13. Fejezet

 Sziasztok!

Egy újabb nap, egy újabb bejegyzéssel. Zenét is hoztam nektek. Szomorú zene, de azért megmutatom nektek, mert gyönyörű. A szám címe: You were my first love 

Az idő csodálatos, ma strandolni voltunk. Egyre melegebb lesz, hétvégére negyven fokot mondanak. Mázlisták a vízközelben nyaralók. Vagy aki eljutott egy tengerpartra.. wháá. 

Még az elején ígértem nektek, hogy beszélek kedvenc sorozatokról. Ki ismeri a Vámpírnaplókat?

Szerintem elég sokan. Ha nem is követik az eseményeket, de biztosan hallottatok már róla. Én imádtam. Unokatesómmal minden pénteken beültünk a gép elé és néztük a következő részt. 

Ez egészen a negyedik évadig így ment. Tényleg, eszméletlen jó sorozat. Nekem az tetszett benne, hogy mindig volt benne fordulat, olyanokat tettek bele, amire az ember nem is számított, izgatottan vártam a következő epizódot. A harmadik fejezet pedig mindenidők legjobb és legizgalmasabb évada lett, és ez valóban így volt, mert a negyedik évad... hogy is fogalmazzak, nekem már unalmas volt. Úgy éreztem, a harmadik évaddal betetőzött a sorozat és már nincs mit csinálni rajta. Aztán kifacsarva belőle az utolsó szuszt is neki láttak egy negyedik, sőt egy ötödik évadnak is. A negyediket csak azért kezdtem el, mert úristen, most mi lesz, meg eddig is jó volt, biztos ezután is jó lesz. És élveztem, be kell valljam egy darabig. Aztán meg... basszus, ez olyan kiszámítható volt. És arra jöttem rá, hogy már alig tudnak újat mutatni. Mindig meghal benne egy fontos és kedvelt szereplő, de aztán hupsz, valahogy mégis újra éled. És majdnem mindig mindenki feltámad. Mint Voltairetől Candide vagy az optimizmus című műben. 

Ez volt az én véleményem, de attól még bátran merem ajánlani, mert tényleg egy nagyon jó történet, és ahogy hallottam részleteket a negyedik évadból, tényleg nagyon jó az is, csak nem nekem. Én kicsit erőltetettnek tartom már, mert úgy éreztem a dolgok lezárultak a harmadik évaddal. 

Senki kedvét nem akartam elvenni, kezdjetek bele nyugodtan vagy folytassátok. Csodálatos és lenyűgöző történet. Az én kedvencem Damon volt mindig is :D de szerintem a nézők 80%-a bukik rá, vagy favorizál vele :D

Na ennyit az én unalmas beszámolómról. Read with love the next chapter :)

13. Fejezet

Átöleltem Kylet, miközben a nappalin át a szobája felé hátráltunk. Beletúrt a hajamba és felfelé fordította a fejemet. Forró csókot nyomott a számra, én pedig viszonoztam azt. Könyökével lenyomta a szobája kilincsét és máris ketten voltunk. Felforrósodott a levegő, Kyle csókja csodálatos volt. Mindig is imádtam, olyan szenvedélyes volt. Ledőlt az ágyra, én pedig rámásztam. Szívem hevesen vert, kezemet a barátom kezeibe kulcsoltam, mire a fiú átfordított maga alá. Elnevettem magam, lábammal forrón öleltem át, hogy magamra húzhassam. Nyelvével édesen cirógatta az enyémet, táncoltak és élvezték egymást. Megint én kerültem felülre, Kyle lábai összecsavarodtak az enyémmel. Mellkasom az övéhez feszült, nevettünk és minden jó volt. 
- Tedd meg - suttogta a számba könyörgőn. Újból megcsókoltam, mire felült. Gyengéden a hajamba túrt és egyre mélyebben csókolt. Szorosan az ölébe húzott, én pedig rájöttem mit akar tőlem. Eltoltam magamtól. Lihegve vettük a levegőt. 
- Elég - néztem le a mellkasán tartott kezemre - Itt csak barátok vagyunk Kyle. Sajnálom, ezt tisztáznunk kellett volna az elején. 
Le akartam szállni róla, de kezét a csípőmre téve nyomott vissza az ölébe. 
- Ne menj el Rose - nézett fel rám könyörgőn és gyengéden megcsókolt. Átöleltem, hozzá bújtam. Nem bírtam úgy kezelni, mintha nem lennék őrületesen szerelmes belé.
Visszadőlt az ágyra, én pedig lefordultam róla. Lábamat átvetettem a csípőjén és a nyakába fúrtam a fejemet. Nagyon hevesen vert a szíve, éreztem a tenyerem alatt. 
- Mattnek vannak szabályai - szólaltam meg halkan, és puszit leheltem a nyakára. 
- Milyen szabályok? - kérdezte érdeklődve, ahogy megsimogatta a kezemet, amivel átkaroltam őt.
- Nem tudom, azt akarja, hogy te is ott legyél mikor elmondja. - dünnyögtem a bőrébe. Éreztem ajkamon az erének lüktetését. Nagyon gyors volt.
- Akarlak Rose - fordult felém a fiú könyörögve. Megint maga alá gyűrt és fölém magasodott. Ijedt és könyörgő volt egyszerre a tekintete. 
- Ne, Kyle ne nehezítsd meg. 
- Veled könnyebb lenne az egész - suttogta az ajkamba - ha mi ketten... ha te meg én együtt lennénk, nekem könnyebb lenne. 
- Nem lehet Matt - toltam el magamtól gyorsan. A fenébe. Vissza akarom szívni, de a barátom úgy merevedett meg fölöttem, mintha késsel állnának a háta mögött. 
- Matt? - kérdezte dühösen és azonnal kipattant az ágyból - Te összekevertél vele? - fordult felém ingerülten. Szívem összeszorult, fogalmam sem volt, miért az ő neve csúszott ki a számon. A barátom annyira megtört volt és sebezhető abban a pillanatban, hogy képtelen voltam elhinni, hogy ezt én tettem. 
Kyle eszméletlen dühös volt. Gyorsan felálltam és kisiettem a szobából. Amint becsuktam magam mögött az ajtót, valami erősen csapódott hozzá, én pedig összerezzentem.   

Jessica Black: 

Miután anyám távozott és magamra hagyott a lakásban úgy döntöttem visszatérek a buli előtti életemhez. A három nappal ezelőtti Jess leszek. Beüzemeltem a gépemet. Egy fekete rövidnadrág volt rajtam és egy fehér top. Lábamat az asztalnak támasztottam, kényelmesen hátra dőltem a székben és beindítottam a Sims 2-es játékot. Egész nyáron szinte ezt csináltam meg persze dolgoztam és Rosera vártam. De Rose kapja csak be.
Új családot akartam csinálni és csak akkor jöttem rá mi a család neve, mikor a gép elmentette. Miller. Rohadj meg! Dühös lettem és inkább kikapcsoltam. Legalábbis akartam, de megszólalt a csengő. Kinéztem az ablakon. Már elég késő volt, besötétedett és elmúlt tizenegy óra. Ki lehet az ilyenkor?
Nem akartam ajtót nyitni, de a hetedik csöngetés után meguntam. Hiába nyomtam ki folyton a csengőt, újra és újra felszólalt. Magamra kaptam egy kabátot és már fogalmaztam magamban a szöveget, hogy hogyan küldöm el az édesanyukájába. Ahhoz persze le kell másznom  két emeletnyit.
Viszont ahogy kinyitottam a lakásunk ajtaját, majdnem Christianba ütköztem. Vagyis nem lent nyomkodta a csengőt, hanem ide fent.
- Mit akarsz - kérdeztem dühösen és már csuktam is be az ajtót.
- Hadd magyarázzam meg - kért gyengéden és lábát a küszöb és az ajtó közé csúsztatta.
- Nem fogsz békén hagyni igaz? - kérdeztem halkan, miközben a kék Converse cipőjét bámultam. A kedvenc színem.
- Nem - vágta rá azonnal. Sóhajtottam és beengedtem a lakásba. Karba fontam magam előtt a kezemet, és dühösen néztem rá. A fenébe, annyira könnyen ellágyulok mellette.
- Nem kínállak meg semmivel, csak mondd amit akarsz és húzz el innen - közöltem vele határozottan. Tekintete lágy volt elolvadtam ezektől a mogyoróbarna szemektől.
- Nem tudom, mit mondhatnék - vakarta meg idegesen a tarkóját. Bicepsze megfeszült, nekem pedig majd' kicsordult a nyálam a látványtól. Pedig nem a zsánerem. - egyszerűen tartozom Bradnek, nagyon sokkal - ijedten nézett rám, és nyúlt volna felém de az utolsó pillanatban mégis maga mellé ejtette a kezét. - Ezt nehéz elmagyarázni - suttogta maga elé a földet bámulva.
- Nem akarok olyan ember lenni, akit nem tisztelnek. Akit csak kihasználnak.
- Én nem... - láttam a teljes zavartságot a tekintetében - én azt hiszem... talán - ide-oda nézelődött - talán kedvellek. Vagy jobban, nem is tudom. Nem vagyok a szavak embere - nézett most rám komolyan. Hirtelen közelebb lépett, teste az enyémhez ért. Riadtan léptem egyet hátra, hátam a fürdő ajtóra tapadt - veled akarok lenni - nézett rám nyugtatóan. Lehelete csiklandozta az arcomat. Lehunytam a szemem, öklömet kemény hasához nyomtam.
- Reggel elküldtél - suttogtam szomorúan - mintha nem jelenték neked semmit. Én pedig jelenteni akarok valamit.
- Sajnálom - mondta halkan - én...én...régen randiztunk volna - gyengéden megsimogatta az arcomat, én pedig felnéztem rá. A komoly és gyengéd szemeibe, ami csupa megnyugvást árasztottak - bemutattalak volna a családomnak és csak mikor teljesen biztos vagyok a dolgomban, akkor feküdtem volna le veled. Most viszont fordítva van. Megváltoztam, és rosszul indítottunk. - tekintete kutakodó volt, és én annyira elengedtem magam, hogy tudtam bármire igent mondanék neki. - de nagyon jól éreztem magam veled, és ha fordítva csináljuk, akkor most tartok ott, hogy biztos vagyok a dolgomban. Akarlak - suttogta közelebb hajolva. Ajka súrolta az enyémet, kezeivel lassan lehúzta rólam a kabátomat. - Szeretnék veled lenni továbbra is Jess.
- Bántottál ma valakit? - toltam el magamtól hirtelen. Szeme csillogott, ragyogott. Nem tudtam elképzelni, hogy ez miattam van-e vagy a vágytól, ami bennem is ott volt.
- Nem Jess, senkit nem bántottam. - megkönnyebbülten sóhajtottam. Ez a mondat nem azt jelentette, hogy nem egy "majdnem gyilkossal" vagyok együtt egy lakásban.
- Félek tőled Chris - pillantottam fel rá elszoruló torokkal. El sem hiszem, hogy volt bennem annyi bátorság, hogy ezt kimondjam.
- Nem bántalak Jess - közölte komolyan és határozottan - nőket nem bántunk, és csak... - lehunyta a szemét - ez szörnyen fog hangzani, de én csak parancsra teljesítek, Jess.
- Miért? - bukott ki belőlem a következő kérdés.
- Mondtam már, sokkal tartozom... - nem fejezte be a mondatot. - kérlek - suttogta kettőnk közé. Fogalmam sincs miért, de bólintottam. Pedig nem kellett volna. Az eszem tiltakozik ellene, hogy Chris hozzám érjen vagy egyáltalán egy légtérbe legyen velem, viszont a szívem... a szívem belesajdult a gondolatba, hogy talán sosem fogom őt látni.
A következő pillanatban kezem a hajában, szám az övén, mellkasom az övének feszülve. Csókok, ölelések és izgalmak voltunk. Zilálva nyomott a fürdő ajtónak, izmos mellkasával bezárt engem. Megragadta a combomat és magára húzott. Simogatott, cirogatott, hívogatott. Karoltam őt, magamhoz húztam. Nem érdekelt mit csinált vagy csinál. Nem tudok élni ezek nélkül az ajkak nélkül. Enélkül a vad szenvedély nélkül. 
Behátrált anyám szobájába, és az ágyra fektetett. Lehámoztam róla az ingét, ő pedig kibújtatott a topomból. Izzott a levegő, a testem. Szorosan kapaszkodtam belé kézzel lábbal. Ő irányított. Mindig ő volt felül. Mély csókokkal ajándékozott meg, mint az első éjszakán. Ingerelt a nyelvemen keresztül. Játszadozott velem, simogatott mindenhol. Forró teste a matracba nyomott. Nem sokkal később azt vettem észre, hogy ruha nélkül hancúrozunk anyám ágyán. Összefonódva, szerelmesen, forró és mély csókok között.

