről sem hallottam még tegnapig. Remélem nem okoznak csalódást, a vélemények szerint megérik a pénzüket. 
A Talán listán Ulpiusos könyvek vannak főleg, meg Kresley Coletól néhány.  Tőle most olvastam el a Vámpíréhséget...másodszor. Tetszett. Megint :D Ja, igen meg Szakály Viktória is a listámon van, már Karácsonyra is kértem a könyvet, de pénzt kaptam. A pénzemet pedig félretettem szűkösebb időkre. 
Ennyit a könyvekről.

Viszont van még egy  jó hírem :D Ma elkezdődik az RTL klub vadonatúj sorozata a Revolution. Nagyon várom már, tuti rohadt klassz lesz. Főleg mert én amúgyis kicsit a technikásodás ellen vagyok. Be is állítom a riasztást, nehogy lekéssem. A másik jó hírem, hogy ma Spartacus lesz megint. Múltkor elaludtam a felét basszus. Sürgősen be kell pótolnom.

Hm.. izé. Kiteszek egy chat lehetőséget, ha bármi kérdésetek van, vagy kérni szeretnétek valami témát, amiről szívesen olvasnátok vagy szimplán unatkoztok és beszélgetni szeretnétek, írjatok nyugodtan :D Izé.. a másik meg az lenne, hogy nem vagyok egy kommentgyűjtő, sőt utálok ilyet kérni, de ha csak egy smileyt beszúrnátok néha, már annak is örülnék. Ezzel tudatnátok, hogy van ember aki olvassa, amit írok vagy hogy érdekel egyáltalán. Na jó, ha túl nagy fáradtság, akkor nem muszáj. 

És akkor a fejezet :D

5. Fejezet

Lihegve dőltem az ágyra, ahogy Kylelal a szobámba érkeztünk. Elfeküdtem az ágyon, karom szorosan ölelte őt a nyakánál. Jó volt vele lenni, még jobb volt őt csókolni. Elnevette magát, és puha ajkait az enyémre tapasztotta, hogy aztán mohó vággyal vegye el, amit akar. Egyik kezével mélyen a hajamba túrt, és élvezettel vont még közelebb magához, míg másik kezén támaszkodott mellettem, hogy ne nehezedjen rám. Rákulcsoltam a lábaimat, éreztem erekcióját a lábam között a nadrágunkon keresztül. Elvigyorodtam, és nem gondolkodtam. Annyira sokat adott csók közben, és annyira sokat is vett el. Szenvedélyes volt, és ennek örültem. Nyelve táncot járva kutakodott a számban, és simogatta az én nyelvemet. Forró volt minden, lángolt a szoba. Benyúlt a pólóm alá, és megmarkolva az oldalamat kezét végig csúsztatta a testemen. Viszont a keze megint megremeget. A szokásos. Lehajtottam a fejem, így megszakadt a csókunk. Gyengéden simogatta a bordáimon a bőrőmet, és a homlokomat csókolta puhán. 
- Sajnálom - suttogta őszintén és éreztem magamon a remegését. 
Lesütöttem a szemem és felgyorsuló légzésemet próbáltam csillapítani. Forró lehelete megnyugtató volt az arcomon. Félig térdelve, félig rám nehezedve feküdt rajtam. Megráztam a fejem, hogy semmi baj, és lecsúsztattam a lábamat a derekáról. Erős volt, ahogy mindkettőnket megtartott. Nem azért remegett. Utáltam, ha remegett. Nyeltem egyet és felnéztem világos barna, aggódó szemeibe. Egyik kezemmel a tarkóját cirógattam, míg a másikat gyengéden az arcára csúsztattam és ujjbegyeimmel megsimogattam. Vad légzésem kezdett csillapodni. 
- Mennyi napja? - kérdeztem halkan. 
- Három - megkönnyebbülten sóhajtottam, arcát közelebb húztam az enyémhez. Puha csókot leheltem az ajkára. Kyle belenyögött a számba és elhúzódott. Felültem, és az ölébe másztam. Gyengéden ölelt, miközben a hátamat simogatta.
- Nem akarlak itt hagyni - suttogtam szomorúan, ahogy átöleltem. A nyakába temettem az arcomat, ő pedig magára vont. A falat bámultam magam előtt, miközben simogattam a hátát. 
Közel kerültem hozzá az elmúlt néhány hétben, de meg kellett tudnom a titkát, és meg kellett szegnem az apának tett fogadalmamat is. Apa sosem tudhatja meg, mit csinál Kyle. Azonnal eltiltana tőle. Az elején azt hittem, hogy ő majd képes lesz elfeledtetni velem Mattet, de tévedtem. Folyton összehasonlítgatom őket, és ez kikészít. Egyszer csak azon kapom magam, hogy a tulajdonságaikat elemzem, Kyleba pedig megpróbálok belemagyarázni olyan tulajdonságokat, amik igazából Matté. Pedig szorosan kapaszkodom a fiúba. Segített kilépni a szomorú, elkeseredett korszakomból. Bűntudatot érzek a gondolataim miatt. Valahol örülök is neki, hogy elmegyek néhány napra. Tízre. Jesszusom, az nagyon sok. Most hogy megismertem Kylet, nagyon sok. Majdnem mindennap együtt voltunk, huszonnégy órából huszat naponta. 
- Jó lesz a nyaralás - tolt el magától a fiú, hogy belenézhessen a szemembe. Megnyugtató mosolya volt, de a szeme. Néha szépnek láttam, néha kiégettnek, üresnek. Pedig amikor szépek és csillognak, akkor az ember azt hiszi, nem látott még ennél szebbet. 
Puha csókot lehelt az ajkamra, és hüvelykujjával letörölte a könycseppet az arcomról. Lehajtottam a fejem.
- Igen - suttogtam elcsukló hangon - jó lesz néhány nap gondolkodás - néztem fel rá biztatóan mosolyogva.
A fülem mögé tűrt egy tincset, miközben félre billentett fejjel nézett engem. 
- Hívni foglak mindennap - nyugatott meg halkan - persze, ha szeretnéd. 
- Szeretném, igen. Meg leszel, ugye? - néztem rá aggódva. 
- Tudod, hogy kemény fából faragtak - vont vállat egyszerűen és mosolyogva - de szerintem hiányozni fogsz. 

Boldog voltam. Nem tagadhattam, senki előtt. A képzeletbeli fiúm mindig is olyan volt, mint Kyle. Legalábbis nagyon hasonlított a fiú arra, akit magam mellé képzeltem el. Valahogy mégis más volt ez az egész. Szerettem vele lenni, hiányzott, amikor nem voltunk együtt, viszont úgy éreztem a tűz az, ami hiányzik. Minden olyan gyorsan történt. Amikor először rám írt faceen - először és utoljára, mert tisztáztam vele az ehhezvaló hozzáállásomat - megijedtem. A hátam közepére sem kívántam őt. Főleg mivel tahó és udvariatlan volt velem. Aztán másnap találkoztunk. Olyan érzésem volt, hogy " na jó, csakhogy lekopjon végre". Aztán ahogy elkezdtünk beszélgetni, nagyon meglepődtem. Kedves volt és humoros. A következő pillanatban pedig azon kaptam magam, hogy azt kívánom, bár tovább tartana a beszélgetésünk, és ne kellene haza mennem. Akkor gyönyörűek voltak a szemei. Elbűvölve néztem a világos barna szemeibe, amik csillogtak. Élveztem, ahogy az autókról mesélt nekem, úgy tűnt ez a téma a kedvence. Úgy éreztem Kyleban sokkal több van, mint amit először gondoltam. Úgy éreztem, meg akarom őt ismerni. 
Azon a pénteken elhívott "randira". Buliztunk. Jobban mondva... így történt. 
Este hat körül leszálltam a végállomáson a buszról. Szerencsére nem voltak sokan a megállóban, így azonnal kiszúrtam a rám várakozó Kylet. Elmosolyodott, amint meglátott. Fekete melegítőben volt és szakadt farmernadrágban, kapucnival a fején.
- Szia - köszöntem vidáman.
- Helo - mondta mosolyogva. 
- Ez meg mi? Nincs is hideg - ugrottam feljebb mosolyogva, hogy lerántsam róla a kapucnit. Elciccegte magát és a kapucnija után nyúlt, ahogy elindult előre.
Megforgattam a szemem és a hátára ugrottam, mire mindketten felnevettünk. Megfogta a lábaimat a térdhajlatomnál, majd vidáman elindultunk az egyik park felé. Könnyen elbírt, egyáltalán nem előrködött. A nagyobb biztonságérzet kedvéért átkaroltam a nyakát, így még közelebb kerültem hozzá. 
- Szóval, mit szeretnél ma csinálni? - fordult hátra derűsen. 
- Lepj meg! - vontam vállat egyszerűen, majd a vállára hajtottam a fejem. Kicsit fáradt voltam, de valahogy úgy éreztem találkoznom kell Kylelal, szóval bejöttem a busszal.
A város legnagyobb játszóterére vitt engem. A kedvenc "hintámnak" hátast állt és ledobott a kemény kötelekből összefont hatalmas kosárba. Felnevettem és játékosan megrúgtam a lábammal. Meglökte a hintát, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem. 
- Szóval, mi van ezzel a suli dologgal? - kérdezte közömbösen, miközben velem szemben lökte a kosarat. 
- Miféle suli dologgal? 
- Hát tudod. Én már elég rég voltam. Mit kell csinálni, hogy az ember olyan suliba járjon, mint a tied? - érdeklődő volt a tekintete. Könyökömre támaszkodtam, hogy jobban láthassam, ő pedig leállt a lökésekkel. 
- Először is tanulni kellene. Tudsz tanulni? - vontam fel az egyik szemöldökömet kíváncsian. Kyle nem járt suliba.. mit is mondott? Két éve? Elvileg tavaly végzett volna az iskolával, de abbahagyta. 
- Úgy nézek én ki, mint aki nem tud? 
- Ez most beugarós kérdés? Csak mert a szemed olyan furcsán áll. 
- Hogy így? - mindkét szemét az orra felé fordította, én pedig elnevettem magam. Gyengéden megrúgtam a hasát, mire megjátszva magát fájdalmasan összegörnyedt. 
Egész délután hülyéskedtünk és nevettünk. Már kezdett sötétedni, szóval kilenc felé járhatott az idő. Nyár van, naná, hogy későn sötétedik. Kyle kezére hajtottam a fejem a hintában, ő pedig elfeküdt mellettem. A hajamat cirógatta, miközben az eget néztük. 
- Mesélj magadról - szólalt meg halkan. Éreztem arcomon a pillantását - olyan keveset tudok rólad - suttogta a fülembe. Felé fordultam. 
- Mit szeretnél tudni? - kérdeztem a félhomályban. A játszótér már kiürült, csak mi voltunk a parkban, a fák közt. Kyle lassan ringatta a hintát a lábával. 
- Nem is tudom. Mindent - Ezt már hallottam. Matt is hasonlót mondott. Rohadt élet, neki most nincs itt helye. Mélyen beszívtam a levegőt és elnéztem a válla fölött. 
- Hm. Kérdezz valami jót. Valami izgit - néztem rá kihívóan. 
- Valami izgit? - kérdezte gondolkodva. Pár pillanat után aztán rám nézett - Repülnél vagy láthatatlan lennél szívesebben? - összeráncoltam a homlokomat, mire Kyle keze megremegett a fejem alatt. Először. Akkor még azt hittem a hideg miatt.
- Repülnék. Azt hiszem. 
- Van kedved bulizni?  
- Mármint most? - kérdeztem értetlenül. Bólintott. - Hát nem igazán az én világom. 
- Próbáltad egyáltalán? - vonta fel a szemöldökét gúnyosan. 
- Igen, és nem tetszett. Nem volt táncpartnerem. 
