21. Fejezet

Sziasztok!

Először is bocsánat a késésért, de ma hulla voltam, vasárnap pedig este tízkor értünk haza. Cserébe izgalmakkal teli fejezetet hoztam nektek, bár szerintem kicsit rövid lett. 
A másik hirdetni valóm, hogy a következő fejezet két-három napon belül felkerül, hiszen említettem, hogy nem szeretem húzni az olvasók agyát, mert tudom, hogy bele lehet őrülni, ha nincs folytatás. 
(Bocsánat a bejegyzés egyszerűségéért, de nem találtam megfelelő képeket.) 
Hadd áruljak el egy titkot :D Egyelőre fogalmam sincs mik fognak ezután történni, mert olyan hirtelen jöttek az ötletek, hogy egyáltalán nem ilyenre terveztem a történetet. Viszont csütörtökre maximum mindenképp összehozok nektek még egy fejezetet. 

Addig is, jó szórakozást, és kellemes olvasást :)

21. Fejezet

Rosalie Everhood:

Kyle ma nagyon csendben volt. Egész nap nem beszéltünk. Tudtam, hogy szenved, mégis az én bajaimmal foglalkozott. Annyira erős volt és... ő tényleg szeretett engem. Úgy, ahogy senki más soha. Most hogy végre elbúcsúzhattam Mattől, minden könnyebbnek tűnt. Bár a barátsága hiányozni fog, de én mindent megpróbáltam, hogy megmaradjon.
A barátom gyengéden simogatta a kezemet a nappaliban. A kanapén, ahol tegnap Mattel voltam, ahol reggel Kyle megint szerelmet vallott nekem. Jó volt a fiú karjaiban feküdni, a mellkasához bújni. Próbálta visszafogni a remegését több-kevesebb sikerrel. Míg én bámultam ki a fejemből, ő ujjbegyével simított végig csupasz karomon. Már nem kellene Matten gondolkodnom, nem szabadna, hogy a csókját érezzem a számon. Megsimítottam az ajkamat, barátom pedig felém fordult.
- Jobb volt? - kérdezte higgadtan. Még mindig nem értettem honnan tudja, és hogy miért nem haragszik rám.
- Szeretlek Kyle - néztem fel barna szemeibe. Miért nem tartom szebbnek, mint Mattét? Miért nem olyan erős a vonzalom kettőnk között?
- Tudom, de Ő jobban csókol? - kérdezte nyomatékosan. Elvörösödtem és lesütöttem a szemem. Megint előtört a régi rossz szokásom, hogy az ajkamat harapdáltam. Kyle az állam alá nyúlt és maga felé emelte, míg már nem tudtam kibújni a tekintete alól.
- Nem erről van szó, nem akarok veled beszélni róla - adtam be végül a derekam követelőző tekintetére.
- Hát kivel? Mégis kinek tudnál beszélni a Mi kapcsolatunkról? Miért nem mondod el az igazat? - csattant fel idegesen és felült. A matracra huppantam, ahogy lerázott magáról, majd mellé ültem.
- Te miért nem vagy ideges? Miért nem kiabálsz velem? Miért nem mondod, hogy utálsz? - emeltem fel én is a hangomat. a fiú a térdére hajtotta a fejét.
- Mitől lenne jobb, ha kiabálnék? Azt akarom, hogy boldog legyél - motyogta a lábai közé - Meg akarom oldani a problémát, ami kettőnk között van. - elmosolyodtam. Kylenak végre van célja. Eddig csak elküldött melegebb éghajlatra, ha csak Mattre néztem, de most megtenne értünk bármit. Szorosan átöleltem, arcomat a nyakába fúrtam.
- Most nem akarok erről beszélni.
- Te is tudod, hogy a legjobb barátod vagyok - megérintette a delfines karkötőt a jobb csuklómon - hogy mi összetartozunk.
- Beszélnem kell Jessicával, és apukámmal. Olyan rég nem beszéltem már apukámmal. - motyogtam a bőrébe. Bólintott és visszadőlt az ágyra velem együtt.
Aznap egymás karjaiban aludtunk el.

