16. Fejezet

16. Fejezet

 Rosalie Everhood:

- Kyle Karlsont keresem, de egyelőre veled is beérem cicus - nyúlt felém vigyorogva a szőke hajú férfi. Fintorogva húzódtam el tőle, mire szeme dühösen szűkült össze. 
- Kyle nincs itthon, hagysz neki üzenetet? - kérdeztem idegesen a résnyire nyílt ajtónál álldogálva.
- Tudom, hogy itt van, ne bújtasd előlem, mert te is pórul jársz - kemény tekintetét végig vezette a folyosón, én pedig megpróbáltam átnézni a hatalmas vállai fölött, hogy felmérjem a helyzetet. Brad keze hirtelen az állam alá nyúlt és durván nyomta felfelé a fejemet, hogy a szemébe nézzek.
- Azonnal csicseregd el, hol a mi kis barátuk, különben magammal viszlek és azt nem akarod meg tudni milyen - sziszegte Brad egyre dühösebben.
Próbáltam nem remegni, vagy nem sírni félelmemben, de a sírás az ki volt csukva. Mereven álltam a férfi tekintetét, életemben nem szemeztem még ilyen hosszú ideig férfival. Rájöttem milyen egyszerű és semleges szeme van. Érzelemmentes és kemény.
- Szólalj már meg te ribanc - rázta meg a fejemet durván, mire elrántottam tőle magamat és hátrébb léptem.
- Mint mondtam, nem tudom hol van Kyle, sajnálom.
- Nem ezt mondtad - csattant fel a férfi dühösen és hirtelen megragadva az ajtó szélét csapta ki a kezemből, neki a falnak. Ott álltam védtelenül ez előtt a barom előtt. - Kyle - kiabált be a házba és beljebb furakodott - dugd ki a pudvás seggedet, vagy a barátnőd az én ágyamban ébred holnap.
- Soha - sziszegtem dühösen és nyúltam az ajtóért, hogy rácsaphassam a  férfire, de ő rátenyerelt az ajtóra és égető, fenyegető tekintettel méregetett.
- Valami baj van? - jelent meg a hátam mögött Matt. Hirtelen teljes nyugalom árasztott el, ahogy megéreztem a fiú jelenlétét. Brad villámokat szórva nézett rá, majd félre lökött az útból és Mattnek esett. Hátam fájón csattant az ajtónak, Brad pedig - ahogy az előbb Matt - a nyakánál fogva nyomta a fiút a falhoz.
- Szállj le róla - kiabált rá a férfire dühösen és megpróbáltam elrángatni a kezét.
- Te ebbe ne okoskodj bele. Kylet keresem - üvöltötte Matt arcába Brad. Görcsbe rándult a gyomrom, és ahogy megpróbáltam a férfi kezét lerángatni Mattről, úgy csapott arcon a fordulattól. A földre zuhantam és kezemet az arcomra nyomtam.
- Kell segítség, fönők? - lépett be az ajtón egy hasonló kaliberű férfi, mint Brad. Sunyi tekintet, katonásan rövidre nyírt haj, gonsoz vigyor.
- Keresd meg ezt a seggfej Kylet, aztán intézzük el a dolgot - intett a fejével a helyiségek felé a szőke férfi, amjd kissé elengedte Mattet. - te is megkapod a megadét, haver - mutatott fenyegőn Mattre - mert védelmezted ezt a kis görényt. Christian - ugatott kifelé a férfi parancsoló határozott hangon. Az udvar felé fordultam és a kapu mellől az a hihetetlenül izmos pasas rugaszkodott el, akit már elsőre is megjegyeztem magamnak a parkban, és aki ma Jessica mellett ült a kocsiban, amikor majdnem elütött.
A tágra nyílt szemem még jobban elkerekedett, mikor szorosan mögötte Jessica arcát láttam meg, bár rendesen elbújt a srác mögé.
- Itt is van - taszította előre Kylet a másik férfi a tarkójánál fogva. Brad szélesen elvigyorodott és megragadta a koprgó Kylet a tarkójánál, majd hatalmasat lökve rajta kitaszította az udvarra.
- Héj, hagyd őt békén - álltam fel hirtelen. - könyörgöm Brad, engedd el.
- Te kussolj! - üvöltött rám a férfi és előre indult, ki az udvarra.
- Kérlek, ne bántsátok - rohantam utánuk rettegve, és majdnem sírva. Kyle a Christian nevű férfi karjaiban landolt, de nem ütötte meg. Jessica a kapuban állt, arcát a tenyerébe temette és úgy láttam...sírt.
- Brad, a srác teljsen ki van, nézz rá -  fordította meg lassan Kylet Christian a kezében. A barátom remegett, és gyenge volt. Elbőgtem magam. Brad a hatalmas lendülettel ugrott Kylenak és egy akkora jobbost adott neki, hogy azt hittem lerepül Kyle feje a helyéről.
- Ne Brad! - ordítottam zokogva - könyörgöm ne tedd ezt - hirtelen két kéz simult a karomra, és ijedtemben elugrottam. Matt volt az.
- Menjünk be - mondta halkan.
- Micsoda? Te itt hagynád őt? - kérdeztem sírva, és már nem láttam a könnyeimtől.
Hallottam Kyle nyögéseit, az ütéseket, és azt hittem végem van. Féltem. Megfordultam és Bradhez siettem. Megragadva a kezét csimpaszkodtam rá.
- Kérlek Brad, megteszek bármit, csak hagyd őt békén. Megkapod a pénzedet - néztem fel rá könyörögve.
- Menj innen Rose - motyogta Kyle erőtlenül,eltorzult és véres arccal. Ethan neki esett és Kyle a földre került. Még jobban zokogtam és oda ugrottam mellé. Testemmel próbáltam védeni őt, míg a három félelmetes és hatalmas alak fölénk tornyosult.
- Kérlek, ne bántsátok - zokogtam elcsukló hangon - kérlek Brad, könyörgöm.
- Ethan - parancsolta keményen a férfi, nekem pedig még jobban összeszorult a torkom. A férfi lehajolt hozzám és felrántott a barátom mellől. Elszorult a torkom, ahogy lefogott, és Kyle felé fordított.
- Nézzed cica, ilyen sorsra jut mindenki, aki átveri Bradet - suttogta a fülembe kéjesen, amitől nem csak hogy felállt a szőr a hátamon, de elfogott a hányinger is. Felordítottam és sikítottam, mikor Brad belerúgott a földön fekvő Kyleba. Kapálóztam, de Ethan lefogott. Szorított. Zokogva hajtottam le a fejemet, miközben Christian talpra állította Kylet és Brad még egyet behúzott neki.
- Hagyd abba Brad, teljesen szétvered - fordította el a Christian a férfi ütése elöl.
- Ne ellenkezz - szűrte dühösen a férfi, mire Christian feladta. Az ő tekintetében láttam egyedül sajnálatot és fájdalmat. Erős fájdalmat. Megbánást és gyötrelmet. Ő lehet a reményem.
Hirtelen Ethan elengedett és gyorsan hátrafodultam. Matt megragadta a vállánál fogva és arcon öklözte. A férfi visszaütött és hatalmas verekedésben törtek ki. Nem bírtam rájuk figyelni, mert csak Kyle érdekelt. Sírva borultam a fiúra, aki már megint a földön fetrengett.
- Induljunk - hallottam Brad parancsoló hangját és kissé megkönnyebbülten, hogy senkit nem bántanak többet - de visszajövünk - hajolt le hozzánk határozottan. LEgszivesebben képen köptem volna, de nem bírtam nem Kyle összetört arcát nézni. Talán el is ájult.
A három férfi a zokogó Jessicával szállt vissza a kocsiba, és azonnal elhajtottak. Gyűlöltem Jessicát. Szívből gyűlöltem őt, hogy közéjük állt, és ők lettek az új barátai. De legfőképpen Bradet gyűlöltem, annyira, hogy szívem szerint kést döftem volna az ocsmány testébe.

Jessica Black: 

Gyűlöltem mindenit ebben a kocsiban. Rettegtem, és olyan messzire húzódtam Christiantól, amennyira csak tudtam. Sírtam, bömböltem, mint egy kislány, de rohadtul nem érdekelt. Soha életemben nem láttam még ilyen szörnyűséget. Ilyen hidegvérű gyilkolást.
- Az a farok Kyle - rázogatta Brad a csuklóját - jó kemény koponyája van, de akkor is megszerzem a ribancát. Meglátod fog még nekem könyörögni - vigyorgott büszkén Ethanre. a gyomrom is felfordult tőlük, alig vártam, hogy végre kiszállhassak és örökre kitöröljem őket az életemből, de főleg Christiant. Őt utáltam a legjobban. Rettenetes fájdalmat éreztem a mellkasomban, mintha valmi belülről feszíteni széjjel. Azt hittem a zokogással majd elmúlik, de nem. Egyre erősödött. Féltem és undorodtam egyszerre.
- Na, hogy tetszett a műsor? - vigyorgott rám Brad büszkén. - Ugye milyen ellenállhatalan kis cukorfalat - nyúlt hátra vigyorogva, hogy megcsípje Christian arcát. A barátom - a lófenét! a volt barátom, akit soha többé nem akarok látni az életben - fájdalmasan húzta el a fejét Brad kezétől és undorodva húzódott még távolabb tőlem. Jól is teszed. Gyűlöllek. Nem akarlak látni. Nem akarom, hogy egy levegőt szívjunk, sem azt hogy egy városban legyek egy ilyen rohadék szemétládával.
Amikor a kocsi megállt azonnal kipattantam és az sem érdekelt, ha egy erdő kellős közepén vagyok. Zokogva rohantam el onnan, amilyen gyorsan csak lehetett.

