15. Fejezet

Helóka!

Megint elkészültem egy fejezettel, és szeretném nektek megmutatni. Örülök a sok kattintásnak, és köszönöm az olvasóknak, hogy eddig követtek engem. Tartsátok meg jó szokásotokat, és élvezzétek Rose és Kyle nem épp rózsás történetét :)

Szép Napot drága Olvasók! 

15. Fejezet  

  

Jessica Black:

Christian teste egy pillanat alatt lemerevedett mellettem. Rémülten néztem rá, ő pedig üres tekintettel nézett a távolba. Megrázta a fejét, majd felém fordult.
- Menj haza, később találkozunk! - suttogta, hogy csak én halljam. Megpuszilta az arcomat én pedig elszoruló torokkal indultam kifelé.
- Jöjjön csak a barátnőd is Christian - mordult fel Brad a hátam mögött - Tudja meg milyen emberrel van együtt.
- Neki ehhez semmi köze - csattant fel Chris idegesen, néhány méterrel mögöttem. Megfordultam, és a két férfi mélyen és dühösen nézett egymás szemébe. Christian alakja Brad fölé tornyosult. Ethan most tápászkodott fel a földről.
- Osztozz meg rajta - szűrte dühösen Brad teljesen Christian képébe nyomulva. Rémülten álltam az ajtóban.
- Soha - feszültek meg a barátom izmai azonnal. Keze a teste mellett ökölbe szorult.
- Félsz, hogy meggyűlölne? Én is gyűlölnélek - lépett hátrébb Brad hirtelen. Christian lehunyta a szemét és innen nem hallottam, de mintha felnyögött volna. Brad felvette az italát az asztalról és a szívószálat szürcsölgetve nézett a barátomra.
- Nem érek rá egész nap - jegyezte meg Brad önelégülten.
Hirtelen valaki megszorította a karomat és riadtan kaptam Ethan felé a tekintetem, aki kifelé hurcolt.
- Eressz el - fogtam meg a kezét kiabálva, hogy lefeszítsem az enyémről - hagyjál már békén - rángattam ki a kezemet a szorításából.
- Akarsz még egyet - rántott magához Christian, miközben dühösen villantotta tekintetét Ethanre. - Csak mert olyan könnyen szétverem azt a barom fejedet, hogy sikítani sem lesz időd - mordult rá a férfi, amitől én is összerezzentem.
- Na induljunk - lépett mellénk Brad és kinyitotta előttünk az üvegajtót. Ijedten néztem fel Chrisre, aki alig láthatólag bólintott. Kezét a derekamra fektette és kiterelt az ajtón.
- Majd hunyd be a szemed, ha elérünk a házhoz - suttogta keserűen Christian a fülembe. A torkomban éreztem a szívemet. Szorosan a barátomhoz bújtam, mert éreztem a két fiút a hátam mögött vészesen közel hozzánk. A férfi megállt egy fekete dzsip előtt, és kinyitotta a hátsó ajtót.
Hogy lehetek ilyen naiv? Hiszen Christiant sem ismerem, mi van ha ez az egész kitervelt volt. Nem. Miért kellenék nekik? Pont én?
A barátom beült mellém, Brad a vezető ülésre, Ethan pedig mellé ült. Christian nyugtatgatva simogatta a kezem, és a mellkasára vont, miközben én egyre szaporábban lélegeztem és szinte remegtem, hogy mi fog következni. Látni fogom a barátom igazi énjét. Add Uram, hogy ne legyen túl rossz. Add Uram, hogy ne utáljam meg nagyon a férfit mellettem.
- Remélem a kis barátnője vele lesz - jegyezte meg Brad röhögve, ahogy Ethan felé fordult - már azóta fenem rá a fogam, hogy találkoztunk vele a parkban.
Felnéztem a barátomra, aki kifelé bámult az ablakon. Mintha megérezte volna, hogy nézem, felém fordult és megrázta a fejét. Megcsókolta a fejem búbját, és tovább simogatott. 
Öt perccel később Brad leparkolt egy városszéli ház előtt. 
- Gyerünk Christian - szólalt meg szigorú, parancsoló hangon, ahogy kiszállt a kocsiból - intézzük el, aztán igyunk egyet.
- Maradj itt - suttogta a barátom és kiszállt a kocsiból - és csukd be a szemed.
- Nem! - tartotta meg Brad az ajtót, amikor Chris be akarta csukni - Ő is jön velünk.

Rosalie Everhood:

Amikor beléptem az ajtón, Kyle öklendező hangja azonnal megütötte a fülemet.
- Tűnj innen te balfasz - hallottam rekedtes hangját a fürdő felől majd újból az öklendezés hangját. A fenébe. Lerúgtam a cipőmet és besiettem az előszobába, ahonnan a fürdő és két szoba nyílt. Matt fáradtan támaszkodott az ajtónak, miközben Kyle wc fölé görnyedő testét nézte.
- Vigyázz - toltam félre a fiút halkan, hogy átbújhassak a keze alatt a barátomhoz.
Kyle sápadt volt. Egyre rosszabbul nézett ki. Gyenge volt és erőtlen.
- Jól van - guggoltam le mellé, hogy megsimogassam a hátát. Üres tekintettel nézett előre - hoztam ebédet, éhes vagy? - megrázta a fejét és megpróbált felállni.
- Valamit enned kell, napok óta nem ettél - szólalt meg Matt aggódva.
- Pofa be te barom - mordult rá Kyle dühösen.
- Héj, ő csak segíteni próbál - emeltem fel kissé a hangom. Megpróbáltam nyugodt maradni, tudtam, hogy csak így lehet Kyle nyugalmát is megőrizni. 
Matt visszavonulót fújt és feltartott kézzel lépett el az ajtóból, én pedig segítettem Kylenak, hogy minden jobban menjen, mint ahogy menne.
Később a barátom bevonult a szobájába. Szokás szerint. Mivel már volt áram és gáz is, tudtam ebédet csinálni. Míg én a konyhában főztem, Matt a konyha nyílásának félfáját próbálta megjavítani, ugyanis majdnem kiesett a falból. Eszméletlen férfias volt, ahogy néhány csavarral a helyére szorította a félfát. Megpróbáltam nem tudomást venni róla a közelemben, ahogy a hevesen dobogó szívemről sem.
- Meg tudtad csinálni, amit akartál a gépen? - törtem meg a közénk ereszkedő csendet.
- Persze, kösz. - motyogta egy csavarral a szájában. Képtelen voltam nem megbámulni a kiduzzadó bicepszét, ahogy felfelé nyomja a fát.
- Próbáltál már beszélni Kylelal?
- Egy seggfejnek tart. Kétlem, hogy érdekelné amit mondok neki. - vont vállat unottan. - délután viszont edzést kell tartanom, be kell segítenem anyámnak. Mi legyen?
- Hú. Nem tudom. Szerinted mit csináljunk? - gondolkodva fúrta be a következő csavart én pedig lemondóan sóhajtottam - kibírom, nem fog bántani.
- Biztos?
- Igen, azt hiszem biztos. - kissé olyan volt ez az egész, mintha egy család lennénk. Anya, apa és Kyle a neveletlen kölyök. Görcsbe rándult a gyomrom a gondolatra, hogy Matt és én, mint egy család.
Miután elkészültem az ebéddel beszóltam Kylenak, hogy jöjjön ki az étkezőbe. Mindig ő ült a hosszabbik oldalon a pultnak háttal. Az a mindig két alkalmat tett ki. Én pedig szemben Mattel. Kyle halkan kihúzta a széket és leült. Nagyon szótlan volt és szomorú. Összeszorult a szívem, de tudtam, hogy egyszer ennek is vége lesz.
- Minden rendben? - ültem le a helyemre Kyle mellé. Megrázta a fejét, haja a szemébe lógott. Megtört volt és elveszett. - Van kedved délután uszodába menni? Megnézhetnénk Matt edzését - a fiú undorodó és gyilkos pillantást vetett rám, amitől kissé megijedtem. - Jó, bocsi. Csak gondoltam megkérdezem.
Kyle a második kanál levesnél tartott, mikor Matt is csatlakozott hozzánk. Érezhetően meghűlt a levegő, ahogy a fiú velem szemben helyet foglalt. A barátom lassan felé fordult, majd azonnal felállt, teli tányérját a mosogatóba öntötte és kiviharzott a helyiségből. Csalódottan fújtam ki a levegőt és hirtelen nekem is elment az étvágyam.
- Tudtuk, hogy nem lesz könnyű - simogatta meg Matt a kezemet az asztalon. Tágra nyílt a szemem a döbbenettől és elhúztam a kezem.
- Tudom, de nem hittem volna, hogy ennyire utálni fog téged. Nagyon sajnálom. 
- Egyébként.. elég csúnya az a monokli - jegyezte meg aggódva. Ja igen, amit reggel a barátomtól kaptam. 
Az ebéd további része csendben telt. A főztöm mégsem lett olyan nagyon finom. Talán jobb is, hogy Kyle nem evett belőle. Megtudná milyen rossz szakács vagyok. Azért a leves jó lett, bár instant leves volt, azt nem lehet elrontani. Kimertem egy kis tállal és bevittem Kylenak. Bekopogtam a nyitott ajtón.
A barátom a szobájában feküdt, hanyatt fekve az ágyán.
- Szia - szólaltam meg halkan. Nem válaszolt, én mégis közelebb léptem hozzá. - Hoztam neked levest, enned kell valamit.
Elfordult tőlem, a fal felé. Sóhajtottam és letettem az asztalra a tálcát.
- Kyle. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk neked, ezt te is tudod. Szeretném, ha kedvesebb lennél Mattel.
- Te kedvesebb vagy vele helyettem is - morogta gúnyosan, amit alig értettem meg.
- Szeretném ha beszélnél hozzám Kyle. - térdeltem le könyörgőn az ágya mellé - úgy sokkal könnyebb lesz, meglátod.
- Nem akarlak látni - motyogta. A kezére tettem a kezemet, hogy megsimogassam, de riadtan felém fordult és lerázta magáról az érintésem, amit ijedten húztam magamhoz. - Hagyj békén! - emelte fel a hangját idegesen. - Nem kell a szar levesed, nem kell a szar szónoklatod. Nem kell tőled semmi - kiabált rám dühösen. Összerezzentem és felálltam.
- Tudom, de a levest itt hagyom.
- Vidd innen - üvöltött rám, mire hátrébb léptem. Valaki megköszörülte a torkát mögöttem. Kyle az ajtó felé nézett, és én anélkül is tudtam ki van ott, hogy hátra fordultam volna. A barátom dühösen fújt egyet és visszafordult a fal felé. - csak hagyjatok békén - motyogta a takaróját szorongatva. Matt felé fordultam, aki bólintott, majd távoztunk Kyle szobájából. 
A délután java része takarítással telt - legalábbis nekem. Matt legépelte a ma történteket, és igazából jó is volt, hogy leírja, így lesz mire emlékezni. Márha bárki is emlékezni akar ebből az egészből valamire. Felporszivóztam a nappalit, és döbbenten vettem észre, hogy Kyle fáradtan állt az ajtóban. Mindig összeszorult a szívem, ha láttam. Ennyire gyengének és szinte élőhalottnak. Kinyomtam a porszívót és Matt is hátrafordult, hogy lássa Kylet. 
- Csatlakoznál hozzánk? - mosolyogtam rá biztatóan. 
- Csak szemmel tartom ezt a nyomorékot, mielőtt rámászna a barátnőmre - morogta az orra alatt az én mosolyom pedig azzal a lendülettel, ahogy jött le is hervadt. 
- Remélem nem rám célzol - állt fel hirtelen Matt, a gépet a kanapéra téve - mert tényleg kurvára úgy látszik, hogy rámozdultam Rosera - nézett komolyan Kyle szemébe. 
- Az olyan férgeknél mint te semmit nem lehet tudni - sziszegte a barátom gonoszan. Matt nagyot sóhajtott és inkább megint visszavonulót fújt. Megpördült a tengelye körül és kiviharzott a konyhába a gépemmel együtt. 
- Mikor fogsz végre leállni ezzel? - kérdeztem értetlenül. Összefonta maga előtt a kezét és felvonta a szemöldökét. 
- Oh, nem kell itt megjátszanod magad. Kinek kellene egy ilyen drogos és szarra se való gyerek, mint én. Még szép, hogy rohannál a karjaiba, főleg ahogy nézel rá. 
- Nem nézek rá sehogy Kyle, ne idegesíts fel. Szeretlek téged. Ha nem szeretnélek, nem lennék itt, és nem takarítanám ki a házzal együtt a lelkedet is. De már vagy ezerszer megmondtam, hogy sokkal könnyebb lenne...
- Ha beszélgetnél velem - fejezte be gúnyolódva a mondatomat - tudom, de nekem semmi kedvem beszélgetni arról ami történt. Tudod mihez lenne kedvem? Hogy végre jól megdu... - le akar feküdni velem. Hát persze. - hagyjuk. Majd máskor. 
Kyle visszavonult a szobájába én pedig sóhajtva néztem utána. Még mielőtt bekapcsolhattam volna a porszívót, a fiú felöltözve szabott keresztül a nappalin, fejét egy kapucni alá rejtve. 
- Héj, hová mész? - siettem utána rémülten és mielőtt felhúzhatta volna a cipőjét elálltam az útját. - Nem mehetsz el Kyle - álltam elé ingerülten, ahogy átfogtam a karommal a mellkasomat. 
- Miért, ki vagy te az anyám? - kérdezte, ahogy kiegyenesedett. - Na, állj félre - ragadta meg a karjaimat gyorsan és erősen szorítva emelt arrébb. 
- Nem Kyle, nem mehetsz el - ütögettem meg a mellkasát - nem akarom hogy tönkre tedd az életed, hát nem érted? - hangom hisztérikusan csengett, ahogy majdnem sírva ütöttem a mellkasára, de csak mert fájt a szorítása. Erőteljesen a falhoz lökött, tekintetében vad tűz égett. 
- Ha nem vagy hajlandó alám feküdni, akkor máshol keresek örömöt magamnak - sziszegte dühösen és még egyet taszított rajtam. Nyeltem egyet, szívem hevesen vert és már kiáltani is akartam Matt nevét, mikor Kyle leszakadt rólam, a másik fiú pedig a nyakánál fogva emelte a szemközti falhoz. 
- Neked elment az eszed? - sziszegte Matt dühösen Kyle arcába, ahogy a nyakánál fogva szorította a falhoz - Bántod a barátnődet, aki mindent megtesz érted? Téged komolyan csak az öröm érdekel és a kielégülés? Tudod, Rose és köztem az a különbség, hogy én már rég odavetettelek volna egy orvosnak, de ő itt van veled. Értékeld! Baromarcú - lökött rajta még egyet határozottan. 
Kyle elhallgatott. Át akartam ölelni, de nem tudtam mit szólna hozzá. Mélyen a szemembe nézett. Üres volt a tekintete, de tudtam, hogy visszacsalogathatjuk belé a lelket. Mert Kyle eszméletlen aranyos és kedves fiú. Csak most nem önmaga.
A hangos dörömbölésre összerezzentem. 
- Kyle, te rohadék seggfej! - hallottam egy ismerős és eszméletlenül dühös férfi hangját - add meg a tartozásod, vagy tényleg kicsinálunk. 
- Ez Brad - nyögött fel Kyle fájdalmasan. 
- Az meg ki? - kérdezte Matt értetlenül. 
- Vidd innen Kylet, majd én elintézem - fordultam Matt felé gyorsan. Félelem kúszott az amúgyis ideges gyomromba. A fiú azonnal megragadta a barátom kezét, aki csendben tűrte, hogy elráncigálják. 
- Hallod, te nyomorék! Nyisd ki az ajtót, tudom, hogy ott vagy!
- Heló - nyitottam ki az ajtót lassan, de magabiztosan. Legalábbis próbáltam az lenni, de a gyomrom olyan kicsire izgulta magát, hogy elkapott a hányinger. - Kyle nincs itthon - néztem fel a szőke hajú magas férfire, aki múltkor megverte a barátomat.