18. Fejezet

Sziasztok!

Ma hoztam egy zenét is, meg a következő fejezetet. Szeretitek a rapet? Nem is baj, ha nem, mert R&B-t hoztam :) 

 

18. Fejezet

Rosalie Everhood:

A szobám ajtaja halkan kinyílt. Ijedten kaptam oda a fejemet, amikor Kyle belépett rajta, majd becsukta maga mögött. Álmosan ültem fel az ágyon.
- Mit keresel itt? - dörzsöltem meg a szememet félálomban.
A barátom nem válaszolt, csak halkan felmászott az ágyamra, majd azonnal rám nehezedett a testével.
- Héj - toltam el magamtól a mellkasát - mit csinálsz? - ajkai az enyém. Vadul, mohón. Vágyakozva. Nyelve mélyen a számban kalandozott, hiába próbáltam eltolni magamtól, kezeimet összefogta az oldalunknál és teljes testsúlyával nehezedett rám. Felnyögtem, és lábammal próbáltam eltaszítani magamtól, de erős csípőjével a matracba szegezett, miközben csókolt, és nem hagyott nyugodni.
- Kyle - szabtam ki alóla a fejemet és oldalra fordultam - hagyjál már Kyle - szóltam rá határozottan, és megpróbáltam kificánkolni magam erős szorításából. Ajkával végigcirógatta az arcomat, majd újra a számra tapadt. Beleharaptam a nyelvébe,  mire elhúzódott tőlem.
Hirtelen fényes tárgy villant meg az utcai lámpa fényében, és én rémülten szívtam be a levegőt.
- Mondd el, hol van - suttogta kéjesen közénk, miközben a kés élét a vállamhoz szorította. Másik karjának alkarjával a mellkasomra támaszkodott, így nehezen vettem a levegőt is.
- Miről beszélsz? - remegett meg a hangom a rémülettől.
- Tudom, hogy van nálad. Látszik a nyavalyás szemedben, akárhányszor rám nézel. - suttogta a számba csókolva, miközben a kést lassan végighúzta a vállamon, de vér nem folyt utána. Mozdulatlanul feküdtem a fiú alatt.
- Nincs nálam semmi - közöltem remegve, a kés éle pedig mélyebbre fúródott a vállamban, és éles fájdalom nyilallt belé. Felsikítottam, mire azonnal a számra tapasztotta a kezét, elengedve így az enyémet. Megragadva a csuklóját próbáltam kezét lefeszíteni a számról, de nagyon erősen tartotta ott. Kiéhezett szemétől még jobban megrémültem. Az ajtó hirtelen kivágódott, Matt pedig máris lerángatta rólam a fiút. Kyle a földre zuhant, én pedig lihegve ültem fel, hogy lássam mi történik. A barátom felpattant, dühös tekintetét a késsel együtt szegezte Mattre. A fiú megragadta a barátom karját, és a háta mögé csavarta.
- Tűnj innen - lökte félre Matt a fiút, ahogy az ajtó felé vonszolta. Kyle hirtelen kiszabta magát a fiú szorításából, majd egymásnak estek. A torkomra fagyott a sikoly, rémülten néztem a két fiú harcát, és megpróbáltam valami okosat kitalálni.
Kyle végighúzta Matt hátán a kést, mire a fiú felüvöltött. A barátom ágyékon rúgta a fiút, aki hátra tántorodott az ágyamhoz. Kyle szeme úgy villant keresztül mindenen, mintha egy őrült tekintete lenne. Lendítette a kést, Matt torkára fagyott a sikoly én pedig zilálva felébredtem. Azonnal ülő helyzetbe pattantam az ágyon.
A fejemet az ajtó felé kaptam, aztán riadtan néztem körbe a szobában. Lihegtem, mint egy kutya. Az egyetlen hang, ami sikolyként hatott a néma szobában. A szívem úgy dübörgött, mintha  ez lenne az utolsó futama, mielőtt végképp leállna. Izzadtam. Lábam a takaróba csavarodott, és rettenetesen meleg volt a szobában. Le kellett nyelnem a rémületemet és rájöttem, hogy ez csak egy álom volt. Egy rettenetes rémálom.Megpróbáltam visszafojtani a légzésemet. A takarót a mellkasomhoz szorítva hunytam le a szemem, majd visszadőltem az ágyra. Sötét volt. Nagyon sötét. A lámpa alig adott némi fényt, éppen csak bevilágított az ablakon.
Hajnali öt óra volt. Legalábbis a telefonom szerint. Hirtelen kiugrottam az ágyból és feltépve a szobaajtómat rohantam a nappali felé. A testemet pillanatok alatt elárasztotta a megkönnyebbülés hulláma. Matt édesen aludt a kanapén. Közelebb léptem hozzá, és leültem a fiú mellé a földre.
- Matt - kezdtem halkan, miközben a térdeim köré csavartam a kezemet, hogy bent tartsam a pánikot magamban.
- Hm - ébren van. Vagyis azt hiszem. Felmordult és elfordult tőlem, így csak a hátát láthattam, de főleg a takaróját.
- Rosszat álmodtam - suttogtam kicsit határozottabban.
- Ühüm - dünnyögte az orra alatt. Szerintem nincs ébren, csak hallja a hangomat.
- Maradhatok? - erre már nem jött válasz. Felnéztem rá, teste megfeszült. Arcát a párnába fúrta, majd megfordult és fél szemmel pislogott rám.
- Mi van? - kérdezte rekedten. Könyörögve néztem rá, mire hangosan felsóhajtott. - Csak ne érj hozzám - motyogta félálomban, majd arcát visszaejtette a párnára. Lefeküdtem mellé, és gondolkodva néztem rá.
Meg akartam kérdezni néhány dolgot, mert egész este a beszélgetésünkön gondolkodtam. Aztán mégsem mertem feltenni a kérdéseket, így lehunytam a szemem. Talán csak azért engedett maga mellé, mert alszik, és nem tudja miket beszél. A fiú, akiről süt, hogy törődik az emberekkel. Annyi mindent titkol előlem és mindenki elől. Nem mutatja ki az érzéseit, őt mindig minden hidegen hagyta. Sóhajtottam, és pislogva nyitottam ki a szeme. Egy utolsó pillantást akartam még vetni rá, mielőtt elnyomott volna az álom. Most felém fordult. Ajkai enyhén elnyíltak egymástól, leheletét éreztem az arcomon. Elfordultam tőle, mert utáltam, ha néztek alvás közben, neki pedig bármikor felpattanhatott volna a szeme, és szinte már aludtam is.
Reggel arra ébredtem, hogy a napfény kisüti a szemem. Legalábbis a szemhéjamon keresztül elég zavaró volt. Pislogva húztam arrébb a fejemet, és döbbenten mértem fel a helyzetet. Lábammal átkulcsoltam Matt derekát, kezemmel átöleltem, míg ő az arcát a hajamba fúrta és magához szorított a kezével. Hoppá. Valami zavaró keménység feszült a lábam közé, aminek nem kellett volna, én pedig azonnal elpirultam. Basszus. Gyorsan kigabalyodtam az ölelésből, Matt szeme pedig felpattant. Legurultam az ágyról, és nagyot huppanva értem földre.
- Basszus - motyogtam fáradtan.
- Minden oké? - nézett le rám ijedtem.
- Ne haragudj, nem akartam hozzád érni - tápászkodtam fel a földről. Matt arca álmos volt, haja kócos. Rettentő aranyos volt így kora reggel, de nem nézhettem őt. Nem maradhattam vele. Nem ébredhettem mellette és főleg nem ölelhettem őt meg. Mert Ő megtiltotta. Nem a szavakkal, hanem a maga köré húzott falakkal.
Mint egy idióta rohantam el a nappaliból, és hangosan bevágtam magam mögött a fürdőszobaajtót.

