Helóka!
És most lássunk egy rövid bevezetőt, ami senkit nem érdekel, de azért hátha.
Mint ígértem az előző fejezet elején, bemutatom nektek kedvenc énekesemet.."dobpergés" Eric Saade. Hát nem eszméletlenül jó pasi?
Mr. Saade a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon nyújtott teljesíténye miatt lopta be magát a szívembe. Ismeritek? Az a helyzet, hogy mostanában nem vagyok oda a pop zenéért, vagyis nem mindegyikért, így Eric dalai listavégre kerültek. Szegény Eric. Azért van néhány poszter a falamon, Mr. Saadéról. Ráadásul még csak 23 éves. Nyami. Néhány information about Eric. Születési helye és ideje: Svédország, 1990. október 29. Majd emlékeztessetek, hogy Boldog Szülinapot kívánjunk neki :) Csillagjegye skorpió.. Hm.. van aki imádná a skorpiót.
Családi állapot: Nőtlen. Nőtlen?? Bocsi, csak most néztem utána néhány dolognak, mert nem követem minden lépését. Viszont nőtlen? A legutóbb még Mollyval járt. Hát sok boldogságot nekik... külön :D A nőtlen pasik mindig jobban érdekelnek. Hm. Egyelőre ennyit róla. Megmutatom a legfrissebb videoklipjét. Nekem volt, ami jobban tetszett, de ez sem olyan rossz dalocska. Amúgy augusztusra várható a negyedik albuma, csak úgy mellékesen megjegyeztem. A klip, és a dal:
More információért keresse fel kezelőorvosát, gyógyszerészét, vagy írj nekem, vagy googlezz rá. Annál többet én sem tudnék mondani, csak tapasztalattal és élményékkel vagyok gazdagabb, információval kevésbé.
Zárójeles megjegyzés: Bocsi az időnkénti angol szavakért, de úgy írok, ahogy jönnek a gondolatok és néha csak angolul jutnak eszembe a szavak. Az nem biztos, hogy mindig helyesen használom őket, amiért megint elnézést kérek.
Végül pedig: Egészségetekre!
10. Fejezet
Rosalie Everhood: (1. nap)
Könny gyűlt a szemembe, ahogy beléptünk a lakásba. Nem azért, mert annyira megható volt a látvány, hanem mert olyan dögszag terjengett a levegőben, hogy azt hittem megfulladok. Azonnal a szám és az orrom elé kaptam a kezemet és lélegzetvisszafojtva próbáltam látni valamit. Valamit, ami nem ilyen undorító.
- Mi döglött itt meg? - kérdeztem lenyelve az epémet, rekedtes hangon.
- Kyle Karlson - jegyezte meg a barátom szomorúan mellettem.
Ledobta a táskáját, kulcsait a szekrényre ejtette és csak nézett ki a fejéből. Fogalmam sem volt, mire gondolhat, azt viszont tudtam, én mire gondolok. LEVEGŐT!
A hosszú folyosó úszott a szemétben, a koszban, a hányásban. A hideg kirázott ettől az egésztől. Undorító ez a szag, és ami itt van, az egyszerűen leírhatatlan. Egyetlen milliméter tiszta hely sincs a folyosón, hogy közlekedni tudjunk. Kyle megoldotta. Ő ment előre, félrerugdosva néhány rongyot és ruhát az útból. Felfordult a gyomrom, ahogy elmentünk valami nagyon büdös és legyekkel borított hányadék mellett. A következő az enyém lesz, ami ékesíti ezt a helyiséget.
Az első helyiség a nappali volt, ahova a folyosó közepe felé, a bal oldali nyíláson lehetett bejutni. Egy dívány volt a szoba közepén, szürke átlagos kinézetű kanapé. Vele szemben volt egy gyönyörű fehér szekrénysor, aminek a közepét egy plazma tévé uralta. A szekrény ajtajai üvegből készültek. A polcokon kisebb szobrok voltak, és rengeteg-rengeteg kosz és por. A kanapé mögött egy hatalmas ablak volt, ami majdnem az egész falat beterítette. Fény azonban nem jött be rajta, annyira mocskos volt az is. A szoba nem tűnt olyan szörnyűnek, mint a folyosó. Itt csak sörös dobozok, eldobált cigaretta csikkek és szana-szét hagyott ruhák voltak. Oké, ezzel képes vagyok megbirkózni.
