Egyik nap MTV-t néztem. Szegény sztárokat ültették a célkeresztre. A Botrányvadászat jó műsor lehet. Másnak. Rájöttem, hogy ezért nem vagyok oda. a botrányvadászok abból is botrányt csinálnak, amiből nem kellene. Sosem lennék sztár, a paparazzók megölik őket. Bár az sem kétséges, hogy néhányan ezért élnek ezt élvezik. Ezért szép az, hogy nem vagyunk egyformák.
Komoly edzésbe kezdtem a minap. Mivel pár hónapja befejeztem a sportolást, egyik nap (képletesen értve) rácsaptam az asztalra, és elhatároztam, hogy neki állok sportolni. Itthon. Az otthon sportolással csak az a baj, hogy néha az ember elveszíti az erejét, és nem csinál semmit. Aztán rájövünk milyen egyszerű így élni, semmit tevéssel és ott vagyunk, ahol az elején. De kemény elhatározásomnak csak az akarat erőm szabhat határt. Amiből nekem nem sok jutott. De jó hír :D Fejlesztem :)
Az üzenet azonban magáért beszél. Bár utálok futni, mégis ez a leghatékonyabb testedzési módszer. Semmibe nem kerül, és csak felveszel egy melegítőnadrágot és egy pólót meg egy kényelmes cipőt, majd kilépve az utcára el is kezdheted.
Társaságban még jobb, szóval ha van egy edzeni vágyó haverod vagy ismerősöd, mindenképp vondd be. Nekem elég a kutyusommal futni, imádom őt. A vele töltött időm 70%-ban megnevetett, pedig nem is tud beszélni. Ha nem nevetek, akkor mosolygok azon milyen aranyos.
Lényeg a lényeg, ha nem tartja bennetek senki a lelket, forduljatok hozzám :) Én szívesen vagyok támasza bárkinek.
Ha elkezdenél edzeni, sok sikert hozzá és eredményes sportolást! :) ( To be continued...)
2. Fejezet
Reggel fáradtan arra ébredtem, hogy valaki bebújik mellém a takaró alá. Hirtelen beszívtam a levegőt és kinyitottam a szemem.
- Tssh - suttogta a jól ismert hang, és kifújtam a levegőt. Matthew hátulról átkarolt és hozzám bújt. - Jó reggelt, kicsim - suttogta a fülembe és ajkaival végigsimított a fülcimpámon. Lehunytam a szemem és élveztem a barátom közelségét.
- Mit keresel itt? - kérdeztem álmosan, kezét pedig magam köré csavartam. Mellkasa a hátamra simult, annyira jó volt a közelsége. Megnyugtató és biztonságos. Ajkai gyengéden simogatták a nyakamat és puha csókokkal hintette be azt.
- Én csak szeretek a barátnőm mellett ébredni - motyogta a bőrömbe. Mindig libabőrös lettem, ha hozzám ért. Ha az ajkával, ha a kezével, ha az ujjaival. Mert imádtam vele lenni... de tudom, hogy nincs itt.
Kinyitottam a szemem, és fájdalmasan nyilallt belém a tudat, hogy megint álmodtam. Pedig nagyon rég nem álmodtam már Matthewról, és most megint. Már hónapok óta elment, és nem is gondoltam rá egészen tegnap estig. A képzeletem játszadozik velem. Talán nem is érezném ezeket, ha velem lenne. Ha együtt lennénk. Soha nem ismertem igazán.
Megszólalt a mobilom ébresztője, és ritka pillanatok egyike, hogy időben fel tudok kelni, és nem késem el az iskolából.
Szerencsére a buszon nem volt ismerős. Most nincs kedvem beszélgetni. Inkább ha már tegnap este elkezdtem felszakítani a sebeket, akkor folytathatnám. Nem is sebek, ezek szép emlékek. Csak az fáj, hogy elmúltak, és hogy lezárult egy korszak. A korszak, ami nem is teljesedett ki igazán. Vagy talán ez lett volna a teljesség? Olyan lezáratlanul ért véget. Egyszer csak..
Újabb emlék férkőzött a gondolataim közé.
(Augusztus)
Ez a harmadik vagy negyedik edzés azóta, hogy Maathew megjelent a színen. Köszönünk egymásnak, néha megkérdezi mi újság, de tudom, hogy nem több mint barát. Szerencsére nem is tekintem őt többnek, de attól még jó, ha a közelemben van. Mostanában úgy érzem csak azért járok edzésre, mert ő is itt van. Az uszoda udvarán fogunk szárazföldi edzést végezni. Futás.. blee.. ez a véleményem. Utálok futni.
mikor kiléptem az öltözőből Matthew már az előtérben ácsorgott a többiekkel.
- Miért vigyorogsz? - kérdezte mosolyogva, ahogy mellé léptem. Vigyorgok? Tényleg vigyorgok. Képtelen vagyok nem ezt tenni.
- Ja, csak boldog vagyok - rángattam meg a vállamat.
Az edésen végig együtt futottunk, néha cseszegetett, hogy miért nem futok gyorsabban de sokat nevettünk.
Pörögnek a fejemben az emlékek. Eszembe jutott, mikor szó szerint összefutottunk. A sulija körül futotta a kupert, én pedig az osztállyal mentem valahova. Rám nézett és rám mosolygott és én ugráltam örömömben. Később pedig ő maga említette meg, hogy aznap muszáj volt mosolyognia. Oh.. kínzó emlékek. Hol van most az az édes mosolygós Matthew, akit annyira szerettem? Akivel imádtam beszélgetni... aki könnyeket csal a szemembe?
- Füvezel? - kérdezte egyszer az edzésen, mikor kiszálltam a medencéből. Micsoda?
- Nem - közöltem értetlenül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése