11. Fejezet

 Sziasztok! 

Nem akarom sokáig húzni a szót, szóval most nem fogok sok mindenről beszélni. Az első öhm..megjegyzésem.: tudtátok, hogy Kyle Karlson létezik? Én nem tudtam. Nem így képzeltem el őt :D maradjunk csak ennél a Kylenál, aki kint van :D
Nessának köszönhetően, megszerettem a One Directiont. Még hogy nem bírom a pop zenét. amúgy nagyon jó blogot ír, nézzetek be hozzá : Az oldal. több blogja is van, de én csak ezt olvasom. 
Tessék, itt is van a következő fejezet :D igyekszem írni. Viszont lerövidítem a határidőt Kyle naplója szavazáson, mert hamarosan érkeznie kell az első résznek. Szóval mondjuk a hétvégéig lehet szavazni, mert nem akarom későn közzétenni a bejegyzéseket.

11. Fejezet

Jessica Black:

- Nem vagy az esetem - jegyeztem meg gondolkodva, kora hajnalban, miközben Christian meztelen mellkasán járattam az ujjamat. Államat szintén a mellkasára döntöttem. Puha bőre volt és férfias illata. Halkan felnevetett. Egy férfi karjaiban feküdtem, aki határozott és magabiztos, és mint kiderült jó szerető. Ráadásul a tetkóm is gyönyörű. Minden teljesült, amire vágytam.
- Hát akkor milyen az eseted? - gördült fölém hirtelen. Rám mászott, két kezén megtámaszkodott a fejem mellett és lágy csókot nyomott az ajkaimra. Gyengéd. Nem baszik, hanem szeretkezik. Hosszan és csodálatosan. Álompasit találtam.
- Túl izmos vagy - simogattam meg megfeszülő bicepszét - ráadásul az ereid is kidagadtak - halkan elnevette magát, de próbálta vissza fogni a nevetést.
- Igen? És még mi nem tetszik rajtam? - kérdezte megjátszott komolysággal.
- Használod a bébi szót, amit utálok. - húztam el a számat kissé és megsimogattam az arcát.
- Hm..hm..Elnézést. Akkor ezentúl nem hívlak bébinek. Melyik tetszene jobban? Kicsim? Édesem? Szívecském.
- Bleee. Undorítóan nyálas vagy. - dugtam ki rá játékosan a nyelvem.
- Tegnap este még tetszett ez a nyáladzás az ágyban. - vonta fel a szemöldökét. Megforgattam a szemem, és beadtam a derekamat.
- Az édesem megfelel. Meg a kicsim is. - közelebb hajolt hozzám, és mielőtt megcsókolhatott volna a telefonja fülsiketítően felcsengett. Megállt előttem, ajka súrolta az enyémet, majd felsóhajtott és felnyomta magát az ágyon. - Ne vedd fel - néztem a férfi után, aki magamra hagyott az ágyban. Meztelen teste csodálatos reggeli kép volt számomra. Bár minden nap így indulna.
Christian előkereste a mobilját és azonnal felvette.
- Miller - szólt bele kurtán. - aha... jó...megyek. - azzal kinyomta a telefont. Ez rövid volt - most el kell menned - nyúlt a nadrágja után gyorsan. Felém sem nézett, elfordult tőlem, engem pedig szörnyű érzés fogott el.
- Aha. Szóval csak három napig voltam a barátnőd? - másztam ki az ágyból feldúltan.
Már az első éjszaka nyáladzott nekem, akkor tudhattam volna, hogy ez nem fog sokáig tartani. Csak az ágyába akart csábítani, aztán meg lekoptatni. Mekkora egy idióta vagyok. A buli után azonnal haza kellett volna mennem, nem pedig beülni a tetves szalonjába, megcsináltatni a legjobb tetoválást, utána pedig ágyba bújni vele és elveszíteni a szüzességemet. Hogy lehettem ennyire naiv. Tessék kiscsaj, itt egy tetkó, fizess a testeddel.