- Az ablakot Kyle - néztem rá könyörgőn, ahogy tétován állt a nappali közepén. Könyörgöm! Szellőztessünk!
A nappali nyílásával szemben - a folyosó jobb oldalán - szintén volt egy nyílás. Szerencsére nem ajtók, így csak terekbe tudtunk átmenni. Az előtere üres volt. Mármint bútor nélküli. Hatalmas kék kukászsákokban ruhák és lim-lomok voltak, ahogy láttam. Mindössze három ajtó vezetett tovább ebből a szobából. Velem szemben egy vendégszoba volt, mellette Kyle szüleinek szobája, a fallal merőleges falon pedig egy fürdő nyílt. Az egyetlen tiszta hely Kyle szüleinek szobája volt. Rendezettnek és érintetlennek tűnt, mikor benéztem. Beágyazva találtam a fekhelyüket is, minden szépen a polcokon díszelgett. Csupán vastag porréteg lepte a polcokat, de ez szinte fel sem tűnt a többi szoba látványa után.
A fürdő szintén hányingert keltő volt, de erről persze nem szóltam a barátomnak.
Azon tanakodtam, hogy ez egy gyönyörű ház lenne. Minden új és modern ebben a lakásban, nem hullik a vakolat sehol, rendezett és ápolt háznak tűnik, olyannak, amire sok gondot fordítottak. Azonban ez a sok szemét és kosz...
A konyha a folyosó legvégében található nyílásból indult ki. Erről nincs mit mondanom, csak ismételni tudnám magam. Megint elkapott a hányinger a látványra és a szagra is. Uramisten! A rothadás és penész szaga facsarta az orromat. Lesz mit tenni a maradék nyári szünetemben. Király.
A konyha meglehetősen kicsinek tűnik. Bal oldalon végighúzódott a konyhapult a szekrényekkel, jobb oldalon pedig közvetlen előttem egy három személyes kis asztalka volt. A pult és az asztal között csupán egy ember fért el, amit furának tartottam. A jobb hátsó sarokban pedig egy hatalmas szürke hűtő álldogált.
- Kyle - szólaltam meg végül, miután felmértem a terepet. Éreztem, hogy mögöttem van, ezért megfordultam - Ez... ez undorító, ami itt van, ugye ezt te is látod - bólintott. - na most. Arra gondoltam, amíg nincsenek elvonási tüneteid, addig előszedjük az összes anyagot rendben? - megint halvány bólintással kommunikált velem. Oké. - Viszont legelőször minden ablakot nyissunk ki!
Kyle szobája kellemes volt. Bár mocskos, de ezen már nem lepődtem meg. A nappaliból nyílt. Az ágya a jobb falnál helyezkedett el, egyszemélyes egyszerű ágy. A fejtámla fölött egy kisebb ablak engedett be némi fényt, mellette pedig - az íróasztal fölött - egy sokkal nagyobb. Bal oldalon csupán szekrények voltak, a hátsó sarokban pedig egy kényelmesnek tűnő bőrfotel. A falak nyugtató zöld színt kaptak. Ez jó.
Letettem a vödröt a szoba közepére és csípőre tett kézzel néztem körbe. Kyle alig beszélt valamit, mióta idejöttünk. Csak elmagyarázta, mi hol van.
- Mindent Kyle. Pakolj a vödörbe minden drogot - kértem meg kedvesen. Próbáltam nem parancsoló lenni, hanem kedves és megértő. Tudtam, hogy most erre van szüksége.
Letérdelt az íróasztala elé és kihúzta az első fiókot. Zacskókkal és gyógyszeres dobozokkal volt teli.