- Mindenki a táncpartnered egy buliban - hirtelen felült és engem is felhúzott. - Mellesleg, majd én leszek. 
- Hát, jó. Bár nem vagyok buliszerkóban. 
- Te most viccelsz? Farmerszoknya és ujjatlan felső? Hogyne lenne buliszerkó. Na, gyere - kelt ki a hintából és megragadta a kezemet. - Majd én megmutatom, milyen jó bulizni - kacsintott rám. Milyen édes. Azonnal széles mosoly terült el az arcomon. Összefonta az ujjait az enyémmel és gyengéden húzni kezdett maga után. 
A buli fantasztikus volt. Tényleg hihetetlenül jó volt vele bulizni. A tévhitekkel ellentétben pia nélkül is lehet jól szórakozni. Kylelal végig együtt táncoltunk, mint két jó barát. Mert azok voltunk. Legalábbis nekem egyre fontosabb lett a társasága. Rá teljesen igaz volt a - ne ítéld meg a borítójáról - mondás. Azt hittem egy piás, részeg disznó, aki minden estéjét másik csajjal tölti. Hiszen nagyon helyes srác volt, szép bőre és kedves mosolya teljesen magával ragadott. 
Már épp indultunk haza, hogy elérhessem az utolsó buszt, mikor Kylet valaki meglökte oldalról. A parkon mentünk át, elég sötét volt. 
- Haver, hol a pénzem? - állt elénk egy magas vékony srác, karjait kérdőn széttárva. Dühösnek tűnt. Közelebb húzódtam Kylehoz. A fiú teste megfeszült mellettem, a másik srác mellé pedig két hatalmas izompacsirta állt. Nyeltem egyet, és hátrébb húzódtam. Dőlt a srácból a piaszag.
- Megmondtam, hogy megszerzem - szólalt meg a fiú mellettem higgadtan. A srác, aki meglökte összefonta a mellkasa előtt a karjait és engem méregetett. Szívem vadul kalapált a mellkasomban. Kyle el akart indulni, de a srác felemelte a kezét, hogy megállítsa.
- Nekem az kevés, haver - emelte fel a hangját félelmet keltő módon. A távoli lámpa fénye kellőn megvilágította a srácot hátulról. Így még hatalmasabbnak tűnt a másik kettő férfi mellette. - Most akarom. Vagy add a lányt. - nézett rajtam végig mohó, kiéhezett tekintettel. 
Kyle mögé húzódtam, rettegve karoltam belé. Kissé elém emelte a karját, hogy védjen engem. 
- Brad! - szólalt meg Kyle higgadtan - mi most elmegyünk innen, holnap pedig megkereslek. 
Brad intett a fejével, mire a két férfi elindult felénk. Jézusom! Megszorítottam Kyle kezét, aki ellökött magától. 
- Tűnj innen! - üvöltött rám ingerülten, a két férfi pedig elkapta a karjait. Tágra nyílt szemmel néztem rájuk miközben hátráltam. Brad felém lépett én pedig teljes erőmből rohanni kezdtem, hátat fordítva nekik. 
Hátranéztem, mikor úgy éreztem elég messze kerültem tőlük. Brad Kylet ütötte, és a mellkasom fájdalmasan összeszorult. Mi a francot tegyek? 
Otthon biztonságban voltam. Majd széthasadt a szívem, hogy képes voltam Kylet ott hagyni csakúgy. Nem tudtam mit tehetnék, de ez volt a legrosszabb húzás tőlem. Lekuporodtam a kanapéra és sírva átkoztam magam. Mi van ha valami baja esett? Miattam? Mert én nem szóltam senkinek. Egyszerűen rohantam, és épp elérve a buszt felugrottam rá és eljöttem. 
A kopogás megrémisztett. Ki lehet az ilyenkor? Nem mertem felállni, sem mozdulni. Viszont a lámpa ég, az ablakokon keresztül bárki megmondja, hogy van itt valaki. Újabb halk, erőtlen kopogás. Lassan az ajtóhoz lopakodtam. Igazából...Feltéptem az ajtót, és a sokktól bent akadt a lélegzetem. Az ajtóban Kyle állt erőtlenül a félfának támaszkodva, csupa véresen. Gyorsan kitöröltem a könnyeimet és beengedtem a fiút a házba. 
- Rose - nyögte ki erőtlenül és nekem dőlt. Rám nehezedett teljes testével és én majdnem összeestem alatta. 
Bevonszoltam magunkat a fürdőszobába és a mosdónak támasztottam. Elővettem egy törölközőt - mert nem volt itthon semmilyen elsősegély felszerelésünk - és benedvesítettem. A fiú jobb szeme annyira feldagadt, hogy a szemét nem is lehetett látni. Az arca minden szeglete véres volt. Szemöldöke felszakadt, és a szája is hasonlóképp sebes volt. Megpróbáltam alig hozzáérve letörölgetni a sebeit, és kitisztítani őket. Lehunyta a szemét, légzése erőtlen volt. Féltem és aggódtam. Nem mertem semmit szólni. Erőtlenül lecsúszott a földre, fejét pedig a szekrénynek nyomta. Elé guggoltam és úgy folytattam az ápolását. 
Oh Kyle. Mit tettek veled Kyle? 
Fertőtlenítőnk még volt itthon, minden érintésnél felszisszent. Erőlködve kinyitotta a szemét és rám nézett. Arcom nagyon közel volt az övéhez. Lassan felnyúlt az arcomhoz. Remegő kézzel végigsimított a csonton a fülem mögé. Nem tudtam, mit akar csinálni. Értetlenül néztem rá, ő pedig gyengéden közelebb húzta a fejemet az övéhez. Nyeltem egyet, ahogy ajka majdnem az enyémhez ért. Mi csak... Mi nem... Finoman ajkai közé vette az enyémet és lágyan megcsókolt.