Rosalie Everhood:

Kyle egyik keze az én vállamon pihent, míg másik keze Matt vállán, ahogy becipeltük a lakásba.
- Fektessük a kanapéra - szólalt meg halkan Matt, míg én megpróbáltam lecsillapítani a zokogásomat. Kylet lefektettük a kanapéra, és sírva rogytam le mellé. - Hívom a mentőket - húzódott hátrébb Matt gondosan. Őt nem néztem meg milyen állapotban van, de a hangjából ítélve, eléggé elverték őt is.
- Nem kell - motyogta Kyle alig érthetően - ne hívjátok őket.
- Nem érdekel mit mond, ez nem játék. Belső vérzése is lehet. Heló - köszönt a telefonba a férfi, miközben kiment a szobából.
Kyle teste mellé döntöttem a fejemet és megszorítottam a kezét. Nem akartam sírni, így mélyeket lélegeztem. 
- Bocsáss meg - suttogta nehézkesen és megsimogatta a kezemet - amiket mondtam. 
- Tssh - emeltem fel a fejemet és megsimogattam a feldagadt arcát - most ne beszélj. 
- Ne hagyj el - nézett rám könyörögve. Megráztam a fejem és visszadőltem a kanapéra. 
- Nem foglak Kyle. 
A mentők tíz perc múlva ki is értek a házhoz. Gyorsan felpattantam, ahogy meghallottam, hogy megérkeztek. 
- Jó Napot! - hallottam egy kemény férfi hangot az előszobából - Önök hívtak mentőt?
- Igen, köszönöm -  mondta Matt, bár egyiküket sem láttam - Erre tessék. 
Pár pillanattal később két mentős lépett be a szobába és azonnal Kylera néztek. 
- Jó napot! - biccentettek nekem gyorsan, majd Kylehoz léptek. - Hogy van fiatal ember? - guggolt le mellé az egyik mentős, akit Matt köszöntött. A fiúhoz léptem, rémültem bújtam hozzá. 
- Rendben lesz - suttogta a fülembe és magához szorított. 
Míg az egyikük megvizsgálta Kylet, a másik férfi egy hordágyat hozott be. A barátom gyengéden nézett ránk, nekem pedig elszorult a szívem és elfogott a bűntudat. Azonnal kibontakoztam Matt megnyugtató öleléséből és egy lépéssel eltávolodtam tőle. 
- Ki lesz a kísérő? - kérdezte az erősebbik férfi, miközben átemelték Kylet a hordágyra. 
- Én - szólaltam meg azonnal és tétován álltam a nappali közepén. 
Matt félre húzott, és szembe fordított magával. 
- Elmegyek az edzésre - nézett rám komolyan - muszáj megtartanom, de utána bemegyek hozzátok, rendben? - bólogattam, bár közben le sem vettem a tekintetemet Kyleról. - héj - fordított maga felé a fiú - minden rendben lesz, Kyle remekül van. 
- Tudom, de akkor is.... - magam sem tudom hogyan és miért, de szorosan átöleltem Mattet, meglepve ezzel magamat és a fiút is. Azt hittem ellép mejd tőlem, de nem. Körém csavarta a karjait és megnyugtatva simogatott. - Köszönök mindent Matt, nagyon hálás vagyok. 
- Most menj - intett a fejével a mentősök után. - később találkozunk. 

A kórházban idegesen jártam fel és alá míg egy idős néni rám nem parancsolt, hogy üljek le a seggemre. 
- Csak tudja a barátomat nagyon csúnyán megverték - ültem le mellé idegesen - és annyira félek. 
- Egyszer az én férjemet és elverték - paskolta meg ráncos kezével az enyémet. Felnéztem rá. Vékonyka nő volt, de nagyon öreg és ráncos. Viszont annyira szép szeme volt, hogy azt hittem kristályokat látok. 
- És mi lett vele? - kérdeztem kíváncsian, csakhogy próbáljam elterelni a gondolataimat. 
- Erős férfi volt, mégis eltörték néhány bordáját és a kezét. - a nő elkomorodott és, mintha egy könnycseppet láttam volna a szemében - tavaly szeptemberben halt meg - mondta szomorúan, és hatalmas sajnálatot éreztem. 
- Sajnálom, és részvétem - simogattam meg a kezét és hirtelen azon kaptam magam, hogy átölelem. Ez már csak ilyen. Ma mindenkit ölelgetek. Éreztem a csontjait a vastag ruhái alatt is. A gerince vonalát majdnem ki tudtam tapogatni. Süti illata volt, mint az én nagyimnak. Aki két éve halt meg. 
- Semmi baj kicsim, minden rendbe jön. A barátod is biztosan erős fiú - simogatta meg a hátamat, hol ott neki lett volna nagyobb szeretgetésre szüksége. 
- Tudom - mosolyodtam el hirtelen és egy emlékkép férkőzött be a gondolataim közé. - Mert jó ember 

- Ezt neked hoztam - nyújtott át egy gyönyörű vörös rózsát Kyle, ahogy lefeküdtünk a puha fűbe. Gyönyörű volt az idő, ragyogott ránk a Nap.
- Ez gyönyörű - néztem fel rá hálásan, hiszen mellettem támaszkodott a könyökén. A napsugarak játszottak a hajával, glóriaként ragyogtak a barátom mögött. Hála csókot nyomtam az arcára és elbűvölve néztem a gyönyörű rózsát. - Miért kaptam?
- Mert jó ember vagy - nézett le rám azzal a tekintettel, amit soha nem fogok elfelejteni. Hálával és szeretettel telt tekintet. Egy angyal nézett le rám ebben a pillanatban. 
- Kedvellek Kyle Karlson, ez most jó? - vontam fel mosolyogva a szemöldökömet. 
- Igen Rosalie Everhood, ez nagyon jó - hajolt hozzám közelebb, hogy puha csókot leheljen a számra. - De hoztam még valamit - húzódott el tőlem hirtelen - én csináltam - nyúlt bele az egyik zsebébe.
- Csináltál nekem valamit? - döbbentem le boldogan. 
- Aha - vigyorgott rám édesen - volt néhány unalmas percem. Anyám mutatta a technikáját - emelt kettőnk közé egy apró karkötőt. 
Látszott, hogy kézzel csinált karkötő volt a közepén pedig két delfin játszadozott egymással, amit egy msáik anyagból vágtak ki és varrták a vastag, ám apró karkötőre.
- A Feng-Shuiban a delfinek a gondtalanság és a vidámság jelképei. - tájékoztatott Kyle halkan, a reakciómat figyelve.
- A szerelmet és az összetartozást is jelképezik - néztem fel lassan - ezt ugye tudtad?
- Tudtam, igen - vigyorodott el pimaszul. 
- Jézusom, de nyálas vagy, de nagyon imádom - öleltem magamhoz a fiút és a karkötőt is egyszerre. - Köszönöm Kyle, eszméletlen aranyos vagy - Mert ő egy jó ember.

Jessica Black:

Képtelen voltam abba hagyni a sírást. A tőr fájdalmasan duzzadt egyre nagyobbra a mellkasomban, és nem tudtam nem eltüntetni onnan. Soha életemben nem éreztem még ekkora gyűlölet senki iránt, mint irántuk. Azt tudtam, hogy a szerelem fáj, de ez már túl ment minden határon. Zokogva rogytam le az egyik padra, mikor lábaim már nem bírták tovább. Úgy éreztem meghasad a testem, mintha belülről akarnák szétfeszíteni a testem. Meg akartam szabadulni ettől a fájdalomtól, nem akartam érezni semmit. Elkezdtem levakarni a tetoválást a kezemről. Gyűlöltem. De az nem jött le. Soha nem fog már lejönni. Véresre vakartam a kezem, csípett és mart, de az a fájdalom sem tudta elnyomni a lelkifájdalmamat. 
Sötétedésre nem is tudom hogyan, de a házunk előtt botladoztam. Fáradt voltam, és kiszáradtam a sok sírástól. Forró volt a levegő, izzadtam, de rohadtul nem érdekelt mennyire vagyok büdös vagy nem büdös. Csak haza akartam már jutni. Az én óvó szobámba, ahol egyedül lehetek érzések és mindenki nélkül. Gyűlöltem az egész világot. Mindent és mindenkit. 
Anya szerencsére nem volt otthon. Legalább nem fog kérdezősködni, ez is valami. Lerúgtam a cipőmet és bementem a fürdőbe. Szörnyen néztem ki. A szemfestékem elfolyt, a szemem vörös volt és felduzzadt. Semmi nem volt olyan, mint régen. Semmi nem volt belőlem abból a Jessicából, aki Christian előtt voltam. Már pedig én soha többé nem leszek olyan ember, mint aki Christian mellett voltam, szóval vissza kell szereznem a régi Jesst. Aki az anyukájával is nagyon boldog, és soha nem hazudik neki.
A jéghideg víz alá nyomtam a kezemet és néztem, ahogy lefolyik a vérem végig a csulómon le a csövekbe. Bár így eltüntethetném az emlékeimet. Szipogva kötöztem át a sebemet, amit én okoztam magamnak. Megmostam az arcomat és bevonultam a szobámba. Életemben először magamra zártam az ajtót, anyám és mindenki elől. Ledőltem az ágyra és arcomat a párnába temetve sírtam át az egész éjszakát.

15. Fejezet

Helóka!

Megint elkészültem egy fejezettel, és szeretném nektek megmutatni. Örülök a sok kattintásnak, és köszönöm az olvasóknak, hogy eddig követtek engem. Tartsátok meg jó szokásotokat, és élvezzétek Rose és Kyle nem épp rózsás történetét :)

Szép Napot drága Olvasók! 

15. Fejezet  

  

Jessica Black:

Christian teste egy pillanat alatt lemerevedett mellettem. Rémülten néztem rá, ő pedig üres tekintettel nézett a távolba. Megrázta a fejét, majd felém fordult.
- Menj haza, később találkozunk! - suttogta, hogy csak én halljam. Megpuszilta az arcomat én pedig elszoruló torokkal indultam kifelé.
- Jöjjön csak a barátnőd is Christian - mordult fel Brad a hátam mögött - Tudja meg milyen emberrel van együtt.
- Neki ehhez semmi köze - csattant fel Chris idegesen, néhány méterrel mögöttem. Megfordultam, és a két férfi mélyen és dühösen nézett egymás szemébe. Christian alakja Brad fölé tornyosult. Ethan most tápászkodott fel a földről.
- Osztozz meg rajta - szűrte dühösen Brad teljesen Christian képébe nyomulva. Rémülten álltam az ajtóban.
- Soha - feszültek meg a barátom izmai azonnal. Keze a teste mellett ökölbe szorult.
- Félsz, hogy meggyűlölne? Én is gyűlölnélek - lépett hátrébb Brad hirtelen. Christian lehunyta a szemét és innen nem hallottam, de mintha felnyögött volna. Brad felvette az italát az asztalról és a szívószálat szürcsölgetve nézett a barátomra.
- Nem érek rá egész nap - jegyezte meg Brad önelégülten.
Hirtelen valaki megszorította a karomat és riadtan kaptam Ethan felé a tekintetem, aki kifelé hurcolt.
- Eressz el - fogtam meg a kezét kiabálva, hogy lefeszítsem az enyémről - hagyjál már békén - rángattam ki a kezemet a szorításából.
- Akarsz még egyet - rántott magához Christian, miközben dühösen villantotta tekintetét Ethanre. - Csak mert olyan könnyen szétverem azt a barom fejedet, hogy sikítani sem lesz időd - mordult rá a férfi, amitől én is összerezzentem.
- Na induljunk - lépett mellénk Brad és kinyitotta előttünk az üvegajtót. Ijedten néztem fel Chrisre, aki alig láthatólag bólintott. Kezét a derekamra fektette és kiterelt az ajtón.
- Majd hunyd be a szemed, ha elérünk a házhoz - suttogta keserűen Christian a fülembe. A torkomban éreztem a szívemet. Szorosan a barátomhoz bújtam, mert éreztem a két fiút a hátam mögött vészesen közel hozzánk. A férfi megállt egy fekete dzsip előtt, és kinyitotta a hátsó ajtót.
Hogy lehetek ilyen naiv? Hiszen Christiant sem ismerem, mi van ha ez az egész kitervelt volt. Nem. Miért kellenék nekik? Pont én?
A barátom beült mellém, Brad a vezető ülésre, Ethan pedig mellé ült. Christian nyugtatgatva simogatta a kezem, és a mellkasára vont, miközben én egyre szaporábban lélegeztem és szinte remegtem, hogy mi fog következni. Látni fogom a barátom igazi énjét. Add Uram, hogy ne legyen túl rossz. Add Uram, hogy ne utáljam meg nagyon a férfit mellettem.
- Remélem a kis barátnője vele lesz - jegyezte meg Brad röhögve, ahogy Ethan felé fordult - már azóta fenem rá a fogam, hogy találkoztunk vele a parkban.
Felnéztem a barátomra, aki kifelé bámult az ablakon. Mintha megérezte volna, hogy nézem, felém fordult és megrázta a fejét. Megcsókolta a fejem búbját, és tovább simogatott. 
Öt perccel később Brad leparkolt egy városszéli ház előtt. 
- Gyerünk Christian - szólalt meg szigorú, parancsoló hangon, ahogy kiszállt a kocsiból - intézzük el, aztán igyunk egyet.
- Maradj itt - suttogta a barátom és kiszállt a kocsiból - és csukd be a szemed.
- Nem! - tartotta meg Brad az ajtót, amikor Chris be akarta csukni - Ő is jön velünk.

Rosalie Everhood:

Amikor beléptem az ajtón, Kyle öklendező hangja azonnal megütötte a fülemet.
- Tűnj innen te balfasz - hallottam rekedtes hangját a fürdő felől majd újból az öklendezés hangját. A fenébe. Lerúgtam a cipőmet és besiettem az előszobába, ahonnan a fürdő és két szoba nyílt. Matt fáradtan támaszkodott az ajtónak, miközben Kyle wc fölé görnyedő testét nézte.
- Vigyázz - toltam félre a fiút halkan, hogy átbújhassak a keze alatt a barátomhoz.
Kyle sápadt volt. Egyre rosszabbul nézett ki. Gyenge volt és erőtlen.
- Jól van - guggoltam le mellé, hogy megsimogassam a hátát. Üres tekintettel nézett előre - hoztam ebédet, éhes vagy? - megrázta a fejét és megpróbált felállni.
- Valamit enned kell, napok óta nem ettél - szólalt meg Matt aggódva.
- Pofa be te barom - mordult rá Kyle dühösen.
- Héj, ő csak segíteni próbál - emeltem fel kissé a hangom. Megpróbáltam nyugodt maradni, tudtam, hogy csak így lehet Kyle nyugalmát is megőrizni. 
Matt visszavonulót fújt és feltartott kézzel lépett el az ajtóból, én pedig segítettem Kylenak, hogy minden jobban menjen, mint ahogy menne.
Később a barátom bevonult a szobájába. Szokás szerint. Mivel már volt áram és gáz is, tudtam ebédet csinálni. Míg én a konyhában főztem, Matt a konyha nyílásának félfáját próbálta megjavítani, ugyanis majdnem kiesett a falból. Eszméletlen férfias volt, ahogy néhány csavarral a helyére szorította a félfát. Megpróbáltam nem tudomást venni róla a közelemben, ahogy a hevesen dobogó szívemről sem.
- Meg tudtad csinálni, amit akartál a gépen? - törtem meg a közénk ereszkedő csendet.
- Persze, kösz. - motyogta egy csavarral a szájában. Képtelen voltam nem megbámulni a kiduzzadó bicepszét, ahogy felfelé nyomja a fát.
- Próbáltál már beszélni Kylelal?
- Egy seggfejnek tart. Kétlem, hogy érdekelné amit mondok neki. - vont vállat unottan. - délután viszont edzést kell tartanom, be kell segítenem anyámnak. Mi legyen?
- Hú. Nem tudom. Szerinted mit csináljunk? - gondolkodva fúrta be a következő csavart én pedig lemondóan sóhajtottam - kibírom, nem fog bántani.
- Biztos?
- Igen, azt hiszem biztos. - kissé olyan volt ez az egész, mintha egy család lennénk. Anya, apa és Kyle a neveletlen kölyök. Görcsbe rándult a gyomrom a gondolatra, hogy Matt és én, mint egy család.
Miután elkészültem az ebéddel beszóltam Kylenak, hogy jöjjön ki az étkezőbe. Mindig ő ült a hosszabbik oldalon a pultnak háttal. Az a mindig két alkalmat tett ki. Én pedig szemben Mattel. Kyle halkan kihúzta a széket és leült. Nagyon szótlan volt és szomorú. Összeszorult a szívem, de tudtam, hogy egyszer ennek is vége lesz.
- Minden rendben? - ültem le a helyemre Kyle mellé. Megrázta a fejét, haja a szemébe lógott. Megtört volt és elveszett. - Van kedved délután uszodába menni? Megnézhetnénk Matt edzését - a fiú undorodó és gyilkos pillantást vetett rám, amitől kissé megijedtem. - Jó, bocsi. Csak gondoltam megkérdezem.
Kyle a második kanál levesnél tartott, mikor Matt is csatlakozott hozzánk. Érezhetően meghűlt a levegő, ahogy a fiú velem szemben helyet foglalt. A barátom lassan felé fordult, majd azonnal felállt, teli tányérját a mosogatóba öntötte és kiviharzott a helyiségből. Csalódottan fújtam ki a levegőt és hirtelen nekem is elment az étvágyam.
- Tudtuk, hogy nem lesz könnyű - simogatta meg Matt a kezemet az asztalon. Tágra nyílt a szemem a döbbenettől és elhúztam a kezem.
- Tudom, de nem hittem volna, hogy ennyire utálni fog téged. Nagyon sajnálom. 
- Egyébként.. elég csúnya az a monokli - jegyezte meg aggódva. Ja igen, amit reggel a barátomtól kaptam. 
Az ebéd további része csendben telt. A főztöm mégsem lett olyan nagyon finom. Talán jobb is, hogy Kyle nem evett belőle. Megtudná milyen rossz szakács vagyok. Azért a leves jó lett, bár instant leves volt, azt nem lehet elrontani. Kimertem egy kis tállal és bevittem Kylenak. Bekopogtam a nyitott ajtón.
A barátom a szobájában feküdt, hanyatt fekve az ágyán.
- Szia - szólaltam meg halkan. Nem válaszolt, én mégis közelebb léptem hozzá. - Hoztam neked levest, enned kell valamit.
Elfordult tőlem, a fal felé. Sóhajtottam és letettem az asztalra a tálcát.
- Kyle. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk neked, ezt te is tudod. Szeretném, ha kedvesebb lennél Mattel.
- Te kedvesebb vagy vele helyettem is - morogta gúnyosan, amit alig értettem meg.
- Szeretném ha beszélnél hozzám Kyle. - térdeltem le könyörgőn az ágya mellé - úgy sokkal könnyebb lesz, meglátod.
- Nem akarlak látni - motyogta. A kezére tettem a kezemet, hogy megsimogassam, de riadtan felém fordult és lerázta magáról az érintésem, amit ijedten húztam magamhoz. - Hagyj békén! - emelte fel a hangját idegesen. - Nem kell a szar levesed, nem kell a szar szónoklatod. Nem kell tőled semmi - kiabált rám dühösen. Összerezzentem és felálltam.
- Tudom, de a levest itt hagyom.
- Vidd innen - üvöltött rám, mire hátrébb léptem. Valaki megköszörülte a torkát mögöttem. Kyle az ajtó felé nézett, és én anélkül is tudtam ki van ott, hogy hátra fordultam volna. A barátom dühösen fújt egyet és visszafordult a fal felé. - csak hagyjatok békén - motyogta a takaróját szorongatva. Matt felé fordultam, aki bólintott, majd távoztunk Kyle szobájából. 
A délután java része takarítással telt - legalábbis nekem. Matt legépelte a ma történteket, és igazából jó is volt, hogy leírja, így lesz mire emlékezni. Márha bárki is emlékezni akar ebből az egészből valamire. Felporszivóztam a nappalit, és döbbenten vettem észre, hogy Kyle fáradtan állt az ajtóban. Mindig összeszorult a szívem, ha láttam. Ennyire gyengének és szinte élőhalottnak. Kinyomtam a porszívót és Matt is hátrafordult, hogy lássa Kylet. 
- Csatlakoznál hozzánk? - mosolyogtam rá biztatóan. 
- Csak szemmel tartom ezt a nyomorékot, mielőtt rámászna a barátnőmre - morogta az orra alatt az én mosolyom pedig azzal a lendülettel, ahogy jött le is hervadt. 
- Remélem nem rám célzol - állt fel hirtelen Matt, a gépet a kanapéra téve - mert tényleg kurvára úgy látszik, hogy rámozdultam Rosera - nézett komolyan Kyle szemébe. 
- Az olyan férgeknél mint te semmit nem lehet tudni - sziszegte a barátom gonoszan. Matt nagyot sóhajtott és inkább megint visszavonulót fújt. Megpördült a tengelye körül és kiviharzott a konyhába a gépemmel együtt. 
- Mikor fogsz végre leállni ezzel? - kérdeztem értetlenül. Összefonta maga előtt a kezét és felvonta a szemöldökét. 
- Oh, nem kell itt megjátszanod magad. Kinek kellene egy ilyen drogos és szarra se való gyerek, mint én. Még szép, hogy rohannál a karjaiba, főleg ahogy nézel rá. 
- Nem nézek rá sehogy Kyle, ne idegesíts fel. Szeretlek téged. Ha nem szeretnélek, nem lennék itt, és nem takarítanám ki a házzal együtt a lelkedet is. De már vagy ezerszer megmondtam, hogy sokkal könnyebb lenne...
- Ha beszélgetnél velem - fejezte be gúnyolódva a mondatomat - tudom, de nekem semmi kedvem beszélgetni arról ami történt. Tudod mihez lenne kedvem? Hogy végre jól megdu... - le akar feküdni velem. Hát persze. - hagyjuk. Majd máskor. 
Kyle visszavonult a szobájába én pedig sóhajtva néztem utána. Még mielőtt bekapcsolhattam volna a porszívót, a fiú felöltözve szabott keresztül a nappalin, fejét egy kapucni alá rejtve. 
- Héj, hová mész? - siettem utána rémülten és mielőtt felhúzhatta volna a cipőjét elálltam az útját. - Nem mehetsz el Kyle - álltam elé ingerülten, ahogy átfogtam a karommal a mellkasomat. 
- Miért, ki vagy te az anyám? - kérdezte, ahogy kiegyenesedett. - Na, állj félre - ragadta meg a karjaimat gyorsan és erősen szorítva emelt arrébb. 
- Nem Kyle, nem mehetsz el - ütögettem meg a mellkasát - nem akarom hogy tönkre tedd az életed, hát nem érted? - hangom hisztérikusan csengett, ahogy majdnem sírva ütöttem a mellkasára, de csak mert fájt a szorítása. Erőteljesen a falhoz lökött, tekintetében vad tűz égett. 
- Ha nem vagy hajlandó alám feküdni, akkor máshol keresek örömöt magamnak - sziszegte dühösen és még egyet taszított rajtam. Nyeltem egyet, szívem hevesen vert és már kiáltani is akartam Matt nevét, mikor Kyle leszakadt rólam, a másik fiú pedig a nyakánál fogva emelte a szemközti falhoz. 
- Neked elment az eszed? - sziszegte Matt dühösen Kyle arcába, ahogy a nyakánál fogva szorította a falhoz - Bántod a barátnődet, aki mindent megtesz érted? Téged komolyan csak az öröm érdekel és a kielégülés? Tudod, Rose és köztem az a különbség, hogy én már rég odavetettelek volna egy orvosnak, de ő itt van veled. Értékeld! Baromarcú - lökött rajta még egyet határozottan. 
Kyle elhallgatott. Át akartam ölelni, de nem tudtam mit szólna hozzá. Mélyen a szemembe nézett. Üres volt a tekintete, de tudtam, hogy visszacsalogathatjuk belé a lelket. Mert Kyle eszméletlen aranyos és kedves fiú. Csak most nem önmaga.
A hangos dörömbölésre összerezzentem. 
- Kyle, te rohadék seggfej! - hallottam egy ismerős és eszméletlenül dühös férfi hangját - add meg a tartozásod, vagy tényleg kicsinálunk. 
- Ez Brad - nyögött fel Kyle fájdalmasan. 
- Az meg ki? - kérdezte Matt értetlenül. 
- Vidd innen Kylet, majd én elintézem - fordultam Matt felé gyorsan. Félelem kúszott az amúgyis ideges gyomromba. A fiú azonnal megragadta a barátom kezét, aki csendben tűrte, hogy elráncigálják. 
- Hallod, te nyomorék! Nyisd ki az ajtót, tudom, hogy ott vagy!
- Heló - nyitottam ki az ajtót lassan, de magabiztosan. Legalábbis próbáltam az lenni, de a gyomrom olyan kicsire izgulta magát, hogy elkapott a hányinger. - Kyle nincs itthon - néztem fel a szőke hajú magas férfire, aki múltkor megverte a barátomat.

14. Fejezet

Sziasztok!

Először is szeretnék bocsánatot kérni, hogy az előző fejezet olyan rövid lett. Csak akkor vettem észre, mikor már kitettem és az oldalon olvastam át, és már meg volt 10 kattintást. Annak örültem, hogy öt perc alatt azonnal megugrott :) Köszönöm szépen. Ennek következtében, bepótolom az elmaradásomat és dupla adag fejezetet is kaptok. FONTOS!

Az oldalsávban megtalálhatjátok Kyle Naplója opciót. Fontosnak tartom elmondani, hogy a részek kihagyása nem okoz hátrányt a történetben, nem zavarja a megértést és nem lényeges részek. A másik felkiáltójeles megjegyzésem, hogy ezek a részek obszcén szavakat, kifejezéseket, káromkodásokat és trágár szavakat tartalmaz, csak saját felelősségre ajánlatos az olvasása!

14. Fejezet

Jessica Black: ( 3. nap)

Reggel a saját szobámban ébredtem Christian karjai között. Amikor felnéztem rá még édesen aludt enyhén elnyílt ajkakkal. Átkulcsoltam a lábam meztelen testén, miközben alig érezhetően simogattam selymes mellkasán a rózsás tetoválását. Vajon gyantáztatja magát? 

Arcomat az oldalába fúrtam és próbáltam visszaaludni. Érdekes, hogy én keltem fel előbb, nem rám vall a korai kelés. De semmi nem rám vall, amit mostanában csinálok. Pia, tetkó, szex, szex anyám ágyában. Te jó ég. A pokol fenekén fogok megrohadni, de nem érdekel, mert itt a mennyországban érzem magam. Míg kicsi köröket rajzoltam a férfi mellkasára mellettem, elgondolkodtam. Nem ismerem Kylet, és úgy érzem mostanában Rosera sem lehet ráismerni. Viszont nem értem miért bántana Chris bárkit is. Miben utazik ez a Brad gyerek? Miért tartozik ez a férfi itt mellettem neki? Mi a fenébe keveredhetek, ha nem vigyázok? 

Felsóhajtottam és felültem. Christian megmozdult, derekamnál átfogva nyomott vissza az ágyba. Oldalra fordult, arcát a mellkasomba temette és úgy aludt tovább. Sóhajtottam és inkább nyugton maradtam. 

Órákkal később hallottam, hogy anyám haza jön. Tágra nyílt a szemem a döbbenettől. Csöndben hallgatóztam és nemcsak anyu tért haza, hanem a barátja is itt van. A fenébe. Jó nagy lókakiban vagyok. Kibontakoztam a férfi öleléséből, aki morogva bár, de elengedett. 

- Mi a... - gyorsan a szájára tapasztottam a kezemet. 

- Tssh. Anya haza jött - Chris pupillája kitágult és bólintott. Tudta, hogy mit jelent ez. 

Bukdácsolva átmásztam a férfin és huppanva zuhantam a padlóra. 

- Jól vagyok - hárítottam el a kérdését, ahogy felült az ágyamon. A takaró a csípőjére tekeredett és az egyik lábára. Annyira szexi volt, hogy akár most visszabújtam volna mellé, de annak mindketten tudjuk, mi lett volna a vége. 

Gyorsan felkotortam a ruha halmot a szobám sarkában. Remélem nem hagytunk semmit anyám szobájában, mert azt hiszem akkor apámhoz küld egy időre, már pedig én itt akarok maradni. Felkaptam a fekete rövidnadrágomat és a topomat, míg Christian belebújt az alsónadrágjába, majd a nadrágjába az ágyamon ülve.

Anyával még elbírtam volna, de a barátja... őt hogy csalogatom ki az erkélyre. 

- Maradj itt! - fordultam a barátom felé suttogva - kiviszem őket az erkélyre és utána elmehetsz - álltam elé hirtelen, hogy elvegyem az éjjeliszekrényen heverő fésűmet. Elkapta a derekamat és magához rántott. Majdnem felsikoltottam, de vissza tudtam fogni magam. Gyors és pusziszerű csókot nyomott a számra, én pedig egyet az övére. Annyira aranyos volt a kócos fejével és álmos szemeivel. 

- Később elmegyek a szalonba - csókoltam meg újra, majd a tükör felé fordultam, hogy kifésüljem kócos hajamat. A tükrön keresztül láttam, ahogy magára húzta a felsőjét, majd felhúzta a lábát, hogy belebújhasson a zokniba. 

- Jézusom, ez a fej. Miért kell olyan jónak lenned az ágyban? Anya ki fog nyírni. 

- Nem hagyom - mosolyogott rám kedvesen. Lekaptam a szekrényem ajtajáról a fürdőköpenyem, hogy eltakarjam a tetoválásomat és résnyire nyitva az ajtót kisurrantam. 