- Semmi nem maradhat. Semmilyen drog, semmilyen gyógyszer - bólintott és kibontogatva az összes dobozt és zacskót, majdnem félig töltötte a vödröt. Sóhajtottam. - gondolom nem ennyi van - megrázta a fejét és kihúzta az alatta lévő fiókot. Tankönyvek voltak benne, amiket az ágyára szórt. Karba fontam a kezemet magam előtt. Gyűlölöm ezt az egészet, a hideg futkos a hátamon ettől a helytől. A fiók kiürült. Kyle kifeszítette az alját és csak most jöttem rá, hogy dupla fenekű. Okos srác. Szintén dobozok és zacskók, meg kicsi üvegek, amiben folyadékok voltak.
Mikor a fiú végzett és felállt, szembe fordult velem és kissé elmosolyodott. Felvontam a szemöldökömet, mire a mosoly lehervadt az ajkáról.
- Mindent Kyle! - ráztam meg a fejem hitetlenkedve - Amíg erős vagy. Kérlek.
A szekrényekhez ment, kinyitotta az egyiket és egy laza mozdulattal kisöpörte az összes ruhát, ami benne volt. A ruhák között pedig szintén fehér porok estek ki bezacskózva. Kyle. Kyle. Ejnye.
Semmihez nem nyúltam hozzá, én csak néztem, ahogy Kyle az összeset felbontja és fájdalmasan önti bele őket a vödörbe. Szerencsére elég sok helyet feltúrt és megmutatott. Én pedig nem hittem a szememnek, hogy mindig kerül elő valahonnan. Ennyivel örökké ellehetne élni. Mintha ő lenne a díler, annyi anyag volt itt.
- Nagyon jó. A többi?
- Ennyi volt - nézett rám fáradtan - kint nem dugtam el semmit.
- Hiszek neked, de most tisztázzunk valamit. Ha én találok bárhol, bármit, aminek nem kellene ebben a házban lennie, fogom magam és elmegyek. Világos?
- Világos, de ismétlem, kint nem dugtam el semmit. A bulikból maradhatott néhány itt-ott, de nincs benne a kezem.
- Felfogtam. Most pedig gyerünk a mosdóba.
Kyle engedelmeskedett nekem, aminek örültem. Ez azt jelenti, még nem őrült meg teljesen. Megint karba font kézzel álltam a csinos fürdőben. Kylenak kellett elpusztítania az összeset. Mellesleg én hozzá nem nyúltam volna itt semmihez. A fiú lassan öntötte bele a wc-be az anyagokat. Két dolgon gondolkodtam. Hogy vajon bűncselekmény-e, ha lehúzzuk ezeket a wc-n, és hogy mennyi pénzt összespórolhatott volna, ha nem veszi meg őket. Bár most már értem, mit akart Brad a barátomtól, mikor félholtra verte a hülye haverjaival.
A barátom majdnem összeesett. Oda siettem hozzá, a vödör hangosan csattant a padlón, mikor a lábai összecsuklottak alatta.
- Jól van - öleltem át gyengéden. Megkapaszkodott a mögötte lévő kád peremében és ráült. - Nagyon ügyes vagy Kyle - hajoltam fölé, és gyengéden megcsókoltam - olyan büszke vagyok rád. Nézd, egyedül eltüntetted az egészet - bólogatott. Szomorúan nézett a wc felé, homlokát ráncolva. Átöleltem őt és magamhoz szorítottam.
Mint kiderült, kikapcsolták a villanyt és a gázt is. Így a meleg víztől is könnyes búcsút mondtunk. Kyle erőt vett magán és elkezdett neki állni a takarításnak. Úgy értem eltávolítottuk azokat az anyagokat, amik bűzt adhattak ki magukból, aztán a barátom összeszedte a szemét egy részét.
Az udvaron volt egy hatalmas konténer, így a bezsákolt ruhákat oda vittük ki. Furcsának tűnt Kyle gyengesége. Olyan... elő kell hoznom belőle az életet.
- Mi történt veled? - törtem meg a mély csendet, mikor kifelé tartottunk.
- Elvesztem - vont vállat fáradtan és szomorúan.