Spartacus + 4. Fejezet

Helóka! 

Rájöttem, hogy ez az a köszönés, amit senki nem használ a környezetemben. Hál' Isten. Szeretem, ha valami olyat használok, amit mások nem. Ez tesz egyéniséggé. Mindig arra törekszem, hogy kialakítsam a saját magam stílusát és világát, nem pedig a környezetem nyomasztó egyhangúságába nevelődni. 

Hm... miről is rizsázzak a fejezet előtt? Spartacus ez lesz a legjobb. Ismeritek? Nyomjak le egy laza töri órát évszámokkal és helyekkel? Kihagyhatnám, de talán vannak olyanok, akik nem ismerik. Amúgy is érettségire készülök, szóval nem is baj ha átnézem kicsit. Na, hát akkor előhalászom a kilencedikes történelem könyvemet, és átolvasom az anyagot. Nyugi, nem akarok rá túl sok szót fordítani. Csak hátha érdekel valakit. Hűű.. de vékony ez a könyv. Istenem. Visszasírom azt az időszakot. 

 

Két mondat erejéig hadd beszéljek róla. Szóval Spartacus a Kr. e. 73-71-es rabszolgafelkelés vezetője. Capui gladiátoriskola növendéke, és így tovább. Bírjátok a gladiátorokat? Nem is olyan rossz fejek, ha az ember a sorozatot nézi, nem pedig a történelem könyvet.

A tény az, hogy a sorozatban írtó jó pasi Spartacus. Én mindig ilyen hatalmas, dagi izompacsirtának képzeltem el, és ki állítja, hogy nem az? Viszont a sorozatban nem az :D Örülünk neki. Ki nem szereti az ilyen felsőtestet? Én sem zavarnám ki az ágyamból, az biztos. Azon kívül, hogy regényeket írnék  a férfi főszereplőről, nézzük a sorozatról a véleményemet. Egyetlen részt láttam, ebből nem lehet sokat megállapítani. Erotikával fűtött, véres és horrorisztikus jelentekkel megszórva este tíz után melegen elkészítve fogyasztjuk. A Viasat3 adja le mostanában, csütörtökönként 22:35től ( már ha valakit érdekel) Hál' Istennek van még időm az ajánlott korhatárig, de ez nem tart vissza attól, hogy továbbnézzem. Talán csak pont jó részt kezdtem el nézni, talán csak kell valami esti elfoglaltság, mindegy. Szerencsére csak nyolc részről maradtam le az első évadból, ami azért behozható.

Később még említek néhány kedvenc sorozatot. 

4. Fejezet 

Mikor kiléptem a suliból, alig tettem pár lépést, és az iskolánk melletti épület lépcsőjén megláttam őt. Kezeit lazán pihentette a térdén, ahogy a lépcső tetején ült, és valamit fogdosott. Hogy kerül ide, biztosan véletlen. Elhaladtam mellette, mire felkapta a fejét és felpattant a helyéről. 

- Helo - sietett mellém a magas, világos barna hajú fiú a buszmegállóból. Szorongani kezdtem a közelében és karba fontam magam előtt a kezemet - nem válaszoltál - nyomta az orrom elé azt a papírfecnit, amit én gondosan a zsebembe gyömöszöltem valamelyik óra után. Tágra nyílt szemmel néztem az írásomat. 
- Ho-hogy kerül hozzád? - néztem fel rá zavartan, miközben megpróbáltam nem a félelemre koncentrálni. Hiszen én mindentől félek, csak szeretem, ha nem látják rajtam. Egy lépéssel eltávolodtam tőle és gyorsabbra vettem a tempóm, hogy elérjek a menedéket adó buszmegállóig. A fiú lázasan követett. 
- Nem számít.. én csak - megfogta a kezemet és durván szembe fordított magával. Rémülten néztem rá. Homályos tekintete volt és beesett arca. Ajkai kicsik voltak és remegtek. A szívem hirtelen megugrott a félelemtől, ahogy a fiú szorongatta a kezemet, és ahogy rám nézett. Mintha rettegne, és segítségre lenne szüksége. Nekem is arra van szükségem, hogy valaki megmentsen tőle. Félelmemben még lélegezni sem mertem, szinte éreztem ahogy pupilláim kétszeresükre nőnek. A fiú láthatta a reakciómat, mert elengedett. 
- Lekésem a buszom - suttogtam magam elé és megpróbáltam eltávolodni tőle, abban a reményben, hogy nem fog bántani. Nem fog bántani, hiszen közhelyen vagyunk. Arca hirtelen vált rémültté, én pedig félve hátat fordítottam neki és megpróbáltam minél előbb a lámpához jutni, hogy átérhessek az út túloldalára. Hátra-hátra néztem, a fiú rémülten bámult utánam, én pedig teljesen összezavarodtam. Teste remegett, és az a szörnyű tompa fájdalom, amit kisugárzott, a csontjaimig megremegtette az én testem. A napra kell mennem. Hogy felmelegedjek. 
Sikeresen átértem az út másik felére, és mikor visszanéztem, ő már nem volt ott. Felgyorsult légzésem volt a következő dolog, ami megrémisztett. Szívem fájón dobogott a mellkasomban a rémülettől. Már nincs itt... elment.

Az otthonomat nyújt biztonság kellemes volt. Egyedül voltam délutánonként, de már hozzászoktam. Miután megírtam a matek házimat és az angolt, úgy döntöttem megnézem az emailjeimet és a facet. Rozoga gépem percek múlva életre kelt, és lassan betöltötte a közösségi oldalt. Valaki ismerősének jelölt és egy üzenetem is volt. Először megnyitottam a fiú oldalát. Kyle Karlson, húsz éves fiú. Tanulmányok nincs, foglalkozás nincs, a profilképén pedig egy rajzolt férfi volt rácsok mögött kuporogva. Te jó...Kyle..a neve olyan ismerős. Nem ő... Megint éreztem a bordáim közt vadul verdeső szívemet. Ez ő. Hogy talált rám? Hátrahőköltem a székemben és már féltem megnyitni az üzenetet is. Viszont a kíváncsiságom legyőzte a félelmemet, ami feszítő érzést keltett a testemben. Igazam volt, Kyletól jött. Szólnom kell apának. 
Az üzenet rövid és lényegre törő volt: 
Megijesztettelek - nem kérdés volt, hanem határozott kijelentés. Igen. Most is. Jól van, biztos hogy nincs a közelemben. Apa holnap úgyis itthon lesz, majd bevisz a suliba és haza hoz, szóval akár válaszolhatok is. Talán nem keres meg holnap, utána pedig elfelejti ezt az egészet. Kezeim remegtek, mikor elkezdtem begépelni a válaszomat, és azon gondolkodtam hogy küldhetett nekem üzenetet mikor letiltottam az ismeretlenekkel való kommunikálás lehetőségét. Azt hiszem. Vagy csak akartam? Hát ennek haladéktalanul utánanézek. 
Igen! Mit akarsz tőlem? - a küldésre kattintás után megkerestem a beállítasok menüpont alatt az üzenetek korlátozására vonatkozó opciókat. Alig egy perc múlva felnyílt egy chatablak, Kyle nevével. 
Beszélgetni csupán
Miért? - megnyomtam az enter billentyűt és magamban szidkozódtam, hogy a beszélgetés elkezdésével reményt adhatok egy zaklatómnak. Először megjelent a jel, hogy éppen gépel, aztán pár pillanat múlva megszűnt, de üzenet nem jött. Felugrott egy újabb chatablak Jessica nevével. Minden rendben? - kérdezte Jess, és éreztem az aggodalmat a hangjában még így is. Éppen elküldtem a választ, mikor Kyle-é megérkezett. 
Bocsántot szereék kérni, h regel mjdnem  fel löktlek - hosszú és teli van hibával. Még annyi gondot sem fordított rá, hogy elolvassa még egyszer. Akkor én minek vegyem a fáradtságot? 
Ok. elfogadva. hagyj békén! - gépeltem vissza gyorsan és meggondolatlanul a válaszomat és bezártam a chatablakot. Elköszöntem Jessicától is, és épp készültem bezárni az oldalt, mikor újból felugrott Kyle ablaka. 
Nmis beszhetünk? - Nem! Minek néz ez engem? Anélkül, hogy rámentem volna az ablakra, kiléptem az oldalról és ki is kapcsoltam a gépemet. Nem is tudom miért, de gyorsan becsuktam az ablakaimat, pedig még nagyon világos volt oda kint. Engem mégis elkapott a rémület, pedig egy város választ el minket egymástól. 
Megint menekülni akartam, el innen. Megfogtam a kedvenc könyvemet és letelepedtem az ágyamra a hideg falhoz. Most Mattre sem volt kedvem gondolni, egyszerűen magam akartam lenni, és csak magam. 

Miután veszekedtem apával azon, hogy miért "kuksolok" már megint a szobámba, ahelyett, hogy vele lennék a nappaliban, és azt nézném ahogy ő tévézik, úgy döntöttem véget vetek a napnak és inkább egy kellemes forró zuhanyt vettem. Megváltás volt feszültséggel teli testemnek a meleg zuhany. Fáradtan kuporodtam össze a sarokban és folyattam magamra a megtisztító vizet, miközben próbáltam nem gondolkodni. Újabb emlék Mattről. A fenébe. Szép emlék. 

(Október)
Már eltelt néhány hónap, mióta megismerkedtem Matthew-val. Bunkó volt velem, én pedig vele. Mégis hiányzott ez a bunkóság minden áldott nap. Alig vártam, hogy edzésre mehessek, és lássam őt. Mindig ott volt. Viszont sosem késett. Pechemre. Így nem láthattam, hogyan fekvőzi le a büntetést egyetlen fürdőnadrágban. Pedig nem volt rossz teste, sőt nagyon jól nézett ki. A nyálam azért nem csorgott, de megnéztem magamnak amikor elhaladt mellettem, ahogy most is. Nem is néztem... illetlenül bámultam. A medence szélénél pihenve néztem fel rá, ahogy elsétált előttem. 
- Gyere velem passzolni, Rosalie - közölte hangosan, hogy én is jól halljam, miközben elhaladt mellettem. Tágra nylít a szemem és édes érzés fogott el. Ezt most komolyan nekem mondta, vagy csak képzelődőm?
- Én nem akarok menni - szálltam ki a medencéből határozottan. Pedig muszáj volt párt választanunk, és Matt engem választott? Hol ott voltak mások is... jobbak, mint én? Vagy talán csak azért, mert akikkel igazán jóban volt, azok most meccseztek, és a "maradékból" velem beszélt a legtöbbet... vagyis jobban mondva engem szivatott a legtöbbet. 
- Velem fogsz passzolni - nézett vissza határozottan a válla fölött. Ez parancs volt. Te jó ég. Semmi légyszives vagy "van-e párod?" bebiztosít magának, hogy ne a tizenkét évesek maradjanak neki. Egoista öntelt barom! 
Végülis hármasban passzolgattunk, mert volt még egy fiú, akivel igen jóba lettem az edzéseken. Matt persze megjegyezte, milyen merev vagyok, és hogy lazítsak már. Elmondtam magamban néhány "kedves" szót, de aztán elgondolkodtam azon, hogy talán igaza lehet. Egyszer Jared is megjegyezte, hogy merev vagyok. A nagyfiúk! 
Miután nem bírtam tovább Matt "béna vagy" beszólásait, dühösen hozzá vágtam a labdát, de ő elhajolt előle. Rohadjál már meg! A labda kipattant a medencetérre, Matt pedig nevetve ugrott ki a vízből, hogy visszahozza. A harmadik srác ki ült a medence szélére, én pedig oda akartam úszni hozzá. Matthew pedig éppen előttem ugrott be a vízbe, először azt hittem rám ugrik. Valamiért késztetést éreztem, hogy elmosolyodjak, és kikaptam a kezéből a labát. Ő is nevetett. Elkezdtünk "harcolni" a vízben, nevettünk és jó volt. Lazán kivette a kezemből a labdát és eltartotta tőlem. Megpróbáltam elérni, lefogtam az egyik kezét, hogy felhúzzam magam rajta, de mindig kicselezett. Aztán megpróbáltam lenyomni a víz alá, de túl erősen taposott ki. " Beleestem" a vízbe, ő pedig utánam. Ritka pillanatok egyike volt, hogy kinyitottam a szemem a vízben, de csak azért, hogy őt nézhessem. Elkapta a bokámat és megpróbált maga alá rántani, én viszont kirángattam a testrészemet a szorításából és véletlenül meg is rúgtam. Kiengedtem a levegőt a számból és buborékokat lövellve kettőnk közé jöttem fel a felszínre. Lihegtem és nevettem. Ő is nevetett. Eldobtam a labdát, hogy előnyöm legyen vele szemben. Míg ő utána úszott én lihegve a partra küszködtem magam.

Szóval akkor még ostobán azt hittem, hogy érdekelhetem őt, vagy hogy csak azért bunkó velem mert valamit takargat előlem. Mostanra viszont rá kellett jönnöm - miután csak úgy egyetlen szó nélkül megszakította a kapcsolatunkat - hogy nem is érdekeltem igazán. Sőt, semennyire sem. Életem eddigi legjobb napjaim javát neki köszönhetem. Majdha egyszer lesz rá alkalmam, feltétlen megemlítem neki.

Életem + 3. Fejezet

Hy People!


Veszekedtem a barátnőimmel. Szörnyű ember vagyok. Két fontos barátnőmet haragítottam magamra két nap alatt. Pedig szeretem őket, csak vannak rossz napjaim. Remélem megbékélnek majd, bár egyikükkel már beszélek. 
Az a szerencse, hogy van egy édes kutyám. Imádom. De ezt már említettem, azt hiszem. 



 Öhm... utolsó két hét van a suliból :) nagyon várom már a nyarat. Bár utolsó évem lesz jövőre, úgyhogy tanulnom kell nyáron. Nem mintha stréber lennék, vagy ilyesmi. Épp ellenkezőleg. Szóval mindennek meg van a böjtje, annak is, hogy az egyetlen tanulós évem a nyolcadik osztály volt. Szégyelljem magam, tudom. Megkapom mindenkitől, nyugi. Az én helyzetemet miért nem érti meg senki? Fiatal vagyok, nem most kellene élnem az életemet? A helyes megfejtés. NEM! Mert ha már karriert építek sokkal jobb életem lehet, mint amit elpocsékoltam/nék bulikra. Nem is szeretek bulizni. Álmodozni szeretek. Ti nem? A másik világ, ahova menekülhetek. Az az én helyem. Mégis vannak olyan pofátlan emberek, akik belépnek a világomba, vagy azt mutatják, hogy érdeklődnek a világom után és szemét módon összetörnek mindent. Utána meg regenerálódhatok. Erre megy el a sok energiám, a világom javítgatására. Még évekkel ezelőtti sebeket nyalogatok, és rágódom a múlton és taszítom az embereket. Taszítom őket, hogy megvédjem a világomat. Azt hiszem ennyi rizsa elég is lesz. Következő fejezet!

3. Fejezet

Ebből elég! Kiáltottam fel magamban már vagy századszorra. Tényleg elfelejtem őt. 

Ahogy leszálltam a buszról - az utolsó napjaimat tengetve az iskolában, ugyanis mindjárt szünet - egy magas, barna hajú fiú pofátlanul belém jött, hogy majdnem elestem. 

- Anyád - szitkozódtam halkan, és tovább mentem. 

- Mi van? - fordult utánam a srác, és összehúztam magam amennyire tudtam. Gyorsabbra vettem a lépteimet, és nem néztem hátra. - Hallod? - rángatta meg valaki a karomat. Rémülten néztem fel rá. A fiú szemei kikerekedtek és dühösen fújtatott. - Nekem jössz itt, utána meg te anyázol? 

