33. Fejezet /Utolsó fejezet/

Sziasztok!

Szomorúan látom, hogy egyre kevesebben kattintotok.. :( Remélem azért nem ment el mindenkinek kedve teljesen a történettől. Próbáltam mást alkotni, próbáltam valami újat hozni, fogalmam sincs hogy sikerült. Az utolsó fejezet vidámabb lett, remélem ezt nagyobb élvezettel fogjátok olvasni. Imádtam minden percet, amit a írással tölthettem, mindenképp szólok, ha új blogba kezdenék, de egyelőre ez az egy marad. Most nagyon sok minden másra kell koncentrálnom, úgy pedig nem szeretnék blogba kezdeni, hogy nem foglalkozom vele rendesen. Az epilógus jövő hétre várható.
Láthatjátok új kedvenc képemet :) 

 Mindenkinek További jó Olvasást! :)

33. Fejezet

( Part last)

Rosalie Everhood: 

     Elkezdődött az iskola. Ez az év új illatokat hozott, új tanárokat és egy teljesen új életet. A végzős évem kezdetével minden megváltozott. Hogy hogyan?
      A nyár utolsó napjaiban elköltöztem otthonról. Miután lecsillapodtak a kedélyek, és mindenki megnyugodott Brad halála után, nagyon egyedül éreztem magam. Kyle elment, Matt pedig sem a hívásaimra, sem az emailjeimre nem válaszolt. Teljesen egyedül maradtam. Jessicáékat kivéve. Ők velem voltak. A két barátnőm. Amikor beköltöztem Kyle lakásába, minden sokkal jobb lett. Valahogy nyugalommal töltött el a gondolat, hogy már nem kell apám szidásait hallgatnom, és azt, hogy mennyire szerencsétlen vagyok az élethez. Teljesen új és pozitívabb életet kezdhettem. Azzal indítottam, hogy az iskola elkezdése előtt az egész lakást kitakarítottam. Fogalmam sincs miért, de jól esett. Jól esett dolgozni a házon, dolgozni egy jövőért. Dolgozni azért, ami talán egyszer az enyém lesz. Boldog voltam. Larát - a kiskutyámat - is beköltöztettem, hogy ne legyek egyedül. Mindennap vártam Kylera. Azzal, hogy ott laktam, sokkal közelebb éreztem magamhoz. Mintha ő is ott lenne velem.
     Mikor elkezdődött az iskola, és teljesen befejeztem a ház takarítását és renoválást, elhatároztam, hogy csak a tanulás lesz a legfontosabb, ahogy Kyle kérte tőlem. Viszont az iskola első napja után megtaláltam Kyle leveleit. Amiket még a rehabilitációs központban írt. Minden este felbontottam egy levelet. Ezzel még közelebb éreztem magamhoz, szinte éreztem őt magam mellett. A levelek az érzéséiről szóltak, nagyon sokszor elmondta, mennyire szeret, és mennyire hiányzom neki. Majdnem minden este könny csordult a szememből. Hiányzott, fájt. De éltetett a remény, hogy vissza fog jönni hozzám. Ezerszer elolvastam a legszebb leveleit, amikben azt írja, hogy csak miattam csinálja az egészet, csak azért tudja megcsinálni, mert tudja, hogy én létezem. Akkor még nagyon bántotta a dolog, hogy fizikailag bántott, és a reménynek csak szikráit látta akkor. Viszont mindennap megírta a levelet, és minden levélben szerelmet vallott.
      Aztán az utolsó levelek megváltoztak. Azt írta, egy közös jövő jár a fejében egész nap. Pedig akkor még nem mentem el hozzá. Eltervezte a házat, a közös házunkat. Abban amiben éltem. Nagyon sok mindent leírt. Már lassan letelt az első két hét az iskolából, mikor elértem azokig a levekig. Még az iskola kezdete előtt kaptam egy borítékot, amin feladó helyett, csak egy delfin volt. Rengeteg pénz volt benne, legalábbis bőven elég arra, hogy fizessem a rezsit. A maradékot eltettem. Így mikor Kyle régi leveleit elkezdtem olvasni, és megkaptam a második ilyen levelet, már volt elég pénzem arra, hogy elkezdjem az átalakítást.
     Szerencsére a szomszédba épp egy korombeli fiú költözött, aki elég sokat unatkozott otthon. Áthívtam segíteni, azt mondta, nagyon szívesen teszi. Így volt társaságom. Kyle szobájával kezdtem, mert a levelében azt írta, azt szüntetné meg először. Igazából csak kipakoltuk a bútorokat, és egy nyugtató színnel kifestettük. Minden percben azt kívántam, bár Kyle lenne itt, bár vele festhetném ki a szobát. Bár vele szórakozhatnék. Helyette csak Jackson volt itt, aki vicces volt ugyan, és elég sokat nevettünk, akkor sem Kyle Karlson volt az. Aztán átalakítottuk a nappalit. Letapétáztuk egy számomra nagyon szép tapétával. Próbáltam a zöld színnel és annak árnyalataival variálni, hiszen az a remény színe. Ha jól tudom. Meg persze a természeté és a békéé. Néhány nap alatt sikerült elkészülnünk a két szobával. Muszáj volt pár napot otthon aludnom a festék szag miatt, de így legalább volt időm gondolkodni. Vagyis volt időm máshogy gondolkodni. Előszedtem egy nagyobb dobozt, és elkezdtem belepakolni a könyveimet. Megfordult a fejemben a gondolat, hogy talán Kyle már nem is akarja ezt az egészet, de mégis legbelül azt éreztem, hogy vissza fog jönni hozzám. Persze nem volt rá garancia, de a remény éltetett mindennap. Amikor felkeltem, csak azért keltem fel, hogy várjak a barátomra. Hogy felkészüljek arra, bármelyik pillanatban betoppanhat. Esténként persze magányosan feküdtem le, Larával az ágyban, de aztán jöttek az álmok, amikben Kyle mindig velem volt. Aztán eljött az október, és egy újabb boríték, újabb pénzzel. Viszont egy cetli is volt benne, azzal a felirattal, hogy " Várj rám!"  Ez még nagyobb reményt adott, így rátértem az utolsó és legfontosabb szobára. Amiről csak annyi állt a levelekben, hogy " Végül pedig a hálószobánk. Tudod ma jártál itt először, és ma már hinni kezdtem a közös jövőnkben. A fejemben már összeállt a közös jövő alapja, egy közös otthon. Nagyon sok mindent megterveztem, de arra jutottam, hogy az utolsó és legfontosabb szobát, rád hagynám. Szabad kezet adnék neked benne, hiszen abban a szobában veled lehetnék, és nem érdekelne, milyen színűek a falak, vagy milyenek a bútorok. Csak az számítana, hogy veled lehetek. Viszont a rózsaszínt nem engedném" 
      Az októberi borítékban talált cetli mindent megpecsételt. Eddig semmit nem változtattam a szobán, amiben régen a szülei éltek. Nem éreztem őket, nem éreztem, hogy valaki másé lenne.   
    Végül elkezdtem tervezgetni a szobát. Napokat töltöttem a papír fölött, iskolában és otthon, órákat töltöttem az üzletekben. Mindennek olyannak kellett lennie, mint egy pár szobája.    Amiben Kyle is jól érzi magát. Nem csak én. Jacksonnal elég sok üzletet bejárunk, átmentünk a határon túlra (merthogy épp a határ mellett laktunk) is. Szerencsére a fiú értett majdnem mindenhez, ami fontos volt. Mármint tudott villanyt szerelni, össze tudott szerelni egy bútort, és nagyon jó tanácsokkal látott el.
     A hét elején kezdtem a tervezést, a hétvégére pedig majdnem minden összeállt a fejemben. Jessicáék kicsit megszállottnak néztek, és ezt meg is jegyezték.
- Akkor ma jössz a Centralba? - bökött meg Jessica a könyökével egyik óra után. Épp a tanszereimet szedegettem össze.
- Öhm, persze. Vagyis nem tudom. Elég fáradt vagyok.
- Rendben. Viszont holnap muszáj elmennünk vásárolni. Úgyis van pénzed, ez már nem lehet kifogás. Christian elég jól megfizet - lelkendezett a lány mellettem. Elmosolyodtam és bólogattam.
- Persze, de mintha már néhányszor megköszöntem volna neki
   Merthogy a Centralt Christian vette át. Három év letöltendőt kapott Brad miatt. Mint kiderült közvetve bár, de Christian tudott néhány gyilkosságról, és soha senkinek nem szólt róla. Emiatt ítélték el egyedül. A nyakába varrták azt is, hogy segédkezett a drogterjesztésben és persze az a sok testi sértés, amit elkövetett. Ha bár nem volt teljes mértékben rossz, én tudtam hogy mindig is a család miatt csinált mindent. Nem mentség, de tudom, hogy nem rossz ember. Ismertem a múltja egy részét. Nagyon sok enyhítő körülmény volt. Mivel ő most börtönben ült, Jessica vette át a vezetést, persze segítséget és tanácsokat kérve Christiantól, és szigorúan csak addig, míg a fiú ki nem szabadul. Ők közös életet éltek, mégis elválasztotta őket a hatalmas épület. Annyira más volt ez, mint amit én elképzeltem a börtönökről.
      Szóval nekem munkára volt szükségem, így Christian azonnal felajánlotta, hogy dolgozhatok nála, ha szeretnék. Vagyis Jessicának és neki, mert az üzletet ketten vitték. Természetesen igent mondtam, hiszen nagyon régóta szerettem volna bárban dolgozni. A remek főnökömnek köszönhetően, a munkaidőmet én oszthattam be. Ami általában hétvégét jelentett, és maximum egy munkanapot. A ház volt az első, de nem akartam, hogy csak a Kyle által küldött pénzt fordítsam rá. Én is szerettem volna beletenni a "közösbe" így az apróbb tárgyakat és bútorokat én vettem a házba. Ráadásul még magamra is költhettem, ami a legjobb volt.

    Október végére már kezdett minden nagyon rosszul esni. Kyle hiánya a legrosszabb volt. Próbáltam az iskolára koncentrálni, de nem mindig ment. Jackson egyre többet aludt a nappaliban, mert egyre közelebb kerültünk egymáshoz, én pedig rettenetesen egyedül éreztem magam. Esténként együtt filmeztünk, aztán beszélgettünk és aludtunk. Lelkiismeretfurdalásom volt, de eszem ágában sem volt túl közel kerülni Jacksonhoz. Csak nem akartam tovább egyedül lenni. Néhány napja újra elolvastam a levelek, most már az új hálószobában. Lecseréltem az ágyat, a bútorokat. Új függönyöket vettem. A falak fehér színűt kaptak, de például az ággyal szembeni falra két hatalmas vörös rózsát ragasztottunk, melyek a szekrény két oldalánál helyezkedtek el. A rózsából zöld szár indult el, egészen a padlóig, azon pedig néhány kisebb rózsa nyíldogált. Nem akartam túl cicomázni az egészet, egyszerűt szerettem volna és szépet. Az ágytól jobbra eső falra egy fekete vonalas pillangót tettem, ami az ablak felé repült. A bal oldali fal pedig halvány bézs színű volt, és a sarokban egy nagyobb, de annál egyszerűbb bokor díszelgett. Több színű vonalak ágaztak el minden felé, a végükön pedig színes, egyszerű virágok nőttek. Semmi nem volt túl díszítve, egyszerűen három minta volt, de nagyon jól néztek ki. A bútorozás csekély volt. Csak az ágy előtt volt egy kisebb szekrénysor, rajta tévével. Valamint az ablak mellett, egy ruhásszekrény. Az ágy fölé egy delfinekkel teli lagúnás képet akasztottam.


   Lehullottak a levelek a fákról a kertben. Minden elkészült, az egész házat átalakítottam. November vége volt. Hosszas tárgyalás után sikerült visszaszereznem Kyle kutyáját, Zeust. Először féltem, hogy mi lesz vele és Larával, merthogy Lara kicsi volt, Zeus pedig egy óriás, de elég jól kijöttek. Először csak morogtak egymásra, de aztán együtt aludtak a nappaliban a kanapén, esténként pedig Lara velem aludt. Szomorúan néztem ki az ablakon a hálóban. Vihar volt, szörnyen erős. A fenébe is, november vége van. Vajon együtt tölthetem Kylelal a karácsonyt? Vagy évekig nem akar visszajönni? Már teljesen kész volt a családi ház, berendezkedtünk a kutyákkal, egyedül Kyle hiányzott. De ő nagyon. A szívem nagyon fájt. Egyedül voltam.