- Majd én visszahozlak - dobtam bele egy kisebb zsákot a konténerbe, és szembe fordultam a barátommal - most elmegyek. Elhozok néhány cuccot otthonról, meg ugye szólnom is kéne apának, hogy lelépek. - bólintott. A francba megőrjít a szótlansága.
- Nem hagysz el, ugye? - kérdezte ijedten.
- Nem - megint hozzábújtam. Tudnia kell, hogy rám számíthat. - Visszajövök, ígérem. Viszont te is ígérj meg nekem valamit. - eltoltam magamtól és felnéztem rá. Hunyorognom kellett, ahogy a szemembe sütött a nap. - bármilyen kábítószert találsz, azt kidobod. Nem a kukába, nem az ágyadba, a wc-be. Amíg van benned akaraterő, Kyle. Értetted?
- Igen. Siess vissza.
- Sietek. Légy óvatos, és továbbra is olyan erős, mint eddig. - megszorítottam a kezét és csókot leheltem az arcára.
Tudtam, hogy könnyű lesz otthonról eljönnöm. Erről a lehetőségről álmodoztam hónapok óta. Elegem lett apám viselkedéséből. A folyamatos vitázások és veszekedések kezdtek kikészíteni. Mostanában semmit nem tudtunk megbeszélni és az is lehet, hogy miattam volt. Hiába próbáltam elmondani mi bajom, ő nem figyelt rám. Talán jól is jön egy kis... kikapcsolódásnak nem nevezhető eltávolodás. Félek. Nagyon is félek. Még soha életemben nem volt dolgom drogossal, főleg nem leszokóban lévővel. Mi van, ha bántani fog? Mert még ha azt is mondja, hogy szeret, az anyagok olyan erősen befolyásolhatják a tudatát, ami megrémiszt. Az elvonási tünetek pedig... ebbe bele se merek gondolni.
Már javában pakoltam össze a holmimat, mikor apám megérkezett. Nem szabad túl sokat látnom. Azonnal elgyengülök és itt maradok. Sebesen dobáltam bele a ruháimat a táskámba. Itt kell hagynom egy kicsit, hogy gondolkodjon. Hogy jobban értékeljen engem, nem pedig egy darab rongyként kezeljen. Mert tudom, hogy szüksége van rám, de nem tagadhatom, hogy nekem ezerszer nagyobb szükségem van őrá. Mindig is ő jelentette a biztonságot és a nyugalmat, még akkoris, mikor kígyót-békát kiabáltunk egymásra. Amit szégyelltem is, de védekeznem kellett, ha nem akartam teljesen összetörni a lelkem.
Képtelen megérteni az én helyzetemet, hiszen ő sosem volt tinilány. Kyle problémája épp kapóra jön. Amikor kettejükre gondolok, mindig elfog a nyugtalanság, a hazugság súlyosan nehezedik rám. Nem apa, nem lesz drogos barátom, sem olyan, aki alkoholt iszik vagy cigizik.
A fenéket nem.
Lerobogtam a lépcsőn, erősen koncentrálva arra, hogy véghez vigyem a tervem. Képes vagyok csak úgy elmenni innen, anélkül, hogy elbőgném magam.
A cipőkhöz siettem, láttam apámat a konyhában ücsörögni. Azonnal megsajdult a szívem. Menni fog. Képes vagyok rá.
- Elmegyek - jelentettem ki, mihelyst készen álltam arra, hogy a következő pillanatban a bejárati ajtó túloldalán legyek.
- Hova? - fordult meg apám a széken. Stílusa megint.. nem is érdekelte, hogy elmegyek, csak udvariasságból kérdezte meg.
- Kylehoz - húztam ki magam büszkén. A vállamra kaptam a nehéz sporttáskát. Apám lemerevedett. Nocsak, így már érdekel a dolog? Vártam a kioktatását, de végül nem szólt semmit. Az ajtóhoz siettem, és lenyomtam a kilincset.
- Miért? - kérdezte döbbenten. Visszafojtottam a könnyeimet, hangom rekedtes volt, mikor megszólaltam.