- Jó reggelt - fordultam el jobbra, a kis konyhánk felé. Anya a hűtőbe pakolgatott, míg a barátja az asztalnál ült. Az én helyemen. Hangsúly az enyémen van. 

- Jó reggelt - köszönt anyám a hűtőből. 

- Olyan éhes vagyok - dobtam le magam az egyik székre - nem eszünk ma együtt az erkélyen? 

Anya döbbenten egyenesedett ki, és olyan "te beteg vagy" nézéssel ajándékozott meg. Ezt gondolom azért kaptam, mert mindig is utáltam a barátjával reggelizni. 

- Kislányom - mosolyodott el szélesen és boldogan - ha kipakolsz az asztalra, szívesen. 

- És George? Ő is jön? - kérdeztem a férfire nézve. Idősödő alacsony termetű férfi volt, akinek egyik utálatos szokása az volt, hogy dohányzott. 

- Ha szeretnéd - válaszolta anyám, ahogy elővett egy doboz vajat. 

Ez felér egy vállba veregetéssel, hiszen fél óra alatt kiköltöztettem anyámat és a barátját az erkélyre. A cigiszagtól hányni tudtam volna, de Chris és a saját életem épsége érdekében, elviseltem. 

- Hozok még tejet - álltam fel gyorsan és besiettem anyu szobáján át a lakásba. Legalább az rendben volt, de csak mert az ágyán nem volt lepedő vagy takaró, amit összegyűrhettünk volna. 

Benyitottam az én szobámba, Christian eközben szemügyre vette a képeimet. 

- Gyere már - rángattam el őt az egyik faltól idegesen. 

Anyu szobájának ajtajához rohantam, ahonnan ráláttam az erkélyre. Beszélgettek és látszólag fel sem tűnt nekik, mi történik. A barátom kinyitotta az ajtót és mielőtt elment volna, megragadta a derekamat és maga felé fordított. Ajkát azonnal az enyémre tapasztotta, mély és hosszú csókkal búcsúzott el, majd egyetlen pillanat alatt ki is viharzott a lakásból. Megkönnyebbülten dőltem az ajtónak.  

Rosalie Everhood:

Kómásan keltem ki az ágyamból. Na jó, nem az én ágyam volt, de jelenleg igen. Alig aludtam egész éjjel. Azon gondolkodtam, hogy Kyle mennyire akarja ezt az egészet. Eddig minden rendben vele, de már láttam rajta a jeleket. Izzadás, viszketés, remegés. Sajnáltam, de tudtam, hogy képes túlesni ezen az egészen. Bíztam benne, mi mást tehettem volna?
Matt elég hamar visszaért, tisztán és üdén. Viszont fáradt volt. Amint belépett az ajtón ledobta a cuccát a nappaliban, lehúzta a felsőjét - én pedig mélyen beszívtam a levegőt a látványra, amit még kaptam a teljes sötétség előtt - aztán megszabadult a nadrágjától is, amit egy melegítőre cserélt és már be is bújt az ágyba. Szóval kimerülhetett. Egész nap számolt és gondolkodott. Elmondta nekem, hogy keresett megoldásokat Kyle problémájára, de eddig még nem tette senki közzé a neten, hogy mit is kell pontosan csinálni ilyen helyzetben. Legalábbis ő nem találta meg. 
Fél óra bámészkodás után kikeltem az ágyból majd pizsamában és kócosan kibotorkáltam a konyhába. Magasról tettem bárki véleményére ebben a házban. Reggel mindig is használhatatlan voltam, nemhogy még fel is öltözzek. 
Matt halkan horkolt a kanapén, mint egy darab rongy, úgy terült el rajta. Roppantmód imádni valónak találtam nemcsak a látványát, de a hangját is. Percekig néztem őt a nappali nyílásán keresztül, és olyan közel voltam hozzá. Bár háttal volt nekem, félig hason, félig az oldalán feküdt, mégis csodálatos volt őt nézni. A lepedő lecsúszott a derekára, selymes bőrén megcsillant a napfénye. Olyan gyönyörű volt. Muszáj volt emlékeztetnem magam, hogy ő nem az enyém. Ő nem az én barátom. Viszont akárhogy is akartam, semmi lelkiismeret furdalásom nem volt, hogy őt bámultam és gyönyörködtem benne. Erre van is egy jó mondásom. 
Hűséget fogadtam, nem vakságot. 
Az egész házra csend borult, kivéve Matt halk horkolását. A konyha tisztának mondható a tegnapi takarítás után elég sok dolog megváltozott. Például megtaláltam a mosogatót. Megláttam a pultlapot, vagy kinyitottam az egyik ajtót, ami összeragadt a kosztól. Most finom narancs illat terjengett a levegőben, nem pedig romlott kaja szag és hányingert keltő felismerhetetlen dolgok szaga. 
A hűtő melletti kamrából kivettem egy doboz tejet, amit tegnap Mattel vetettem. Mivel a hűtő nem működik, ideiglenesen itt tároljuk a kaját. Miközben a kakaómat csináltam, Matt fáradtan botorkált be a konyhába. 
- Jó reggelt - mosolyogtam rá vidáman. Intett a kezével, majd elfoglalta szokásos a helyét, a nyílás melletti széket. - Csináljak neked is kakaót? Kérsz valamit enni? 
- Nem tudom. Miből lehet választani?
- Hát igen, vagy nem - ültem le a pulttal szembeni helyre. 
- Úgy értem milyen ételből - nézett rám komolyan és kicsit feszülten. Sóhajtottam és elmondtam, hogy vajas kenyér van vagy lekváros kenyér, vagy zabpehely. 
- Van itt valami a számodra - csúsztattam felé lassan a papírt, amit tegnap este Kyle adott, miközben megkente a kenyerét lekvárral. 
- Ez micsoda?
- Ez egy számla. Kyle szerint van rajta egy kis pénz, és azt mondta kivehetem. Gondoltam a villanyt legalább ki tudnánk fizetni belőle. Legalábbis egy részét. 
- Mennyi van rajta? 
- Nem tudom, de ma kettesben kell maradnod Kylelal, míg kiveszem. - bólintott és beleharapott a kenyerébe. 
A reggeli csöndben telt, én csak bámultam ki a fejemből, és próbáltam nem izegni-mozogni Matt jelenlététől. Beszélgetni akartam, de nagyon fáradt voltam hozzá. Fél órával később Kyle kiabálása zavarta meg a mély csendet. Rémülten felpattantam és a barátom szobájához rohantam. Kivágtam az ajtót és amikor láttam mi történik, megugrott a pulzusom. Kyle a takaróba szorulva vergődött, arca könnyes volt miközben azt kiabálta:
- Hagyjatok. Hagyjátok. Nem kell drog, nem kell drog. 
Az ágya mellé siettem, gyengéden megráztam a fiút, mire teste megfeszült és ahogy felém fordult, kezével olyan erősen csapott arcon, hogy a földre estem. 
- Ébredj fel Kyle - fogtam meg a kezét majdnem sírva a fájdalomtól, miközben tovább ráztam a fiút. 
- Ne nyúlj hozzá - hallottam Matt rémült hangját az ajtóból, a következő pillanatban pedig felhúzott a földről - nem szabad hozzá érni, ilyenkor nincs magánál. 
Kyle felordított és ujjai elfehéredtek a lepedő szorításában. Teste ívbe feszült, könnyek csorogtak végig az arcán, én pedig oda akartam menni hozzá, de Matt szorosan tartott magánál. 
- Fel kell keltenünk - néztem fel a fiúra rémülten. Matt Kylet nézte gondolkodva és kissé ijedten. Elfordított magától majd letelepedett a barátom mellé. 
- Kyle kelj fel - szólongatta meg hangosan - Hallod Kyle, nem kell bevenned semmit. Rose is itt van, ébredj fel és biztonságban leszel. 
A barátom teste megfeszült, a fal felé fordult és reszketve szorította magához a takarót. A verejték megcsillant a testén. Matt lassan felállt és óvatosan fölé hajolt, majd a homlokára fektette a kezét. 
- Láza van. Legalábbis nagyon forró. 
- Keltsd fel őt Matt - kértem meg a fiút rémülten, miközben az ujjaimat piszkáltam a számmal. Mintha rágnám a körmömet, de nem azt rágtam. 
- Ne, most alszik - hajolt megint Kyle fölé. - Szerintem pihenésre van szüksége. 
- És ha megint rémálmai lesznek? 
- Akkor felkeltjük, de most hagyjuk aludni. 
Miután Matt rábeszélt a dologra, halkan kiosontunk a szobájából, de az ajtót teljesen kinyitottuk. 
- Elmegyek a pénzért amíg ő alszik, meg elintézem a villanyt is - fordultam a fiú felé, aki végig a barátom szobáját bámulta. 
- Rendben. Elkérhetem a laptopodat? 
- Nincs már sok töltés rajta, de persze. A szobámban netet is csórhatsz a szomszédtól. 
- Csak a gép kell - közölte csípőre tett kézzel, lazán állva előttem. Bólogattam, majd elsiettem a szobámba. 
Délután kettőre mindent elintéztem. Még a gázt is be tudtam fizetni, sőt kajára is maradt pénz. Rengeteg volt a számlán, és ez most pont jól jött. Viszont miközben visszafelé tartottam - bár még csak a centerben voltam - eszembe jutott, hogy Bradnek is tartozunk, nem is kevéssel, ha jól tudom. Meg kellene keresnem, de fogalmam sincs hogy tehetném. Vagyis tulajdonképpen tudom. 
A nagy sietségben valakinek neki mentem. 
- Bocs - néztem fel a hosszú, barna hajú lányra. Tágra nyílt a szemem a döbbenettől, és utána fordultam. - Jessica - kiabáltam a lány után, de mintha nem ő lenne, vagy nem hallana, csak ment tovább. Utána rohantam - Héj Jessica, várj már - megfogtam a kezét, mire dühösen hátra fordult. 
- Mit akarsz? - szűrte a szavakat a fogain keresztül. Hátra hőköltem. 
- Én csak... olyan rég beszéltünk Jess. 
- Neked csak Jessica - közölte ingerülten és elfordult. Pedig ezt a becenevet én adtam neki még elsőben, amikor legjobb barátnők lettünk. 
- Jessica, várj már - rohantam utána megint, mert már méterekkel előttem járt - nincs kedved meginni valamit?
- Nincs - vágta rá dühösen és megállás nélkül ment előre. Vagy anélkül, hogy rám nézne. 
- Mi bajod van? - kérdeztem halkan, miközben szinte loholtam utána - ha valami rosszat tettem, akkor sajnálom. 
- Kopj le, nem akarlak látni - nézett vissza a válla fölött - nekem már vannak más barátaim, ahogy neked is. Menj hozzájuk, hagyj engem békén. - megtorpantam. 
- De Jess én... - nem tudtam mit mondhatnék. Azt sem tudtam mi ütött belé, vagy miért változott meg ennyire. Pedig én semmi rosszat nem tettem ellene. Vagy igen? 
Az utca közepén állva néztem a lány távolodó alakja után, ahogy befordult a sarkon, és arra gondoltam, hogy ezt elcsesztem. 

