6. Fejezet

6. Fejezet

A hasamat süttettem az olasz tengerparton. A levegőt betöltő sós illat elkábította az érzékeimet. Elfeküdtem a puha homokban. Annyira jó volt itt. A napsugarak nyaldosták a bőrömet. Ellazult voltam és gondtalan. Kiélveztem minden pillanatot. Minden pillanatot, míg vissza nem férkőzik Kyle hiánya.

Apámék vidám hangjára felemeltem a fejem és a könyökömre támaszkodva felültem. A tengerben
szórakoztak és vidáman úszkáltak. Mélyen és boldogan szívtam be a levegőt, mielőtt végig néztem volna magamon. Gyönyörű lett a bőröm a nyaralás alatt. Kylenak biztos tetszeni fog. Nekem is tetszik, imádom. Mindig is ilyen szép barna bőrről álmodoztam, és most itt van rajtam. Magabiztosan dőltem vissza a pokrócra.

Ez az utolsó napunk. Most már hiányzik Kyle. Előkotortam a mobilomat és a képernyőjét nézegettem. Még mindig semmi. Az első hat napban minden este felhívott, most pedig már három napja nem tudom elérni. Az utolsó beszélgetésünk elég rövid volt, és a hangja olyan... nyúzott volt. Azt mondta nagyon nehezen bírja már a távollétet, és hogy nagyon hiányzom neki. Majdnem elsírtam magam, olyan édes volt. A szívem összeszorult a hiányára akkor és most is. Csak remélni tudom, hogy rendben van és nincs semmi baja. Várom már, hogy otthon lehessek vele. Sokat gondoltam rá, de nem hiányzott. Csak az utolsó hívása után kezdtem rosszul érezni magam. Mintha valami nem stimmelt volna.

Apám barátnője lefeküdt mellém a homokba. Gonosz dolog volt, de nem akartam vele beszélgetni. Sokkal inkább akartam Kylera gondolni. Az első igazi, hosszú kapcsolatomra. A szívem összeszorult, az aggodalomra. Felidéztem az első csókunkat.

Kyle csókja puha volt és kellemes. Egyáltalán nem nyálas, ahogy az eddigi tapasztalataimnál. Lassan, kimérten ízlelgette az ajkaimat, nyelvét bekönyörögte a számba, hogy utána puhán végigsimítson az enyémen. Közelebb húzódtam hozzá, arcát két kezem közé fogtam és finoman visszacsókoltam. Soha nem éreztem még ilyen jónak egyetlen csókot sem. Nyelve elkalandozott a számban, elmélyült volt és egyre gyorsabb. Bátrabb és mohóbb. Belebizsergett a belsőm is ebbe az érintésbe. Kezét a tarkómra szorította és lendületet véve falta a számat, türelmetlensége és forró vágya keveredett édes nyálával a számban. Hirtelen beszívta a levegőt és közelebb rántott magához. Felszisszent a fájdalomra, de nem engedte el a nyelvemet, sőt beleharapott ajkamba, hogy ne húzódhassam el tőle. A fenébe. Mi nem… Mi csak barátok vagyunk. Nem lehetünk többek. ÁLLJ!

Eltoltam magamtól. Nem mertem a szemébe nézni, helyette inkább az ölét bámultam, és a dudort kettőnk között. Lesütöttem a szemem. Mindketten lihegtünk. Éreztem magamon a pillantását. Zavartam a fülem mögé tuszkoltam néhány tincset és mély levegőt vettem. Ellöktem magam tőle és felálltam, hogy kimossam a véres törölközőt.

- Nem akarsz engem? – kérdezte döbbenten suttogva.

-  Nem erről van szó – ráztam meg a fejem továbbra is zavartan. Felnéztem a csillogó szemű tükörképemre és szinte megijedtem a kipirult arcától. Végigsimítottam duzzadt ajkaimon és tátva maradt a szám.

- Van… valaki más? – folytatta Kyle nehézkesen, maga elé bámulva. Felszisszent én pedig gyorsan leguggoltam mellé és visszanyomtam őt a helyére.

- Figyelj Kyle – néztem a szemébe határozottan – Megbeszélem apával, hogy itt maradhass néhány napig. Ha fel tudsz jönni az emeletre, aludhatsz az ágyamban. Én majd alszom a kanapén vagy…. – hangosan beszívtam a levegőt, ahogy gyengéden a kezembe csúsztatta a kezét, és finoman megsimogatta. Nem tudtam befejezni a mondatot.

-  Nem érdemlem meg – suttogta maga elé a kezünket nézve.

-  Lehet. Viszont nem ismerlek annyira, hogy ne segítsem a gyógyulásod… sem hogy csókolózzam veled – az utolsó rész még nekem is halk volt, reméltem, hogy nem hallotta meg.

-  Sem ahhoz, hogy az ágyadba engedj a bugyid helyett. Mégis megteszed. – mi? A…

- Te csak azt akarod tőlem? – csuklott el a hangom a rémülettől. 
- Nem csak azt. Szeretnélek megismerni téged, aztán belemászni a testedbe – tágra nyílt a szemem a döbbenettől. Nem tudom miért, de valahogy mégsem borultam ki, hanem szinte izgalomba hozott a nyílt őszintesége. Mocorogtam és kihúztam a kezemet az övéből.

- Remek. Majd…hú.. ez váratlanul ért – zavartan vakargattam a tarkómat, ahogy felálltam. – most már a szobát sem tartom olyan jó ötletnek, úgy döntöttem a kanapén alszom.

Hát nem így történt. Mellette aludtam, mert filmet néztünk a szobámban. Nem próbálkozott semmivel, szerencsére. Viszont először aludtam olyan férfi mellett, aki nem családtag volt. Nem sokat aludtam, de biztos hogy többet, mint Kyle. Ő egész éjjel fent volt a fájdalmak miatt.

A kocsiban ülve már haza felé tartottunk. Olyan hosszúnak tűnt az út, de tudtam, hogy már csak néhány óra van hátra. Alig bírtam nyugton megülni a fenekemen. Minden másodperc kínzó lassúsággal telt.

- Hol álljunk meg ebédelni? – kérdezte apám vidáman. Mit csinálni? Tágra nyílt a szemem a döbbenettől.

- Sehol – vágtam rá ingerülten és megnéztem az időt a mobilomon. – Mondtam, hogy haza akarok már érni – folytattam egyre idegesebben. Apám szájáról eltűnt a mosoly. Fáradt vagyok és látnom kell Kylet, hogy semmi baja. Az ő állapotában… egy percet sem késlekedhetünk.

- Nem bírsz ki a pasid nélkül még egy kis időt? – folytatta apám gúnyosan, miközben engem nézett a középső tükörben.

- Nem! – vágtam rá gyorsan

- Mind éhesek vagyunk.

- Na és? – rángattam meg önző mondón a vállamat – én meg magányos. Ti nem bírtok ki néhány órát kaja nélkül? Kitesztek engem a városban és már mehettek is enni. – tudtam, hogy egyáltalán nincs igazam, de nem fogják megérteni mennyire fontos, hogy haza jussak. Nem mondhatom el nekik, mi a helyzet Kylelal.

- Nehogy már miattad ne együnk – fordult hátra apám morogva. Húha, most tényleg felhúztam. A szeme villámokat szórt. – vagy a hülye pasid miatt

Dühösen összefontam magam előtt a kezemet, mellkasom elnehezült a fájdalomtól. Úgysem ér az én szavam semmit. Utálom a tehetetlenséget. Apa visszafordult, és éreztem a hatalmas feszültséget a kocsiban. A feszültséget, amit én keltettem. Elnehezültem és duzzogva fordultam az ablak felé.

- Könnyű annak, aki nem is szereti a barátnőjét – motyogtam az orrom alatt. Ez lenne a helyzet? Tényleg szeretném Kylet? Elég lenne egy hónap, hogy fontosabb legyen ő, mint a családom? Ő? Mikor Matt folyton az emlékeimben él? – Itt volt egy étterem – sóhajtottam fel kicsit nyugodtabban, mikor elhaladtunk egy mellett.

-  Bazd meg az éttermet! – morogta apám szorosan markolva a kormány, fejét a kezébe hajtva – megyünk haza – közölte dühösen. Oh jaj… Ezt nem fogja egy könnyen megbocsájtani nekem.

Lelkiismeret furdalásom volt, de minden veszekedés után ez van. Főleg ha apával veszekszem, mert akárki is robbantja ki, a végén mindig én érzem magam rosszul. Mert a „tökéletes” apám sohasem lehet hibás. Csakis én. Viszont most valahogy ez sem érdekelt. Tudtam, hogy próbál manipulálni.

Három óra csendes kocsikázás után végre haza értünk. Engem kitettek a házunknál, ők pedig elmentek vacsorázni. Ahogy beléptem a lakásunkba megszólalt a mobilom. Számomra ismeretlen szám volt az, de felvettem.

-   Igen, tessék? Rosalie Everhood – szóltam bele félénken.

- Jó napot! A nevem Amanda Heat, a kórházból telefonálok. – a kórházból? Miért? – Ön közeli hozzátartozója Kyle Karlsonnak? – Kyle? Jézusom! Mi történt? A szívemhez kaptam a kezemet és le kellett ülnöm a kanapéra a rémülettől.

-  Nem. A barátnője vagyok – motyogtam erőtlenül. Tudtam, hogy valami baj van.

-  Viszont maga volt sürgősségi esetekben hívandó szám.

-  Istenem, jól van? Mi történt vele? – álltam fel a kanapéról rémülten. Könnyek szúrták a szemem.

- Semmi baj, hölgyem. A barátja túladagolta magát. Néhány napja már bent tartjuk megfigyelésen, viszont eddig nem találtunk senkit, akihez tartozna.

- Túl… - döbbenten néztem magam elé. A telefon majdnem kicsúszott a kezemből. – bemehetek hozzá? Kérem. Tudom, hogy látogatási időn kívül lennék, de kérem. Látnom kell őt.

-  Este kilencig látogatható.

Elköszöntem és azonnal elindultam a városba.