Jessica Black:

- Mi ez az egész? És ki vagy te? - írtam SMS-t az egyetlen számnak, ami a telefonban volt. Ledőltem az ágyamra. Már este kilenc körül járhatott. Vártam, és vártam. A plafont néztem. 
- Hát nem izgalmasabb így? - kaptam meg a választ néhány pillanattal később.
- Valahogy nincs kedvem izgalomba jönni - pötyögtem be a választ, majd rákoppintottam a küldés opcióra. 
- Kislányom! - kiabált anyu, mikor haza ért. Gyorsan felpattantam az ágyról, magamra húztam egy hosszú ujjú felsőt, és az ágy alá szórtam a csomagot. Vajon a virágot hogy magyarázom meg neki? Elrejtettem a vázát az egyik szekrényem mögé - épp befért - és kisiettem a szobából. 
- Szia, anya - mosolyogtam rá kedvesen, majd az ajtónak dőltem. - Máris itthon vagy? 
- Nem kellett ma sokat dolgoznom - cipekedett be néhány nehéznek tűnő szatyorral. Közelebb léptem, hogy segítsek, mikor megláttam George-ot. Oh, Istenem. Lehervadt a mosoly az arcomról, és inkább megfordultam. 
- Ma nem vagyok éhes - csuktam be magam mögött az ajtót. 
Annyira egyedül éreztem magam. Szükségem volt Rosera, vagy... azt ki se merem mondani. Végülis Rose számát tudtam kívülről, így bepötyögtem az újdonsült mobilomba, és felhívtam a legjobb barátnőmet. Most már meg tudtam érteni, miért hanyagolt el. Ha csak fele annyira szereti Kylet, mint amennyire én Christiant, akkor megértem őt. Nem csöngött ki. Csak sípolt egyet a készülék, és jelezte, hogy nem elérhető. Bepötyögtem a másik számot is. Christian számát. Nem tudok mit tenni az ellen, hogy hiányzik. Bár tegnap üvöltöttem le a fejét és elküldtem a jó édes anyukájába...de nem. Nem hívhatom őt fel. Őt nem. 
- Akarsz róla beszélni? - kaptam meg az újabb SMS-t. Ha se a legjobb barátnőmmel, se életem értelmével nem beszélhetek, akkor is itt van valaki, akit érdekel, hogy mi a helyzet velem. 
- Idegen vagy. Te nem ismersz, én nem ismerlek. 
- Épp ezért könnyebb lenne. Bennem megbízhatsz - jött azonnal a válasz. Hiszen már azt sem tudom kiben higgyek. Ledobtam magam az ágyamra, és elkezdtem névtelenül bepötyögni az eseményeket. Elmondtam, hogy aggódom a barátom és a barátnőm miatt. Hogy a férfi, akibe eszméletlenül szerelmes vagyok embereket bánt, és én nem vagyok képes élni sem nélküle, sem pedig vele. Elmeséltem neki milyen érzés titkolózni anyám elől, és hogy mennyire nem számíthatok senkire. Kiöntöttem neki a szívemet lelkemet, és végre kicsit könnyebbnek éreztem magam.

Rosalie Everhood:

