Üdv újra szerény körünkben!
Először is elnézést szeretnék kérni a késésért. Mostanában egy másik történetemmel foglalkoztam, meg pihentem és a többi. Ehhez meg amúgy sem volt sok ötletem. Viszont most minden megváltozik. Ami nálam azt jelenti, felteszek egy fejezetet. Ahogy számolgattam, körülbelül két-három fejezet maradt hátra, aztán egy jó hosszú epilógus (bár a prológus kimaradt).
Előtte még hadd szóljak az elégedetlenségemről a könyvkiadásokkal kapcsolatban. Csak akkor olvasd el, ha érdekel, ha nem görgess a fejezethez.
A minap letöltöttem egy word formátumú "könyvet" -jobban mondva egy kalap szart. Nem fogom megnevezni a könyv címét, a lényeg az, hogy örülök, hogy nem dobtam ki érte egy forintot sem, mert ez a könyv tényleg semmit nem ér. Most aztán utálhattok, és ítélkezhettek, eddig én is úgy voltam vele, hogy minden alkotás egy kincs. Ezen én nem változtatok, tényleg minden gondolat által létrejött dolog - festmény, zene, könyv stb. - értékes. A legnagyobb érték, ha az ember tud alkotni. És minden ember tud alkotni.
Na de! Szóval elkezdem olvasni a "könyvet" olvasom és olvasom, a szemem majd kiesik... 10. fejezet. Semmi. Tíz fejezeten keresztül arról szól a könyv, hogy egy ribancot két csávó mennyire tud megalázni és mennyire tud rongyként kezelni. Istenem! Hát most már tényleg ez lesz? Ez a lényeg, de komolyan? Hogy szexeljen minden főhösnő orrba-szájba és igazából semmit ne érjen az egész? Én értem, hogy a nők is pornóra vágynak, meg hogy ez most milyen menő lett, de könyörgöm! Hová fajul a világ? Hogy lehet ennyire megalázni a nőket, mégha (idézem) - " A könyv kitalált szereplőket tartalmaz...". Felháborító és teljesen elfogadhatatlan, hogy olyan művek kerülnek nyomtatásba, amiknek semmi esemény tartalma nincs, kidolgozatlan karakterek, egy összecsapott semmi tulajdonképpen. Azok az írok, akik pedig tényleg foglalkoztak a dologgal, szívüket-lelküket beletették lecsúszhatnak egy kiadásról, mert ilyen lószar undormányok elvették a helyet. A Pláne, hogy ezeket valaki megveszi! A kíváncsiság, én tudom.
Mélységes tiszteletem E.L Jamesnek, aki tényleg nagyot alkotott (szerintem) mégha sokan próbálják az utolsó betűig kritizálni a művet, és mélységes tiszteletem kedvenc írónőmnek Sylvia Day-nek, akik tényleg egy olyan művet alkottak, amik többek mint szavak egymásutánja. Nyilván nagyon sok történet van még ebben a kategóriában, amiket nem ismerek és méltók az olvasásra, de szerintem van egy rohadt és nyomorult pont, ahol az ember lánya azt mondja, elég. Nem sok romantikus-erotikus írót ismerek, de eddig úgy érzem ők ketten a betetőzők. Nagyon sok munka pedig jóval a színvonal alatti, és mégis kikerülnek. Szégyen és gyalázat, hogy mivé válik minden érték.
Köszönöm.
További Jó Olvasást!
31. Fejezet
( Bosszút kíván)
Rosalie Everhood:
Habár kiabálásra és szigorra vártam, helyette csöndet és dédelgetést kaptam. Azt hittem bántani fog, olyan komolyan mondta, hogy ezt meg bánom. Behozott a szobába, berúgta az ajtót a lábával, majd az ágyra ültetett. Nem szóltam semmit, sőt meg sem mertem nyikkanni. Még a légzésemet is visszafogtam. Christian elment a fürdőbe.