Rosalie Everhood: 

Rettenetes volt ez a felállás. Kyle dühösen állt a szobája ajtajában, karjait összefonva maga előtt. Matt az ablaknál állt és úgy néztek egymásra, mintha pillanatokon belül egymás torkának ugranának. Én pedig csak a kanapé háttámlájának dőlve néztem őket és nem mertem megszólalni. Végül megköszörültem a torkomat, mire Matt elvette a tekintetét a barátomról.
- Tehát a szabályok. Nem is szabályok ez csak... ezt be kell tartanod Kyle - nézett a fiú felé egy pillanatra.
- Semmit nem kell betartanom - szűrte dühösen a fogain keresztül a barátom. A légkör teli volt feszültséggel. Nyeltem egyet és a puha kanapéra hajtottam a fejem.
- Hallgasd meg Kyle - suttogtam magam elé, mire nagyot sóhajtott.
- Az első dolog. Nem lehet semmi kábítószer a házban, mindeki szól mindenkinek, ha találtatok valamit.
- Miért te hozod meg a szabályokat? - csattant fel Kyle mérgesen és előre lépett.
- Akarod meghozni te? - vonta fel kíváncsian Matt a szemöldökét. Pár pillanatig csend ereszkedett közénk és én félve néztem fel - Én is így gondoltam - Kyle visszatámaszkodott az ajtajának. - A második dolog. Kyle nem mozdulhat ki a házból sem anélkül, hogy szólna, sem egyedül.
- Azért a seggemet kitörölhetem nélkületek, ugye? - gúnyolódott a fiú és csalódottan nézett rám. Megszakad a szívem, de ez a legjobb neki. Azt hiszem.
- A fürdőt nem fogjuk bezárni. Arra gondoltam, az lenne a legjobb, ha semmit nem zárnánk. - Matt várakozva nézett körbe, én pedig megvontam a vállamat.
- Gondolom nekem semmi beleszólásom - vonta meg dühösen a vállát a barátom.
- Nem sok - jegyezte meg Matt majd folytatta - ha Rose azt mondja ne érj hozzá, akkor te nem érsz hozzá, világos?
- Világos Felséges úr  - közölte gúnyosan Kyle. Matt nem ütötte le a labdát, inkább mély levegőt vett és folytatta.
- Ha Rose kiabál vagy sikít, mert te bántottad vagy bántani fogod, akkor én ott leszek. Világos ugye?
- Nem félek tőled - egyenesedett fel a fiú. - végeztünk?
- Itt nincsenek nyugtatók Kyle. Nem lenne mégis jobb egy orvossal kezeltetned magad? - kérdezte Matt most aggódva. 
- Nyugodtan elhúzhatod a beled, senki nem kért meg rá, hogy itt legyél. 
- De, én kértem meg - álltam fel hirtelen - vedd komolyan ezt az egészet Kyle, különben... - a fiú felemelte az ujját és vádlón Matt felé bökött. 
- Téged gyűlöllek és soha nem fogsz nekem parancsolni - most rám nézett és felém bökött - benned pedig nagyot csalódtam, és már nincs szükségem rád. 
- Megmondtam, hogy nem hagylak magadra - közöltem vele komolyan. Tekintete ellágyult. Dühösen fújt egyet és beviharzott a szobájába. Az ajtó nagyot csapódott, amikor Kyle bevágta én pedig összerezzentem. Szomorúan sóhajtottam.  
- Jobban ment, mint amire számítottam - szólalt meg a fiú mögöttem.  
Már besötétedett, mikor Matt összeszedte a ruháit és felhúzta a cipőjét. 
- Hová mész? - kérdeztem döbbentem, ahogy kiléptem a konyhából és megláttam a folyosó végén készülődő fiút. 
- Haza megyek tusolni, aztán visszajövök. - válaszolta, miközben a cipőjét kötötte be.
- Ez most komoly? Ma takarítottam ki, semmi baja - csak meleg víz nincs. Jó, ez mondjuk nyomós indok.  
- Én biztos, hogy nem fürdök ebben a lakásban. Inkább haza megyek. - fordult felém lassan, de határozottan. 
- Ne izélj már, kitakarítottam a fürdőt. Csillog-villog, le van fertőtlenítve - nyögtem fel kissé kétségbeesetten. Nem akartam, hogy elmenjen, vagy hogy egyedül hagyjon Kylelal, aki teljesen ki van most akadva. 
- Nem érdekel. Még az itt alvástól is kiráz a hideg. Egy rakás szar ez a ház. Majd hívj ha kellek - közölte lazán és becsukta maga mögött az ajtót.
Tágra nyílt szemmel néztem utána. Néhány pillanattal később a barátom kilépett a szobájából. Azt hittem bántani fog, ezért kissé félve álltam meg a nappli nyílásában. Lehajtotta a fejét és egy papírt szorongatott remegő kezében. Izmai kidagadtak a vékony fekete trikó alól. A kezében tartott tárgyat nézte és halkan sóhajtott. 
- Nem foglak bántani - jegyezte meg nagyon-nagyon halkan. - Megígértem. - úgy tűnt, mintha a papírról olvasná fel, amit mond, de...aztán felém nyújtotta. Csakhogy én a nappali másik végében voltam. Nem mertem közelebb menni, ajkait dühös vonallá préselte össze, ahogy megérezte a mozdulatlanságomat. Fejét idegesen rángatta , én pedig inkább hátráltam egy lépést. - Ezen a számlán van pénz - rázta meg határozottan a kezét, amiben a papírt tartotta. Hangja megremegett - vedd ki, felhatalmazlak rá. Akkor majd Matt itt marad veled végig.
Most ő volt az. Küzködik. Istenem, Kyle. Másik keze ökölbe szorult a teste mellett és a papírt letette a kanapé támlájára. - Meg akarok gyógyulni - közölte halkan és visszament a szobájába. 

12. Fejezet

Sziasztok! 

Meghoztam a következő fejezetet. Köszönöm a kattintásokat. Szeretném megköszönni a fejlécet és az oldal kinézetét  IR*-nek. Ezer hála érte :)  

Kellemes olvasást! :) 

12. Fejezet

Az ajtóban Matt állt kezében egy sporttáskával. Várakozva nézett rám, én pedig szintén ilyen

képet vágtam arra, hogy ő itt van. A szemem tágra nyílt a döbbenettől, azt sem tudtam hogy hívnak. Ezer százalékig biztos voltam abban, hogy Matt soha többé még csak a környék közelébe sem fog jönni. Ennek ellenére a fiú itt áll velem szemben, és egyikünk sem mond semmit. Miért nem szólal meg? Miért kell mindig nekem elkezdenem a nyavalyás beszélgetést? Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon kissé.
- Helo - szólalt meg végül halkan. Ajkait várakozva összepréselte, de nem dühösen.
- Hát te? - kérdeztem még mindig a döbbenet hatása alatt. A fejtisztítás nem vált be. Megvonta a vállát és beljebb lépett.
- Segíteni szeretnék - közölte halkan. Tétován állt előttem, kezeit a pulcsija zsebébe mélyesztette. Még mindig nem értettem semmit, már pedig én tudni akarom, miért jött vissza. Merthogy nem miattam, az teljesen biztos.
- Hová tűnt az a férfi, aki délután még orvoshoz küldött bennünket - kérdeztem kissé ingerülten, de főleg gúnyosan. Utálom, ha szórakoznak velem, de most azt utáltam, hogy nem úgy viselkedett, ahogy számítottam rá. Ez volt a baj már korábban is. Az elvárások. Mindig is azt mondta, hogy elvárásaim vannak vele szemben, ahelyett, hogy megismerném ki is ő igazából.
- Még mindig úgy gondolom, hogy orvoshoz kellene menetek, de nem arra értettem, hogy mindkettőtöknek. Érted? - vonta fel kíváncsian az egyik szemöldökét. Elég rossz volt így a félhomályban látni. Erőlködnöm kellett, hiszen már majdnem teljesen besötétedett.
- Nem - vágtam rá azonnal. Mély levegőt vett és halkan cöcögött.
- A srácnak nem rád vagy rám van szüksége, hanem orvosi segítségre. Nem érted, hogy így akár meg is halhat?
- Miért tudnád te jobban, hogy neki mire van szüksége, mikor ő választotta ezt? - vádoltam meg keményen a fiút, aki csak segíteni akart, kihangsúlyozva a személyes névmásokat. Megint vállrándítással válaszolt, amitől a falra tudtam volna mászni.
- Talán mert az én fejem tiszta. Láttam dolgokat... - félbe hagyta a mondatot - szóval kell a segítségem, vagy nem? - zavartan pislogtam párat és elfordultam tőle. Naná, hogy kell. Mellette igazán biztonságban érzem magam. Mindig is így volt.
- Nincs villany - közöltem vele komolyan, mire megrángatta a vállát.
- Éjszaka aludni szoktam, minek villany? Nem tévézek és nem gépezek.
- Nincs tiszta szoba a házban - mondtam a következő indokomat, miért kell most megfordulnia és elmennie. Mert ezt várom el tőle. Amikor kicsit szorul a hurok, ő lelép.
- Hoztam magammal ágyruhát, és már fürödtem otthon. - Kyle szobájára néztem át a nappalin. Csend volt és nyugalom. Nagyon szükségem van Mattre, nemcsak nekem, de Kylenak is.
- Ha neked a kanapé oké - rántottam meg a vállamat könnyedén.
- Nekem jó. - megforgattam a szemem és intettem a fejemmel, hogy kövessen.
- Körbe vezetlek.
Miután megmutattam a fiúnak a ház részeit - kivéve Kyle szobáját - mindketten úgy láttuk helyesnek, hogy ma a kanapén alszik. Késő volt már és nagyon fáradt voltam. Megágyaztam a fiúnak a kihúzható kanapén, míg ő a távolból figyelt engem. Utáltam, ha néznek, de ezt csak Kyle tudta, és a családtagjaim.
- Kész. - kiegyenesedtem, egyenesen Matt szürkés barna szemébe néztem, ami most nem látszódott, de tudtam, hogy ilyen színű. - Te félsz? - kérdeztem halkan és Kyle ajtaja felé fordítottam a fejem. Megremegett a gyomrom a gondolatra, hogy talán bánthatja Matthewt vagy akár engem. A szemem sarkából láttam, hogy a fiú megrángatta a vállát.
Megkerültem a kanapét és bekopogtam a barátomhoz. Az asztalánál ült, fejét a tenyerébe temette, mikor benyitottam.
- Kyle - szóltam be halkan. A fiú lassan felemelte a fejét és felém fordult. Beléptem a szobába és becsuktam magam mögött az ajtót. - Matt visszajött - tájékoztattam halkan. Piros szemekkel nézett rám, mintha sírt volna. Talán ez már egy elvonási tünet. Közelebb léptem, kezemmel megsimogattam a karját.
- Rose - hangja erőtlen és halk volt, mikor áhítattal ejtette ki a nevemet. Mintha egy segélykiáltás volna.
Nyeltem egyet és lehajolva karoltam át. Átfogta a derekamat és felállt, majd az ölébe vett. Körbekulcsoltam a lábaimmal, míg ő gyengéden tartott a kezében. Letett az ágyára, a sarokba másztam és vártam mit fog tenni. Ajka megremegett, ahogy az ágyra mászott, fejét pedig az ölembe hajtotta. A legsebezhetőbb teremtésnek tűnt, mikor arcát a combomba fúrta, és hangtalanul nedvesítette be a bőrömet. Torkom elszorult, ahogy az ő teste megrázkódott a sírástól. Az elfojtott sírástól. Könnyei szüntelen potyogtak a combjaimra, miközben nyugtatgatva simogattam az izmos vállát.

(2.nap)
  Reggel erős szorításra ébredtem, mintha fojtogatnának. Rémülten próbáltam beszívni a levegőt, szemem felpattant. Nem tudtam mozogni. Kyle egész testével nehezedett rám, arcát a nyakamba temette. Forró, kapkodó lehelete szinte égette a nyakamat. Nem tudtam levegőt venni a teste nyomása alatt. Mellkasa sebesen ütődött az enyémhez, ahogy levegő után kapkodott.
- Rose - a fiú teste összerázkódott és légzése felgyorsult.
- Kyle! Ébredj fel Kyle, összenyomsz - motyogtam alig érthetően, mert nem volt bennem levegő. Megpróbáltam lenyomni magamról, de kimerült voltam, Kyle pedig erős.
- Hagyj békén - motyogta a nyakamba - nekem nem kell. - teste úgy remegett fölöttem, mint a nyárfalevél. Hideg veríték csorgott a kezemre Kyle kezéről.
- Kyle - megveregettem a hátát, mire felmordult és még jobban rám nehezedett.
- Nem kell. Rose nem engedi. - motyogta a fiú a nyakamba a szavakat. Megpróbáltam kifordulni alóla, mire közém és a fal közé fordult, félig még mindig a testemen fekve.
- Au - nyögtem fel halkan, ahogy a kezemre nehezedett. Felszisszentem és megpróbáltam kihúzni alóla. Nem hiszem el, hogy nem kel fel erre a mocorgásra. Kirántottam a kezemet alóla és kiugrottam az ágyból. Látszólag nyugodtan aludt tovább a falnak fordulva, összekuporodva. Fáradtan sóhajtottam és ráterítettem egy  pokrócot.
Még elég korán volt - hat óra - de már betöltötte a reggeli fény a lakást. Nem nagyon, csak egy kicsit. Matt forgolódott a kanapén, mikor csöndben kiléptem a szobából. Felkapta a fejét, álmosan rám szegezte a tekintetét majd visszadöntötte a párnára és már aludt is tovább. Megmosolyogtatott ez a jelenet.
Tegnap este nem fürödtem le. Igazából szó sem lehetett arról, hogy én ebben a mocsokban fürödjek, ami a fürdőszobában volt. Tudtam, hogy ma az lesz az első dolgom.
Miután megmostam a fogamat és az arcomat a jéghideg csapi vízzel - merthogy meleg víz nem volt - körbe néztem a fürdőben. Magamra csuktam az ajtót és mindent teli locsoltam erős oldattal, hogy lemarja a wc-ről és a zuhanyzóról a koszt. Körülbelül három órámba telt, mire mindent végigsikáltam és úgy-ahogy használhatóvá vált. Nem is volt olyan ronda ez a hely. A csempék nyugtató bézs színe kellemes volt. A zuhanyzó fémjei is csillogtak, ami büszkeséggel töltött el. A tükörben végre láttam a saját fáradt, karikás szemű arcképemet, nem pedig a réteges vízkövet és a ráragadt szennyeződést. Kidobáltam mindent ami már lejárt, vagy használhatatlan volt. Az ajtóban állva a fürdő kicsinek tűnt. Jobbra volt a wc kagyló, balra egy mosdó a tükörrel és a szekrényekkel, leghátul pedig egy nagyobb zuhanyzó, amiben ketten is kényelmesen elfértek. A zuhanyzó mellett pedig egy kis ablak, ami természetesen nyitva volt. Az ajtó hirtelen kivágódott, én pedig rémülten ugrottam félre Kyle elöl, aki a szájára tapasztotta a kezét és azonnal a frissen tisztított wc-hez rohant majd térdre esett előtte. Pedig olyan sokáig pucoltam. Felnyögtem és a fiú mögé léptem. Megremegett a teste és a wc-be hányt. Megsimogattam a hátát, bár ő próbált eltolni magától.
- Menj innen - kérte halkan, miközben újabb öklendezést követve adott ki magából még egy adag vizet tulajdonképpen. Mert tegnap semmit nem evett, addig pedig csak intravénásan kapott vitaminokat a szervezetébe. Matt karba font kézzel állt az ajtóban, haja fáradtan meredezett össze-vissza. Úgy támaszkodott az ajtónak, mintha még mindig aludna, és talán félig-meddig így is volt.

Jessica Black: 

- Szia anya - dobtam le a cuccomat fáradtan, ahogy beléptem a lakásba.
- Szerbusz kislányom - lépett ki anyám dühösen a szobájából, karba font kézzel a mellkasán - Megkérdezhetem hol voltál három napig?
- Emmánál - rángattam meg a vállam unottan és felakasztottam a kulcscsomómat a helyére.
- És nem kellett volna szólni? - kérdezte dühösen. Megint megrángattam a vállamat és a szobám felé vettem az irányt. - Kislányom! - szólt utánam szigorúan - Mi ez a viselkedés?
- Hagyjál! - vágtam be magam mögött a szobaajtómat.
- Kislányom - lépett be utánam azonnal. - Szeretném tudni hol voltál, mert Emmánál biztos nem. Felhívtam az anyukáját. - naná, hogy felhívta. Ledőltem az ágyamra és a fejemre húztam egy párnát. Még szép, hogy úgy nyomoz utánam, mintha még mindig két éves lennék.
- Hagyjál már anyu - nyafogtam erőtlenül. Miért kell nekem minden lélegzetvételemről beszámolni?
- Tudni akarom, hol voltál - mondta határozottan, ellentmondást nem tűrve.
- Most itthon vagyok, az nem elég? - csattantam fel ingerülten.
- Jól van kislányom - távozott mérgesen a szobámból - ha te ezt akarod - közölte magabiztosan és becsukta maga mögött az ajtót. Megkönnyebbülten sóhajtottam. Ez most azt jelenti, hogy addig nem állok szóba veled kislányom, míg be nem számolsz arról, hol, kivel és mit csináltál.
Bebújtam az ágyamba és a takarót egészen a fejem búbjáig húztam. Nem akarok mást, csak hogy mindenki hagyjon békén.
Egész délelőtt aludtam, sőt még a délután java részét is átaludtam. Amikor felkeltem csak feküdtem az ágyon és a falamon lévő poszterek egyikének szélét kezdtem piszkálni.
Christian kimerített a három napos "szobafogsággal" de nem panaszkodhatom. Lenyomtunk egy szuper maratont, életem legszebb három napja volt. Szerettem benne, hogy nem egy kislánynak tartott, mint mindenki más a környezetemben, hanem igenis komoly nőként kezelt. Úgy tűnt sosem bír betelni velem, én pedig vele nem bírtam betelni. Az sem érdekelte, hogy az apja vendégei oda lent csináltatják egymás után a tetoválásokat. Csak velem volt, csókolgatott és szeretgetett. Szeretkezett. Szeretkeztünk. Vajon meg lehet valaki szeretni három nap alatt? Vajon mit fog szólni anya, ha megtudja? Ha megtudja a tetkómat, vagy hogy néhány óra ismerkedés után oda adtam valakinek a testemet?
Sóhajtottam és kikeltem az ágyból. Hallottam, hogy anyám a konyhában tevékenykedik. Felhúztam egy hosszú ujjú felsőt, amivel eltakarhattam a tetoválásomat. Nem szeretek titkolózni vagy hazudni anyámnak. Mégsem állíthatok oda elé, hogy "héj anya, csináltattam egy tök jó tetkót és oda adtam egy fiúnak a szüzességemet a buli után még három napja, utána pedig ki sem keltünk az ágyból egészen addig, amíg ki nem nyögte, hogy mellékállásban szétveri az embereket." Azt hiszem anyám azonnal szívinfarktust kapna, szóval ez a verzió leszavazva.
Mint egy hulla kibotorkáltam a konyhában. Jól sejtettem, anyám levegőnek nézett. Sóhajtva leültem a szokásos helyemre. 
- Megismerkedtem egy fiúval - szólaltam meg halkan. Tudtam, hogy anyám minden álma, hogy a kicsi lánya végre találjon magának egy fiú barátot, így gondoltam ezzel kezdem a beszélgetést. Viszont még mindig nem szólt semmit, csak csendben törölgette az edényeket. Már pedig én nem fogok tőle bocsánatot kérni, mert nincs miért. 
Miután ettem egy keveset, és a kedvenc bögrémből ittam a kakaómat a telefonom megcsörrent a szobámban. Gyomrom izgatottan rándult össze és már fel is álltam, hogy felvegyem, mikor eszembe jutott, milyen "kedvesen" dobott ki reggel a szobából. Nem érdemli meg, hogy felvegyem, vagy hogy pazaroljam rá az időmet. 
- Este elmegyek - közölte anyám sértődötten, miközben elvonult mellettem - megoldod a vacsorát, nem? - fordult hátra még gyorsan. Sóhajtottam és felálltam. 
- Anyu - nyögtem fel halkan és a nyakába vetettem magam. - Annyira sajnálom anyu - sírtam el magam halkan, miközben ő átölelt és magához szorított. Annyira szeretem az anyukámat, ő volt a mindenem. Mindig hozzá fordultam, ha bajom volt, ha bánatos voltam, ha tanácsra volt szükségem.
- Én csak úgy aggódtam - simogatta meg a fejemet nyugtatgatva, míg nálam eltört a mécses és keservesen elsírtam magam. 
- Tudom anyu, ne haragudj - arcomat a vállába temettem és úgy szorítottam magamhoz, ahogy még soha. 

Rosalie Everhood: 

- Hatszázhetvenkettőezer-négyszázharminckét forint - közölte Matt megkönnyebbülten a barátom tartozást. A megkönnyebbülés arra vonatkozott, hogy végre kiszámolta az egészet. 
A konyhában voltunk, ő az ajtóhoz legközelebbi széken ült az asztalnál, míg én szivaccsal sikáltam le a pultról a zsírt és a mocskot. Már majdnem dél volt, ragyogóan sütött a nap odakint, és szerencsére a konyha végénél elhelyezett ablakból is bőven szűrődött be abból a csodálatos napfényből. 
- Akkor egy darabig még biztos nem lesz villany a házban - jegyeztem meg, miközben erőteljesen próbáltam lesikálni azt a nyamvadt foltot. 
- Kyle Karlson - nevetett fel Matt gúnyosan - milyen hülye név. 
- Mondja az akinek a neve olyan gyakori és hétköznapi, hogyha becsöngetnék találomra egy házba, akkor azon valószínűleg egy Matthew Smith lépne ki. 
- Az én nevemet legalább ki lehet ejteni - vont vállat a fiút, mikor felé fordultam. 
- Elég nagy fogyatékos vagy, ha az ő nevét nem tudod kiejteni - jegyeztem meg gúnyosan. 
- Ahogy érzed - nézett rám kedvesen mosolyogva. Whá. Utálom, amikor mosolyogva néz, mert az olyan ritka és olyan fura.
Visszafordultam a pulthoz, és folytattam a sikálást. Kyle nagyon mélyen aludt az incidens óta. Matt néha benézett hozzá, de szinte az egész délelőttöt átaludta. 
- Szeretnék bevezetni néhány szabályt - közölte a fiú közömbösen - vagy tisztázni, ha úgy jobban tetszik, ha már itt kell lennem. 
- Halljuk
- Majdha a barátod is itt lesz. 
- Tulajdonképpen miért vagy itt? - dobtam le magam a székre, majdnem mellette. 
- Te hívtál ide - nézett rám komolyan. 
- Jó, ezt ha megpróbánád beadni a kutyának, megdöglene tőle. Igazából miért vagy itt? - kifújta a levegőt és sóhajtott. 
- Az egyetemen van egy professzor - kezdte halkan, de magabiztosan - olvastam a diákok véleményeit, hogy nehéz belopni magunkat a szívébe. Minden év elején ad egy kezdő vizsgát. Írni kell valamilyen felmérésről - magyarázta lassan - egy tanulmányról, megfigyelésről teljesen mindegy. Ebből dönti el, kivel érdemes foglalkozni. - gondolkodva összeszorítottam az ajkaimat és hümmögtem - elég rossz módszernek tartom. Tudod, hogy hiszek a sorsszerűségben, és nem véletlenül csengettél be hozzám. Mindennek oka van - közölte határozottan és felemelte az egyik számlát, majd nézegetni kezdte - ha beleegyeztek, megírnám a tapasztalataimat az esszéhez. 
- Ezt ne tőlem kérdezd meg - rángattam meg a vállam. 
- Viszont az érdekelne - simogatta meg gondolkodva kissé borostás állát - te miért akarod, hogy itt legyek? 
- Hm.. - lesütöttem a tekintetem - szükségem van a fizikai erődre, ez az egyik - felnéztem rá, és félre döntött fejjel nézett rám és te jó Isten. Matthew Smith elmosolyodott - a másik pedig - elakadt a szavam. Ha így néz rám, nem tudok komoly mondatokat összehozni - arra gondoltam - dadogtam össze-vissza. Elvörösödtem és más felé néztem - meg azt gondoltam beszélhetnél a fejével - lassan felé pillantottam. Érdeklődve nézett engem. Engem? Érdeklődve? A gyomrom idegesen szorult össze. - olyat tudsz, amit más nem. 
- Mi az? 
- Hát tudod... olyan sokat tudsz a világról - hümmögött és megrázta a fejét. 
- Nagyon keveset tudok, de tanulok. Meg persze el akarom kerülni a lelkiismeret furdalást, mikor azt olvasom az újságban, hogy egy lány holttestére bukkantak - hirtelen rájött mekkora idiótaságot mondott és abbahagyta. Megremegett a szám és majdnem elsírtam magam a félelemtől - vagyis én nem - nézett rám aggódva - én. De igen, úgy gondoltam. Ez veszélyes - vallotta be szomorúan. 
- Soha! Nem bántanám Roset - szólalt meg Kyle az ajtóban dühösen. Keze ökölbe szorult és azt hittem letépi Matt fejét, úgy nézett rá. 
- Ő sem úgy gondolta - ugrottam fel aggódva és sietve léptem Kyle mellé, hogy átölelve a nyakába temessem az arcomat. Szorosan átöleltem és így tereltem kifelé a konyhából.