- Kyle - rángatta le rólam valaki a fiút. Fúj, undorító pia szag áradt belőlük, pedig még csak hét óra húsz volt. - Hagyd őt békén, Kyle - hallottam a fiú kedvesebb hangját mögülem. A Kyle nevű fiú összefonta a tekintetét az enyémmel. Szívem vadul dübörgött a bordáim alatt. Ugye nem fog bántani? Nagyon sokáig nézett a szemembe, azt hittem sosem szakítja meg a kontaktust. A haverja elrángatta tőlem én pedig megkönnyebbülve sóhajtottam, mikor már elég távolra kerültek tőlem.

Hű... hát ez tényleg elfelejteti velem Matthewt. Azok a szemek, te jó...

- Mi van veled Ros? - rázott meg a barátnőm, Jessica az első óra után a suliban. Felkaptam a fejem és zavartan néztem rá. Azok a szemek...
- Mi? Mi lenne? Semmi - játszottam a hülyét és elkezdtem bepakolni a táskámba, hogy átvonuljunk egy másik terembe. 
Még soha nem láttam olyan zöld szemeket. A zöld szem a gyengém. Kár, hogy nem látom többet. Vagyis nem is kár. Dőlt belőlük a piaszag, a Kyle nevű gyereknek meg tiszta lila volt a szája. Szakadt, link gyereknek néztek ki, nem az én világom. Mégis.. ahj annyira szép szemei voltak, életemben nem láttam hozzá hasonlót. 
- Szerinted? - nézett rám Jessica már egy másik teremben, mikor helyet foglaltam. Hoppá, lemaradtam a beszélgetésről. 
- Mi szerintem? - kérdeztem közömbösen és elővettem a tanszereimet. Nem is érdekelt a válasz, ma nem akarok beszélgetni.
- Látod, hogy nem figyel? - fordult Nicole felé Jessica kissé hisztérikus hangon. 
- Bocsi, ne haragudj, mit is kérdeztél?
- Bocsi, ezt neked küldték - állt a padom elé egy vékony fiú. Döbbenten emeltem a padról a srácra a tekintetem. Magas, sötét hosszú hajú nálam fiatalabb srác takarta előlem a kilátást. Azt hiszem ebbe a suliba jár, mintha már láttam volna őt a folyosókon.
- Mi? - kérdeztem értetlenül, röviden és tömören. Egyik kezével a padomon támaszkodott, másikkal pedig egy papír lapot nyújtott felém. 
- Ezt - tolta elém a lapot határozottan - valaki azt mondta, adjam át neked, ezt. 
- De mi ez? Ez nem az enyém - néztem fel rá teljesen összezavarodva. 
- Ja igen, meg azt is mondta, hogy hagyd a padon. 
- De kicsoda? - emeltem fel kissé a hangom értetlenségem jeléül.
- Nem tudom - nyomatékosította a srác ugyanolyan határozottsággal, olyan "hagyjál már békén" hangon. Jézus, ne kapd fel a vizet haver. Elvettem tőle a lapot, ő meg már le is lépett.
- Mi az? - mászott a képembe a kíváncsi barátnőm jobb oldalról. Elhúztam a fejem, mert majdnem hozzám ért, és nem szeretem ha hozzám érnek. 
- Még én sem néztem meg, szerinted akkor tudom mi ez? - mordultam rá idegesen. Széthajtogattam az apró fehér "tárgyat" és egy egyszerű macska kaparás állt rajta: 

      Ki vagy te?

Tágra nyílt szemmel olvastam az üzenetet. Összeráncoltam a homlokomat és még egyszer elolvastam. Nem mintha elsőre nem értettem volna meg. Ki vagyok? Mi az, hogy ki vagyok? Hát az egész világ megőrült ma? Kiküld ilyen üzenetet, hogy ki vagyok? 
Egész órán ez járt a fejemben. Mit jelent ez? Biztos, hogy nekem akarták küldeni? A francba is, a sok gondolkodással. Majd oda jön hozzám, ha akar valamit. 
A lapot a padomon hagytam, ahogy mondta a fiú. Ezzel az üzenettel:

Kérdezte tőlem egy papírfecni!

Ki vagyok? A nevemre volt kíváncsi, vagy... ezt nem értem. Hozzám küld valaki egy srácot, egy darab papírral, és...

A képhez tartozó oldal 

Jessicáék vidáman beszélgettek mellettem, én pedig megint befordultam magamba és gondolkodtam. Vagy Szókirakósoztam a telefonomon, vagy elolvastam a tananyagot. Nem volt ma hozzájuk kedvem, gondolkodni meg végképp nem akartam. Csak haza akartam érni, hogy letusoljak és aludjak egy jó nagyot. Ma ugyanis hulla vagyok. Szokás szerint kedvetlen és erőtlen. Elővettem a tolltartómat és a szívem hatalmasat dobbant a rémület miatt talán, vagy fogalmam sincs miért, de a lap megint ott volt. A kezemből hullott ki, ahogy összefogtam a tolltartómmal. Izgatottan nyúltam érte és szétnyitottam. 

Beszélni szeretnék veled 

 Csupán ennyi állt a - Ki vagy te? - kérdés és a válaszom alatt. Beszélni? De kicsoda?

Edzeni jó! + 2. Fejezet

Üdv újra! 

Egyik nap MTV-t néztem. Szegény sztárokat ültették a célkeresztre. A Botrányvadászat jó műsor lehet. Másnak. Rájöttem, hogy ezért nem vagyok oda. a botrányvadászok abból is botrányt csinálnak, amiből nem kellene. Sosem lennék sztár, a paparazzók megölik őket. Bár az sem kétséges, hogy néhányan ezért élnek ezt élvezik. Ezért szép az, hogy nem vagyunk egyformák. 

Komoly edzésbe kezdtem a minap. Mivel pár hónapja befejeztem a sportolást, egyik nap (képletesen értve) rácsaptam az asztalra, és elhatároztam, hogy neki állok sportolni. Itthon. Az otthon sportolással csak az a baj, hogy néha az ember elveszíti az erejét, és nem csinál semmit. Aztán rájövünk milyen egyszerű így élni, semmit tevéssel és ott vagyunk, ahol az elején. De kemény elhatározásomnak csak az akarat erőm szabhat határt. Amiből nekem nem sok jutott. De jó hír :D Fejlesztem :) 

A kép nem az enyém, a runwithjess oldal tulajdonában áll. Nekem csak megtetszett és remélem nem sértek meg semmiféle szabályzatot azzal, hogy közzétettem az oldalon. 

Az üzenet azonban magáért beszél. Bár utálok futni, mégis ez a leghatékonyabb testedzési módszer. Semmibe nem kerül, és csak felveszel egy melegítőnadrágot és egy pólót meg egy kényelmes cipőt, majd kilépve az utcára el is kezdheted. 
Társaságban még jobb, szóval ha van egy edzeni vágyó haverod vagy ismerősöd, mindenképp vondd be. Nekem elég a kutyusommal futni, imádom őt. A vele töltött időm 70%-ban megnevetett, pedig nem is tud beszélni. Ha nem nevetek, akkor mosolygok azon milyen aranyos.
Lényeg a lényeg, ha nem tartja bennetek senki a lelket, forduljatok hozzám :) Én szívesen vagyok támasza bárkinek. 
Ha elkezdenél edzeni, sok sikert hozzá és eredményes sportolást! :) ( To be continued...)

2. Fejezet

Reggel fáradtan arra ébredtem, hogy valaki bebújik mellém a takaró alá. Hirtelen beszívtam a levegőt és kinyitottam a szemem.
- Tssh - suttogta a jól ismert hang, és kifújtam a levegőt. Matthew hátulról átkarolt és hozzám bújt. - Jó reggelt, kicsim - suttogta a fülembe és ajkaival végigsimított a fülcimpámon. Lehunytam a szemem és élveztem a barátom közelségét.
- Mit keresel itt? - kérdeztem álmosan, kezét pedig magam köré csavartam. Mellkasa a hátamra simult, annyira jó volt a közelsége. Megnyugtató és biztonságos. Ajkai gyengéden simogatták a nyakamat és puha csókokkal hintette be azt.
- Én csak szeretek a barátnőm mellett ébredni - motyogta a bőrömbe. Mindig libabőrös lettem, ha hozzám ért. Ha az ajkával, ha a kezével, ha az ujjaival. Mert imádtam vele lenni... de tudom, hogy nincs itt.
Kinyitottam a szemem, és fájdalmasan nyilallt belém a tudat, hogy megint álmodtam. Pedig nagyon rég nem álmodtam már Matthewról, és most megint. Már hónapok óta elment, és nem is gondoltam rá egészen tegnap estig. A képzeletem játszadozik velem. Talán nem is érezném ezeket, ha velem lenne. Ha együtt lennénk. Soha nem ismertem igazán.
Megszólalt a mobilom ébresztője, és ritka pillanatok egyike, hogy időben fel tudok kelni, és nem késem el az iskolából.
Szerencsére a buszon nem volt ismerős. Most nincs kedvem beszélgetni. Inkább ha már tegnap este elkezdtem felszakítani a sebeket, akkor folytathatnám. Nem is sebek, ezek szép emlékek. Csak az fáj, hogy elmúltak, és hogy lezárult egy korszak. A korszak, ami nem is teljesedett ki igazán. Vagy talán ez lett volna a teljesség? Olyan lezáratlanul ért véget. Egyszer csak..
Újabb emlék férkőzött a gondolataim közé.

(Augusztus)
Ez a harmadik vagy negyedik edzés azóta, hogy Maathew megjelent a színen. Köszönünk egymásnak, néha megkérdezi mi újság, de tudom, hogy nem több mint barát. Szerencsére nem is tekintem őt többnek, de attól még jó, ha a közelemben van. Mostanában úgy érzem csak azért járok edzésre, mert ő is itt van. Az uszoda udvarán fogunk szárazföldi edzést végezni. Futás.. blee.. ez a véleményem. Utálok futni.
mikor kiléptem az öltözőből Matthew már az előtérben ácsorgott a többiekkel. 
- Miért vigyorogsz? - kérdezte mosolyogva, ahogy mellé léptem. Vigyorgok? Tényleg vigyorgok. Képtelen vagyok nem ezt tenni. 
- Ja, csak boldog vagyok - rángattam meg a vállamat. 
Az edésen végig együtt futottunk, néha cseszegetett, hogy miért nem futok gyorsabban de sokat nevettünk. 

Pörögnek a fejemben az emlékek. Eszembe jutott, mikor szó szerint összefutottunk. A sulija körül futotta a kupert, én pedig az osztállyal mentem valahova. Rám nézett és rám mosolygott és én ugráltam örömömben. Később pedig ő maga említette meg, hogy aznap muszáj volt mosolyognia. Oh.. kínzó emlékek. Hol van most az az édes mosolygós Matthew, akit annyira szerettem? Akivel imádtam beszélgetni... aki könnyeket csal a szemembe?

- Füvezel? - kérdezte egyszer az edzésen, mikor kiszálltam a medencéből. Micsoda? 
- Nem - közöltem értetlenül.