- Mert elegem van belőled - közöltem kicsit sem határozottan. Gyerünk! indulj már ki! Nyomd már le azt a vacak kilincset! Sóhajtottam, és ahogy kigördült az első könnycsepp, úgy nyitottam ki az ajtót is. Becsaptam magam mögött és egy határozott mozdulattal letöröltem a könnyeket az arcomról.
Nem sírok. Soha nem sírok. Vissza se néztem. Egyszerűen eltűntem onnan, amilyen gyorsan csak tudtam. Bűntudatom volt rendesen, de tudnia kell apunak... tudnia kell, hogy fontos vagyok neki. Már ha fontos vagyok neki. Szeretnék egyszer végre az lenni. Valakinek fontos.
A buszon végig gondolkodtam. Főleg apámon. Aztán egy másik dolgon, végül pedig azon, mennyire fog hiányozni ez a béke az életemből. A szobám békéje. Az egyetlen biztonságos hely a számomra. Ahova elbújhatok, ami csak az enyém, ahol igazán jól érzem magam. Ezt az otthont csak én voltam képes megteremteni.
Így Rosalie Everhood sikeresen megszegted apádnak tett második fogadalmadat is. A család az első. Ehhez képest én egy olyam embert választottam, akit egy hónapja ismerek. Kylet. Kyle Karlsont, aki bár drogot és kábítószert szedett, tudta ki vagyok. Aki minden percét velem akarta tölteni. Aki őszinte volt velem, és megpróbált egyedül leszokni. Aki kiráncigált a sötétségből, ahova a családom küldött. Mert senki nem foglalkozott az én érzéseimmel és lelkiállapotommal - egy embert kivéve - , míg Kyle meg nem érkezett. És bár a barátom nem volt mindig tiszta, mikor velem volt, de én azt az énjét is imádtam. Jókat röhögtünk. Bírtam a beszívott fejét is, de tudtam, hogy nem mehet így sokáig. Végül pedig itt vagyunk. Igen. Őt választottam.
Miután leszálltam a buszról, volt még egy kis dolgom. Igazából sokáig gondolkodtam megtegyem-e vagy ne. Tudtam, hogy egyedül nem fog menni. Tudtam, hogy Kyle is egyedül van és én is. Valamint az az ember, akihez épp tartok. Hasonló érzésekkel. Bár ő szeret egyedül lenni. Eszembe jutott, amit régen mondott nekem: Egyedül jobb, mint hülyék társaságában. Nagyot sóhajtottam. Elfelejtett. Olyan rég találkoztunk már. Talán nem is akar engem látni. Viszont ő az egyetlen ember Kyle-on kívül, aki képes volt megérteni. Mi...akárhogy is gondolta, én tudom, hogy mindig is többek voltunk. Mert mi értettük egymást. Végül pedig elhagyott. Most pedig itt állok az idióta barna kapu előtt, mint öt hónappal ezelőtt és megint hülyét csinálok magamból. Az egyetlen fiú barátom háza előtt - akinek én, soha nem voltam a barátja, az ő állítása szerint - még ha ő csak olyan ismerősnek tartott, akivel hétfőn még szívesen beszélgetett, kedden viszont a háta közepére sem kívánt. Így fogalmazott, mikor utoljára láttam. Ez voltam neki én. Ő viszont sokkal több volt nekem. Hát... remélem ma hétfő van.
A barátom majdnem összeesett. Oda siettem hozzá, a vödör hangosan csattant a padlón, mikor a lábai összecsuklottak alatta.
- Jól van - öleltem át gyengéden. Megkapaszkodott a mögötte lévő kád peremében és ráült. - Nagyon ügyes vagy Kyle - hajoltam fölé, és gyengéden megcsókoltam - olyan büszke vagyok rád. Nézd, egyedül eltüntetted az egészet - bólogatott. Szomorúan nézett a wc felé, homlokát ráncolva. Átöleltem őt és magamhoz szorítottam.