- Nem erről van szó - közölte végül Christian halkan. - Ez nem a te dolgod. El kell intéznem valamit, és nem akarom, hogy bele avatkozz az ügyeimbe.
- Hát persze, hogy nem. - motyogtam magam elé, miközben megalázva és kihasználva éreztem magam. Magamra húztam a pólómat és letöröltem a könnyeimet. Christian hátulról átkarolt.
- Ez veszélyes - suttogta a fülembe - Brad ügye. Rendbe teszem ezt a Kyle gyereket, és már melletted is vagyok.
- Kyle? - kérdeztem tágra nyílt szemmel, és lefeszítettem az ölelő karjait. - Egész pontosan mit csinálsz te ezzel a gyerekkel? - fordultam vele szembe kérdőn.
- Ez Brad ügye, nem az enyém. - vont vállat egyszerűen. Most nem zavarhatott össze a teste látványa, pedig nagyon is izgató volt, ahogy keményen és határozottan állt előttem.
- Mit. Csinálsz. Vele? - tagoltam el kissé ingerülten minden egyes szót. Hiszen hiába utáltam őt, ha valami baja lenne... Rose annyira szereti, hogy össze törne, ha Kylenak valami baja lenne. Várjunk csak. Nem is biztos, hogy egy emberről beszélünk. Azért nem halok bele, ha meg tudom, mit tesz azzal a gyerekkel.
- Fizetnie kell Jess - fogta meg hirtelen az arcom gyengéden - nem én kötöttem vele üzletet, kicsim. Nagyon sokkal tartozik Bradnek, és én.. én... - tekintete rémült volt, ahogy megértést keresett bennem. Elszorult a torkom a rémülettől. Ő..  ő tényleg...
- Te megvered őt? - kérdeztem elcsukló hangon. Alig láttam, hogy bólint, de az Istenit bólintott. Szorosan átölelt, de nekem nem kellett egy ilyen ember ölelése. Egy olyan emberé, aki másokhoz csak úgy oda megy és megveri őket. - Miért? - nyögtem ki alig hallhatóan. Nem engedett el. A fenébe is. Mi a frászt csinálok? Ez nem én vagyok. - Eressz el - toltam el magamtól ordítozva a fiút - hagyj békén - léptem hátra rémülten.
- Jess... - suttogta rémülten. Megráztam a fejem, a könnyeim kipotyogtak a szemeimből.
- Hagyj békén Chris. Sajnálom, ami kettőnk közt történt. Te tényleg nem vagy nekem való.
- De Jess én... - feltartottam a kezem, nem érdekel a magyarázata. Felkaptam a táskámat és kiviharoztam a szobából, de még a tetováló szalonból is. Három napja itt lakom ezzel a... csak egy hajszál választja el attól, hogy bérgyilkosnak nevezzem.

Rosalie Everhood:

Becsöngettem. Ideges vagyok. A fenébe is, nem kellett volna becsöngetnem. Megmondta, hogy nem kellek neki, akkor minek állok itt. Ahogy megfordultam, hogy elmenjek onnan, a kulcs megzördült a zárban. Még van idő. Nem, most már...A kapu kinyílt.
Megfordultam. A szívem hevesebben kezdett dobogni. Hát újra látom őt. Matthew Smith állt előttem ugyanolyan édesen és csodálatosan, mint általában.
- Szia - köszöntött döbbenten. Nyeltem egyet, míg végignéztem rajta. Egyszerű kék pólóban volt és egy laza melegítőnadrágban.
- Szia - nyögtem ki végül a köszönést. Matt kilépett, behúzta maga mögött az ajtót, és kíváncsian nézett rám. Persze. Ő tud ilyen nyugodt lenni, nekem pedig idegesen rángatózik a gyomrom.
- Valami baj van? - kérdezte aggódva. Láttam, ahogy ujjai elfehérednek a kilincs szorításában. Nem kellett volna megzavarnom az ő békéjét.
- Semmi, én csak.. - beletúrtam a hajamba. Most mit mondjak neki?
- Nem jössz beljebb? - állt el az ajtótól udvariasan, hogy beljebb léphessek.
- Nem köszi. Én csak azért jöttem, mert segítségre van szükségem - mondtam végül, kezdve azzal, hogy visszanyertem az önuralmamat.
-   Minden rendben? - szintén aggódó kérdése összezavart. Matt.. azóta nincs rendben semmi, amióta elmentél.
- Igen, csak... - dadogtam össze-vissza. Lesütöttem a szemem, nem mertem ránézni - ezt így nem tudom elmondani. Ráérsz egy kicsit? - pillantottam fel rá kérőn.
- Persze, de mi a baj? - faggatott tovább. Mindig összezavart a jeleivel. Talán ő sem tudta mit akar, és össze-vissza küldött felém érzelmeket. Utálatot, közönyt, aggodalmat, kedvességet, figyelmet.
- Csak szeretnék mutatni valamit.
- Jó, felöltözöm - adta be a derekát nyugodtan. Visszament az udvarra, és mielőtt becsukta volna a kaput, újra kiszólt - addig gyere csak be - mondta kedvesen, de nem mosolyogva. Olyan ritkán mosolygott.
- Nem, megvárlak itt.
Hát most aztán nagy bajba kerültél Rosalie Everhood. Hogy képzelted, hogy idejössz hozzá? Azok után, amin keresztül mentél? Amit éreztél iránta, és most is érzel. Ami még akkor is sokkal erősebb érzelem, mint mikor Kylelal a csúcson vagytok. Pedig Matt még csak hozzád sem ért.
Maximum három percet kellett rá várnom, mégis azt hittem sosem jön ki. Próbáltam megnyugtatni magam, hirtelen feltörtek az érzések a legmélyéről. A hiány, amit mindig éreztem. A vágy, hogy barátok legyünk, vagy.. . nem, a barátság lett volna a legjobb dolog. A szívem hevesen vert még mindig. A szám hirtelen sivatagnak tűnt. Próbáltam elterelni a figyelmemet, így a kellemes időjárásra gondoltam. Jó idő volt ma. Nem borús és nem is hideg. Meleg volt, de nem fülledt meleg, éppen jó. A délutáni nap még mindig erős volt, de nem izzasztóan erős.
Mikor Matt kilépett a kapun, elmosolyodtam. Bezárta maga mögött az ajtót, amíg én felmérhettem. A melegítőnadrágját farmerre cserélte, a papucsát egyszerű, belebújós sportcipőre. Imádtam az ilyen fazonú cipőket. Mielőtt túl messzire kerültünk volna, megkérdeztem:
- Ugye, van bérleted?
- Persze, van - fordult felém és egyetlen pillanatig várt, míg elindultunk. - Miről is van szó?
- Csak egy barátomhoz megyünk - vontam vállat. Könnyebb volt úgy beszélgetni vele, hogy a földet néztem. Pedig szerettem nézni őt, de akkor az agyam leblokkolt és hülyeségek hagyták el a számat.
Hosszú percekig kínos csend vett minket körül. Ez nem vall rá, mindig felhoz valami témát. Bármilyen idiótaságról órákig tudnánk beszélni. Régen is órákat beszéltünk.
- Milyen lett az érettségid? - végre, egy mentőkérdés jutott az eszembe. Szinte megkönnyebbültem.
- Elég jól - nézett rám tanakodva - a matek 97%-os lett a töri sem lett olyan rossz, mint amire számítottam. Te csináltál valamiből?
- Nem, idén nem, pedig jó lett volna.
- És tudod már, miből szeretnél? Mert akkor tedd le októberben, úgy sokkal könnyebb lesz májusban.
- Nyelvből szerettem volna, de a mi iskolánkban külön szabály van erre, úgyhogy most még nem tudom. Pedig jó lenne valamit kitalálni.
Szerencsére megint jól elbeszélgettünk. Társalogni könnyű volt vele, csak valakinek el kellett kezdenie. Ha jól emlékszem, ez a szerep általában nekem jutott. Először a suliról beszélgettünk. Meg tudtam, hogy egy angliai egyetemre fog járni a következő évtől. Augusztus elején költözik majd ki, viszont már elkezdett pakolgatni, búcsúzni. Mosolyogtam. Nagyon izgatottan mesélt róla. Szerettem hallgatni, ittam minden szavát. Nagyon sok tulajdonságát szerettem, az egyik ilyen volt, hogy értette az embereket. Legalábbis addig kérdezősködött, míg meg nem értette őket igazán. Hiányzott már ez. Ez a figyelmesség, amit ő tudott nyújtani. Olyanokat mondott vissza, amikre már nem is emlékszem, hogy mondtam volna. Meglepett.
Amikor leszálltunk a buszról, egy új filozófia elméletet tárt fel nekem. Ezeket imádtam a legjobban, mert mindig máshonnan nézte a világot. Olyan jó magyarázatot tudott adni a dolgokról, hogy amikor őt hallgattam, úgy éreztem a világ kezd összeállni. Persze nem mindig értettünk egyet, amit ő azonnal tudott. Ilyenkor csak elnevette magát, és megpróbálta az én elmémet máshogyan rávezetni az ő nézőpontjára.
Aztán megálltunk a ház előtt, és ő csöndben maradt. A szavát egy pillanat alatt elállítottam. A látvány kicsit sem volt hívogató. Inkább egy szemétdombra hasonlított az egész, mint normális családi házra. Az udvar elhanyagolt volt és gazos, betört üvegek a ház elülső felén és a többi. Én szégyelltem magam az elhanyagoltság miatt.
- Hát itt volnánk - nyomtam le vörös arccal a kapu kilincsét, ami nyikorogva nyílt ki.
- Azta kurva, mi ez a hely? - meglepett Matt káromkodása. Régebben említette, hogy káromkodik, de sosem előttem. Soha nem hallottam még csúnya szót az ő szájából, de mindennek eljön egyszer az ideje. Tudtam, hogy vonakodva bár, de követett. Megálltam a félig nyitott bejárati ajtó előtt, és szembe fordultam a fiúval. Zsebre tett kézzel nézett körbe, fintorogását nem leplezve.
- Mindent elmondok, de egy rongyot tegyél a szád elé - ajánlottam halkan, miközben mélyet lélegezve léptem be a házba.
A szag kicsit enyhült, mikor beléptem, de még mindig hatásosan üldözött el mindenkit, aki a ház közelébe ért. A szemétdomb mérete is csökkent, most már egy sávban lehetett közlekedni a folyosón. Mattnek elállt a szava, de követett. Kylet a nappaliban találtuk meg, a földön feküdt, térdeit felhúzta és a plafont nézte.
- Kyle, minden rendben? - dobtam le a táskámat ijedten és odarohantam hozzá. Letérdeltem mellé, üres tekintete rám tévedt. Ökölbe zárt karjait a feje fölé emelte. Megrázta a fejét és kinyitotta az öklét. Egy sodort csikk gördült végig a padlón. Érintetlen volt, mire megkönnyebbültem.
- Ügyes vagy Kyle - dicsértem meg büszkén a barátomat. - szeretnék valakit bemutatni neked.
Kyle feltápászkodott. A két fiú egymással szembe került, én pedig közéjük.
- Kyle, hadd mutassam be Mattet, egy régi ismerősömet. Matt, ő itt Kyle - néztem először a barátomra, majd Mattre.
- Heló - nyújtotta a kezét Matt udvariasan, bár vonakodva. Kyle rémülten nézett rám.
- Miért van itt? - kérdezte nem viszonozva a bemutatkozást.
- Azt én is szeretném tudni - jegyezte meg Matt halkan.
- Kyle... Kyle a barátom - fordultam szembe a fiúval, akit ide hoztam. - és segítségre van szüksége. - a barátom felé fordultam. - Megígérted, hogy bármit megteszel a biztonságomért - a fiú bólintott, majd visszafordultam - és te vagy az egyetlen fiú, akiben bízom - néztem fel Mattre könyörgőn - kérlek. Beszéljük meg. - nem nézett rám. Minden hova nézett, csak rám nem.
- Mit szeretnél? - kérdezte aztán higgadtan.
- Szeretném, ha segítenél nekem. Egyedül nem tudom megcsinálni.
- Pontosan, mit akarsz? - kérdezte megnyomva a pontosan szót. Komolyan nézett rám.
- Szeretném, ha itt lennél néhány napig - hajtottam le a fejemet - mert Kyle drogozott. Le akar szokni róla, és én nem...
- Attól fél, hogy bántani fogom - szólalt meg Kyle mögöttem határozottan. Igen, ez volt, de szégyelltem bevallani a barátom előtt. 
- Ez egy vicc, ugye? Mert én ebben nem veszek részt - hátrált el a fiú tőlünk feltartott kézzel. Felnéztem rá, és láttam, hogy komolyan gondolja. Az utolsó reményem - menjetek orvoshoz, ezt így nem lehet megoldani.
- Matt, kérlek. Nem érted.
- Nekem készülődnöm kell Angliába - az ajtóhoz ment és kitárta - Sajnálom, de nem segíthetek.
- De Matt... - nagyon feldúlt volt. Soha nem láttam feldúltnak, vagy idegesnek. Meg sem próbálta átgondolni a dolgot, de tudtam, hogy nem fog segíteni. Ő túl jó fiú ahhoz, hogy ilyesmibe keveredjen.
Kyle nem mert közelebb jönni hozzám. Tétován állt a kanapé mögött és engem nézett.
- Én tényleg megszeretnék gyógyulni, Rose - mondta határozottan. Bólintottam.
- Tudom Kyle, és én megígértem, hogy nem megyek el.
- De ha csak vele érezted volna magad biztonságban, nem kényszeríthetlek, hogy maradj.
- Tudok magamra vigyázni. Rá inkább azért lett volna szükség, mert meg tudta volna mutatni neked a világot, úgy, ahogy más nem.
Miután Kyle megtudta, hogy félek tőle, nem közeledett hozzám. Megpróbálta távol tartani magát tőlem, ami rettenetes érzés volt. Egész délután csendben voltunk, ami majdhogynem megőrjített. Igazából sikerült felületesen elpakolnunk a nappaliból, a folyosóról és az előszobából. Csak ott volt nagyon nagy kupleráj.
A nyári idő miatt, még este kilenckor is világos volt. Kyle rettenetesen elfáradt. Ledőlt a kanapéra, én pedig bevonultam a szülei szobájába. Először kétes érzéseim voltak ezzel kapcsoltban. Kyle nem is akarta, hogy idejöjjek, mert ez számára szent helynek tűnt. Viszont ez volt a legtisztább helyiség az egész lakásban. Igaz állott és doh szag volt, de tiszta. Lehúztam az ágyruhát és kiteregettem a paplant szellőzni, aztán visszamentem a szobába. Én is elfáradtam. A sok érzelemben, a sok takarításban, a sok gondolkodásban. Biztos vagyok benne, hogy az első éjszaka lesz a legnehezebb. Elővettem a laptopomat és a háttámlának dőlve beüzemeltem. Nem sokáig fog kitartani, ha nincs áram a házban.
A wifit a szomszéd házból loptam. Hű..micsoda rosszkislány lettem hirtelen. Próbáltam információkat szerezni, hogy lehetne könnyíteni Kyle helyzetén, de nem tudtam erre koncentrálni. Folyamatosan Matt képe ugrott be, és az, hogy ő volt az egyetlen reményem.Elpihentem az ágyon, fejemet a párnára hajtottam és átadtam magam a gondolatoknak. Egészen addig, míg mocorgást nem hallottam az előszobából. Azonnal felpattantam és kisiettem. Kyle vánszorgott be a szobájába, és becsukta maga mögött az ajtót. Megnyugodtam. Addig a pillanatig, míg el nem néztem a bejárati ajtó felé.