Jessica Black: 

Nagyon nehéz volt leráznom a legjobb barátnőmet, de sikerült. Mindig is ő volt nekem a legjobb, és most...most minden összedőlt köztünk. Tudnia kell, hogy haragszom rá. Akkor hagyott el, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Mégis rettenetesen fájt őt eltaszítanom magamtól. Bűntudatom volt, ezen a mostani életem sem változtatott.
Felballagtam a vaslépcsőn, ami a szalonba vezetett. Halkan benyitottam és már hallottam a gép sercegését az ajtóból. 
- Jó napot! - üdvözölt a pult mögött álló Christian vidáman. - Segíthetek valamiben? - lépett ki az asztal mögül szélesen vigyorogva. 
- Hát arra gondoltam csináltatnék egy tetoválást, módjuk - pimaszul mosolyogva végigvezettem kezemet a melleimen, le az oldalamon egészen a nemi szervemig - úgy mindenhová. 
- Nagy munka lesz - jegyezte meg a fiú boldogan és elgondolkodva - beszéljük meg a terveket egy csöndesebb helyen. - megragadta a kezemet és a helyiség hátsó részébe vonszolt, ahonnan csigalépcső vezetett fel a szobába. 
- Csókolom - köszöntem a szemüveget viselő bácsinak, aki egy már amúgyis agyontetovált vékony nő derekát díszitette tovább. 
- Állj meg Christian! - szólalt meg mély, szigorú hangon. Lehervadt a mosoly az arcomról és félve húzódtam a barátom mellé. A férfi felnézett a munkájáról, eltolta székét az ágytól és felállt. - Hova mész? - kérdezte szigorúan és elkezdte lehúzni a fekete kesztyűt a kezéről. Volt időm végigmérni a férfit, egy laza ujjatlan felsőt viselt, amiből kilátszódott izmos karja. Izmosabb volt, mint Chris, és a tetoválása a bal karján sokkal nagyobb volt, egészen a csuklójáig húzódott a vállától. Arca idősnek és komolynak tűnt, melyen pár napos borosta díszelgett, ami kifejezetten jól állt a rövid barna - bár kopaszodó - hajához.
- Csak felmegyünk Je..az ügyféllel megbeszélni a terveit - hárított gyorsan a férfi mellettem, bár hangja mintha..mintha megremegett volna. Neki feszültem a karjának, és félig-meddig mögé bújtam. 
- Azt itt is meg tudjátok beszélni. Miért mentek fel az emeletre? - kérdezte határozottan, kiszívva belőlünk az igazságot. 
- Apa mi... jó rendben, elmegyünk - adta be a derekát Christian és elindult az ajtó felé, miközben maga előtt terelgetett.
- Ő volt az apukád? - kérdeztem halkan, ahogy becsukta mögöttünk az ajtót. 
- Igen. - válaszolta kurtán és a tömb mögé húzott. 
Nem szóltunk semmit, nem tudtam mit mondhatnék. Christian egy hatalmas fehér garázsajtó előtt megállt, elengedett és kézzel feltolta a fehér kaput. Felkapcsolta a villanyokat, így a szemem elé tárult három autó egymás mellett sorakozva. Az egyik egy cabrio volt, a másik egy terepjáró a harmadik pedig egy átlagos személyautó. Fogalmam sincs milyen márkájúak, de úgy tűnt elég új kocsik. Fényezett karosszériája volt mindegyiknek, és ahogy láttam egy karc sem volt egyiken sem. Legalábbis a hátsó részükön nem. 
- Szállj be - intett a fejével a szürke, áramvonalas Opel felé. Mondjuk ezt az emblémát felismerem, mert anyának is ilyen típusú autója van. 
- Hová megyünk? - kérdeztem miközben elindultam az autó felé. Ő már bepattant a kocsiba, én pedig gyorsan követtem őt. 
- Csak elmegyünk innen - közölte komolyan, de mintha dühös lenne. Fura volt. 
Hátra nézve tolatott ki a garázsból. Arca szenvtelen volt, mégis éreztem a koncentrációt a mozgásában. Bekötöttem magam, néhány pillanattal később pedig már száguldottunk a keskeny utcán a város központja felé. 
Kinéztem az ablakon, elhaladtunk azon az úton, ahol Rosezal találkoztam. Christian gyengéden simogatta a combomat, engem pedig furcsa érzés kerített hatalmába. Semminek éreztem magam. Mintha Chris csak arra használna...mintha csak a testem kellene neki. Lesokkolva néztem a kezeit a combomon és nyelnem kellett egyet. Tényleg csak erre kellenék neki? Hiszen eddig nem csináltunk mást, csak szeretkeztünk. Megszorítottam a biztonsági övet és megint kifelé néztem az ablakon. Christian hirtelen lefékezett, amitől előrelendült a testem. 
- Rohadt életbe az ilyen kis csitrikbe - dühöngött idegesen Christian, én pedig felnéztem. Tátva maradt a szám, ahogy Rose átsietett előttünk a zebrán. Szomorú volt és nagyon... megsajdult a szívem a gondolatra, hogy bántottam őt, hogy miattam sírhat. Hirtelen felém pillantott és megállt. Christian idegesen nézett a visszapillantóba majd Rosera. 
- Gyerünk már - nyomta meg idegesen a dudát, mire Rose összerezzent. Addig tartotta velem a szemkontaktust míg át nem ért az úton, Chris pedig el nem hajtott onnan. 
A Centralba mentünk, ahol először találkoztunk. Miután Christian talált egy parkolóhelyet, megvárta míg kiszállok, majd kézen fogva indultunk el a hatalmas kávézó felé. Gyönyörű idő volt, ragyogott az egész park. Lementünk a hatalmas márvány lépcsőkön és megkerestük Bradéket. A hideg futkosott a hátamon tőle és Ethantől. Most a belső részen ültek a hatalmas bőr fotelek egyikében, melyek egymással szemben voltak, közöttük pedig egy üveg dohányzóasztal volt. 
- Nocsak Christian - állt fel vigyorogva Brad és kezet fogott a barátommal - nem jelentél meg a tegnapi feladatnál. - dorgálta meg szigorúan, de mégis mosolyogva. Undorító és gonosz vigyorgás volt. 
- Más dolgom volt - rángatta meg a vállát a fiú, és megszorította a kezemet. 
- Értem én - nézett rám félrebillentett fejjel - de a munka az munka Christian, és ne felejtsd el, hogy.. - nézett fel a férfire mellettem. 
- Nem hagyod elfelejteni - feszült meg Chris teste mellettem, ahogy Brad szavába vágott. A férfi a három személyes kanapé felé terelt és leült a "haverjaival" szemben. Velem szemben Emma ült, egy koktélt iszogatva, lábát lazán a kanapéra téve, mellette pedig Ethan dőlt hátra, miközben a lány háta mögé fektette a kezét. Brad is leült, Emma lábát az ölébe vette és simogatni kezdte. 
- Mi a helyzet Christian? Mi szél fújt erre bogárka? Nem szoktál jönni, ha nincs meló - szólalt meg Brad gúnyosan. - Csak eljöttünk - vont vállat a fiút lazán, majd felém fordult - Mit szeretnél inni? - kérdezte gyengéden. Megvontam a vállamat, ő pedig intett az ujjával a pincérnő felé. 
Christian pont azt választotta, amit a legjobban szerettem. Meglepett és jól esett. Én csendben ültem a társaság között, míg a fiúk valami üzletről beszélgettek. Emma szintén csendben volt, azon kívül, hogy Bradet kényeztette és ugrott minden szavára. Úgy tűnt, jól érzi magát ebben a kiskutya szerepben. Néha elcsíptem egy-egy nevet a beszélgetésből, amiket nem ismertem, és egyáltalán nem értettem miről beszéltek. Végül úgy döntöttem, visszavonulok a telefonommal, és kizárom őket. Felhúztam a lábamat a kanapén, és a legsarkába húzódtam messze a barátomtól és az üzlettől. 
Fél óra múlva Ethan húzódott mellém a másik kanapéról. Felnéztem rá, ő pedig vigyorogva, és tekintetével kostólgatva méregetett engem. 
- Van kedved játszani? - hajolt közelebb kéjes, mély hangon. Eltűrt egy tincset az arcomból, ami szerintem ott sem volt, majd még közelebb hajolt. 
- Hagyjál - húztam el a fejemet undorodva, és a gyomrának nyomtam a lábamat. 
- Veszed le a mocskos kezed róla - ugrott hozzánk Christian dühösen. Lerángatta rólam Ethant és nyakánál fogva nyomta a másik kanapéhoz. 
- Engedd el Christian! - parancsolt rá Brad, mikor a barátom hátrahúzta a kezét, hogy bemoshasson egyet Ethannek. 
- Te is tudod mit kap, ha hozzá nyúl ahhoz, ami nem az övé - fordult Chris dühösen Brad felé, kezét készenlétben tartva az ütésre. 
- Nem tudta, hogy kisajátítottál magadnak egy szukát, ami engem is meglep. - vonta fel a szemöldökét a szőke hajú nagymenő. 
- Osztozhatnánk rajta haver - vigyorodott el Ethan, mire Christian arcon vágta. Aztán még egyszer és még egyszer. Felsikítottam és a kezemet az arcom elé húztam, ahogy a sarokban kuporogtam. Aztán még egyet ütött és még egyet. 
- Kint intézzétek el, most vettem a bútorokat - szólt közbe unottan Brad, majd Christian az üvegasztalnak esett, ami összetört alatta. 
- Na jó, ez már ront az üzlet imidzsén - tápászkodott fel a férfi, és lerángatta Christianról a rajta fekvő Ethant. A nyakánál fogva lökte le a kis emelkedőről, aki a földre zuhant a lendülettől. A szám elé kaptam a kezemet, annyira rémisztő volt a fiú kinézete, de sokkal jobban érdekelt Christian állapota. 
Odaugrottam mellé, mire ő elkezdett feltápászkodni. Orrából eleredt a vér, ő pedig végighúzta a kezét előtte vörös csíkot húzva rá. 
- Hagyj békén - lökött el magától gyengéden és felállt. Megragadta a karomat és maga után húzva indult el a kijárat felé. 
- Ne menj el Christian - kiáltott utánunk Brad, mire a férfi megtorpant mellettem - meló van, tesó. 

13. Fejezet

 Sziasztok!

Egy újabb nap, egy újabb bejegyzéssel. Zenét is hoztam nektek. Szomorú zene, de azért megmutatom nektek, mert gyönyörű. A szám címe: You were my first love 

Az idő csodálatos, ma strandolni voltunk. Egyre melegebb lesz, hétvégére negyven fokot mondanak. Mázlisták a vízközelben nyaralók. Vagy aki eljutott egy tengerpartra.. wháá. 

Még az elején ígértem nektek, hogy beszélek kedvenc sorozatokról. Ki ismeri a Vámpírnaplókat?

Szerintem elég sokan. Ha nem is követik az eseményeket, de biztosan hallottatok már róla. Én imádtam. Unokatesómmal minden pénteken beültünk a gép elé és néztük a következő részt. 

Ez egészen a negyedik évadig így ment. Tényleg, eszméletlen jó sorozat. Nekem az tetszett benne, hogy mindig volt benne fordulat, olyanokat tettek bele, amire az ember nem is számított, izgatottan vártam a következő epizódot. A harmadik fejezet pedig mindenidők legjobb és legizgalmasabb évada lett, és ez valóban így volt, mert a negyedik évad... hogy is fogalmazzak, nekem már unalmas volt. Úgy éreztem, a harmadik évaddal betetőzött a sorozat és már nincs mit csinálni rajta. Aztán kifacsarva belőle az utolsó szuszt is neki láttak egy negyedik, sőt egy ötödik évadnak is. A negyediket csak azért kezdtem el, mert úristen, most mi lesz, meg eddig is jó volt, biztos ezután is jó lesz. És élveztem, be kell valljam egy darabig. Aztán meg... basszus, ez olyan kiszámítható volt. És arra jöttem rá, hogy már alig tudnak újat mutatni. Mindig meghal benne egy fontos és kedvelt szereplő, de aztán hupsz, valahogy mégis újra éled. És majdnem mindig mindenki feltámad. Mint Voltairetől Candide vagy az optimizmus című műben. 

Ez volt az én véleményem, de attól még bátran merem ajánlani, mert tényleg egy nagyon jó történet, és ahogy hallottam részleteket a negyedik évadból, tényleg nagyon jó az is, csak nem nekem. Én kicsit erőltetettnek tartom már, mert úgy éreztem a dolgok lezárultak a harmadik évaddal. 

Senki kedvét nem akartam elvenni, kezdjetek bele nyugodtan vagy folytassátok. Csodálatos és lenyűgöző történet. Az én kedvencem Damon volt mindig is :D de szerintem a nézők 80%-a bukik rá, vagy favorizál vele :D

Na ennyit az én unalmas beszámolómról. Read with love the next chapter :)

13. Fejezet

Átöleltem Kylet, miközben a nappalin át a szobája felé hátráltunk. Beletúrt a hajamba és felfelé fordította a fejemet. Forró csókot nyomott a számra, én pedig viszonoztam azt. Könyökével lenyomta a szobája kilincsét és máris ketten voltunk. Felforrósodott a levegő, Kyle csókja csodálatos volt. Mindig is imádtam, olyan szenvedélyes volt. Ledőlt az ágyra, én pedig rámásztam. Szívem hevesen vert, kezemet a barátom kezeibe kulcsoltam, mire a fiú átfordított maga alá. Elnevettem magam, lábammal forrón öleltem át, hogy magamra húzhassam. Nyelvével édesen cirógatta az enyémet, táncoltak és élvezték egymást. Megint én kerültem felülre, Kyle lábai összecsavarodtak az enyémmel. Mellkasom az övéhez feszült, nevettünk és minden jó volt. 
- Tedd meg - suttogta a számba könyörgőn. Újból megcsókoltam, mire felült. Gyengéden a hajamba túrt és egyre mélyebben csókolt. Szorosan az ölébe húzott, én pedig rájöttem mit akar tőlem. Eltoltam magamtól. Lihegve vettük a levegőt. 
- Elég - néztem le a mellkasán tartott kezemre - Itt csak barátok vagyunk Kyle. Sajnálom, ezt tisztáznunk kellett volna az elején. 
Le akartam szállni róla, de kezét a csípőmre téve nyomott vissza az ölébe. 
- Ne menj el Rose - nézett fel rám könyörgőn és gyengéden megcsókolt. Átöleltem, hozzá bújtam. Nem bírtam úgy kezelni, mintha nem lennék őrületesen szerelmes belé.
Visszadőlt az ágyra, én pedig lefordultam róla. Lábamat átvetettem a csípőjén és a nyakába fúrtam a fejemet. Nagyon hevesen vert a szíve, éreztem a tenyerem alatt. 
- Mattnek vannak szabályai - szólaltam meg halkan, és puszit leheltem a nyakára. 
- Milyen szabályok? - kérdezte érdeklődve, ahogy megsimogatta a kezemet, amivel átkaroltam őt.
- Nem tudom, azt akarja, hogy te is ott legyél mikor elmondja. - dünnyögtem a bőrébe. Éreztem ajkamon az erének lüktetését. Nagyon gyors volt.
- Akarlak Rose - fordult felém a fiú könyörögve. Megint maga alá gyűrt és fölém magasodott. Ijedt és könyörgő volt egyszerre a tekintete. 
- Ne, Kyle ne nehezítsd meg. 
- Veled könnyebb lenne az egész - suttogta az ajkamba - ha mi ketten... ha te meg én együtt lennénk, nekem könnyebb lenne. 
- Nem lehet Matt - toltam el magamtól gyorsan. A fenébe. Vissza akarom szívni, de a barátom úgy merevedett meg fölöttem, mintha késsel állnának a háta mögött. 
- Matt? - kérdezte dühösen és azonnal kipattant az ágyból - Te összekevertél vele? - fordult felém ingerülten. Szívem összeszorult, fogalmam sem volt, miért az ő neve csúszott ki a számon. A barátom annyira megtört volt és sebezhető abban a pillanatban, hogy képtelen voltam elhinni, hogy ezt én tettem. 
Kyle eszméletlen dühös volt. Gyorsan felálltam és kisiettem a szobából. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, valami erősen csapódott hozzá, én pedig összerezzentem.   

Jessica Black: 

Miután anyám távozott és magamra hagyott a lakásban úgy döntöttem visszatérek a buli előtti életemhez. A három nappal ezelőtti Jess leszek. Beüzemeltem a gépemet. Egy fekete rövidnadrág volt rajtam és egy fehér top. Lábamat az asztalnak támasztottam, kényelmesen hátra dőltem a székben és beindítottam a Sims 2-es játékot. Egész nyáron szinte ezt csináltam meg persze dolgoztam és Rosera vártam. De Rose kapja csak be.
Új családot akartam csinálni és csak akkor jöttem rá mi a család neve, mikor a gép elmentette. Miller. Rohadj meg! Dühös lettem és inkább kikapcsoltam. Legalábbis akartam, de megszólalt a csengő. Kinéztem az ablakon. Már elég késő volt, besötétedett és elmúlt tizenegy óra. Ki lehet az ilyenkor?
Nem akartam ajtót nyitni, de a hetedik csöngetés után meguntam. Hiába nyomtam ki folyton a csengőt, újra és újra felszólalt. Magamra kaptam egy kabátot és már fogalmaztam magamban a szöveget, hogy hogyan küldöm el az édesanyukájába. Ahhoz persze le kell másznom  két emeletnyit.
Viszont ahogy kinyitottam a lakásunk ajtaját, majdnem Christianba ütköztem. Vagyis nem lent nyomkodta a csengőt, hanem ide fent.
- Mit akarsz - kérdeztem dühösen és már csuktam is be az ajtót.
- Hadd magyarázzam meg - kért gyengéden és lábát a küszöb és az ajtó közé csúsztatta.
- Nem fogsz békén hagyni igaz? - kérdeztem halkan, miközben a kék Converse cipőjét bámultam. A kedvenc színem.
- Nem - vágta rá azonnal. Sóhajtottam és beengedtem a lakásba. Karba fontam magam előtt a kezemet, és dühösen néztem rá. A fenébe, annyira könnyen ellágyulok mellette.
- Nem kínállak meg semmivel, csak mondd amit akarsz és húzz el innen - közöltem vele határozottan. Tekintete lágy volt elolvadtam ezektől a mogyoróbarna szemektől.
- Nem tudom, mit mondhatnék - vakarta meg idegesen a tarkóját. Bicepsze megfeszült, nekem pedig majd' kicsordult a nyálam a látványtól. Pedig nem a zsánerem. - egyszerűen tartozom Bradnek, nagyon sokkal - ijedten nézett rám, és nyúlt volna felém de az utolsó pillanatban mégis maga mellé ejtette a kezét. - Ezt nehéz elmagyarázni - suttogta maga elé a földet bámulva.
- Nem akarok olyan ember lenni, akit nem tisztelnek. Akit csak kihasználnak.
- Én nem... - láttam a teljes zavartságot a tekintetében - én azt hiszem... talán - ide-oda nézelődött - talán kedvellek. Vagy jobban, nem is tudom. Nem vagyok a szavak embere - nézett most rám komolyan. Hirtelen közelebb lépett, teste az enyémhez ért. Riadtan léptem egyet hátra, hátam a fürdő ajtóra tapadt - veled akarok lenni - nézett rám nyugtatóan. Lehelete csiklandozta az arcomat. Lehunytam a szemem, öklömet kemény hasához nyomtam.
- Reggel elküldtél - suttogtam szomorúan - mintha nem jelenték neked semmit. Én pedig jelenteni akarok valamit.
- Sajnálom - mondta halkan - én...én...régen randiztunk volna - gyengéden megsimogatta az arcomat, én pedig felnéztem rá. A komoly és gyengéd szemeibe, ami csupa megnyugvást árasztottak - bemutattalak volna a családomnak és csak mikor teljesen biztos vagyok a dolgomban, akkor feküdtem volna le veled. Most viszont fordítva van. Megváltoztam, és rosszul indítottunk. - tekintete kutakodó volt, és én annyira elengedtem magam, hogy tudtam bármire igent mondanék neki. - de nagyon jól éreztem magam veled, és ha fordítva csináljuk, akkor most tartok ott, hogy biztos vagyok a dolgomban. Akarlak - suttogta közelebb hajolva. Ajka súrolta az enyémet, kezeivel lassan lehúzta rólam a kabátomat. - Szeretnék veled lenni továbbra is Jess.
- Bántottál ma valakit? - toltam el magamtól hirtelen. Szeme csillogott, ragyogott. Nem tudtam elképzelni, hogy ez miattam van-e vagy a vágytól, ami bennem is ott volt.
- Nem Jess, senkit nem bántottam. - megkönnyebbülten sóhajtottam. Ez a mondat nem azt jelentette, hogy nem egy "majdnem gyilkossal" vagyok együtt egy lakásban.
- Félek tőled Chris - pillantottam fel rá elszoruló torokkal. El sem hiszem, hogy volt bennem annyi bátorság, hogy ezt kimondjam.
- Nem bántalak Jess - közölte komolyan és határozottan - nőket nem bántunk, és csak... - lehunyta a szemét - ez szörnyen fog hangzani, de én csak parancsra teljesítek, Jess.
- Miért? - bukott ki belőlem a következő kérdés.
- Mondtam már, sokkal tartozom... - nem fejezte be a mondatot. - kérlek - suttogta kettőnk közé. Fogalmam sincs miért, de bólintottam. Pedig nem kellett volna. Az eszem tiltakozik ellene, hogy Chris hozzám érjen vagy egyáltalán egy légtérbe legyen velem, viszont a szívem... a szívem belesajdult a gondolatba, hogy talán sosem fogom őt látni.
A következő pillanatban kezem a hajában, szám az övén, mellkasom az övének feszülve. Csókok, ölelések és izgalmak voltunk. Zilálva nyomott a fürdő ajtónak, izmos mellkasával bezárt engem. Megragadta a combomat és magára húzott. Simogatott, cirogatott, hívogatott. Karoltam őt, magamhoz húztam. Nem érdekelt mit csinált vagy csinál. Nem tudok élni ezek nélkül az ajkak nélkül. Enélkül a vad szenvedély nélkül. 
Behátrált anyám szobájába, és az ágyra fektetett. Lehámoztam róla az ingét, ő pedig kibújtatott a topomból. Izzott a levegő, a testem. Szorosan kapaszkodtam belé kézzel lábbal. Ő irányított. Mindig ő volt felül. Mély csókokkal ajándékozott meg, mint az első éjszakán. Ingerelt a nyelvemen keresztül. Játszadozott velem, simogatott mindenhol. Forró teste a matracba nyomott. Nem sokkal később azt vettem észre, hogy ruha nélkül hancúrozunk anyám ágyán. Összefonódva, szerelmesen, forró és mély csókok között.

Rosalie Everhood: 

Rettenetes volt ez a felállás. Kyle dühösen állt a szobája ajtajában, karjait összefonva maga előtt. Matt az ablaknál állt és úgy néztek egymásra, mintha pillanatokon belül egymás torkának ugranának. Én pedig csak a kanapé háttámlájának dőlve néztem őket és nem mertem megszólalni. Végül megköszörültem a torkomat, mire Matt elvette a tekintetét a barátomról.
- Tehát a szabályok. Nem is szabályok ez csak... ezt be kell tartanod Kyle - nézett a fiú felé egy pillanatra.
- Semmit nem kell betartanom - szűrte dühösen a fogain keresztül a barátom. A légkör teli volt feszültséggel. Nyeltem egyet és a puha kanapéra hajtottam a fejem.
- Hallgasd meg Kyle - suttogtam magam elé, mire nagyot sóhajtott.
- Az első dolog. Nem lehet semmi kábítószer a házban, mindeki szól mindenkinek, ha találtatok valamit.
- Miért te hozod meg a szabályokat? - csattant fel Kyle mérgesen és előre lépett.
- Akarod meghozni te? - vonta fel kíváncsian Matt a szemöldökét. Pár pillanatig csend ereszkedett közénk és én félve néztem fel - Én is így gondoltam - Kyle visszatámaszkodott az ajtajának. - A második dolog. Kyle nem mozdulhat ki a házból sem anélkül, hogy szólna, sem egyedül.
- Azért a seggemet kitörölhetem nélkületek, ugye? - gúnyolódott a fiú és csalódottan nézett rám. Megszakad a szívem, de ez a legjobb neki. Azt hiszem.
- A fürdőt nem fogjuk bezárni. Arra gondoltam, az lenne a legjobb, ha semmit nem zárnánk. - Matt várakozva nézett körbe, én pedig megvontam a vállamat.
- Gondolom nekem semmi beleszólásom - vonta meg dühösen a vállát a barátom.
- Nem sok - jegyezte meg Matt majd folytatta - ha Rose azt mondja ne érj hozzá, akkor te nem érsz hozzá, világos?
- Világos Felséges úr  - közölte gúnyosan Kyle. Matt nem ütötte le a labdát, inkább mély levegőt vett és folytatta.
- Ha Rose kiabál vagy sikít, mert te bántottad vagy bántani fogod, akkor én ott leszek. Világos ugye?
- Nem félek tőled - egyenesedett fel a fiú. - végeztünk?
- Itt nincsenek nyugtatók Kyle. Nem lenne mégis jobb egy orvossal kezeltetned magad? - kérdezte Matt most aggódva. 
- Nyugodtan elhúzhatod a beled, senki nem kért meg rá, hogy itt legyél. 
- De, én kértem meg - álltam fel hirtelen - vedd komolyan ezt az egészet Kyle, különben... - a fiú felemelte az ujját és vádlón Matt felé bökött. 
- Téged gyűlöllek és soha nem fogsz nekem parancsolni - most rám nézett és felém bökött - benned pedig nagyot csalódtam, és már nincs szükségem rád. 
- Megmondtam, hogy nem hagylak magadra - közöltem vele komolyan. Tekintete ellágyult. Dühösen fújt egyet és beviharzott a szobájába. Az ajtó nagyot csapódott, amikor Kyle bevágta én pedig összerezzentem. Szomorúan sóhajtottam.  
- Jobban ment, mint amire számítottam - szólalt meg a fiú mögöttem.  
Már besötétedett, mikor Matt összeszedte a ruháit és felhúzta a cipőjét. 
- Hová mész? - kérdeztem döbbentem, ahogy kiléptem a konyhából és megláttam a folyosó végén készülődő fiút. 
- Haza megyek tusolni, aztán visszajövök. - válaszolta, miközben a cipőjét kötötte be.
- Ez most komoly? Ma takarítottam ki, semmi baja - csak meleg víz nincs. Jó, ez mondjuk nyomós indok.  
- Én biztos, hogy nem fürdök ebben a lakásban. Inkább haza megyek. - fordult felém lassan, de határozottan. 
- Ne izélj már, kitakarítottam a fürdőt. Csillog-villog, le van fertőtlenítve - nyögtem fel kissé kétségbeesetten. Nem akartam, hogy elmenjen, vagy hogy egyedül hagyjon Kylelal, aki teljesen ki van most akadva. 
- Nem érdekel. Még az itt alvástól is kiráz a hideg. Egy rakás szar ez a ház. Majd hívj ha kellek - közölte lazán és becsukta maga mögött az ajtót.
Tágra nyílt szemmel néztem utána. Néhány pillanattal később a barátom kilépett a szobájából. Azt hittem bántani fog, ezért kissé félve álltam meg a nappli nyílásában. Lehajtotta a fejét és egy papírt szorongatott remegő kezében. Izmai kidagadtak a vékony fekete trikó alól. A kezében tartott tárgyat nézte és halkan sóhajtott. 
- Nem foglak bántani - jegyezte meg nagyon-nagyon halkan. - Megígértem. - úgy tűnt, mintha a papírról olvasná fel, amit mond, de...aztán felém nyújtotta. Csakhogy én a nappali másik végében voltam. Nem mertem közelebb menni, ajkait dühös vonallá préselte össze, ahogy megérezte a mozdulatlanságomat. Fejét idegesen rángatta , én pedig inkább hátráltam egy lépést. - Ezen a számlán van pénz - rázta meg határozottan a kezét, amiben a papírt tartotta. Hangja megremegett - vedd ki, felhatalmazlak rá. Akkor majd Matt itt marad veled végig.
Most ő volt az. Küzködik. Istenem, Kyle. Másik keze ökölbe szorult a teste mellett és a papírt letette a kanapé támlájára. - Meg akarok gyógyulni - közölte halkan és visszament a szobájába.