Mint kiderült, kikapcsolták a villanyt és a gázt is. Így a meleg víztől is könnyes búcsút mondtunk. Kyle erőt vett magán és elkezdett neki állni a takarításnak. Úgy értem eltávolítottuk azokat az anyagokat, amik bűzt adhattak ki magukból, aztán a barátom összeszedte a szemét egy részét.
Az udvaron volt egy hatalmas konténer, így a bezsákolt ruhákat oda vittük ki. Furcsának tűnt Kyle gyengesége. Olyan... elő kell hoznom belőle az életet.
- Mi történt veled? - törtem meg a mély csendet, mikor kifelé tartottunk.
- Elvesztem - vont vállat fáradtan és szomorúan.
- Majd én visszahozlak - dobtam bele egy kisebb zsákot a konténerbe, és szembe fordultam a barátommal - most elmegyek. Elhozok néhány cuccot otthonról, meg ugye szólnom is kéne apának, hogy lelépek. - bólintott. A francba megőrjít a szótlansága.
- Nem hagysz el, ugye? - kérdezte ijedten.
- Nem - megint hozzábújtam. Tudnia kell, hogy rám számíthat. - Visszajövök, ígérem. Viszont te is ígérj meg nekem valamit. - eltoltam magamtól és felnéztem rá. Hunyorognom kellett, ahogy a szemembe sütött a nap. - bármilyen kábítószert találsz, azt kidobod. Nem a kukába, nem az ágyadba, a wc-be. Amíg van benned akaraterő, Kyle. Értetted?
- Igen. Siess vissza.
- Sietek. Légy óvatos, és továbbra is olyan erős, mint eddig. - megszorítottam a kezét és csókot leheltem az arcára.
Tudtam, hogy könnyű lesz otthonról eljönnöm. Erről a lehetőségről álmodoztam hónapok óta. Elegem lett apám viselkedéséből. A folyamatos vitázások és veszekedések kezdtek kikészíteni. Mostanában semmit nem tudtunk megbeszélni és az is lehet, hogy miattam volt. Hiába próbáltam elmondani mi bajom, ő nem figyelt rám. Talán jól is jön egy kis... kikapcsolódásnak nem nevezhető eltávolodás. Félek. Nagyon is félek. Még soha életemben nem volt dolgom drogossal, főleg nem leszokóban lévővel. Mi van, ha bántani fog? Mert még ha azt is mondja, hogy szeret, az anyagok olyan erősen befolyásolhatják a tudatát, ami megrémiszt. Az elvonási tünetek pedig... ebbe bele se merek gondolni.
Már javában pakoltam össze a holmimat, mikor apám megérkezett. Nem szabad túl sokat látnom. Azonnal elgyengülök és itt maradok. Sebesen dobáltam bele a ruháimat a táskámba. Itt kell hagynom egy kicsit, hogy gondolkodjon. Hogy jobban értékeljen engem, nem pedig egy darab rongyként kezeljen. Mert tudom, hogy szüksége van rám, de nem tagadhatom, hogy nekem ezerszer nagyobb szükségem van őrá. Mindig is ő jelentette a biztonságot és a nyugalmat, még akkoris, mikor kígyót-békát kiabáltunk egymásra. Amit szégyelltem is, de védekeznem kellett, ha nem akartam teljesen összetörni a lelkem.
Képtelen megérteni az én helyzetemet, hiszen ő sosem volt tinilány. Kyle problémája épp kapóra jön. Amikor kettejükre gondolok, mindig elfog a nyugtalanság, a hazugság súlyosan nehezedik rám. Nem apa, nem lesz drogos barátom, sem olyan, aki alkoholt iszik vagy cigizik.
A fenéket nem.
Lerobogtam a lépcsőn, erősen koncentrálva arra, hogy véghez vigyem a tervem. Képes vagyok csak úgy elmenni innen, anélkül, hogy elbőgném magam.
A cipőkhöz siettem, láttam apámat a konyhában ücsörögni. Azonnal megsajdult a szívem. Menni fog. Képes vagyok rá.