Végignéztem véres lábamon. Felszisszentem a fájdalomra. Csípett a lábszáram, és az egész nem volt más, mint egy hatalmas horzsolás. Vérzett, de csak szelíden, nem folyva. Jobban mondva nem mindenhol csorgott belőle a vér. Csúnya volt, és tudtam, hogy nyoma marad.
Christian letérdelt elém és nedves törölközővel elkezdte letörölgetni a sebet. Nem szólt semmit. Dühösnek tűnt. Talán miattam fog majd leszidást kapni. Ki tudja mit csinálhat vele Brad.
- Elmegyek, Tony majd figyel rád. - közölte érzelem mentesen - Ne próbálj még egyszer elszökni, mert ha nem én kaplak el, nagyon megbánhatod.
- Hová mész? - csúszott ki a számon óvatlanul egy kérdés. Felnézett rám. Tekintete szigorú volt és dühös. Nem válaszolt.
Miután bekötözte a lábamat, felállt, felvette a kabátját és becsukta maga mögött az ajtót. Meg sem szólalt, csak ott hagyott engem egyedül.
Jessica Black:
Egy ebédet beszéltünk meg a fiúval egy pizzázóba. Bár ő erősködött, hogy menjünk rendes étterembe, én mégis pizzázóba akartam menni. Az étterem olyan...felnőttes. Kíváncsi vagyok már nagyon. Igaz nem készültem túl sokat erre a randira..randi lenne? Mindegy. A találkozóra. Feldobtam egy kis sminket, de nem olyan túl sokat és a kedvenc pulóveremet vettem fel, amiben simán elbújhatok mindenki elöl. Megbeszéltük, hogy mindketten kék felsőben leszünk és farmernadrágban. Remélem megtaláljuk egymást.
Nagyon izgultam. Még sosem volt igazi randim, még Christian sem vitt el soha randizni. A megbeszélt időpont előtt tíz perccel már a pizzázó előtt álltam, és próbáltam megnyugtatni magam. Türelmetlenül körbenéztem, mikor megláttam egy fiút közeledni felém. Te jó ég. A szívem hevesen dobogott, kezem izzadni kezdett. Alig bírtam kivárni, hogy végre láthassam az arcát. Kék felsőben volt, ahogy megbeszéltük. Biztos, hogy ő az, hiszen arcát eltakarta.
Hiába ért közelebb, hiába állt előttem, az arcát nem láttam.
- Szia - köszöntem bizonytalanul. A kapucnija felé nyúltam, hogy lehúzhassam róla, de elkapta a kezemet. Kissé megijedtem, de aztán felemelte a fejét, hogy láthassam a száját. Csak az ajkait mutatta meg.
- Szia - dörmögte mély hangon. Uramatyám! Micsoda szexi hang. - Mehetünk? - kérdezte halkan, de a szívem sokkal hevesebben vert a hangjára. Bólintottam.
A fiú asztalt foglalt nekünk, egy kör alakú boxban. Nem velem szemben ült, hanem mellém. Fura volt.
- Mi van, ha pedofil vagy? - kérdeztem viccelődve, ahogy felé fordultam. Megpróbáltam belesni a kapucnija alá, de elhúzta a fejét.
- Akkor valószínűleg egy kihaltabb helyre hívtalak volna el. - úgy éreztem nem olyan felszabadult, mint mikor a neten beszélgettünk. Mintha valami baja lenne. Pár pillanatig gondolkodva néztem rá, végül megtörte a csendet - Mondtam, hogy nem szeretem, ha látnak az emberek. El tudod fogadni?
- Persze. Ha megígéred, hogy a találkozó után megmutatod az arcodat. Nézd - megfogtam a karját és nyugtatóan megsimogattam a pulóveren keresztül - engem nem igazán érdekel a külső, és...
- Ez érdekel - közölte határozottan. Meghűlt a levegő körülöttünk, én pedig kicsit arrébb húzódtam. Remélem nem fogja tönkre tenni a randinkat vagy minket ez a visszahúzódás.
- Tudod... - kezdte halkan - olyan a szemed, mint egy óceán - pillantott felém óvatosan. Nem láthattam az arcát, de láttam a bárgyú vigyorát.
- Az én szemem barna - ráncoltam a homlokomat értetlenül.
- Akkor mint a sáros óceán.
Pillanatnyi néma csend telepedett közénk. Mire felfogtam, hogy ez egy vicc akart lenni elnevette magát én pedig vele nevettem. Nem tudom mi volt viccesebb a nevetése vagy amit mondott, de néhány perc múlva sírva röhögtem az asztalon. Pedig ez egy idétlen poén volt.
- Ne haragudj, egy filmből loptam. Muszáj volt kipróbálnom - közölte nevetve. Imádtam, ahogy a teste rázkódott a nevetéstől.
A pincér elénk tette a pizzákat, mi pedig csöndben maradtunk. Láttam, hogy a fiú késsel-villával áll az ételnek neki.
- Héj - kivettem a kezéből az evőeszközöket - nehogy már. A pizzát kézzel kell enni.
- Tudom, én csak.. - zavartan felém fordult. - bocs.
Haza felé rengeteget nevettünk. A fiú vett nekem egy rózsát, aztán elmentünk a kilátóba. Nagyon romantikus volt, nézni a hosszan elterülő erdőt alattunk, miközben ő bezárt a karjaival. Nevetve hasba könyököltem, majd átbújtam a karjai alatt, és elindultam lefelé a toronyból. Megragadta a karomat, megfordított, testemet a falnak nyomta. Abba maradt a nevetésünk, bár szaporán vettem a levegőt. Azt hittem meg fog csókolni, és akkor láthatnám az arcát. Közelebb hajolt hozzám, orrát végighúzta a nyakamon. Lehunytam a szemem, élveztem az érintést, pedig nem láttam az arcát. Nem tudtam ki ő. Csak azt tudtam, hogy valamiért nagyon kívánom őt és a társaságát.
A fiú - aki nem akarta elárulni a nevét - megnevettetett. Frissnek és boldognak éreztem magam mellette. Egy ideig kézen fogva sétáltunk haza felé, aztán anya felhívott, és mi szétrebbentünk. Az utcánk elején hirtelen a nyakába kapott, maga köré csavarta a testemet, olyan könnyen dobált, mintha pihe lennék. Innentől kezdve a sikításom és a nevetésem összemosódott. Könnyesre nevettem a szemeimet. Szerencsére otthon letett a földre és egy pillanatra láttam az arcát. Nem voltam képes felismerni, de tudtam, hogy ismerem. A sötétbe burkolózott arc ismerős volt számomra.
Lehajtotta a fejét előttem. Nem nevetett. Az ajtónak feszült a testem, és lassan én is abbahagytam a nevetést. A fiú kapucnija a homlokomat súrolta.
- Mondanom kell valamit - szólalt meg komolyan. Nyeltem egyet. Egyik kezével végigsimított a jobb kezemen, amitől megborzongtam teljesen jó értelemben. Elállt a lélegzetem, vártam a folytatást. Ujjai lassan csúsztak fel és le a karomon, bőröm tűzben égett, ahogy hozzám ért. Látni akartam és csókolni őt. Forró leheletét éreztem a nyakamon.
- Akkor mondd - suttogtam magam elé. Kezeim önkéntelenül mozdultak, tenyeremet a fejére csúsztattam.
- Mielőtt megmutatnám ki vagyok - fogta meg gyengéden az egyik kezemet - tudnod kell valamit.
A fiú halálosan komolynak tűnt.
- Bántottam azt az embert, akit a világon a legjobban tudtam szeretni - kezdte halkan, szomorúan. A hangjától megsajdult a szívem. - Van egy bátyám, aki szörnyű dolgokat művel. Meg akartam óvni ezt a lányt, és csak úgy tudtam, hogy hazudtam neki. Azt hazudtam utálom. Azt hazudtam neki, hogy nem szeretem, és hogy nem voltam vele őszinte a kapcsolatunkban. - Tágra nyílt a szemem a döbbenettől. Lerántottam a fejéről a kapucnit, és ő rám nézett a gyönyörű barna szemeivel - Elveszítettem őt, összetörtem a szívét, és ezzel összetörtem a sajátomat is. Azt akartam, hogy elhagyjon, hogy biztonságban legyen. Nem tudtam, hogy elrontom vele mindkettőnk életét. Ez volt az egyetlen megoldás. - elcsuklott a hangja, én pedig egyszerűen nem hittem a szememnek. Mélyen a szemembe nézett. - Minden percben teljes szívemmel bánom amit tettem. Figyelnem kellett volna a lányra, aki a mindent jelenti számomra.
Döbbenten hallgattam. Tudtam, hogy reakcióra vár tőlem. Nem hazudhattam magamnak. Feltört minden szép emlék a lelkem legmélyéről. A szépek és nem a csúnyák. Mégis éreztem a fájdalmat, de nem tudtam miért. Belül lüktetett az érzés.
- Szeretlek, Jess - fogta a kezeibe arcomat. - életemben nem szerettem még embert ennyire, mint téged. Lassan kifogyok az ötletekből, hogy hódíthatnálak vissza. Megöl ez az egész engem, Jess. Imádlak és veled szeretnék lenni ameddig csak lehet.
Bólintottam. Nem tudom miért, de bólintottam. Ösztönösen jött. Christian ajkait az enyémre tapasztotta, gyengéden ízlelgetett. Mozdulatlanul álltam. Elkábultam. A fiú keze a hajamba csúszott, ajkai egyre mohóbbak és édesebbek lettek. A tűz viharként söpört végig testemen, ahogy rájöttem, mit csinálok és kivel. Beletúrtam a hajába, közelebb vonva ezzel magamhoz. Visszacsókoltam. Nyelvünk ismerősként fogadta be a másikat. Imádtam a csókját, imádtam az ízét. Mintha álom lenne az egész, hogy újra érezhetem erejét magamon. Forró és szenvedélyes ölelésbe forrtunk össze. Szaporán vettük a levegőt, egyik kezemmel kitapogattam a kilincset az ajtón, majd mikor kinyitottam azt, megragadtam Christian pulóverét és beráncigáltam magam után a házba. Elég volt az üres vágyakozásból, mindig is tudtam, ki az igazi.
Brad Miller:
Eldobtam a cigarettát, amit elszívtam. Tudtam, hogy át fog verni a kis rohadék. Tudtam, hogy a saját öcsémben nem bízhatok. Távolról figyeltem, ahogy a szajhájával csókolóznak, majd bemennek a lakásba. A lányt akartam megfigyelni, de erre nem számítottam volna. Elárult a rohadék. Szétvertem volna a fejét, de nem most. Vissza fogja kapni. Remélem kiélvezi az utolsó élményét a lánnyal, mert több ilyen nem lesz. A számba vettem egy újabb szálat. Erősebb volt, mint egy egyszerű cigaretta. Meggyújtottam és elvesztem a füstben. Beültem az autómba, majd elvezettem onnan. Rose egyedül van, most megkeserüli, hogy ellenszegült nekem.
Rosalie Everhood:
Tony nem jött be. Nem volt velem. Teljesen egyedül voltam és minden perccel jobban féltem. Bebújtam a hatalmas ágyba és magamra húztam a takarót. Christian egész délelőtt és délután magamra hagyott. A hasam megkordult, pedig reggel eleget ettem. Unatkoztam, a percek kínzó lassúsággal teltek. Chrsitian nagyon sokáig nem jelentkezett. Aztán az ajtó mögül beszélgetést hallottam.
- Brad, Christian még nem érkezett meg! - szólt valaki hangosan.
A kilincs megmozdult. Idegesen rángott a helyén.
- Hozd a pótkulcsot! - hallottam Brad dühös hangját, és mintha kifújta volna a füstöt a szájából.
- Mindkettő Christiannál van. - közölte valaki.
Kicsire kuporodtam az ágyon, a szívem maximumon dübörgött a mellkasomban. Hogy tudnék elmenekülni innen. Hogy értesítsem Christiant. A sírás határán voltam.
- Szerencséd volt! - üvöltötte a férfi dühösen, majd hatalmasat vágott az ajtóra. Beleremegett az egész szoba, ahogy én is.
Jessica Black:
Christian csókokkal hintette be meztelen hátamat. Ajkai puhán tapadtak a bőrömre, kezeivel gyengéden simogatta testemet. Hiányzott már az érintése, az elmúlt egy órában pedig úgy éreztem magam, mintha felrobbant volna a világ körülöttünk.
- Szeretlek Jess - suttogta a lapockámba. Elhúzta a hajamat a nyakamról, hogy oda is finom puszikat nyomjon. Elmosolyodtam. Megfordultam a fiú alatt, majd magamra húztam egy gyengéd csókra. - Megbocsájtasz? - motyogta ajkaimba bűnbánatosan.
- Azt hittem az elmúlt egy óra elég volt rá, hogy elhidd. - suttogtam a szájába. Lejjebb puszilgatta testemet. Ajkait a nyakamra tapasztotta, a mellkasomra. Mélyen beszívtam a levegőt és beletúrtam a hajába. - Hiányoztál.
- Te is nekem - dünnyögte felhevült bőrömbe. Tekintete végigsiklott a testemen, végül megállapodott a csuklómon. A tetováláson. Összehúzta a szemöldökét és felemelte a kezemet. - Miért firkálod össze? Nem tetszik? - kérdezte, értetlenül forgatva a kezében a karomat. Néhány hete mindennap befestem fekete filccel. Nem igazán tünteti el a tetoválást, de mégis jó érzés.
- Rád emlékeztet. Azon gondolkodtam, levetetem.
- Az rettenetesen fáj - nézett rám komolyan. Testével rám nehezedett, de alkarjával megtámaszkodott testem mellett. emlékszem ő tanácsolta mikor szakított velem. Azt mondta elküldi egy ismerősének a számát, aki tud majd ezen segíteni.
- Tudom. Gondoltam egyszer kibírom és nem marad több dolog, ami rád emlékeztetne.
- Még mindig leszedetnéd? - hajolt közelebb incselkedve. Forró lehelete édes volt és csiklandozta arcomat.
- Nem - pusziltam meg a száját - Már nem bántanám.
- Jól döntöttél. - felnézett. Követtem tekintetét, ami a sötétbe vezetett az udvaron. - El kell mennem. - tápászkodott fel hirtelen.
- Anya mindjárt itthon lesz - követtem gyorsan a fiút. Felkapta a felsőjét a földről és magára rángatta.
- Nem ez a baj. Bármikor szívesebben maradnék, de most nem lehet. - egy pillanat alatt felkapta az alsónadrágját majd a nadrágját is magára.
- Valami baj van? - magamra tekertem egy fürdőköpenyt, míg ő összeszedte a holmiját. Felhúzta a cipőjét és felvette a pulóverét.
- Nem kell róla tudnod - pattant fel az ágyról. Elém lépett, megfogta az államat, és felfelé nyomta, hogy a szemébe nézhessek. - Nem volt nálam semmi. Nem számítottam rá, hogy az ágyadban kötünk ki. Vegyél be valami tablettát könyörgöm, nem szeretném lejátszani a múltkori kínlódást.
Bólogattam. Hüvelykujjával megsimogatta az államat.
- Többet nem leszek ilyen felelőtlen, ígérem.
- Jó, majd beszélek az orvossal. - Christian közelebb hajolt, gyors csókot nyomott az ajkaimra, majd elsietett. Magamra hagyott. Hallottam a bejárati ajtó csapódását, és máris hiányt éreztem magamban.
