Epilógus /10 évvel később/

Köszöntelek titeket az utolsó bejegyzés alkalmával :)

 Már többször írtam, hogy vége a történetnek, de most elérkezett az utolsó rész. Be kell vallanom, eleinte nehézkesen írtam, hiszen nem kaptam visszajelzéseket és nem tudtam igazából, hogy mit csinálok :) Aztán folyamatosan jöttek a pozitív dolgok, és rájöttem, hogy minden kezdet nehéz. Most pedig nehéz szívvel zárom le a blogot, hiszen Rose és Kyle karakterét nagyon megszerettem a történet alakulása során. Köszönöm mindenkinek a kattintást, a pipákat, a támogatást. Ezek adtak erőt az utolsó néhány fejezethez, amikor már kezdett elfogyni az ihletem. Aztán arra gondoltam, hogy nem hagyhatom cserben az olvasókat, így írtam és írtam, végül pedig elkészült a történet. Több-kevesebb változást tennék bele így utólag, de ez csak azt bizonyítja, hogy felnőttem a történethez. :) Legalábbis remélem. 
Nem szeretnék túl sokat áldozni a végszónak, hiszen néhány hete már búcsúzkodom tőletek. Tudjátok, hogy nem teszek ilyet, de most szeretnélek megkérni titeket, hogy írjatok egy-egy véleményt. Most hogy így a történet végére értetek, remélem megfogalmazódott egy vélemény bennetek, és nagyon boldoggá tennétek, ha ezt leírnátok nekem :) Ez olyan utolsó kívánság féle :) 
Szóval köszönök mindent, és remélem találkozunk még. 

További Jó Olvasást! 
Rose

 Epilógus

Rosalie Everhood: 

    Kyle forrón ölelő karjaiban feküdtem a saját házunkban, a saját ágyunkban. A csodálatos életünkkel. Kyle elvégezte az egyetemet, pszichológus lett, bár az orvosi egyetemen is szerzett diplomát. Néhány évet töltöttünk Angliában, de nem igazán jött be az az élet, és mindketten  visszavágytunk ebbe a lakásba. Most egy intézetet vezet a város szélén, olyat amilyenben ő is volt. Azóta hogy visszajött Matt-től, teljesen megváltozott. Már nem élte a kicsapongó életét. Komolyan vette az iskolát és a tanulást. Komolyan vette a kapcsolatunkat és minden mást az életben. Férfi lett belőle, én pedig nővé váltam mellette. Én is sokat változtam. Már nem voltam az a lány, akinek semmi nem számított. Már képes voltam törődni az emberekkel, kezdve Kylelal. Régen csak én számítottam, mostanra viszont már nem én állok a listám élén. Rajta vagyok, de nem legelöl. 
    A mellkasára hajtottam a fejem és lassú köröket rajzoltam a hasára. Hirtelen elkapta a kezemet és a szájához emelte, hogy megcsókolhassa a gyönyörű gyűrűt, amivel véglegesen összekötöttük az életünket a házasság szentségében. Széles mosoly terült el az arcomon, és megcsókoltam a mellkasát.
- Min gondolkodsz? - néztem fel aztán, kipihenten és jókedvűen a férjemre. Belecsókolt a tenyerembe és lehunyta a szemét. Még mindig hevesen vert a szívem forró csókjaitól.
- Szeretlek - suttogta gyengéden és megpuszilta a fejem búbját is, miközben még jobban szorított meztelen testéhez. Mindig így aludtunk, és ez csodálatos volt. - Azon gondolkodtam, hogy mennyire szeretlek - mondta a reggeli rekedtes hangján - már évek óta együtt vagyunk, és én még mindig szerelmes vagyok beléd - közölte csodálkozva - azt mondják ez lassan szeretetté alakul át, csak szeretetté. Ez sokkal több amit irántad érzek, lehetetlenség elmondani.
- Én is nagyon szeretlek Kyle - másztam rá a férjemre boldogan. Lábamat átvetettem a derekán, és a testére feküdtem, ő pedig magához szorított.
- Mrs. Karlson - nézett rám halálosan komolyan - ha most elkezdjük, nem fogok tudni leállni, te is tudod. Nekem pedig egy új ügyféllel kell találkoznom... - elfordította a fejét és az éjjeliszekrényen álló órára pillantott - úgy egy óra múlva - fordult végül vissza hozzám.
- Én is mehetek? Kíváncsi vagyok rá. - simítottam végig izmos mellkasán.
- Na és Jared? - vonta fel kíváncsian a szemöldökét.
- Ma anya akarja kisajátítani magának. Azt mondja, keveset látja az ő drága kisunokáját. - forgattam meg a szemem a gondolatra. Hiszen majdnem minden hétvégét együtt töltenek. Hol apunál van, hol anyunál. Hétvégente szinte nem is látjuk. Ami nekünk jó, mert végre kettesben lehetünk a nehéz hét után.
- Akár nála is aludhatna - húzta fel a férfi a szemöldökét azzal a pimasz vigyorral fűszerezve.
- Meglátom mit tehetek érted, Mr. Karlson.
- Istenem, az az ügyfél várhat - húzott magára a férfi türelmetlenül és már az ajkaimra is tapadt.

- Gyere már Jared, a mami már vár - ráncigáltam el a legók közül a fiamat - a maminál is tudsz játszani - emeltem a karomba a két éves kisfiút, mire elkezdett sírni. - Ne már Jared, ne csináld ezt velem - puszilgattam meg bocsánatkérően az arcát. Már lassan fél órája próbálom elszakítani a játékoktól. Szeretem, ha játszik velük, de most mennünk kell.
  Pár pillanattal később Kyle jelent meg a kisfiúnk szobájában az ingét gombolgatva. Féluton abbahagyta és Jaredért nyújtózott.
- Gyere ide kincsem - motyogta Kyle a kisfiának, majd az oldalára ültette. Elsöpört egy vékony tincset a homlokáról, és kivitte Jaredet a szobából. Két másodperccel később fiam nevetése töltette be az egész lakást, nekem pedig megint boldogsággal telt meg a szívem. Imádtam, hogy Kyle ennyire ért a nyelvén. Mindig sikerült lenyugtatnia, ha valami baj volt. Kicsit féltékeny is voltam emiatt, hogy Jared minden körülmény között hallgat az apjára. Talán majdha kislányom lesz...
    Kyle a nappaliban ült ölében a kisfiával és lovagoltatta a lábán. Mindketten nevettek. Neki dőltem a falnak és őket néztem. Egész nap el tudnám nézni őket.

- Szia, anya - nyitottam ki neki az ajtót, mielőtt csöngethetett volna.
- Szia, Rose - csókolta meg gyengéden az arcomat - az unokámért jöttem - nézett el a vállam fölött izgatottan a nappaliban nevetgélő vejére és az unokájára. Most már az ajtóból is rá lehetett látni a nappalira, ugyanis végeztünk egy kis átalakítást.
- Amint megunta Kylet, viheted is. Előre figyelmeztetlek, ez nem mostanában lesz - tártam ki előtte az ajtót még jobban, hogy bejöhessen.
- Mami - rohant kiabálva anyám felé a kisfiam. Kyle felállt és folytatta az ingének gombolását, míg Jared anyám nyakába ugrott. Kyle közelebb lépett hozzám és magához vont.
- Késésben vagyok, kicsim. Indulhatnánk, lassan? - kérdezte kissé aggódva a férjem. Bólintottam, és kisiettem az autóhoz elintézni néhány dolgot.
   Mire visszaértem a lakásba Kyle mély beszélgetést folytatott az anyámmal, akinek az ölében Jared nyugtalanul fészkelődött.
- Persze, nem gond - hallottam anyu hangját, miközben beértem a nappaliba. A férjem mellé álltam, aki épp bekötötte a nyakkendőjét.
- Mi nem gond? - kérdeztem értetlenül.
- Csak lefoglaltalak ma estére - vigyorgott rám Kyle csibészesen.
- Oh - elpirultam és megpusziltam az arcát.
- És a hétvégére is - tette hozzá boldogan mosolyogva. - viszont most már tényleg indulnunk kell. Carla? - nézett anyámra kérdőn.
- Menjetek csak, majd én bezárom az ajtót.
    Lassan haladtunk az intézet felé. A kocsiban Kyle megfogta a kezemet és gyengéden simogatta. Általában így vezetett. Azt mondta, ez valahogy megnyugtatja. Azt mondta, megnyugtatom, ha hozzám érhet.
- Van két teljesen különböző kérdésem - szólaltam meg halkan, miközben az egyik piros lámpánál álldogáltunk a könnyű hóesésben.
- Ne várakoztass meg - fordult felém Kyle mosolyogva.
- Az egyik, hogy mire kellek a hétvégén?
- Oh - a vigyora még szélesebb lett, amibe az egész testem édesen megborzongott - hát meglepetés. Elutazunk, annyit elmondhatok.
- Imádom a meglepetéseket. A másik pedig...mit tudsz erről az ügyfélről? Könnyű vagy nehéz meló?
- Nem tudom - rázta meg a fejét, miközben sebességbe tette a kocsit - de te is nagyon jól tudod, hogy egyik eset sem könnyű.
   Néhány perc múlva leparkolt az intézet előtt. Sajnos bővítenünk kellett az épületet, mert egyre több az "ügyfél". Kyle a megszokott lazaságával szállt ki, én pedig követtem. Megfogta a kezemet és felsétáltunk a lépcsőn az épület bejáratáig. A férfi kinyitotta előttem az ajtót és beengedett. Ismerős környezet fogadott. A volt munkahelyem. Nem is igaz, mert még mindig itt dolgozom, de nem főállásban. Vagyis inkább néha-néha beköszönök.
- Mr. Karlson - állt fel a jobb oldalon elhelyezett székekről egy fiatal hölgy.
- Mrs. Harrison - fogott vele Kyle udvariasan kezet. Szemem a magába forduló fiatal fiúra esett. Kyle régi énje jutott róla eszembe. Lila ajkai voltak, sápadt bőre és üres tekintete. Remegett és biztos voltam benne, hogy rettenetesen érzi magát. Fekete kapucniját a fejébe húzta és összekuporodott Mrs. Harrison mögött.
- Hadd mutassam be a feleségemet - fordult most felém  Kyle - Rosalie Karlson, Emma Harrison - a nő nagyon ismerősnek tűnt, ahogy kezet ráztunk, biztatóan rámosolyogtam. - menjünk be az irodába, én azt javaslom.
   Ebben a pillanatban lépett be Jessica és Christian a hatalmas üvegajtón. Feléjük fordultam és széles mosoly terült el az arcomon, ahogy megláttam a legjobb barátnőmet, széles mosolyát, és hatalmas pocakját. Elengedtem Kyle kezét és máris feléjük robogtam.
- Héj, szia - ugrottam azonnal a barátnőm nyakába - hogy érzed magad? Milyen volt az Európai körút? - támadtam le azonnal, ezer meg ezer kérdéssel. Gyönyörű napbarnított bőre lett, bár ő mindig is barnább volt, mint én. Arca ragyogott, mint mindig Christian közelében. Főleg most, hogy ikreket várt tőle.
- Szia Rose - puszilt meg kedvesen Christian is, majd Kylehoz sietett, kettesben hagyva minket a leges legjobb barátnőmmel.
- Eszméletlen volt - kezdett mesélni Jess vidáman. - De Christiannak nagyon ki kellett számolnia, mire érünk haza. Mindjárt jönnek a lurkók. Mégsem szülhetek Velencében.
- Oh, a kis Mia és a kis Damien - hajoltam a barátnőm pocakjához hogy megsimogathassam - miért nézettétek meg? Sokkal nagyobb a meglepetés, amikor akkor derül ki, mikor megszülted őket.
- Christian ötlete volt, mert elkezdte megépíteni a szobákat és hát nem csinálhattunk semleges szobákat vagy csak kislányosat vagy csak kisfiúsat, meg nem vehettünk csak fiús holmikat, vagy csak lányos holmikat. Érted?
- Persze, nem iszunk meg valamit? - egyenesedtem fel és hátra fordultam. Kyle a fiúval és a nővel a nyomában indult el az irodája felé, miközben intenzív társalgásba bonyolódott Christiannal.