- Elmegyek - jelentettem ki, mihelyst készen álltam arra, hogy a következő pillanatban a bejárati ajtó túloldalán legyek.
- Hova? - fordult meg apám a széken. Stílusa megint.. nem is érdekelte, hogy elmegyek, csak udvariasságból kérdezte meg.
- Kylehoz - húztam ki magam büszkén. A vállamra kaptam a nehéz sporttáskát. Apám lemerevedett. Nocsak, így már érdekel a dolog? Vártam a kioktatását, de végül nem szólt semmit. Az ajtóhoz siettem, és lenyomtam a kilincset.
- Miért? - kérdezte döbbenten. Visszafojtottam a könnyeimet, hangom rekedtes volt, mikor megszólaltam.
- Mert elegem van belőled - közöltem kicsit sem határozottan. Gyerünk! indulj már ki! Nyomd már le azt a vacak kilincset! Sóhajtottam, és ahogy kigördült az első könnycsepp, úgy nyitottam ki az ajtót is. Becsaptam magam mögött és egy határozott mozdulattal letöröltem a könnyeket az arcomról.
Nem sírok. Soha nem sírok. Vissza se néztem. Egyszerűen eltűntem onnan, amilyen gyorsan csak tudtam. Bűntudatom volt rendesen, de tudnia kell apunak... tudnia kell, hogy fontos vagyok neki. Már ha fontos vagyok neki. Szeretnék egyszer végre az lenni. Valakinek fontos.
A buszon végig gondolkodtam. Főleg apámon. Aztán egy másik dolgon, végül pedig azon, mennyire fog hiányozni ez a béke az életemből. A szobám békéje. Az egyetlen biztonságos hely a számomra. Ahova elbújhatok, ami csak az enyém, ahol igazán jól érzem magam. Ezt az otthont csak én voltam képes megteremteni.
Így Rosalie Everhood sikeresen megszegted apádnak tett második fogadalmadat is. A család az első. Ehhez képest én egy olyam embert választottam, akit egy hónapja ismerek. Kylet. Kyle Karlsont, aki bár drogot és kábítószert szedett, tudta ki vagyok. Aki minden percét velem akarta tölteni. Aki őszinte volt velem, és megpróbált egyedül leszokni. Aki kiráncigált a sötétségből, ahova a családom küldött. Mert senki nem foglalkozott az én érzéseimmel és lelkiállapotommal - egy embert kivéve - , míg Kyle meg nem érkezett. És bár a barátom nem volt mindig tiszta, mikor velem volt, de én azt az énjét is imádtam. Jókat röhögtünk. Bírtam a beszívott fejét is, de tudtam, hogy nem mehet így sokáig. Végül pedig itt vagyunk. Igen. Őt választottam.
Miután leszálltam a buszról, volt még egy kis dolgom. Igazából sokáig gondolkodtam megtegyem-e vagy ne. Tudtam, hogy egyedül nem fog menni. Tudtam, hogy Kyle is egyedül van és én is. Valamint az az ember, akihez épp tartok. Hasonló érzésekkel. Bár ő szeret egyedül lenni. Eszembe jutott, amit régen mondott nekem: Egyedül jobb, mint hülyék társaságában. Nagyot sóhajtottam. Elfelejtett. Olyan rég találkoztunk már. Talán nem is akar engem látni. Viszont ő az egyetlen ember Kyle-on kívül, aki képes volt megérteni. Mi...akárhogy is gondolta, én tudom, hogy mindig is többek voltunk. Mert mi értettük egymást. Végül pedig elhagyott. Most pedig itt állok az idióta barna kapu előtt, mint öt hónappal ezelőtt és megint hülyét csinálok magamból. Az egyetlen fiú barátom háza előtt - akinek én, soha nem voltam a barátja, az ő állítása szerint - még ha ő csak olyan ismerősnek tartott, akivel hétfőn még szívesen beszélgetett, kedden viszont a háta közepére sem kívánt. Így fogalmazott, mikor utoljára láttam. Ez voltam neki én. Ő viszont sokkal több volt nekem. Hát... remélem ma hétfő van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése