19. Fejezet

Sziasztok! 

Van egy rossz hírem számotokra. Jövő héten nyaralni megyünk, és nem tudom hogy leszek neten. Megpróbálom megírni előre a fejezetet, de nem ígérhetek semmit. Ráadásul a telefonom is elromlott, szóval nem tudom hogy fogok tudni kommunikálni veletek. Csak vasárnap érkezem haza, és ha sikerül megírnom a fejezetet, keresek valami gépet és szerdán felteszem nektek. Az én hibám tudom, tudom. Én mondtam anyának, hogy ne vigyünk  laptopot, de csak mert nem akartam egész nyaralás alatt az előtt ülni.
Köszönöm a támogatást és a kattintásokat, örömmel jelentem be, hogy máris átléptük az 1000 kattintást :) További jó olvasást :)

Ezért hoztam nektek egy zenét és egy csodálatos képet is, amit fent láthattok :)

 
19. Fejezet

Rosalie Everhood:

Miután lekötöttem Kyle sebes kezeit, a fiú kicsit elnyugodott. Nem beszélt, nem szólt semmit, és valahogy a csendje megnyugtató volt számomra. Sajnos nem engedhettük vissza a szobájába, így velünk volt a konyhában, míg elkészítettük az ebédet. Most az én helyemen ült, így könnyebben elfértünk Mattel a pult és az asztal között, ami amúgy is olyan szűk rész volt, hogy csak egy ember fért el kényelmesen. Mi pedig ketten voltunk. Matt nem beszélt a reggel történtekről, inkább levezetett egy új filozófiai gondolatot, miszerint mi nem is vagyunk igazából önmagunk, hanem talán valaki mások vagyunk, és ez az egész élet csak egy álom, egy elképzelés. Erről mesélt nekem az utolsó találkozásunkkor, és akkor nem értettem meg. Most sem tartottam hihetőnek a magyarázatot, de meghallgattam. 
-  Ha te mondod. Ez a te álláspontod, nem pedig az enyém - néztem fel a fiúra, aki jókedvűen panírozta mellettem a csirkemelleket. 
- Nem tetszik? - vigyorgott rám azzal a szokásos bájos vigyorával. 
- Megint nem ezt mondtam, látod, mindig ezt hiszed - hátrapillantottam Kylera, aki épp laptopozott, és csuklójával dörzsölgette a kötését. Elkomorultam - ne csináld Kyle - szóltam rá halkan, mire abbahagyta. - nem akarsz beszélni róla? - kérdeztem kedvesen, és átadtam Mattnek a tojásba forgatott szeletet a zsemlemorzsába. 
- Nehéz nem azokra gondolnom, Rose - mondta nagyon halkan. Keze megremegett. Ajka még mindig lila volt, és innen láttam, hogy nagyon száraz is. Letöröltem a kezemet és töltöttem neki egy pohár vizet. 
- Tudom - ültem le mellé lassan - Mondd el, mit érzel. - kértem halkan és a kezére tettem a kezemet, hogy biztatóan megsimogassam. Lenézett az érintésre, és arcát a szégyen és fájdalom barázdái szántották. - Úgy könnyebb lesz. Miért kezdted el ezt az egészet, Kyle? - néztem rá kérőn, ahogy közelebb hajoltam hozzá. Homlokom kíváncsi ráncba futott össze. Kyle keze megremegett alattam, és ökölbe szorult - Héj, semmi baj.  Itt senki nem ítélkezik feletted, Kyle. Matt sem, én tudom. - remegve bólintott és elfordította a fejét. 
- Meghaltak - nyögte ki nagyon halkan. Szemei csillogtak a könnyektől, de nem igazán láttam az arcát, csak a szeme sarkát - A szüleim miattam haltak meg. - folytatta rekedtes hangon - Egyik nap verekedtem az iskolában. Be kellett jönniük. Siettek hozzám, és...meghaltak. 
- Nagyon sajnálom. - simogattam meg a kezét óvatosan - Mindig magunkat okoljuk, ha számunkra valaki fontosat elveszítünk. Úgy érezzük, nem voltunk eleget mellette, nem voltunk vele. De... néha nem. Minden okkal történik Kyle. 
- Okkal haltak meg a szüleim? - csattant fel idegesen, és kicsordult a könnycsepp a szeméből, mikor dühösen felém fordult - Nem kellett meghalniuk! Azért haltak meg, mert idióta voltam - pattant fel hirtelen. A szék nagyot csattant a padlón, a hirtelen lökettől, amitől összerezzentem és lehunytam a szemem. A fiú elrohant, amilyen gyorsan csak tudott. Fel akartam állni, de Matt visszanyomott a helyemre. 
- Ne. Hagyd őt most. Szüksége van időre - közölte határozottan. Felnéztem rá, a megnyugtató szemeibe. Ha ő nem lenne itt... Annyira hálás vagyok neki, de nem ölelhetem meg. Nem szoríthatom magamhoz. Nem veszíthetem el. 
- Rendben. 

Délben kettesben ebédeltünk Mattel. Kyle magára akarta zárni az ajtót, de a másik fiú nem engedte. Valahogy mindig a közelünkben kellett maradnia, hogy ne tegyen kárt magában. Mattel kidolgoztunk egy új stratégiát. Ahelyett, hogy betegként kezelnénk őt, egy normális lakótársként fogunk viselkedni vele, mintha egy koleszban élnénk. A fiú talált is egy kosárlabdát valahol, és mosolyogva dobálgatta ebéd után a lakásban. 
- Van kedved játszani? - kérdezte izgatottan Matt Kylet, miközben pattogtatta a kosárlabdát a nappaliban. 
- Gyűlöllek, miért játszanék veled? - nézett a fiúra Kyle a szobájából.
- Mert itt bent kuksolunk már napok óta, nekem pedig kell a mozgás. Nos? 
- Hagyjatok békén - húzta a fejére a takarót a fiú. Mattre néztem, aki tétován rám nézett és megvonta a vállát. 
- Majd keresek másik lehetőséget - mondta halkan, hogy csak én halljam. Nekem pedig az jutott eszembe, hogy velem miért nem volt ilyen kitartó? Aztán felemelte a hangját, hogy Kyle is hallja - Kint leszek, ha van kedved jönni. 
A nappaliból pont ki lehetett látni az udvarra. A gazos udvarra. Miközben én ezt a szobát takarítottam, Matt kigazolta az udvart és lenyírta a füvet. Imádtam nézni, ahogy dolgozik, főleg mivel felső nélkül nyírta le az egész kertet. Erre Jessica azt mondaná, perverz disznó vagyok, de miért ne nézhetném? Ha egyszer ennyire jól néz ki. 
Délután a lakást takarítgattam, Kyle aludt, Matt pedig javítgatta a házat. Meghúzta a zsanérokat a bejárati ajtón, beprogramozta a tévét és kihúzta a sütőt, hogy mögötte is kitakaríthassak. Nagyon jó volt vele lenni, nevettünk, és sokat beszélgettünk, mint régen. Tudtam, hogy csak erre van szükségem. Késő délután mikor Kyle kikászálódott a szobájából a szokásos hosszúszárú melegítőnadrágjában és kócos hajával, megragadtam a kezét és mosolyogva kivonszoltam az udvarra. 
- Hová megyünk? - kérdezte fáradtan és unottan. Megforgattam a szemem és nem érdekelt az ellenállása. 
- Ma kint eszünk a szabad ég alatt - mosolyogtam rá jókedvűen, majd kitaszigáltam az ajtón, nyomunkban Mattel. 
- Nem vagyok éhes - nyafogott a fiú, miközben megkerültettem vele a házat, és a mögötte húzódó kövezett teraszra vezettem. A kerek kerti üvegasztalt letisztítottuk Mattel, majd megterítettünk és kihoztuk az ételt is. 
- Nem számít, most enni fogsz, mert olyan gyenge vagy, hogy még én is legyőznélek szkanderban - vigyorogtam fel rá boldogan, de nem láthatta, mert háttal volt nekem. Az asztal előtt megállt. Megkerültem a fiút. Döbbenten nézett az asztalra, amin virág voltak vázában és gyertya volt a közepén. Körben pedig három tál és rajtuk melegszendvics, előttük pedig egy pohár kakaó. 
- Tádá - ugrottam elé boldogan - Na, hogy tetszik? 
- Szar - lökte oda egyszerűen, amitől leeresztettem és ciccegtem. 
- Ne idegesíts már Kyle. Ennyi, szar és kész? - Mattre néztem, aki értetlenül megvonta a vállát. 
- Tudtátok, hogy egy villám 160.000 szelet kenyér megpirítására elegendő energiát tartalmaz? - Ne. Már megint kezdi. Elnevettem magam, bár szerintem nem volt vicces, végül Kyle beadta a derekát és leült az egyik székre. Matt megkerülte, helyet foglalt, majd én is leültem közéjük. 