     Szomorúan sóhajtottam, majd az üres tányéromra néztem magam előtt. Az ágyra csúsztattam a könyveimet az ölemből, aztán felálltam, hogy kivigyem a koszos tányért a mosogatóba. Hallottam, hogy a kutyák ugrálnak, és mikor kinyitottam a szoba ajtót, ledöbbentem. Biztosan csak álmodtam. Ajkaim szétnyíltak, elfelejtettem levegőt venni. A szívem hevesen dobogott és nem tudtam, hogy sikítsak, vagy sírjak-e örömömben. Kyle ugyanúgy ledöbbent, ahogy én. A cipőjét már levette, ruhája csurom víz volt, ahogy ott állt a nappali másik végében.
- Itt maradtál - szólalt meg halkan, teljesen lesokkolódva. Nem bírtam tovább várni, a tányér kicsúszott a kezemből.
- Kyle - rohantam felé boldogan.
    A nyakába ugrottam, ajkam máris az övén volt, szorosan öleltem, tudni akartam, hogy ez nem csak álom. Istenem, tényleg itt van. Lábamat szorosan a derekára fontam, beletúrtam a vizes hajába, és csókoltam a gyönyörű száját, ahogy csak tudtam. A falnak estünk. A táskája kiesett a kezéből, és hangosan puffant a földön. A vágy tornádóként árasztotta el a testemet, alig kaptam levegőt a hirtelen döbbenettől és a túláradó boldogságtól. Öleltem, ahogy csak tudtam, csókoltam, amennyire csak bírtam. Ajkunk elválaszthatatlanul tapadt össze.  Boldogság könnyek csorogtak végig az arcomon, az egész testem fel tudott volna robbanni a boldogságtól. Kyle beletúrt a hajamba, szorosan tartott a kezeiben. Átázott a vékony felsőm, és a jeges víz csípte a combomat és a lábamat, ahol már nem volt anyag. A barátom elrugaszkodott a faltól, a következő pillanatban pedig letett a kanapéra.
- Várj - állt meg hirtelen. Kinyitottam a szemem. A fiú fölém magasodott, hajából csöpögött a mellkasomra a víz. - Olyan rég láttalak, Rose - suttogta gyengéden, majd lágy puszit nyomott a számra.
- Úgy hiányoztál, Kyle! - szorítottam magamhoz a fiút. Ajkaim szüntelen csókolták a bőrét, ahol tudták. A nyakát, az arcát.
- Rose! Egy kicsit - szólt rám határozottan, majd megint eltolt magától. Csalódottan néztem rá. - várj egy kicsit, hadd fogjam fel, mi történik - bocsánatkérő szemekkel néztem rá. - Képtelen vagyok elhinni, hogy itt maradtál, és mindent megcsináltál. Megcsináltad a házunkat, Rose - mosolyodott el boldogan. Hosszasan megcsókolt, teste az enyémhez simult. Átkaroltam a nyakát. - Az otthonunkat - suttogta ajkaimba.
- Megvárattál! - motyogtam a szájába, majd visszacsókoltam. Feljebb nyomtam magunkat, hogy ülő helyzetbe kerüljünk. - Azt hittem kicsit hamarabb jössz - húzódtam el tőle kissé. Lefejtettem róla a vizes a kabátot, ő pedig két kezébe fogta az arcomat. Felnéztem rá. Csillogtak a szemei, sokkal magabiztosabb fiú lett belőle. Most már férfinek nézett ki, nem kisfiúnak.
- Sajnálom - simogatta meg hüvelykujjával az arcomat. - Muszáj volt behoznom a lemaradásomat, de most már itt vagyok.
- Kyle - húzódtam közelebb hozzá azonnal. Lassan ledöntöttem a kanapéra, majd rámásztam. Értetlenül nézett rám, de én tudtam, mit akarok. Őt. Csak is őt. Ajkammal végigsimítottam az ajkain, miközben elkezdtem kigombolni az ingét - Akarlak - suttogtam határozottan a szájába, majd szenvedélyesen megcsókoltam. Testünk összesimult, kezeit a derekamra vezette, majd elkezdte lehúzni rólam a felsőmet. Kissé megrázkódtam, ahogy hideg kezével hozzám ért, de nem zavart különösebben. Kibújtam a pólómból, ő pedig megszabadult az ingétől. - Ne itt - néztem rá komolyan. Összeráncolta a homlokát. - Avassuk fel a hálót - simítottam végig csupasz felsőtestén. Izmosabb lett, a bőre sokkal szebbnek tűnt, ahogy végignéztem rajta. Már nem az a kisfiús Kyle volt, akit megismertem. Sokkal több, sokkal jobb.
   Beletúrt a hajamba, hogy gyorsan magára húzhasson. Forró ajkai az enyémen, kezem a testén, keze az enyémen. Felült, az ölébe vett, majd könnyedén tartva a karjai között, elindult velem a hálóba. Hátával lökte be az ajtót, míg én kapaszkodtam a férfibe, és mohón csókoltam. Mielőtt elfektetett volna az ágyon, félúton megálltunk, és egy gyors mozdulattal lesöpörtem a tankönyveimet onnan. Elnevettem magam, mi pedig máris a puha matracon feküdtünk.
- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte halkan.
- Igen, teljesen biztos. - húztam magamhoz közelebb a nyakánál. Arcunk egy hajszálnyira volt egymástól - Szeretlek Kyle, és te vagy az egyetlen, akivel megosztanám mindenemet. Te vagy az egyetlen, akivel meg akarom osztani. Az egyetlen, akinek odaadnám mindenem.
- Én is szeretlek, Rose. Eddig nem tudtam mit jelent szeretni, de most már tudom. Szeretni akarlak téged örökre. Megígérem soha többé nem foglak bántani.
- Akkor szeretkezz velem Kyle Karlson - simogattam meg a tarkóját gyengéden.
- Bár tudnád, mióta várok rád - suttogta ajkaimba, majd enyémre tapasztotta az övéit.

   Soha életemben nem éreztem még azt, amit Kyle adni tudott, amit kihozott belőlem. Amikor a testünk összeolvadt, megszűnt minden, és csak ő volt és én. Túl áradt bennem a boldogság, és annyira fantasztikus érzés volt vele lenni. Vele lenni úgy. Összeolvadni, szeretni egymást. Leírhatatlan extázis kerített hatalmába. Otthon voltam, boldogságban és szeretetben. Az ember azt érzi. Az igaz szeretet érzi. Olyan dolog volt az, amit Kyle adott, ami felbecsülhetetlennek számított. Neki adtam a legfontosabb dolgot a világon, és én akartam neki adni. Soha nem akartam abbahagyni, örökké így akartam élni szeretetben és Kylelal. A gyengéd érintéseiben, a gyengéd csókjaiban, az érzésekben. Úgy éreztem ez az utolsó kulcs ahhoz, hogy teljesen összekössük magunkat. Egyek voltunk, család voltunk. Elválaszthatatlanok.

Nagyon mélyen aludtam. Tudtam, hogy fel kellene már kelni, hiszen lassan el kell indulnom az iskolába, de nagyon kimerültem. Próbáltam felébredni, legalább agyilag. Kyle gyengéden simogatta a hasamat hüvelykujjával, miközben hátulról átölelt. Ajka a nyakamon pihent. Elmosolyodtam.
- Jó reggelt! - suttogta a nyakamba, majd apró puszit nyomott rá. Pislogva próbáltam kinyitni a szemem, az ablakon beáradt némi fény. Halkan felnyögtem. Nemcsak a fény miatt, hanem mert volt egy kis izomlázam is. Úgy mindenhol.
- Jó reggelt! - fordultam meg a barátom karjaiban. A világ teljesnek tűnt, és szebben ragyogott minden, mint máskor. Kyle mellkasába fúrtam az arcomat, majd átöleltem őt.
- Tetszik a ház - suttogta a fülembe gyengéden és mosolyogva, majd megcsókolta az arcomat. - Remélem teljesen beköltöztél.
Rámosolyogtam, és bólintottam.
- Ez a hely a kedvencem - mosolygott rám őszintén, miközben az arcomat simogatta - imádom a mintákat a falon, és hogy minden olyan tiszta. Olyan tiszta, mint te.
- És mint te - motyogtam álmosan.
- Hogy sikerült visszaszerezned Zeuszt? - kérdezte boldogan.
- Egy kis tárgyalással. Most én jövök. Miért jöttél ilyen későn? - ráncoltam értetlenül a homlokomat.
- Nagyon sok mindent elintéztem. Angliában voltam. Mattel - elkerekedett a szemem - segített nekem talpra állni, találtam munkát. Matt felkészített az utolsó évemre, meg elég sok orvosnál jártam.
- Orvosnál? - kérdeztem érdeklődve. Kitöröltem a szememből az álmot. Kyle a hátára fordult, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. Simogattam a hasát, míg ő a hátamat.
- Igen. Megpróbáltam helyrehozni, amit elrontottam. Egy teljesebb élet reményében. Próbáltam tenni valamit a kezem ellen - felemelte, az erek vastagon dagadtak ki az alkarján, a bicepsze felé. - A szívemért, és nagyon sok mindenért, amit elrontottam magamban.
- És sikerült?