Éjszaka arra ébredtem fel, hogy Kyle szorosan a matracba szorít. Felpattantak a szemeim, ajkai a nyakamra tapadtak, kezével leszorította az enyéimet.
- Kyle - motyogtam álmosan. Abban a pillanatban rájöttem, hogy ez nem álom. Rémülten ficánkoltam a kezében - Kyle, engedj el - szóltam rá hangosabban és kissé kétségbeesetten. A fiú mintha meg sem hallotta volna. Kezével kettőnk közé nyúlt, én pedig bepánikoltam.
- Kyle, ne tedd! Rosalie vagyok, akit szeretsz, nem akarom Kyle - nyomtam el magamtól a fiút, miközben kétségbeesetten kiabáltam. Nem mozdult, legalábbis nem rólam. Megrémültem, kapálóztam, ahogy csak bírtam. Gyomromban félelem kerekedett, torkom fájón megfeszült.
- Könyörgöm Kyle, eressz már el - csuklott el a hangom a mondat végén, a fiú pedig az ajkaimra tapasztotta az övét.
Kezeimet egyik kezébe vette, és leszorította a matracba, míg a másik végigsiklott a hasamon. Testem megfeszült, lábaimat összeszorítottam, ahogy csak tudtam. Ráharaptam az ajkaira, a következő pillanatban pedig valami puha anyag tekeredett a csuklómra. Nem láttam semmit, de ahogy végig tapogattam egy rövid láncot érintettek az ujjaim, majd egy puha karikát.
- Eressz! - emeltem fel a hangom határozottan, és hirtelen felemeltem a fejem, hogy legalább fejbe verhessem a sajátommal. A fiú ügyesen elhajolt, gyorsan megragadta a másik kezemet is, és a kettőt összebilincselte. - Ne, ne! Kyle, ezt nem teheted! - sírtam el magam rémülten, miközben rúgkapáltam a lábaimmal. - Könyörgöm Kyle, ne bánts. Megígérted, hogy nem bántasz.
Gyengéden végig simított ziháló testemen alulról felfelé, felgyűrve ezzel a felsőmet. Kezemet a testem fölé hajtotta és valamihez hozzá csatolta. A fülemhez hajolt.
- Az enyém vagy - suttogta kéjesen és finoman megnyalta - mindig is az enyém leszel. Nekem pedig rád van szükségem, még hozzá most. Enyhítek a poklon, és te napok óta ellenkezel velem.
- Könyörgöm - suttogtam elfúló hangon - te is tudod, hogy még nem voltam senkivel, ne tedd tönkre az elsőt.
- Élvezni fogod - csókolta meg a nyakam hajlatát, én pedig még jobban elsírtam magam. Testem rázkódott, arcom könnytől ázott, de a fiút nem érdekelte. Egy szörnyeteg lett.
Sikítottam, kiabáltam, de senki nem hallotta. Miért nem hallja senki? A fiú végighúzta a bugyimat a lábamon, és közém telepedett. Fejbe rúgtam egyszer, kétszer, aztán lefogta a lábaimat és szétfeszítette őket. Próbáltam összeszorítani őket, de nem ment. Nem tudtam.
- Kyle - zokogtam kétségbeesetten - a szerelmed vagyok, vagy nem?
Fölém hajolt, izmos karjaival megtámaszkodott a testem mellett, és rám nehezedett. Száraz arca az én könnyes arcomhoz tapadt, ahogy lecsókolta a nyakamra folyt sós nedvet. Éreztem férfiasságát a lábam között, és még jobban zokogtam. Tönkre fogja tenni az életemet. Pedig én megbíztam benne. Erős fájdalom hasított belém, ahogy megpróbálta...megpróbált.. nem próbált. Megerőszakolt. 

Erőtlenül zokogtam a fiú alatt, de észre sem vette. Egy darab rongynak éreztem magam, és még nem fejezte be. Már nem kapálóztam, nem sikítoztam. Akkor nem fáj annyira. Csak feküdtem alatta, és azt mondogattam, hogy mindjárt vége. Vége kell, hogy legyen. Hirtelen becsapódott a bejárati ajtó, de én nem mozdultam. Csak remegtem, próbáltam összekuporodni, és csak sírtam. Néhány pillanat múlva erős fény tört be a szobába, valaki feloltotta a villanyt. Erőtlenül, zokogva fordítottam a fiú felé a tekintetem, aki most jött. Lesokkólva nézett minket, én pedig csak ott zokogtam előtte.
- Segíts - nyögtem ki fájdalmasan. Kyle nem hagyta abba, nem érdekelte, hogy van itt valaki. Ugyanúgy élvezte a testemet, és lassan döfködött férfiasságával. Nem is nevezném annak. Undorító mocskos féreg. 
A fiú hirtelen felénk iramodott, és lerángatta rólam Kylet. Zokogva gurultam le a kanapéról, majd megfogtam a ruháimat és kirohantam az előszobába. Sírva kaptam magamra a ruhákat, és vissza se néztem, hanem becsaptam magam mögött az ajtót és rohantam, ahogy csak bírtam. 