- Honnan szeded ezeket? - próbált meg Matt kedves és türelmes lenni hozzá. A barátom megvonta a vállát, majd felvette a melegszendvicsét a tányérról. 
- Nem tudom. Olvasom őket neten, aztán megmaradnak a fejemben. Egyszerűen annyira felesleges az összes, hogy ez megmarad bennem - tátott szájjal néztem, hogy Kyle társalogni kezdett. Szívem boldogan szorult össze és széles mosoly terült szét az arcomon.
- Amúgy érdekelnek az ilyen...hogy is mondjam. Természeti dolgok és kérdések? - kérdezte Matt kíváncsian. Ez az! Szívem szerint a levegőbe öklöztem volna, de visszatartottam magam. 
Egész este beszélgettünk, és mindenki mindenkivel. Kyle és Matt nagyon jól kijöttek, és még a szendvics is finom volt. Később Kyle segített beszedni a ruhákat a szárogatóról, a másik fiú pedig bepakolt az asztalról. Mikor végeztünk, a barátom megfogta a derekamat és rövid csókot nyomott a számra. 
- Szeretlek - suttogta a fülembe. - Szeretném veled tölteni az éjszakát - kicsit meglepődtem. 
- Mármint, hogyan? - húzódtam el tőle értetlenül. Megint megcsókolt, forrón és hosszan. Mohó és vággyal teli ajkai az enyémre tapadtak. Most nem tudtam, mit tegyek. Ellen kellett állnom a késztetésnek, hogy visszacsókoljak, mert nem akartam őt megbántani. Lassan elhúzódtam tőle. 
- Kyle, megbeszéltük, hogy... - néztem fel barna szemeibe. Teli volt szeretettel és vágyódással, nekem pedig belesajdult a szívem, hogy visszautasítom. 
- Ha velem lennél... kérlek. Annyira vágyom már rád - suttogta az ajkaimba, és a derekamnál fogva közelebb húzott magához. Éreztem erekcióját a hasam aljánál, és gyorsan elugrottam tőle. 
- Amíg nem vagy tiszta Kyle, nem lehet - hajtottam le szomorúan a fejem - nagyon sajnálom, de nekem ez fontos. Különlegeset szeretnék az elsőnél. 
- Te nem szeretsz engem - mondta zavartan és gyorsabban kezdte venni a levegőt. Mellkasa sebesen mozgott fel és le én pedig sajnálkozva néztem rá. 
- De igen Kyle, szeretlek, már mondtam. 
- Csak szavak. Bizonyítsd be - szorította meg a karom hirtelen. Rémülten néztem rá. Nem fog bántani. Arca dühös volt, tekintete csalódott és keserű. Nem tudtam mit tegyek, csak néztem rá és próbáltam gyengédségért könyörögni. 
- Ez már fáj, engedj el - kezdtem el kirángatni a kezemet a szorításából, mire még jobban megszorította. - Eressz el, kérlek. 
- Bizonyítsd be - nézett rám komolyan, ellentmondást nem tűrve. 
- Engedd el - ragadta meg a fiú kezét Matt. Kyle nem hallgatott rá és mélyen a szemembe nézett. A másik fiú ott szorította a barátomat, ahol ő engem - Azt mondtam, engedd el - emelte fel Matt a hangját. 
- Te sem szeretsz - fordult el tőlem a fiú, majd szinte futva elviharzott. 
- Jól vagy? - kérdezte aggódva Matt, én pedig a barátom után nézve bólintottam. Bólintás közben aztán megráztam a fejem, és most nem érdekeltek a következmények, a fiú karjaiba vetettem magam és magamhoz öleltem. Fejemet a mellkasába fúrtam, ő pedig néhány pillanat múlva körém csavarta a kezeit és magához ölelt. 

Este - miután Kyle bevonult a szobájába - kettesben maradtunk a nappaliban Mattel. A barátom becsukta az ajtót, és el is torlaszolta. Így inkább hagytuk, hadd nyugodjon le. Én viszont képtelen voltam lenyugodni, féltem...nagyon. Majdnem sírtam is, de Matt jelenléte megnyugtatott annyira, hogy ne bőgjem el magam. Pedig semmit nem mondott, csak ott volt velem. Megágyazott magának, és megengedte, hogy egy kicsit mellette legyek. A kanapé támlájának dőltünk, és míg ő megírta a gépen a fogalmazását, én a megnyugtató teámat kortyolgattam. Felhúztam a lábaimat, és a fejemet a térdemre hajtottam. 
- Tudod.. - néztem rá nyugodtan, mire lecsukta a laptopot és felém fordult. Figyelt rám. Mindig rám figyelt - Matt, én félek - nyögtem ki végül valamit, ami nem hozható össze Kyle állapotával. A fiú viszont félreértette, de mindenki más is félreértette volna. Csendben maradt. Nem szokott csendes lenni. - Nem akarsz itt lenni, igaz? - engem nézett. Nyugodt tekintete volt. 
- Nem tudom ér-e ennyit ez az egyetemes esszé - vonta meg lassan a vállát. Bólogattam, bár a torkom elszorult a visszafojtott könnyektől. Jelenteni akarok neki valamit. Bármit, csak bár..bár ne lennék ennyire közömbös számára. 
- Miért néztél mindig keresztül rajtam, ha összefutottunk? - kérdeztem elcsukló hangon - mindig úgy tettünk, mintha nem vennénk észre egymást. Miért? 
- Én tényleg..
- Ne - vágtam közbe - Ezt ne mondd. Emlékszem, amikor nyár elején strandoltunk Kylelal, és te is ott voltál. Végig egymást néztük, aztán elmentél mellettem, és úgy tettél mintha ott sem lennék. Rám sem köszöntél. 
- Ezek szerint te sem rám - vont vállat egyszerűen. Letettem a bögrémet a a padlóra és a fiú felé fordultam. 
- Nagyon jól játszol Matthew Smith - közöltem vele komolyan, és szipogtam egyet. Tudtam, hogy két lehetőségem van. Elmegy külföldre, anélkül, hogy megtudnánk az igazat, és elfelejtjük egymást, vagy most megtudjuk, amit tudnunk kell. 
Tudtam, hogy érez valamit irántam, de mindig is elhallgatta előlem. Talán nagyon kicsi a vonzalom, de mégis egymáshoz vontuk egymást a boltban, a strandon, az utcán. Mindig egy helyen voltunk, de egyikünk sem mert kezdeményezni. Már az elején is én kezdtem el. az egészet én indítottam el, és ezzel sem lesz másképp. 
Nem tudtam, mi fog történni ezután, de Jessica szavai visszhangoztak a fejemben. " Ne törődj a következményekkel, csak tedd, amit tenni akarsz! Élj a pillanatnak és ne gondolkodj! " 
A következő pillanatban a fiú felé fordultam és az ajkaira tapasztottam az enyémeimet. Testemmel felé fordultam, hajába fúrtam a kezeimet, és máris tudtam, hogy nem volt jó ötlet. Matt visszacsókolt. Ez már nem ő volt. Nem az az ember volt, akit megismertem. Bátrabb lett, sokkal. A hajamba túrt, testemet a kanapéra nyomta és gyengéden ízlelgette az ajkaimat. Az euforikus állapot, ami akkor feltört belőlem, leírhatatlan volt. Mintha egész életemben erre vártam volna, hogy Matt csókolja a számat, nyelvével megnyalja az alsó ajkamat és befurakodjon a számba. Hogy a hajamba túrjon és közelebb vonja magához a fejemet. Hogy nyelvünk együtt táncoljon, és élvezzék egymást. Kacérkodjanak egymással. A gyomrom megremegett, vérem felforrósodott, végtagjaim önálló életre keltek. Lábammal átkulcsoltam a fiú testét, kezemmel öleltem őt, és magamra húztam, míg minden iránta érzett érzésemet átadtam neki a hosszú, mély és szenvedélyes csókkal. Jobb volt, mint az álmomban. Abban az egyetlen álomban, amikor megtörtént. Finom volt, eszméletlenül édes és tökéletes. És sajnos jobb volt, mint mikor Kylet csókoltam. 

Jessica Black:  

Este a fürdőben átkötöztem a sebeimet. Mikor Christian megkérdezte mi történt, csak megvontam a vállamat. Nem fájt a kezem. Sőt, már semmi baja nem volt, de még mindig nem mondtam el anyának, hogy van tetoválásom, pedig most már ideje lenne. Miközben kötöztem a kezemet azon gondolkodtam, hogy álljak elé. Teregessek ki neki mindent? Töviről hegyire? Vajon kiakadna? Ha a régi Jess akarok lenni, már pedig én a régi Jess akarok lenni, akkor mindent elmondok neki. Mindent. Ma este. 
Ahogy kiléptem a fürdőből, nyílott is a bejárati ajtó. Anyu jött be rajta és kissé elmosolyodtam, mert egy csokor rózsa volt a kezében. Aztán a háta mögött megláttam George-ot, és azonnal leghervadt a mosolyom. Na ennyit a ma esti anya-lánya programról. 
- Szia, kicsim - lépett közelebb anyu, hogy arcon csókoljon. 
- Szia, anya - köszöntem komoran - heló George - húztam félre a számat és intettem neki. - Én akkor... - elindultam a szobám felé, és mielőtt becsuktam volna magam mögött az ajtót, anyu utánam szólt. 
- Jessica, várj. Ez neked jött. - nyújtotta felém boldogan a hatalmas csokrot. Megforgattam a szemem, és bár kicsit mulatságosnak találtam, hogy anya jobban örül, a csokornak, mint én, azért mégsem volt olyan vidám a hangulat. 
- Nem érdekel - vontam vállat egyszerűen és becsuktam az ajtót magam mögött. 
- Pedig valami Mark küldte neked - kiabált a szobám felé. Mi van? Résnyire nyitottam az ajtót és kinyújtottam a kezemet, hogy megnézhessem a virágot. 
- Csak az üdvözlőkártyát kérem. - mondtam határozottan, miközben megráztam előtte a kezem. 
Kezembe vettem a kicsi karton lapot, míg anyuék bepakoltak a konyhába és homlokráncolva kezdtem olvasni.  

Amióta megláttalak a Centralban 

csak rád tudok gondolni.
                                           Mark

 Mi van? Az meg kicsoda?