- Nem teljesen. Már sosem lehet olyan erős a szervezetem, mint egy normális emberé. - közölte halkan.
- Nem baj. Majd én gyógyítalak, ha beteg leszel - mosolyogtam rá elégedetten. Megfogta az államat, hüvelykujjával megsimogatta alsó ajkamat. Fejét kissé oldalra döntötte.
- Ragyogsz. Régen nem mosolyogtál ennyire és így.
- Szerintem igen.
- Nem láttad magad. Nagyon jól érzem magam, Rose. Otthont teremtettél nekem. Tudod milyen csodálatos volt haza jönni? Meleg, szeretetteljes otthonba? - Kyle felült. Magam köré tekertem a vékony pokrócot. Kyle megsimogatta az arcomat - El sem tudom neked mondani, mennyire hálás vagyok. Mennyire csodálatos érzés így haza jönni. Valahová, haza. Amikor a szüleim meghaltak, már nem volt otthonom. De te újra teremtettél egyet, Rose.
   Közelebb hajolt hozzám, ajkát gyengéden az enyémre nyomta. Kezét a tarkómra helyezte, és egyre feljebb csúsztatta a hajamba, míg finoman ízlelgette ajkaimat. Elengedtem a pokrócot, ami puhán gyűlt össze körülöttem, hogy mindkét kezemmel átölelhessem. Meztelen bőröm, az ő testéhez simult. Az ölébe másztam, lábamat átvetettem a derekán, és összekulcsoltam a testén. Kissé elvált tőlem, majd lenézett kettőnk közé. Maga mögé nyúlt.
- Tudom, hogy nagyon fiatalok vagyunk, Rose - kezdte halkan - De én tudom, mit akarok. Téged akarlak - nézett a szemeimbe határozottan - Téged örökre. Tudom, hogy te vagy a legjobb dolog az életemben, és hogy azt akarom maradj mellettem mindig. Te is ezt akarod, Rose? Akarsz engem?
- Igen. Szeretlek Kyle, és én is veled akarok lenni.
- Akkor hozzám jönnél feleségül? - kérdezte komolyan, majd kettőnk közé emelt egy dobozt, benne egy gyönyörű gyűrűvel. MI? Micsoda? Képtelen voltam felfogni mi történik. Annyira váratlanul ért, hogy leblokkoltam, és csak néztem a gyűrűt magam előtt döbbenten. - Rose - szólalt meg Kyle aggódva. - Szeretnél a feleségem lenni, Rosalie Everhood? - hosszú szünet következett. Feleség? Tizenhét éves vagyok, de tudom, hogy vele akarok maradni. Örökre vele akarok maradni. Megcsókolta a számat és becsukta a dobozt. - Rendben, nem kell rá válaszolnod - mondta halkan.
- Ne! Várj! - megfogtam a kezét, és visszaemeltem kettőnk közé. Kinyitottam a dobozt. - Veled élni, örökre? - motyogtam döbbenten magam elé. Ujjaimat végigvezettem a karján, a vállán, a nyakán, az arcáig. Belenéztem a komoly, csillogó szemeibe. - Olyan szép ez a szó. Örökre. - suttogtam elérzékenyülve. - Veled. - lélegzetvisszafojtva várt a válaszomra. Elmosolyodtam. Jobban befészkeltem magam az ölébe - Igen, Kyle. Lennék a feleséged, bármikor.
Felhúzta az ujjamra a gyűrűt. Csókja hálával teli volt, és boldogsággal telt. Lenyomott az ágyra, hogy folytathassuk az éjszakát, és újra együtt lehessünk.