Jessica Black:

- Nekünk most kell időpont megértette? - üvöltötte le Christian a nőgyógyász asszitensét dühösen - szóval biztos tud nekünk helyet szorítani.
A nő úgy nézett a szemüvege fölött a volt barátomra, mint egy idiótára. Meghúzódtam az egyik sarokban, és csendben vártam a halálomat.
- Uram - őrizte meg a nyugalmát a nő - így nem viselkedhet egy kórházban, magán kívül vannak még itt néhányan - sütött belőle az arrogancia, az önteltség. - kérhet időpontot, de a doktorúr, ma elfoglalt.
- Rendben. Adjon egy időpontot  - tört meg Christian hirtelen, majd fáradtan omlott a pultra maga előtt.
- Szeptember huszonkettő megfelel? - a volt barátom lassan felemelte a fejét, és a hülye is meg tudta mondani, hogy most robbant fel. Még szorosabban bújtam a sarokba, minél távolabb ettől a férfitől, aki tegnap még a mindenem volt.
- Kurvára nem felel meg, asszonyom - ejtette ki az utolsó szót gúnyosan - most azonnal akarok egy időpontot. Maximum holnapra. - semmi kétség. Christian el akarja vetetni a gyereket, azért ragaszkodik a legközelebbi időponthoz.
- Ez nem fog menni, értse már meg.
- Na jó, mennyit akar? - nyúlt a volt barátom a hátsó zsebébe, hogy elővegye a pénztárcáját. Bár tudtam volna tartani a számat, nem pedig..
Csak sírtam és bömböltem. Majdnem megfulladtam az érzelmektől. 
- Kérlek Jess, ne sírj - guggolt le elém Christian rémülten - könyörgöm. Elmegyek, csak ne sírj. Megszakad a szívem - ölelte magához erőtlen testemet. Nem tiltakoztam ellene, mert jó volt valaki mellettem. Valaki, akiből sütött a szeretet, de mégis bántott valakit. 
- Nem védekeztünk - nyögtem ki olyan halkan, hogy még én sem hallottam. A fiú viszont igen. Megfeszült körülöttem aztán még jobban simogatta a hátamat és nyugtatgatott. 
Arra már nem emlékszem, ezután mi történt. A következő pillanatban itt találtam magam a rideg falak között, miközben Christian majdnem leharapta a nő fejét.
- Én átadom a helyemet, csak hagyja abba az üvöltést - állt fel egy nagyon fiatal lány az egyik székről. Talán ő annyira sem akart itt lenni, mint én. A volt barátom hátra fordult, tekintete hálával telt meg, és hozzám sietett.
- Köszönöm. Nagyon hálás vagyok - nézett rá Christian megkönnyebbülten, majd a derekamnál fogva tolt egy üres szék felé.
Csendben ültem és vártam a halálomra, míg Christian fel-alá járkált előttem. Az idegessége tapintható volt és kezdett az őrületbe kergetni. Aztán behívtak.

Rosalie Everhood: 

A gondolataimba merülve eresztettem meg a tusolóban a vizet. Jéghideg volt, de valahogy nem érdekelt. Azonnal alá álltam, és lemostam magamról az újra feltörő érzelmeimet. Amiket jó mélyre eltemettem. Nem akartam most megtörni, meggyengülni. Jeges vízzel fojtottam vissza az érzéseket. Fájdalmasan felnyögtem és öklömmel a hideg csempének támaszkodtam. Mély levegőt vettem, a hideg víz már szinte égette a bőröm. Fájt. El akartam viselni. Képes vagyok elviselni a fájdalmat. De gyengének és erőtlennek éreztem magam. Kifújtam az arcomon végigcsurgó vizet a számból, majd erőt véve magamon kiegyenesedtem. Mintha minden megváltozott volna, ahogy elrejtettem mindent. A tusfürdőmért nyúlva kezdtem befejezni a fürdést.
Matt reggelit csinált magának. Laptopom az asztalon hevert, és egy dokumentum volt megnyitva. Leültem Matt helyére a gép elé, és olvasni kezdtem a beszámolót az elmúlt néhány napról.
- Nem is olyan rossz - jegyeztem meg magamnak az első oldal után.
- Köszi - ült le Kyle helyére a fiú. Elpirultam, ahogy eszembe jutott a reggeli ébredésünk. Nem kellett volna, főleg azok után, amikről tegnap beszéltünk - Azt mondtad rémálmod volt - jegyezte meg egyszerűen, mielőtt beleharapott volna a szendvicsébe.
- Hogyhogy emlékszel rá mit mondtam, hiszen aludtál.
- Mit álmodtál? - az én kérdésemre persze nem válaszolt. Megvontam a vállam, mire...
- Rose - kiáltott fel kétségbeesetten Kyle - Rose, kérlek segíts - felpattantam, és a szobája felé rohantam, ahonnan a hang érkezett. Berontottam, Kyle pedig a földön fetrengve vakarta vörösre az egész karját.
- Kyle - guggoltam le mellé azonnal - Mi a baj?
- Szedd le rólam - könyörgött kétségbeesetten, én pedig rémülten néztem végig a testén. Semmi nem volt rajta. - A hangyákat Rose. Csípnek.

- Fogd le a kezeit - hallottam Matt parancsoló hangját az ajtóból és máris a barátom másik oldalán termett. Megpróbáltam Kyle kezét elhúzni a testétől.  - Nincs rajtad semmi, hallod Kyle? - magyarázta Matt határozottan - Csak képzelődsz. Csak az agyad teremti a gondolatokat.
- Itt vannak Rose, ugye te is látod őket? - hangja a sírás küszöbét verdeste. Megragadtam a csuklójánál és a földre szorítottam, ahogy Matt tette a másik kezével.
- Matt igazat mond - hajoltam fölé, és megsimogattam verejtékes arcát - nincs itt semmi Kyle, nézd csak meg.
- Itt vannak, látom - ficánkolt a kezeink között - Itt vannak mindenhol - rémült hangja elcsuklott. 
- Hallucinál - jegyezte meg Matt higgadtan - Kárt fog tenni magában, ha nem vagyunk vele minden percben.
- Ezért vagy itt. - néztem fel rá szigorúan, miközben Kyle teljes erejéből próbálta magát kivergődni a kezeink közül.
- Szerinted ez neki milyen érzés, hogy fogva tartjuk őt? - emelte fel a fiú a hangját ingerülten. - Vigyük már el egy orvoshoz.
- Ő akarja abbahagyni, én pedig segítek neki. Én bízom benne - a barátom felé fordultam - bízom benned Kyle, kérlek. Próbáld látni, hogy nincs itt semmi. - kétségbeesett tekintete megrémített.
- Tőlem. Csak ne öljön meg minket. Ha megbolondul, a te felelősséged lesz. - lemerevedtem. Honnan tudta, hogy erről álmodtam? Vagy ugyanazok a gondolatok járnak mindkettőnk fejében? Ő is fél annyira, mint én?
Matt megpróbálta talpra segíteni a barátomat. Kicsúszott a kezeim közül, és a fiú teljes erejéből vakarni kezdte a kezét, én pedig már láttam a vörös csíkot végigfolyni a kezén.
- Úristen, milyen mélyre vakarhatta - ragadtam meg a karját, ahogy Matt a fürdő felé cipelte. 
- Nagyon mélyre. Egy roncs lesz, mire innen kikerül, de nekem teljesen mindegy - jegyezte meg a fiú közömbösen, ahogy benyomta az ajtót és a kád felé vezette a fiút. 
- Hagyd abba Kyle, mindjárt jobb lesz, csak bírd ki egy kicsit - simogattam meg a vállát, Matt pedig bevágta a kádba. Megengedte a vizet, mire a barátom hangosan felordított. 
- Menj el innen - szólt rám Matt higgadtan, de határozottan. 
- Segítek neked - a fiú szeme villámokat szórt, amikor felém fordult, én pedig hátráltam tőle egy lépést. 
- Menj már el innen!
Csak néhány lépéssel kerültem hátrébb. Matt Kyle mindkét kezét lefogta, és a hideg vizes csap alá nyomta a testét. A barátom megpróbált nem ellenkezni Mattel, ami jó jel volt. 

- Engedj el - rángatózott Kyle. A számra tapasztottam a kezeimet és rémülten néztem őket. Matt percekig tartotta a fiút a víz alatt, míg az teljesen le nem nyugodott. Lehiggadva állt a kádban, arcát a föld felé lógatta. Mélyeket lélegzett, Matt pedig folyamatosan beszélt hozzá, de nem értettem mit. Kyle karján végigfolyt a vére ami a vízzel keveredve halvány pirossá vált. Mindkét karja szinte vérvörös volt, de csak a jobból indult meg igazán. 
- Jobb? Minden rendben? - kérdezte Matt aztán - Nem fogod vakarni? - Kyle megrázta a fejét, teste remegett. Egy törölközőért nyúltam, Matt pedig elzárta a vizet. A barátom a másik fiú segítségével tudott csak kiszállni a kádból. Azonnal odarohantam hozzá, és betakartam a testét a törölközővel. 
- Jól van Kyle, nagyon jól csinálod - öleltem át a fiút. Máris nyúlt a könyökhajlatához, ahol a rengeteg szúrás volt, de Matt elkapta a kezét. 
- Le fogunk kötözni, és ezt halál komolyan mondom.
- Ne csináld, jó - néztem fel rá könnyes szemmel - nagyon megijesztettél. 
- De itt vannak - suttogta ijedten maga elé - még mindig itt vannak. - szorosabban öleltem magamhoz, fejét a mellkasomra hajtva próbált lenyugodni, míg én a haját simogattam,
- A víz lemosta őket, ahogy az előbb mondtam - közölte Matt higgadtan. - Rose ellátja a sebedet. Ne hagyd, hogy a drogok nyerjenek Kyle. 