   Szinte egész nap Jessicán és Christianon gondolkodtam, és persze az új fiún az intézetben. Még a bevásárlásra sem tudtam eléggé koncentrálni. Lassan toltam a bevásárlókocsit az üzletben.
   Christiant jó néhány évvel ezelőtt kiengedték a börtönből, és azóta nem keveredett semmi rosszba. A kávézó virágzik a keze alatt, Jessica pedig még sosem volt ennél boldogabb. Amint Christian kiszabadult, elvette a barátnőmet. Aztán szinte körbejárták a világot, Christian nem sokkal a házasságuk után elvitte Jesst Japánba, ahova már tíz éves kora óta vágyott. Most pedig az ikrek születése előtt még egy utolsó körútra mentek, mielőtt lekötnék magukat a gyerekek mellett. Jessicával megkaptuk azt, amire mindig is vártunk. Olyan embereket kaptunk magunk mellé, akik szeretnek minket, sőtmitöbb tisztelnek minket, és ez egyszerűen csodálatos.
- Szia - hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül, a következő pillanatban pedig Matt lépett mellém mosolyogva.
- Szia, Matt - ugrottam a nyakába boldogan. Évek óta nem láttam őt, még amikor Angliában éltünk sem találkoztunk vele túl sokat. - Hű, hogy megváltoztál - néztem végig rajta csodálkozva. Kócos, kisfiús haja eltűnt, helyette figyelmesen beállított frizura vette át a helyét. Még a ruhái ellenére is látszott, hogy megizmosodott, a jelenlétéből pedig sütött az a magabiztos intelligencia, ami régen még nem volt jelen. Hű. Ez aztán szép.
- Te is jól nézel ki - jegyezte meg mosolyogva. Istenem, most hogy látom ezt a mosolyt, rá kell jönnöm, hogy nagyon is hiányzott ez a mosoly. Mindig is fontos volt nekem, még úgy is, hogy ennyi év elválasztott minket. Nem annyira, mint Kyle, de szerves része volt az életemnek. Néha beszéltünk online, de nagyon ritkán. - A feleségemmel visszaköltöztünk egy kis időre a szüleimhez.
- A feleségeddel? - kérdeztem csodálkozva. Fura, hogy nem említette, bár féléve beszéltünk utoljára.
- Igen, Anna. A szobatársam volt még mikor először jöttem Angliába.
- Anna? - kérdeztem majdnem nevetve - emlékszem, mikor a kedvenc női nevedről beszéltünk. - Matt halkan felnevetett, kezeit zsebre dugta.
- Igen, érdekes, hogy pont egy Annát vonzottam be magamhoz. Figyelj. Nincs kedved este átjönni hozzánk? Szeretnélek neki bemutatni, és jó lenne újra beszélgetni, mint régen.
- Hát.. a ma este sajnos nem jó, Kyle tervezett valamit estére. Viszont jövő héten valamelyik este jó lenne.
- Rendben, akkor majd hívlak. Most mennem kell, sietek haza - lépett hátrébb egy bizonytalan lépést. Elmosolyodott. - Akkor majd beszélünk.
Hát ez fura volt.

   Késő délután benyitottam Kyle irodájába. Kicsi volt, de nagyon barátságos. Meleg színeket használva próbálta a megnyugtatás érzetét kelteni. Igazából az egész intézet az otthon érzetét keltette, nem véletlenül. Igaz sokkal több pénzbe került ez a stílus kialakítás, mint egy egyszerű, kórházszerű épületbe beruházni, mégis hatásosabb volt a páciensekkel dolgozni ebben a környezetben.
  Kyle néhány papír fölé görnyedt, miközben gondolkodva vakargatta a tarkóját.
- Minden rendben? - csuktam be magam mögött az ajtót halkan.
- Persze, csak az elszámolásokat nézem át - emelte rám egy pillanatra fáradt tekintetét. Sóhajtott és letette a kezében tartott papírt az asztalára, majd felnézett rám, miközben közelebb léptem. - Ez az fiú nagyon hasonlít rám, vagyis inkább a régi énemre - ismerte el kelletlenül. Eltolta magát az asztaltól, hogy az ölébe ülhessek - nincs célja, nincs mellette senki, nem érti mi történik vele. Össze van zavarodva és nagyon fél - tájékoztatott Kyle halkan. Arca aggodalmas ráncba futott össze. Kisímitottam a homlokából néhányat és csókot lehelltem rá.
- Majd te adsz neki életet. Ahogy olyan sok másik embernek adtál már, akik kikerültek az intézetből. - a mellkasomra döntötte a fejét.
- Te adtál nekem igazán életet Rose - suttogta a bőrömbe - minden nap hálát adok Istennek, hogy rád találtam, és hogy voltál olyan erős és átsegítettél ezen az egészen.
- Ezért te pedig életet adtál nekem, és Jarednek is. Valamit be kell vallanom Kyle - emeltem fel a fejét, hogy rám nézzen. Csillogott a szemem. Most már csillog a szeme. Amióta meggyógyult. - Eddig azért nem akartam elmondani, mert..hát ez nagyon hülyén fog hangzani, úgyhogy azt inkább mégsem mondom el miért - mosolyodtam rá kedvesen - de emlékszel, hogy ismerkedtünk meg? Emlékszel, hányszor voltunk együtt, miközben te ugyanúgy drogoztál, mint a többiek itt az intézetben? - meg akart szólalni, de a szájára tapasztottam az ujjamat - sosem mondtam el neked, de addig semmi nem érdekelt és én is magamba fordultam és egyedül voltam míg te nem jöttél. Kiráncigáltál abból a sötét világból, ahova én - mások segítségével - tettem hozzá szemforgatva - elbújtam. Elnyomtak, eltaszítottak egy olyan magányos világba, ahol nem voltam képes mosolyogni. Aztán jöttél te, a beszívott fejeddel - dörzsöltem meg játékosan a haját - színt és mosolyt vittél az életembe, még ha az nem is volt igaz. De a te segítségeddel voltam képes kilábalni abból a helyzetből, szóval nagyon hálás vagyok neked.
Az ajtó hirtelen kivágódott, mint egy végszóra. Rémülten kaptuk oda a fejünket. Christian zilált, arca ragyogott.
- Jessica most fog szülni - közölte izgatottan - szóval én elmentem. A kettesben a srác... öhm. - lehajtotta a fejét és levegőt vett - valami Simon, nem érzi jól magát. Nézzétek meg légyszi, én bemegyek Jesshez.
- Rendben, menj csak. Felhívom Robertet, majd átveszi a műszakodat - közölte higgadtan a férfi, akinek úgy kapaszkodtam a nyakába, mintha az életembe kapaszkodnék.
- Köszi haver, bocs, hogy megzavartam a... na szóval sziasztok - csukta be azonnal az ajtót.
- Hm.. - Kyle a telefonért nyúlt és felhívta Robertet. Rövid beszélgetés volt és tömör - Gyere kicsim - csókolta meg hirtelen az arcomat - nézzük meg mi a helyzet a mi Simonunkkal.

   Haza felé a kocsiban csend telepedett közénk. Talán azért, mert Simon tényleg olyan volt, mint Kyle és ez a felismerés mindkettőnket kissé lesokkolt. Voltak itt mindenféle egyének, de olyan még nem igazán akadt, akinek meghaltak a szülei, aki magányosan él hónapok óta egy hatalmas házban. Meggyógyítjuk. Meg tudjuk gyógyítani. Kyle mereven nézte az utat maga előtt.
- Kicsim - szólaltam meg halkan és bátortalanul. Megrázta a fejét, mintha ezzel kitisztítaná a gondolatait, majd felém fordult, apró mosolyt húzva magára.
- Tessék. - simogatta meg a kézfejemet gyengéden, miközben összekulcsolt kezeinkkel váltott.
- Csak arra gondoltam... tudod talán felújíthatnánk a fürdő melletti szobát, ami csak úgy van.
Merthogy a lakás három hálószobás volt, ebből az egyikben éltünk mi, a másikban pedig a kis Jared.
- És mit szeretnél vele csinálni, Rose? - kérdezte érdeklődve a férjem, miközben vártunk, hogy a kapunk kinyílódjon.
- Átalakíthatnánk gyerekszobának - ajánlottam halkan. A férjem értetlenül nézett rám.
- Jarednek már van szobája.
- Tudom - a hasamra néztem. Egyik kezemet puhán rásimítottam és megsimogattam a bennem növekvő kisbabát.
- Istenem! - kiáltott fel Kyle boldogan - Rose! - fogta két kezébe az arcomat. Arca ragyogott, gyors hálával teli csókot nyomott ajkaimra. - Kisbabánk lesz, Rose? - kérdezte boldogan. Széles mosoly terült szét az arcomon.
- Igen. Már hat hetes. - néztem a gyönyörűen csillogó szemeibe. Széles vigyor terült el az arcán, forrón megcsókolt. Azt hiszem nem igazán akartam leállítani, és nem is tettem. Még szerencse, hogy az ablakok sötétítettek voltak.

- B&J Rose? Ez meg mit jelent? - kérdeztem Kylet, ahogy egy papírra firkált az ágyunkban. Késő este volt már. Holnap ismét iskola, nem hiszem hogy házi lenne.
- A B Beautifult jelent. A J pedig Jackpotot. Ha rád gondolok, mindig az jut eszembe, milyen gyönyörű vagy. Számomra te vagy a Jackpot, a főnyeremény. Szóval én csak játszadoztam a szavakkal és a betűkkel és hát...ez jött ki.