Jessica Black:    

Elaludtam. Pedig még csak... fáradtan előkerestem a  mobilomat, hogy megnézzem mennyi az idő. Pár perccel múlt éjfél. Hunyorgatnom kellett az erős fény miatt, de aztán kezdtem hozzászokni. Egy üzenetem volt. Marktól. 
- Rólad álmodtam, de aztán felébredtem. Segítek neked, álmodj szépeket! - Segít nekem? Mi van? Na jó. Ehhez túl fáradt vagyok. 
Kimásztam az ágyból, pislogtam párat, majd ásítva kimentem az előszobába. Anya is pont most lépett ki az ő szobájából, ami az enyémmel szemben volt. elmosolyodott, aztán tágra nylít szemmel nézett a karomra. Istenem, a tetoválás!
Gyorsan odatapasztottam a tenyeremet, de rájöttem, hogy nem láthatja, hiszen ott a felsőm. 
- Mi történt veled, kislányom? - kérdezte aggódva, kezét máris arcomra csúsztatta. 
- Semmi - hátráltam el tőle. - Miről beszélsz? 
- Minden rendben? Miért véres a pólód? - nézett le a derekamra. Én is odanéztem, és tényleg egy vörös folt éktelenkedett a pólómon. Rémülten rántottam fel az anyagot, ami alatt egy kisebb vágás volt, és csurgott belőle a vér. 
- Anya - néztem rá rémülten - Ez micsoda? - szaporábban kezdtem venni a levegőt, a pánik hirtelen végigsöpört a testemen, és felborított. A talaj eltűnt a lábam alól, én pedig sötétségbe burkolva estem a földre. 

Rosalie Everhood: 

Nem nyugodtam le. Rettenetesen sötét volt, és minden zajra hátra kaptam a fejemet, ahogy végigrohantam az utcán, le egy kisebb dombon. Ilyenkor már nem tudok haza jutni, nincs buszom. Apa. Apa segíts, kérlek. 
Szorítottam a mellkasomat összekulcsolt karjaimmal, hogy ne essek szét. Nem bírtam abba hagyni a sírást. Rettegtem, remegtem. Féltem. Egyedül vagyok, és kihalt helyen. De történhet ennél rosszabb? Történhet velem ennél fájdalmasabb dolog? Elbotlottam valamiben és a földre zuhantam. Összekuporodtam a földön, és zokogva rázkódtam a hidegben.
Hirtelen autófényszórói világítottak meg, majd a jármű lassulni kezdett, és megállt közvetlen mellettem. Valaki kiszállt az első ülésről, és hangosan becsapta az ajtót. 
- Gyere - nyúlt a fiú gyengéden a combom alá. 
- Ne bánts - néztem fel rá könyörgőn, ő pedig bólintott. - Kérlek, vigyél el innen - zokogtam a mellkasába, ahogy magához emelt és felegyenesedett. 
- Keresek valakit, aki segíthet - remegve szorítottam meg az ingét, hogy biztosabb lehessek abban, hogy nem ejt le.
- Bántottad őt? - kérdeztem rémülten. A fiú ügyesen kinyitotta a hátsó ajtót, és finoman az ülésekre fektetett. 
- Takarózz be ezzel - húzott le egy melegnek ígérkező pokrócot a csomagtartó tetejéről, majd lágyan rám terítette, és alám gyűrte. 
- Vigyél haza kérlek - zokogtam kétségbeesetten. Bólintott és rám csukta a hátsó ajtót. 
- Pontosan hol laksz? - kérdezte halkan Christian, ahogy beszállt az első ülésre.