Jessica Black:

Egész úton egy szót sem szóltam. Christian meg sem próbált beszélgetni velem. Vagyis lehet, hogy megpróbálta, de nem hallottam a tomboló zenén kívül a fülemben. Végül az autó megállt a házunk előtt és én már nyúltam a kilincs felé, mikor Christian elkapta a karomat. Rémülten néztem rá, aztán kissé megnyugodtam. Kihúzta a füleimből a fülhallgatókat. 
- Beszélnünk kell, Jess - szólalt meg higgadtan. Erőnek erejével tartottam vissza magam attól, hogy a karjaiba omoljak és megnyugvást keressek nála. 
- Nem akarok veled beszélni. 
- A babáról - dőlt hátra az ülésen. Mély levegőt vettem és én is visszadőltem. Legalább babának hívta, nem magzatnak vagy izének. - Tudnod kell, hogy én mindenben támogatni foglak, és melletted leszek ebben egészben végig. 
- Figyelj Chris - fordultam felé hirtelen, amitől kicsit hátrahőkölt - ha nekem gyerekem lenne, akkor sem egy olyan embertől lenne, aki hidegvérrel képes embereket szétverni - szégyenkezve hajtotta le a fejét, és meg sem próbált tiltakozni az állításom ellen - biztos vagyok benne, hogy nincs semmilyen baba. Ha mégis lenne, azt elfelejtheted, hogy kérek a segítségedből, vagy hogy a közelébe engedlek. 
- Én most elengedlek, Jess - nézett fel rám szomorúan - vissza fogok jönni érted, ha helyre tettem az életemet, de megértelek. Teljes mértékben igazad van, én is undorodom magamtól, de vissza fogok jönni érted. Harcolni fogok érted, megígérem - nézett mélyen a szemembe. 
- Nem kell - vágtam rá makacsul. 
- Most még ezt mondod, de tudom, hogy érzel irántam valamit. 
- Gyűlöletet - szegeztem a tekintetem az útra előttünk, kezeimet dühösen összefonva magam előtt. 
- Rendben, akkor azt. Egy dolgot tegyél meg nekem, kérlek. Vagyis inkább kettőt. - nem szóltam semmit, pedig Christian egy teljes percig várt - ne menj a Centralba többet, ha nem vagyok veled. 
- Hidd el, messziről kerülni fogok minden olyan helyet, ahol véletlenül összefuthatnánk. 
- Felfogtam - mondta elkeseredetten - viszont bármi is az eredmény, szólj nekem. Tudnom kell róla. Tudnom kell, hogy apa vagyok, vagy sem. Ennyit igazán megtehetnél. - láttam, hogy felém mozdult a keze, aztán az utolsó pillanatban visszahúzta. 
- Ha ennyire tudni akarod - vontam vállat megjátszott közönnyel. - Most már mehetek? 
- Igen, csak ennyit akartam - én pedig maradni. Maradni akartam vele, mellette. Nem lehetett. Az agyamra kellett hallgatnom, nem pedig a darabokra tört szívemre. Kinyitottam az ajtót és bevágtam magam után. Szinte berohantam a lakásba, és csak onnan néztem vissza. Christian engem nézett. Tekintetünk hosszú pillanatig tapadt össze, aztán a fiú le sem véve rólam a szemét elhajtott onnan. Én pedig megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, és elvettem a kezemet a kilincsről, amit azért tettem oda, hogy kirohanjak és én kérjek bocsánatot a viselkedésemért.