11. Fejezet

 Sziasztok! 

Nem akarom sokáig húzni a szót, szóval most nem fogok sok mindenről beszélni. Az első öhm..megjegyzésem.: tudtátok, hogy Kyle Karlson létezik? Én nem tudtam. Nem így képzeltem el őt :D maradjunk csak ennél a Kylenál, aki kint van :D
Nessának köszönhetően, megszerettem a One Directiont. Még hogy nem bírom a pop zenét. amúgy nagyon jó blogot ír, nézzetek be hozzá : Az oldal. több blogja is van, de én csak ezt olvasom. 
Tessék, itt is van a következő fejezet :D igyekszem írni. Viszont lerövidítem a határidőt Kyle naplója szavazáson, mert hamarosan érkeznie kell az első résznek. Szóval mondjuk a hétvégéig lehet szavazni, mert nem akarom későn közzétenni a bejegyzéseket.

11. Fejezet

Jessica Black:

- Nem vagy az esetem - jegyeztem meg gondolkodva, kora hajnalban, miközben Christian meztelen mellkasán járattam az ujjamat. Államat szintén a mellkasára döntöttem. Puha bőre volt és férfias illata. Halkan felnevetett. Egy férfi karjaiban feküdtem, aki határozott és magabiztos, és mint kiderült jó szerető. Ráadásul a tetkóm is gyönyörű. Minden teljesült, amire vágytam.
- Hát akkor milyen az eseted? - gördült fölém hirtelen. Rám mászott, két kezén megtámaszkodott a fejem mellett és lágy csókot nyomott az ajkaimra. Gyengéd. Nem baszik, hanem szeretkezik. Hosszan és csodálatosan. Álompasit találtam.
- Túl izmos vagy - simogattam meg megfeszülő bicepszét - ráadásul az ereid is kidagadtak - halkan elnevette magát, de próbálta vissza fogni a nevetést.
- Igen? És még mi nem tetszik rajtam? - kérdezte megjátszott komolysággal.
- Használod a bébi szót, amit utálok. - húztam el a számat kissé és megsimogattam az arcát.
- Hm..hm..Elnézést. Akkor ezentúl nem hívlak bébinek. Melyik tetszene jobban? Kicsim? Édesem? Szívecském.
- Bleee. Undorítóan nyálas vagy. - dugtam ki rá játékosan a nyelvem.
- Tegnap este még tetszett ez a nyáladzás az ágyban. - vonta fel a szemöldökét. Megforgattam a szemem, és beadtam a derekamat.
- Az édesem megfelel. Meg a kicsim is. - közelebb hajolt hozzám, és mielőtt megcsókolhatott volna a telefonja fülsiketítően felcsengett. Megállt előttem, ajka súrolta az enyémet, majd felsóhajtott és felnyomta magát az ágyon. - Ne vedd fel - néztem a férfi után, aki magamra hagyott az ágyban. Meztelen teste csodálatos reggeli kép volt számomra. Bár minden nap így indulna.
Christian előkereste a mobilját és azonnal felvette.
- Miller - szólt bele kurtán. - aha... jó...megyek. - azzal kinyomta a telefont. Ez rövid volt - most el kell menned - nyúlt a nadrágja után gyorsan. Felém sem nézett, elfordult tőlem, engem pedig szörnyű érzés fogott el.
- Aha. Szóval csak három napig voltam a barátnőd? - másztam ki az ágyból feldúltan.
Már az első éjszaka nyáladzott nekem, akkor tudhattam volna, hogy ez nem fog sokáig tartani. Csak az ágyába akart csábítani, aztán meg lekoptatni. Mekkora egy idióta vagyok. A buli után azonnal haza kellett volna mennem, nem pedig beülni a tetves szalonjába, megcsináltatni a legjobb tetoválást, utána pedig ágyba bújni vele és elveszíteni a szüzességemet. Hogy lehettem ennyire naiv. Tessék kiscsaj, itt egy tetkó, fizess a testeddel.
- Nem erről van szó - közölte végül Christian halkan. - Ez nem a te dolgod. El kell intéznem valamit, és nem akarom, hogy bele avatkozz az ügyeimbe.
- Hát persze, hogy nem. - motyogtam magam elé, miközben megalázva és kihasználva éreztem magam. Magamra húztam a pólómat és letöröltem a könnyeimet. Christian hátulról átkarolt.
- Ez veszélyes - suttogta a fülembe - Brad ügye. Rendbe teszem ezt a Kyle gyereket, és már melletted is vagyok.
- Kyle? - kérdeztem tágra nyílt szemmel, és lefeszítettem az ölelő karjait. - Egész pontosan mit csinálsz te ezzel a gyerekkel? - fordultam vele szembe kérdőn.
- Ez Brad ügye, nem az enyém. - vont vállat egyszerűen. Most nem zavarhatott össze a teste látványa, pedig nagyon is izgató volt, ahogy keményen és határozottan állt előttem.
- Mit. Csinálsz. Vele? - tagoltam el kissé ingerülten minden egyes szót. Hiszen hiába utáltam őt, ha valami baja lenne... Rose annyira szereti, hogy össze törne, ha Kylenak valami baja lenne. Várjunk csak. Nem is biztos, hogy egy emberről beszélünk. Azért nem halok bele, ha meg tudom, mit tesz azzal a gyerekkel.
- Fizetnie kell Jess - fogta meg hirtelen az arcom gyengéden - nem én kötöttem vele üzletet, kicsim. Nagyon sokkal tartozik Bradnek, és én.. én... - tekintete rémült volt, ahogy megértést keresett bennem. Elszorult a torkom a rémülettől. Ő..  ő tényleg...
- Te megvered őt? - kérdeztem elcsukló hangon. Alig láttam, hogy bólint, de az Istenit bólintott. Szorosan átölelt, de nekem nem kellett egy ilyen ember ölelése. Egy olyan emberé, aki másokhoz csak úgy oda megy és megveri őket. - Miért? - nyögtem ki alig hallhatóan. Nem engedett el. A fenébe is. Mi a frászt csinálok? Ez nem én vagyok. - Eressz el - toltam el magamtól ordítozva a fiút - hagyj békén - léptem hátra rémülten.
- Jess... - suttogta rémülten. Megráztam a fejem, a könnyeim kipotyogtak a szemeimből.
- Hagyj békén Chris. Sajnálom, ami kettőnk közt történt. Te tényleg nem vagy nekem való.
- De Jess én... - feltartottam a kezem, nem érdekel a magyarázata. Felkaptam a táskámat és kiviharoztam a szobából, de még a tetováló szalonból is. Három napja itt lakom ezzel a... csak egy hajszál választja el attól, hogy bérgyilkosnak nevezzem.

Rosalie Everhood:

Becsöngettem. Ideges vagyok. A fenébe is, nem kellett volna becsöngetnem. Megmondta, hogy nem kellek neki, akkor minek állok itt. Ahogy megfordultam, hogy elmenjek onnan, a kulcs megzördült a zárban. Még van idő. Nem, most már...A kapu kinyílt.
Megfordultam. A szívem hevesebben kezdett dobogni. Hát újra látom őt. Matthew Smith állt előttem ugyanolyan édesen és csodálatosan, mint általában.
- Szia - köszöntött döbbenten. Nyeltem egyet, míg végignéztem rajta. Egyszerű kék pólóban volt és egy laza melegítőnadrágban.
- Szia - nyögtem ki végül a köszönést. Matt kilépett, behúzta maga mögött az ajtót, és kíváncsian nézett rám. Persze. Ő tud ilyen nyugodt lenni, nekem pedig idegesen rángatózik a gyomrom.
- Valami baj van? - kérdezte aggódva. Láttam, ahogy ujjai elfehérednek a kilincs szorításában. Nem kellett volna megzavarnom az ő békéjét.
- Semmi, én csak.. - beletúrtam a hajamba. Most mit mondjak neki?
- Nem jössz beljebb? - állt el az ajtótól udvariasan, hogy beljebb léphessek.
- Nem köszi. Én csak azért jöttem, mert segítségre van szükségem - mondtam végül, kezdve azzal, hogy visszanyertem az önuralmamat.
-   Minden rendben? - szintén aggódó kérdése összezavart. Matt.. azóta nincs rendben semmi, amióta elmentél.
- Igen, csak... - dadogtam össze-vissza. Lesütöttem a szemem, nem mertem ránézni - ezt így nem tudom elmondani. Ráérsz egy kicsit? - pillantottam fel rá kérőn.
- Persze, de mi a baj? - faggatott tovább. Mindig összezavart a jeleivel. Talán ő sem tudta mit akar, és össze-vissza küldött felém érzelmeket. Utálatot, közönyt, aggodalmat, kedvességet, figyelmet.
- Csak szeretnék mutatni valamit.
- Jó, felöltözöm - adta be a derekát nyugodtan. Visszament az udvarra, és mielőtt becsukta volna a kaput, újra kiszólt - addig gyere csak be - mondta kedvesen, de nem mosolyogva. Olyan ritkán mosolygott.
- Nem, megvárlak itt.
Hát most aztán nagy bajba kerültél Rosalie Everhood. Hogy képzelted, hogy idejössz hozzá? Azok után, amin keresztül mentél? Amit éreztél iránta, és most is érzel. Ami még akkor is sokkal erősebb érzelem, mint mikor Kylelal a csúcson vagytok. Pedig Matt még csak hozzád sem ért.
Maximum három percet kellett rá várnom, mégis azt hittem sosem jön ki. Próbáltam megnyugtatni magam, hirtelen feltörtek az érzések a legmélyéről. A hiány, amit mindig éreztem. A vágy, hogy barátok legyünk, vagy.. . nem, a barátság lett volna a legjobb dolog. A szívem hevesen vert még mindig. A szám hirtelen sivatagnak tűnt. Próbáltam elterelni a figyelmemet, így a kellemes időjárásra gondoltam. Jó idő volt ma. Nem borús és nem is hideg. Meleg volt, de nem fülledt meleg, éppen jó. A délutáni nap még mindig erős volt, de nem izzasztóan erős.
Mikor Matt kilépett a kapun, elmosolyodtam. Bezárta maga mögött az ajtót, amíg én felmérhettem. A melegítőnadrágját farmerre cserélte, a papucsát egyszerű, belebújós sportcipőre. Imádtam az ilyen fazonú cipőket. Mielőtt túl messzire kerültünk volna, megkérdeztem:
- Ugye, van bérleted?
- Persze, van - fordult felém és egyetlen pillanatig várt, míg elindultunk. - Miről is van szó?
- Csak egy barátomhoz megyünk - vontam vállat. Könnyebb volt úgy beszélgetni vele, hogy a földet néztem. Pedig szerettem nézni őt, de akkor az agyam leblokkolt és hülyeségek hagyták el a számat.
Hosszú percekig kínos csend vett minket körül. Ez nem vall rá, mindig felhoz valami témát. Bármilyen idiótaságról órákig tudnánk beszélni. Régen is órákat beszéltünk.
- Milyen lett az érettségid? - végre, egy mentőkérdés jutott az eszembe. Szinte megkönnyebbültem.
- Elég jól - nézett rám tanakodva - a matek 97%-os lett a töri sem lett olyan rossz, mint amire számítottam. Te csináltál valamiből?
- Nem, idén nem, pedig jó lett volna.
- És tudod már, miből szeretnél? Mert akkor tedd le októberben, úgy sokkal könnyebb lesz májusban.
- Nyelvből szerettem volna, de a mi iskolánkban külön szabály van erre, úgyhogy most még nem tudom. Pedig jó lenne valamit kitalálni.
Szerencsére megint jól elbeszélgettünk. Társalogni könnyű volt vele, csak valakinek el kellett kezdenie. Ha jól emlékszem, ez a szerep általában nekem jutott. Először a suliról beszélgettünk. Meg tudtam, hogy egy angliai egyetemre fog járni a következő évtől. Augusztus elején költözik majd ki, viszont már elkezdett pakolgatni, búcsúzni. Mosolyogtam. Nagyon izgatottan mesélt róla. Szerettem hallgatni, ittam minden szavát. Nagyon sok tulajdonságát szerettem, az egyik ilyen volt, hogy értette az embereket. Legalábbis addig kérdezősködött, míg meg nem értette őket igazán. Hiányzott már ez. Ez a figyelmesség, amit ő tudott nyújtani. Olyanokat mondott vissza, amikre már nem is emlékszem, hogy mondtam volna. Meglepett.
Amikor leszálltunk a buszról, egy új filozófia elméletet tárt fel nekem. Ezeket imádtam a legjobban, mert mindig máshonnan nézte a világot. Olyan jó magyarázatot tudott adni a dolgokról, hogy amikor őt hallgattam, úgy éreztem a világ kezd összeállni. Persze nem mindig értettünk egyet, amit ő azonnal tudott. Ilyenkor csak elnevette magát, és megpróbálta az én elmémet máshogyan rávezetni az ő nézőpontjára.
Aztán megálltunk a ház előtt, és ő csöndben maradt. A szavát egy pillanat alatt elállítottam. A látvány kicsit sem volt hívogató. Inkább egy szemétdombra hasonlított az egész, mint normális családi házra. Az udvar elhanyagolt volt és gazos, betört üvegek a ház elülső felén és a többi. Én szégyelltem magam az elhanyagoltság miatt.
- Hát itt volnánk - nyomtam le vörös arccal a kapu kilincsét, ami nyikorogva nyílt ki.
- Azta kurva, mi ez a hely? - meglepett Matt káromkodása. Régebben említette, hogy káromkodik, de sosem előttem. Soha nem hallottam még csúnya szót az ő szájából, de mindennek eljön egyszer az ideje. Tudtam, hogy vonakodva bár, de követett. Megálltam a félig nyitott bejárati ajtó előtt, és szembe fordultam a fiúval. Zsebre tett kézzel nézett körbe, fintorogását nem leplezve.
- Mindent elmondok, de egy rongyot tegyél a szád elé - ajánlottam halkan, miközben mélyet lélegezve léptem be a házba.
A szag kicsit enyhült, mikor beléptem, de még mindig hatásosan üldözött el mindenkit, aki a ház közelébe ért. A szemétdomb mérete is csökkent, most már egy sávban lehetett közlekedni a folyosón. Mattnek elállt a szava, de követett. Kylet a nappaliban találtuk meg, a földön feküdt, térdeit felhúzta és a plafont nézte.
- Kyle, minden rendben? - dobtam le a táskámat ijedten és odarohantam hozzá. Letérdeltem mellé, üres tekintete rám tévedt. Ökölbe zárt karjait a feje fölé emelte. Megrázta a fejét és kinyitotta az öklét. Egy sodort csikk gördült végig a padlón. Érintetlen volt, mire megkönnyebbültem.
- Ügyes vagy Kyle - dicsértem meg büszkén a barátomat. - szeretnék valakit bemutatni neked.
Kyle feltápászkodott. A két fiú egymással szembe került, én pedig közéjük.
- Kyle, hadd mutassam be Mattet, egy régi ismerősömet. Matt, ő itt Kyle - néztem először a barátomra, majd Mattre.
- Heló - nyújtotta a kezét Matt udvariasan, bár vonakodva. Kyle rémülten nézett rám.
- Miért van itt? - kérdezte nem viszonozva a bemutatkozást.
- Azt én is szeretném tudni - jegyezte meg Matt halkan.
- Kyle... Kyle a barátom - fordultam szembe a fiúval, akit ide hoztam. - és segítségre van szüksége. - a barátom felé fordultam. - Megígérted, hogy bármit megteszel a biztonságomért - a fiú bólintott, majd visszafordultam - és te vagy az egyetlen fiú, akiben bízom - néztem fel Mattre könyörgőn - kérlek. Beszéljük meg. - nem nézett rám. Minden hova nézett, csak rám nem.
- Mit szeretnél? - kérdezte aztán higgadtan.
- Szeretném, ha segítenél nekem. Egyedül nem tudom megcsinálni.
- Pontosan, mit akarsz? - kérdezte megnyomva a pontosan szót. Komolyan nézett rám.
- Szeretném, ha itt lennél néhány napig - hajtottam le a fejemet - mert Kyle drogozott. Le akar szokni róla, és én nem...
- Attól fél, hogy bántani fogom - szólalt meg Kyle mögöttem határozottan. Igen, ez volt, de szégyelltem bevallani a barátom előtt. 
- Ez egy vicc, ugye? Mert én ebben nem veszek részt - hátrált el a fiú tőlünk feltartott kézzel. Felnéztem rá, és láttam, hogy komolyan gondolja. Az utolsó reményem - menjetek orvoshoz, ezt így nem lehet megoldani.
- Matt, kérlek. Nem érted.
- Nekem készülődnöm kell Angliába - az ajtóhoz ment és kitárta - Sajnálom, de nem segíthetek.
- De Matt... - nagyon feldúlt volt. Soha nem láttam feldúltnak, vagy idegesnek. Meg sem próbálta átgondolni a dolgot, de tudtam, hogy nem fog segíteni. Ő túl jó fiú ahhoz, hogy ilyesmibe keveredjen.
Kyle nem mert közelebb jönni hozzám. Tétován állt a kanapé mögött és engem nézett.
- Én tényleg megszeretnék gyógyulni, Rose - mondta határozottan. Bólintottam.
- Tudom Kyle, és én megígértem, hogy nem megyek el.
- De ha csak vele érezted volna magad biztonságban, nem kényszeríthetlek, hogy maradj.
- Tudok magamra vigyázni. Rá inkább azért lett volna szükség, mert meg tudta volna mutatni neked a világot, úgy, ahogy más nem.
Miután Kyle megtudta, hogy félek tőle, nem közeledett hozzám. Megpróbálta távol tartani magát tőlem, ami rettenetes érzés volt. Egész délután csendben voltunk, ami majdhogynem megőrjített. Igazából sikerült felületesen elpakolnunk a nappaliból, a folyosóról és az előszobából. Csak ott volt nagyon nagy kupleráj.
A nyári idő miatt, még este kilenckor is világos volt. Kyle rettenetesen elfáradt. Ledőlt a kanapéra, én pedig bevonultam a szülei szobájába. Először kétes érzéseim voltak ezzel kapcsoltban. Kyle nem is akarta, hogy idejöjjek, mert ez számára szent helynek tűnt. Viszont ez volt a legtisztább helyiség az egész lakásban. Igaz állott és doh szag volt, de tiszta. Lehúztam az ágyruhát és kiteregettem a paplant szellőzni, aztán visszamentem a szobába. Én is elfáradtam. A sok érzelemben, a sok takarításban, a sok gondolkodásban. Biztos vagyok benne, hogy az első éjszaka lesz a legnehezebb. Elővettem a laptopomat és a háttámlának dőlve beüzemeltem. Nem sokáig fog kitartani, ha nincs áram a házban.
A wifit a szomszéd házból loptam. Hű..micsoda rosszkislány lettem hirtelen. Próbáltam információkat szerezni, hogy lehetne könnyíteni Kyle helyzetén, de nem tudtam erre koncentrálni. Folyamatosan Matt képe ugrott be, és az, hogy ő volt az egyetlen reményem.Elpihentem az ágyon, fejemet a párnára hajtottam és átadtam magam a gondolatoknak. Egészen addig, míg mocorgást nem hallottam az előszobából. Azonnal felpattantam és kisiettem. Kyle vánszorgott be a szobájába, és becsukta maga mögött az ajtót. Megnyugodtam. Addig a pillanatig, míg el nem néztem a bejárati ajtó felé.

10. Fejezet + kedvenc énekes

Helóka! 

És most lássunk egy rövid bevezetőt, ami senkit nem érdekel, de azért hátha. 

Mint ígértem az előző fejezet elején, bemutatom nektek kedvenc énekesemet.."dobpergés" Eric Saade. Hát nem eszméletlenül jó pasi?

Mr. Saade a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon nyújtott teljesíténye miatt lopta be magát a szívembe. Ismeritek? Az a helyzet, hogy mostanában nem vagyok oda a pop zenéért, vagyis nem mindegyikért, így Eric dalai listavégre kerültek. Szegény Eric. Azért van néhány poszter a falamon, Mr. Saadéról. Ráadásul még csak 23 éves. Nyami. Néhány information about Eric. Születési helye és ideje: Svédország, 1990. október 29. Majd emlékeztessetek, hogy Boldog Szülinapot kívánjunk neki :) Csillagjegye skorpió.. Hm.. van aki imádná a skorpiót.

Családi állapot: Nőtlen. Nőtlen?? Bocsi, csak most néztem utána néhány dolognak, mert nem követem minden lépését. Viszont nőtlen? A legutóbb még Mollyval járt. Hát sok boldogságot nekik... külön :D A nőtlen pasik mindig jobban érdekelnek. Hm. Egyelőre ennyit róla. Megmutatom a legfrissebb videoklipjét. Nekem volt, ami jobban tetszett, de ez sem olyan rossz dalocska. Amúgy augusztusra várható a negyedik albuma, csak úgy mellékesen megjegyeztem.  A klip, és a dal:  

  More információért keresse fel kezelőorvosát, gyógyszerészét, vagy írj nekem, vagy googlezz rá. Annál többet én sem tudnék mondani, csak tapasztalattal és élményékkel vagyok gazdagabb, információval kevésbé. 

 Zárójeles megjegyzés: Bocsi az időnkénti angol szavakért, de úgy írok, ahogy jönnek a gondolatok és néha csak angolul jutnak eszembe a szavak. Az nem biztos, hogy mindig helyesen használom őket, amiért megint elnézést kérek. 

 Végül pedig: Egészségetekre!

 

10. Fejezet

Rosalie Everhood:  (1. nap)

Könny gyűlt a szemembe, ahogy beléptünk a lakásba. Nem azért, mert annyira megható volt a látvány, hanem mert olyan dögszag terjengett a levegőben, hogy azt hittem megfulladok. Azonnal a szám és az orrom elé kaptam a kezemet és lélegzetvisszafojtva próbáltam látni valamit. Valamit, ami nem ilyen undorító.

- Mi döglött itt meg? - kérdeztem lenyelve az epémet, rekedtes hangon. 

- Kyle Karlson - jegyezte meg a barátom szomorúan mellettem. 

Ledobta a táskáját, kulcsait a szekrényre ejtette és csak nézett ki a fejéből. Fogalmam sem volt, mire gondolhat, azt viszont tudtam, én mire gondolok. LEVEGŐT! 

A hosszú folyosó úszott a szemétben, a koszban, a hányásban. A hideg kirázott ettől az egésztől. Undorító ez a szag, és ami itt van, az egyszerűen leírhatatlan. Egyetlen milliméter tiszta hely sincs a folyosón, hogy közlekedni tudjunk. Kyle megoldotta. Ő ment előre, félrerugdosva néhány rongyot és ruhát az útból. Felfordult a gyomrom, ahogy elmentünk valami nagyon büdös és legyekkel borított hányadék mellett. A következő az enyém lesz, ami ékesíti ezt a helyiséget. 

Az első helyiség a nappali volt, ahova a folyosó közepe felé, a bal oldali nyíláson lehetett bejutni. Egy dívány volt a szoba közepén, szürke átlagos kinézetű kanapé. Vele szemben volt egy gyönyörű fehér szekrénysor, aminek a közepét egy plazma tévé uralta. A szekrény ajtajai üvegből készültek. A polcokon kisebb szobrok voltak, és rengeteg-rengeteg kosz és por. A kanapé mögött egy hatalmas ablak volt, ami majdnem az egész falat beterítette. Fény azonban nem jött be rajta, annyira mocskos volt az is. A szoba nem tűnt olyan szörnyűnek, mint a folyosó. Itt csak sörös dobozok, eldobált cigaretta csikkek és szana-szét hagyott ruhák voltak. Oké, ezzel képes vagyok megbirkózni. 

- Az ablakot Kyle - néztem rá könyörgőn, ahogy tétován állt a nappali közepén. Könyörgöm! Szellőztessünk!

A nappali nyílásával szemben - a folyosó jobb oldalán - szintén volt egy nyílás. Szerencsére nem ajtók, így csak terekbe tudtunk átmenni. Az előtere üres volt. Mármint bútor nélküli. Hatalmas kék kukászsákokban ruhák és lim-lomok voltak, ahogy láttam. Mindössze három ajtó vezetett tovább ebből a szobából. Velem szemben egy vendégszoba volt, mellette Kyle szüleinek szobája, a fallal merőleges falon pedig egy fürdő nyílt. Az egyetlen tiszta hely Kyle szüleinek szobája volt. Rendezettnek és érintetlennek tűnt, mikor benéztem. Beágyazva találtam a fekhelyüket is, minden szépen a polcokon díszelgett. Csupán vastag porréteg lepte a polcokat, de ez szinte fel sem tűnt a többi szoba látványa után. 

A fürdő szintén hányingert keltő volt, de erről persze nem szóltam a barátomnak. 

Azon tanakodtam, hogy ez egy gyönyörű ház lenne. Minden új és modern ebben a lakásban, nem hullik a vakolat sehol, rendezett és ápolt háznak tűnik, olyannak, amire sok gondot fordítottak. Azonban ez a sok szemét és kosz...

A konyha a folyosó legvégében található nyílásból indult ki. Erről nincs mit mondanom, csak ismételni tudnám magam. Megint elkapott a hányinger a látványra és a szagra is. Uramisten! A rothadás és penész szaga facsarta az orromat. Lesz mit tenni a maradék nyári szünetemben. Király. 

A konyha meglehetősen kicsinek tűnik. Bal oldalon végighúzódott a konyhapult a szekrényekkel, jobb oldalon pedig közvetlen előttem egy három személyes kis asztalka volt. A pult és az asztal között csupán egy ember fért el, amit furának tartottam. A jobb hátsó sarokban pedig egy hatalmas szürke hűtő álldogált. 

- Kyle - szólaltam meg végül, miután felmértem a terepet. Éreztem, hogy mögöttem van, ezért megfordultam - Ez... ez undorító, ami itt van, ugye ezt te is látod - bólintott. - na most. Arra gondoltam, amíg nincsenek elvonási tüneteid, addig előszedjük az összes anyagot rendben? - megint halvány bólintással kommunikált velem. Oké. - Viszont legelőször minden ablakot nyissunk ki!

Kyle szobája kellemes volt. Bár mocskos, de ezen már nem lepődtem meg. A nappaliból nyílt. Az ágya a jobb falnál helyezkedett el, egyszemélyes egyszerű ágy. A fejtámla fölött egy kisebb ablak engedett be némi fényt, mellette pedig - az íróasztal fölött - egy sokkal nagyobb. Bal oldalon csupán szekrények voltak, a hátsó sarokban pedig egy kényelmesnek tűnő bőrfotel. A falak nyugtató zöld színt kaptak. Ez jó. 

Letettem a vödröt a szoba közepére és csípőre tett kézzel néztem körbe. Kyle alig beszélt valamit, mióta idejöttünk. Csak elmagyarázta, mi hol van. 

- Mindent Kyle. Pakolj a vödörbe minden drogot - kértem meg kedvesen. Próbáltam nem parancsoló lenni, hanem kedves és megértő. Tudtam, hogy most erre van szüksége. 

Letérdelt az íróasztala elé és kihúzta az első fiókot. Zacskókkal és gyógyszeres dobozokkal volt teli. 

- Semmi nem maradhat. Semmilyen drog, semmilyen gyógyszer - bólintott és kibontogatva az összes dobozt és zacskót, majdnem félig töltötte a vödröt. Sóhajtottam. - gondolom nem ennyi van - megrázta a fejét és kihúzta az alatta lévő fiókot. Tankönyvek voltak benne, amiket az ágyára szórt. Karba fontam a kezemet magam előtt. Gyűlölöm ezt az egészet, a hideg futkos a hátamon ettől a helytől. A fiók kiürült. Kyle kifeszítette az alját és csak most jöttem rá, hogy dupla fenekű. Okos srác. Szintén dobozok és zacskók, meg kicsi üvegek, amiben folyadékok voltak. 

Mikor a fiú végzett és felállt, szembe fordult velem és kissé elmosolyodott. Felvontam a szemöldökömet, mire a mosoly lehervadt az ajkáról. 

- Mindent Kyle! - ráztam meg a fejem hitetlenkedve - Amíg erős vagy. Kérlek. 

A szekrényekhez ment, kinyitotta az egyiket és egy laza mozdulattal kisöpörte az összes ruhát, ami benne volt. A ruhák között pedig szintén fehér porok estek ki bezacskózva. Kyle. Kyle. Ejnye.

Semmihez nem nyúltam hozzá, én csak néztem, ahogy Kyle az összeset felbontja és fájdalmasan önti bele őket a vödörbe. Szerencsére elég sok helyet feltúrt és megmutatott. Én pedig nem hittem a szememnek, hogy mindig kerül elő valahonnan. Ennyivel örökké ellehetne élni. Mintha ő lenne a díler, annyi anyag volt itt. 

- Nagyon jó. A többi? 

- Ennyi volt - nézett rám fáradtan - kint nem dugtam el semmit. 

- Hiszek neked, de most tisztázzunk valamit. Ha én találok bárhol, bármit, aminek nem kellene ebben a házban lennie, fogom magam és elmegyek. Világos?

- Világos, de ismétlem, kint nem dugtam el semmit. A bulikból maradhatott néhány itt-ott, de nincs benne a kezem. 

- Felfogtam. Most pedig gyerünk a mosdóba. 

Kyle engedelmeskedett nekem, aminek örültem. Ez azt jelenti, még nem őrült meg teljesen. Megint karba font kézzel álltam a csinos fürdőben. Kylenak kellett elpusztítania az összeset. Mellesleg én hozzá nem nyúltam volna itt semmihez. A fiú lassan öntötte bele a wc-be az anyagokat. Két dolgon gondolkodtam. Hogy vajon bűncselekmény-e, ha lehúzzuk ezeket a wc-n, és hogy mennyi pénzt összespórolhatott volna, ha nem veszi meg őket. Bár most már értem, mit akart Brad a barátomtól, mikor félholtra verte a hülye haverjaival.
A barátom majdnem összeesett. Oda siettem hozzá, a vödör hangosan csattant a padlón, mikor a lábai összecsuklottak alatta.
- Jól van - öleltem át gyengéden. Megkapaszkodott a mögötte lévő kád peremében és ráült. - Nagyon ügyes vagy Kyle - hajoltam fölé, és gyengéden megcsókoltam - olyan büszke vagyok rád. Nézd, egyedül eltüntetted az egészet - bólogatott. Szomorúan nézett a wc felé, homlokát ráncolva. Átöleltem őt és magamhoz szorítottam.
Mint kiderült, kikapcsolták a villanyt és a gázt is. Így a meleg víztől is könnyes búcsút mondtunk. Kyle erőt vett magán és elkezdett neki állni a takarításnak. Úgy értem eltávolítottuk azokat az anyagokat, amik bűzt adhattak ki magukból, aztán a barátom összeszedte a szemét egy részét.
Az udvaron volt egy hatalmas konténer, így a bezsákolt ruhákat oda vittük ki. Furcsának tűnt Kyle gyengesége. Olyan... elő kell hoznom belőle az életet.
- Mi történt veled? - törtem meg a mély csendet, mikor kifelé tartottunk. 
- Elvesztem - vont vállat fáradtan és szomorúan. 
- Majd én visszahozlak - dobtam bele egy kisebb zsákot a konténerbe, és szembe fordultam a barátommal - most elmegyek. Elhozok néhány cuccot otthonról, meg ugye szólnom is kéne apának, hogy lelépek. - bólintott. A francba megőrjít a szótlansága.
- Nem hagysz el, ugye? - kérdezte ijedten.
- Nem - megint hozzábújtam. Tudnia kell, hogy rám számíthat. - Visszajövök, ígérem. Viszont te is ígérj meg nekem valamit. - eltoltam magamtól és felnéztem rá. Hunyorognom kellett, ahogy a szemembe sütött a nap. - bármilyen kábítószert találsz, azt kidobod. Nem a kukába, nem az ágyadba, a wc-be. Amíg van benned akaraterő, Kyle.  Értetted?
- Igen. Siess vissza.
- Sietek. Légy óvatos, és továbbra is olyan erős, mint eddig. - megszorítottam a kezét és csókot leheltem az arcára.

Tudtam, hogy könnyű lesz otthonról eljönnöm. Erről a lehetőségről álmodoztam hónapok óta. Elegem lett apám viselkedéséből. A folyamatos vitázások és veszekedések kezdtek kikészíteni. Mostanában semmit nem tudtunk megbeszélni és az is lehet, hogy miattam volt. Hiába próbáltam elmondani mi bajom, ő nem figyelt rám. Talán jól is jön egy kis... kikapcsolódásnak nem nevezhető eltávolodás. Félek. Nagyon is félek. Még soha életemben nem volt dolgom drogossal, főleg nem leszokóban lévővel. Mi van, ha bántani fog? Mert még ha azt is mondja, hogy szeret, az anyagok olyan erősen befolyásolhatják a tudatát, ami megrémiszt. Az elvonási tünetek pedig... ebbe bele se merek gondolni. 
Már javában pakoltam össze a holmimat, mikor apám megérkezett. Nem szabad túl sokat látnom. Azonnal elgyengülök és itt maradok. Sebesen dobáltam bele a ruháimat a táskámba. Itt kell hagynom egy kicsit, hogy gondolkodjon. Hogy jobban értékeljen engem, nem pedig egy darab rongyként kezeljen. Mert tudom, hogy szüksége van rám, de nem tagadhatom, hogy nekem ezerszer nagyobb szükségem van őrá. Mindig is ő jelentette a biztonságot és a nyugalmat, még akkoris, mikor kígyót-békát kiabáltunk egymásra. Amit szégyelltem is, de védekeznem kellett, ha nem akartam teljesen összetörni a lelkem. 
Képtelen megérteni az én helyzetemet, hiszen ő sosem volt tinilány. Kyle problémája épp kapóra jön. Amikor kettejükre gondolok, mindig elfog a nyugtalanság, a hazugság súlyosan nehezedik rám. Nem apa, nem lesz drogos barátom, sem olyan, aki alkoholt iszik vagy cigizik.
A fenéket nem. 
Lerobogtam a lépcsőn, erősen koncentrálva arra, hogy véghez vigyem a tervem. Képes vagyok csak úgy elmenni innen, anélkül, hogy elbőgném magam. 
A cipőkhöz siettem, láttam apámat a konyhában ücsörögni. Azonnal megsajdult a szívem. Menni fog. Képes vagyok rá. 
- Elmegyek - jelentettem ki, mihelyst készen álltam arra, hogy a következő pillanatban a bejárati ajtó túloldalán legyek.
- Hova? - fordult meg apám a széken. Stílusa megint.. nem is érdekelte, hogy elmegyek, csak udvariasságból kérdezte meg. 
- Kylehoz - húztam ki magam büszkén. A vállamra kaptam a nehéz sporttáskát. Apám lemerevedett. Nocsak, így már érdekel a dolog? Vártam a kioktatását, de végül nem szólt semmit. Az ajtóhoz siettem, és lenyomtam a kilincset. 
- Miért? - kérdezte döbbenten. Visszafojtottam a könnyeimet, hangom rekedtes volt, mikor megszólaltam. 
- Mert elegem van belőled - közöltem kicsit sem határozottan. Gyerünk! indulj már ki! Nyomd már le azt a vacak kilincset! Sóhajtottam, és ahogy kigördült az első könnycsepp, úgy nyitottam ki az ajtót is. Becsaptam magam mögött és egy határozott mozdulattal letöröltem a könnyeket az arcomról. 
Nem sírok. Soha nem sírok. Vissza se néztem. Egyszerűen eltűntem onnan, amilyen gyorsan csak tudtam. Bűntudatom volt rendesen, de tudnia kell apunak... tudnia kell, hogy fontos vagyok neki. Már ha fontos vagyok neki. Szeretnék egyszer végre az lenni. Valakinek fontos. 
A buszon végig gondolkodtam. Főleg apámon. Aztán egy másik dolgon, végül pedig azon, mennyire fog hiányozni ez a béke az életemből. A szobám békéje. Az egyetlen biztonságos hely a számomra. Ahova elbújhatok, ami csak az enyém, ahol igazán jól érzem magam. Ezt az otthont csak én voltam képes megteremteni. 
Így Rosalie Everhood sikeresen megszegted apádnak tett második fogadalmadat is. A család az első. Ehhez képest én egy olyam embert választottam, akit egy hónapja ismerek. Kylet. Kyle Karlsont, aki bár drogot és kábítószert szedett, tudta ki vagyok. Aki minden percét velem akarta tölteni. Aki őszinte volt velem, és megpróbált egyedül leszokni. Aki kiráncigált a sötétségből, ahova a családom küldött. Mert senki nem foglalkozott az én érzéseimmel és lelkiállapotommal - egy embert kivéve - , míg Kyle meg nem érkezett. És bár a barátom nem volt mindig tiszta, mikor velem volt, de én azt az énjét is imádtam. Jókat röhögtünk. Bírtam a beszívott fejét is, de tudtam, hogy nem mehet így sokáig. Végül pedig itt vagyunk. Igen. Őt választottam. 
Miután leszálltam a buszról, volt még egy kis dolgom. Igazából sokáig gondolkodtam megtegyem-e vagy ne. Tudtam, hogy egyedül nem fog menni. Tudtam, hogy Kyle is egyedül van és én is. Valamint az az ember, akihez épp tartok. Hasonló érzésekkel. Bár ő szeret egyedül lenni. Eszembe jutott, amit régen mondott nekem: Egyedül jobb, mint hülyék társaságában. Nagyot sóhajtottam. Elfelejtett. Olyan rég találkoztunk már. Talán nem is akar engem látni. Viszont ő az egyetlen ember Kyle-on kívül, aki képes volt megérteni. Mi...akárhogy is gondolta, én tudom, hogy mindig is többek voltunk. Mert mi értettük egymást. Végül pedig elhagyott. Most pedig itt állok az idióta barna kapu előtt, mint öt hónappal ezelőtt és megint hülyét csinálok magamból. Az egyetlen fiú barátom háza előtt - akinek én, soha nem voltam a barátja, az ő állítása szerint - még ha ő csak olyan ismerősnek tartott, akivel hétfőn még szívesen beszélgetett, kedden viszont a háta közepére sem kívánt. Így fogalmazott, mikor utoljára láttam. Ez voltam neki én. Ő viszont sokkal több volt nekem. Hát... remélem ma hétfő van.

9. Fejezet

Sziasztok! Most nem akarok semmiről beszélni, mert nem sokára jön a következő fejezet, és majd ott lesz szó az egyik kedvenc énekesemről. Addig is, más megvilágításból kaptok egy részt :D Kellemes olvasást! 

9. Fejezet ( külön kérésre) 

Jessica Black: 

Napok óta egyedül vagyok. Gyűlölöm Kylet, mert elvette tőlem az egyik legjobb barátnőmet. Pont most, amikor elhagyott egy közeli szerettem is. Elegem volt mindenből. Engem mindig mindenki csak elhagy. Olyan egyedül vagyok, amióta az állítólagos legjobb barátnőm megismerkedett a pasijával. Ha annyira jó barátnőm lenne, akkor hetente legalább egyszer hívna, vagy felvenné a nyomorult telefonját. Elkezdődött a nyár, sőt eltelt már egy hónap, de a barátnőm nem kommunikál velem. Én pedig képtelen vagyok elérni, bárhol keresem. Ha elmegyek hozzájuk sosincs otthon, az apukája mindig azt mondja, hogy a barátjánál van. Éjjel-nappal együtt vannak, engem meg így itt hagyott a magányomban. Nem ez lenne az első eset, de sosem volt még ennyire rossz. Pont mikor minden a legrosszabb. Nem akarok itthon lenni. Talán ideje egy kicsit lelazítanom. Egy lány a suliból épp most hívott el egy esti találkára. El is megyek. Még szép, hogy elmegyek. Nem fogok Rose miatt egyedül maradni egész nyáron. 

Egy nagyon dögös összeállítást választottam ma estére. Rövid, testre feszülős kék szoknya és egy fehér - mély kivágású - top. A hajamat kivasaltam, felkentem egy enyhe sminket és egy fekete lapos talpú cipőt választottam hozzá. Hiába. A magassarkúval még mindig nem tudok megbarátkozni. 

Kissé lehűlt a levegő, mikor kiléptem a lakásból, de még mindig volt egy fülledt utóhatása a forró napnak. Végiggyalogoltam a külvárostól egészen a belvárosig. A Central kávézóba beszéltük meg a találkozót este kilencre. Tudtam, hogy forró lesz a hangulat, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. A kávézó - ami lazán elmehetett egy enyhe bulihelynek - most zsúfolásig teli volt. Lesétáltam a hatalmas lépcsőkön a nyitott előtérhez, ami székekkel és asztalokkal volt teli. Ezt a részét szerettem a legjobban, mert itt friss volt a levegő - lévén annak, hogy a szabadban volt. Bent biztos piaszag van. Utálom az alkoholt. 

Megtaláltam a lányt, akivel a találkozót beszéltem le. Néhány srác között ült és nevetgélve beszélgetett velük. Rajta fekete top volt egy nagyon-nagyon rövid nadrággal és egy hatalmas tűsarkú cipővel. Haját itt-ott begöndörítette, arca sminkezett volt. Ő nem Rose. Annyira hiányzik. 

- Sziasztok - köszöntem udvariasan, ahogy melléjük értem. Emma felállt, szőke haja meglibbent a hirtelen mozdulattól és széles vigyorral köszöntve ölelt meg és nyomott puszit az arcomra. Rámosolyogtam, a fiúk pedig helyet csináltak nekem. 

- Jessica. Hadd mutassam be, Ethant - mutatott a mellettem ülő rövidre nyírt barna hajú fiúra. Sütött belőle a pénz és a szex szaga. Kezet rázott velem és kaján vigyorral ajándékozott meg - mellette lévő seggfej Christian - rögtön Christian Grey képe villant elém, ahogy meghallottam a nevet, de ez a srác még csak a közelében sem járt az én elképzelt főszereplőmnek. Ez a fiú izmos volt, eszméletlenül kigyúrt. Haja hosszúra hagyott volt, szexin kócos. Kicsi, mogyoró barna szeme határozottságot és erőt tükrözött. Mikor felém nyújtotta a kezét, szemem a hatalmas tetoválásra esett a másik oldalán. Na jó, ettől jobban bírom kicsit. Imádom a tetoválásokat és ez is gyönyörű volt, csak épp nem értettem a jeleket. 

- Ő pedig Brad - fejezte be végül vigyorogva Emma. Azonnal tudtam, hogy Brad nem közömbös a számára, mellesleg ő ült mellette, és a combját simogatta. Nem is említette, hogy van barátja. 

- Örülök - fogtam kezet végül a szőke hajú Braddel. Ő is izmos volt, de nem annyira mint Christian. Neki a jobb keze belső felén volt tetoválás. Egy felfelé kúszó vadmacska, melynek a mancsai a bicepszét karmolászták. Elég helyes volt, ezt el kellett ismernem. Vagyis a külseje inkább rosszfiús, mint gyengéd és aranyos. Hű.. bírom a gonosz pasikat. Helyet foglaltam Ethan mellett, akinek a másik oldalán Christian ült.

- Mit isztok? - kérdezte Brad lazán. Arrogáns és beképzelt. Egyáltalán nem mosolygott. 

- Egy kólát kérek - mondtam Emma után. Mindenki kidülledt szemmel nézett rám. Most mi van? Brad Ethanre nézett, aki felállt, kikerült engem és már el is tűnt a tömegben. A zene dübörgött mögöttünk, bár itt nem volt olyan hangos, mint bent. Nem tudtam hogy kezdjem el a beszélgetést, vagy mit mondhatnék. Éreztem, hogy Christian közelebb csúszik hozzám. 

- Merre mész ezután? - kérdezte kedvesen mosolyogva. Felnéztem rá. Alkarjával a térdén támaszkodott és előre dőlt, úgy nézett fel rám. 

- Még nem tudom. -  vontam vállat zavaromban. - Amúgy tök jó a tetkód - csúszott ki hirtelen a számon. Christian arcán széles vigyor terült el és végigsimított a karja külső felén, a kusza vonalakon.

- Van még itt is - dőlt hátra a kanapén, hogy felhúzhassa fekete izomtrikóját. Majdnem tátva maradt a szám, mikor megláttam mennyire durván ki van gyúrva. Hatalmas kockák voltak a hasán, csupa izom és erő volt ez az ember. Mintha egy bodybuilder lenne. A hasának bal oldalán egy rózsás tetkó volt. A jobb mellkasán pedig egy latin felirat, amit - hála a két éves kötelező latin óráknak - le tudtam fordítani. Jöttem, láttam, győztem felirat volt feltetoválva. 

- Hűha - nyögtem fel csodálattal a szememben - nagyon fájt? - erre a kérdésemre hatalmas nevetést tört ki, amitől vörösre pirult az arcom. A fiú visszaült mellém. Megpróbáltam velük nevetni, de még én is éreztem, hogy erőltetett nevetés volt. 

- Nem fáj - szólalt meg Brad vidáman, miközben átkarolta a velem szemben ülő Emma vállát. 

Ethan visszatért, félre lökte Christiant mellőlem és letette a tálcát a poharakkal. Nem láttam a kólámat, de a férfi egy sárgás folyadékot tett elém. 

- Vodkanarancs - tájékoztatott mosolyogva. - te meg ne mutogasd a tested - fordult Christian felé szigorúan. Brad felnevetett, őt pedig a tetkós srác követte. 

- Nem iszom alkoholt - jegyeztem meg félénken, mire megint mindenki nevetett, én pedig egyre vörösebb lettem. 

- Akkor beszélgessünk tovább a tetkókról? - hajolt előre Christian kíváncsian, hogy láthasson Ethan takarásából. Megvontam a vállam, mire felállt. - Gyere, megmutatom a többit is. - nyújtotta felém kedvesen a kezét. 

- Fiatal még az este Chris - közölte Brad és a szájába vett egy cigit - majd később megmutatod neki, most igya meg az italát - gyújtotta meg a szájából kilógó csikket. 

Abban a pillanatban megértettem. Szó sem lehet róla, hogy olyan pohárból igyak, amit nem a felszolgáló adott oda egyenesen. Lehet, hogy paranoiás vagyok, de nem tudhatom, tettek-e bele drogot vagy bármi kábítót. Elég sok filmet láttam már, és én biztos, hogy nem iszom ebből. Felálltam, és összeszedtem a cuccomat. Brad kíváncsian nézett engem, miközben kifújta a füstöt és hátra dőlt, Emma pedig a karjaiba. 

- Azt hiszem én haza megyek. Köszönöm az estét - a férfi méregetve nézett végig rajtam majd újabbat szívott a cigijéből. Éreztem Christian erejét mellettem. Olyan erős kisugárzása volt, hogy megbolondultam. 

- Túl okos vagy, ugye? - kérdezte Brad kíváncsian, miközben kifújta a füstöt. Megvontam a vállamat, a férfi pedig előre hajolt. 

- Ethan. Üvegben hozd neki a piát, bontatlanul - a férfi bólintott és már fel is pattant. Christian megragadta a csuklómat és lerántott az ölébe a fotelbe. Brad visszadőlt. 

- Nincs alkohol - intett a kezével - felfogtuk. 

Az este valahogy mégis jól telt. Beszélgettünk, java részt a tetkókról. Kiderült, hogy Christian csinálta Bradét, Brad pedig Christianét. Az összeset. Mint kiderült van neki egy pár. Azt ígérte, megmutatja. 

Nem szóltam a férfinak, hogy vegye le rólam kezét, pedig azt kellett volna. Végig a combomat simogatta egyre feljebb és feljebb, miközben az arcomat csókolgatta. Összerándult a gyomrom, és ahelyett, hogy menekülnék a karjaiba kívánkoztam. Valahogy ez tűnt a legjobb helynek. 

Éjfélkor már mindenki kidőlt a nevetéstől. Ezt a rengeteg piának tudtam be, ami az asztalon hevert. A lelkibékém érdekében, Ethan az összes alkohol tartalmú italt bontatlan üvegben hozta ki. Tényleg nem tettek semmi az italomba, legalábbis most már csak remélni tudtam. Megitattak velem jó néhány pohárral, éreztem a szabadságot, a kötetlenséget. Hirtelen vágytam Christian érintésére. Rossz akartam lenni. Csak erre az egy éjszakára hadd legyek rossz, úgyis mindig jól viselkedem. 

Már nagyon késő volt, mikor Brad felállt és felhúzta Emmát is a fotelból. A fenekére csúsztatta a kezét. 

- Majd holnap találkozunk srácok - köszönt el tőlünk a férfi gyorsan és már le is lépett Emmával. Fel akartam állni, de Christian lefogta a csípőmet. 

- Ki fogja ezt a sok piát kifizetni? - kérdeztem tőle rémülten. Én ugyanis csak egy ezrest hoztam magammal. 

- Már rendezve van a számla, bébi - suttogta a nyakamba és elhúzta a hajamat, hogy jobban hozzáférhessen. - Hadd mutassam meg a szalonomat - csúsztatta végig kezét a combomon. Akartam ezt a kezet mindenhol. A száját mindenhol a testemen. Biztos a pia miatt van. Ki vagyok éhezve a társaságra, az érintésre. Most pedig nagyobb a szabadságom, mint valaha. 

- Rendben - egyeztem bele aztán. Mikor körbe néztem, Ethan eltűnt, és csak mi ketten maradtunk az ötből. Christian felállt, felhúzott engem is és már indultunk is. 

Egész úton két dolog járt a fejemben. Mit fogok csinálni, ha Christian most megerőszakol, és mit fogok csinálni, ha le akar feküdni velem? Velem? Aki még sosem volt férfival? Gondolatban összeszedtem néhány védekezési módot, és kezdtem lepörgetni az estét a fejemben. Ha társaság kell, képes vagyok találni magamnak. Nem kell a hülye Rose barátsága. Eldobott magától, magamra hagyott. Akkor én miért fussak olyan busz után, ami nem vesz fel? Christian viszont itt van velem. Valamiért többnek érzem őt, mint bárki mást magam körül. Nyugodt és erős. Határozott. Szükségem volt végre egy kis boldogságra, egy kis társaságra.Tudtam, hogy ő képes lenne megadni azt az extázist, amire olyan régóta várok már. Abban a percben nem érdekelt, hogy csak egyéjszakás kaland lesz-e vagy sem. Érezni akartam őt. Szükségem volt arra, amit ő képes volt adni. Biztos van tapasztalata ilyen téren, és én bíztam benne. Mármint abban, hogy képes lenne élvezetet szerezni nekem. Abban nem, hogy reggel nem egyedül fogok felkelni, de csak egy éjszakára. Csak egyetlen egyre hadd legyek valaki más. 

- Ez lenne - tárta ki előttem az ajtót a fiú, megzavarva a gondolatmenetemben. Észre sem vettem, hol állunk. Annak a szalonnak a bejáratánál, amit már rég kinéztem magamnak. Ahol tetoválást csináltatnék. Elvigyorodtam. Legalább lesz protekcióm, már ha emlékezni fog rám. 

- Nagyon király - néztem körbe elégedetten. Pont olyan volt belülről, mint amilyennek elképzeltem. Kicsi, de rendkívül elegáns. Modern és gazdag. A falak sötét pirosak voltak, az eszközök feketék. Kellett a villany - a jó sok villany - hogy láthassunk. Igaz, már fáradtnak éreztem magam, de ezt nem hagyhattam ki. 

- Hadd próbáljam ki - néztem fel rá könyörgőn. Mosolyogva megvonta a vállát. Annyira eszméletlenül szexi volt, mintha az álmomból csöppent volna ki. 

Beültem a székbe, ő pedig a mellettem lévőre telepedett le. 

- Milyen tetkót szeretnél? - kérdezte érdeklődve. 

- Ide szeretnék egy 3D-s skorpiót - mutattam a bal kezem belső felére. 

- Akarod, hogy megcsináljam? - gurult hátrébb a székével egy gurulós fiókos szekrényhez. Tágra nyílt a szemem a csodálkozástól. 

- Most? - kérdeztem döbbenten. 

- Ja - húzta ki az első fiókot - míg van benned pia, és kevésbé vagy ellenálló. Ha már akarsz tetkót, hadd csináljam én - vigyorgott rám kedvesen és turkálni kezdett a fiókban. 

- De fájni fog - ültem fel hirtelen. 

- Nem annyira. Tudod, én hiszek a sorsszerűségben, tegnap terveztem egy 3D-s skorpiót - húzott elő egy lapot a fiókból, majd visszagurult elém és letette a térdemre a képet. Tátva maradt a szám, eszméletlen gyönyörű volt. 

- Sajnos nem tudok fizetni érte - tápászkodtam fel a székből. Ideje indulnom. 

- Elég, ha a számoddal fizetsz érte - nyomott vissza a férfi könnyedén és mosolyogva. Értetlenül néztem rá. Elvette a rajzot és felállt. Visszadőltem a székbe. 

- Miért csinálod ezt? - kérdeztem, ahogy a jobb oldalon lévő pulthoz ment. Megnyomott egy gombot, és az ablakok elsötétedtek. Kezdtem megijedni és fel is ugrottam a székből. 

- Az ajtók nincsenek bezárva, csak besötétítettem. Apámé a bolt, és nem szereti, ha ilyenkor itt vagyok - közölte közömbösen, miközben letelepedett a gurulós székre. - viszont én éjjel-nappal itt vagyok, ha Bradnek nincs szüksége rám - vont vállat a fiú boldogan. Uramisten! Tetoválásom lesz? Itt az idő. Most vagy soha. Igaza van. 

Visszaültem a székbe, és hátradőltem. Gyomrom görcsösen remegett a félelemtől. A férfit néztem mellettem, akit néhány órája ismerek, de teljesen magával ragadott. Gondosan előkészítette a felszerelést, míg én ezerrel próbáltam lenyugtatni magam. 

- Igazából, minden papírra vetett munkámat látni akarom emberen. Szerencséd van, hogy erre még nem volt jelentkező - közölte elégedetten és előhúzott két fekete kesztyűt az egyik fiókból. 

- Nagyon félek - vallottam be hirtelen. Halvány mosoly jelent meg az arcán. A kezemet a könyöklőre húzta és megfordította. Egy nedves kendővel megtörölgette a kezemet. A szívem ki akart ugrani a helyéről. Mikor, ha nem most? 

- Nyugi, először csak tollal rajzolom fel a körvonalat - próbált nyugtatgatni. 

Élvezettel néztem az arcát, miközben filccel felrajzolta a vonalakat. Nagyon gondosan és szakértő módon. Apró ráncok jelentek meg a homlokán, ahogy koncentrált. Most azonnal magamon akartam érezni ezt az erőt. Őt. Csakis őt. Nem akartam a tetoválásnál leállni. Többet akartam tőle. Mindent akartam tőle. Elvarázsolt. 

Ahogy elkészült a rajzzal nagyot sóhajtott és letette a filcet. Nyeltem egyet, amikor bekapcsolta a gépet. Jézusom, még a hangja is szörnyű. Nagyon hangos. Christian erősen lefogta a kezem, hogy ne tudjam megmozdítani és lassan elkezdett dolgozni rajtam. Ez nagyon fáj. Lehunytam a szemem. A zizegő hang szörnyű volt. 

- Ne szorítsd meg a kezed - emelte fel a gépet a karomról, és kezével kifeszítette ökölbe zárt ujjaimat. 

- De nagyon fáj.                                                                          Eredeti oldal megtekintése

- Néhány perc múlva megszokod - hajolt vissza az elkezdett munkája fölé. Képtelen voltam elhinni, hogy tényleg lesz egy tetoválásom. Ha anya megtudja, ki fog nyírni. Azt hiszi becsaptam, mikor azt mondtam, Emmával találkozom. Hiszen vele találkoztam, de álmomban sem gondoltam volna, hogy így ér véget az estém. Chrisnek igaza volt. Tíz perc munka után tényleg kezdtem megszokni. - Nálam maradsz? - kérdezte jó pár perc hallgatás után. Nem nézett rám, csak úgy mellékesen megkérdezte. 

- Beszélnem kell anyuval - Jézusom, anyu. Már hajnali három is elmúlt, én meg azt mondtam maximum éjfélig maradok. Előhalásztam a mobilomat.

- Hány éves vagy? Tizenkettő? Még mindig elszámolással tartozol anyucinak? - kérdezte gúnyosan. 

- Tizenhét, és csak szeretem, ha nem idegeskedik miattam - gyorsan küldtem egy "Emmánál alszom" SMS-t anyámnak és eltettem a telefonomat. 

- Fogadok, anyucival jöttél volna be, ha most nem állok neki - folytatta a gúnyolódást. Rose is ugyanezt mondta. Megsajdult a szívem a gondolatra, hogy elhagyott. 

- Nem. Egyedül jöttem volna - bár a legjobb barátnőm megígérte, hogy ő lesz majd mellettem, de hát mint kiderült... - meg fogsz dugni? - kérdeztem meg hirtelen, ahogy végiggondoltam ezt az egészet. 

- Nem dugok meg senkit - nézett fel komolyan a szemembe - szeretkezni szoktam, nem dugni vagy baszni. 

- És ma? - kérdeztem kíváncsian. Soha életemben nem mondtam volna ilyet senki fiának. Nem tudom, hogy az adrenalin miatt, vagy a pia miatt lettem-e ilyen szókimondó és merész, de ma mindent szabad. 

- Mivel csak egy ágy van odafent, én pedig nem fogok a földön aludni, melléd kell, hogy feküdjek. Hogy aztán mi lesz...